2007. június 13., szerda

Argentinai patchwork - Falkland háború

Falkland háború
A képen, a háttérben, bizony, jól látják, a londoni Big Ben mása ismerhető föl. Vagy száz évvel ezelőtt az itt élő, Angliából származó közösség emeltette és adományozta Buenos Airesnek, köszönettel a jóltartásért.

Az évek teltek múltak és éppen negyed százada Anglia és Argentína háborúba keveredett egy kicsiny, kopár szigetcsoportért. Ez a falklandi háború. A szigetcsoport itt persze szigorúan a Malvina névre hallgat – az spanyolosabb. A harc során, nagy Britannia megvédte érdekeit, az argentinok csúnya és fájó vereséget szenvedtek, többszázan meg is haltak. Az ő tiszteletükre emeltek egy obeliszket, ahol örökmécses világít és két matróz áll mindig díszőrséget. Ez látható a kép középső részén. Ugyanis az argentinek éppen a londoni ajándék emlékművel szemközt állították föl, az állítólagos angol galádságokra figyelmezető márvány-zászló-díszőr kompozíciót.

Mind e mögött egy csinos park terül el, hol sóvár szerelmespárok és szolid zsebmetszők csatangolnak. A szerelmespárok egymásra nevetnek és csókolódznak, a zsebmetszők pedig ügyes trükkökkel próbálják megszerezni a mindebben gyönyörködő turisták dagadó briftaschniját. Már, ha sikerül nekik, mert mi például résen vagyunk, és elkergetjük őket. Mármint a tolvajokat, mert a szerelmespároknak csak biccentünk, hogy csak így tovább. Ez a szép az egészben, pár méterrel odébb a halottakra emlékeznek, itt meg smárolnak.

Amúgy, az igazság kedvéért jegyezzük meg, Buenos Airesben jó a közbiztonság, lehet még este is sétálni a városban, bántani szinte sosem bántanak errefelé senkit, nincs emberrablás, ami pedig Dél-Amerika egyes részeiben alapvető iparág, – kicsit kifelé, jó, időnként itt is pár gyilkosság, ám már más. Mit keresnék ott sötétedés után?

Nincsenek megjegyzések: