2010. július 19., hétfő

Ötvenszer- hetvenes szeretet


A második c. együttműködésének rendszere

A faliújság az osztály tükre – ezt Piroska néni számtalanszor elmondta, felhívva külön a figyelmet, hogy a faliújság mindig rendezett, ahogy ő fogalmazott, nett legyen. Rendszeresen frissüljön és hozzon híreket az örsi élet ünnep- és mindennapjairól. Megjelenhetnek rajta a Kriszta rajzai, de nagyon kéri a Tibikét, hogy ne firkálja össze az igazgató bácsi nyilatkozatát még egyszer, mert akkor kap egy irtózatos nagy pofont. Amelyre egyébként már régen rászolgált más okokból is, úgyhogy csak húzza meg magát.

Az igazgató bácsi nyilatkozatát azt nem kell frisssíteni, az friss marad tavaszig. Az a miheztartásról szól és arról, hogy minden kispajtás örüljön, hogy a 4021. számú Engels Frigyes úttörőcsapat tagja, így becsülje meg magát. Különösen becsülje meg magát a Tibi, aki csak kegyelemből lett felavatva úttörőnek, mert tulajdonképpen nem méltó rá. Mert aki összefirkálja az igazgató bácsi nyilatkozatát, amely éppen arról szól, hogy mi, mindannyian nagyon szeretünk ebbe az iskolába járni, büszkék vagyunk rá, hogy ide járhatunk, s valamennyien egyet akarunk – értékes tagjaivá válni a szocializmust építő társadalomnak, nos az csak hallgasson. Különben is, akinek annyira piszkos a körme alatt, mint a Tibornak, ráadásul nincs meg rendszeresen a leckéje, a számtan dolgozata pedig kegyelem egyes – mert az nullást érdemelne – az nem is tudjuk, mit keres az úttörőben. Ne röhögj nekem Tibor, vissza is lehet ám venni azt a piros nyakkendőt és akkor kész, te elvágtad magad örökre. Bár amilyen rossz gyerekanyag vagy te, még így sem biztos, hogy cipőfelsőrész-készítőnél többre viszed.

Inkább fennhangon olvasd föl az igazgató bácsi mélyen emberi és őszintén igaz sorait arról, hogy mi, a 4021-es számú Engels Frigyes úttörőcsapat tagjai úgy élünk itt nagy egyetértésben, együttműködésben és szeretetben, mint egy igaz család, ahol mindenki tekintettel van a másikra, együttműködik vele, hogy így is letegye az alapköveket.

Erről jut eszembe, ha a Trombitás Ildi még egyszer két forintokat szed a fiúktól azért, hogy a WC-ben megmutassa nekik a bugyiját, akkor kap egy igazgatói intőt, és még ki is csapjuk, mehet a hülyegyerekek osztályába. Ott aztán mutogathat azoknak a nyálcsorgató kreténeknek, akikben nincs belátás, nincs együttműködés, szeretet. Faliújságjuk sincs, de talán még olyan jóságos igazgató bácsijuk sem, aki ennyire érti a gyermekek nyelvét, mint édesanyja a kisbabáét.

Ne sírj Trombitás Ildi. Most már késő. Gondoltad volna meg előbb. Ne sírj, most még megbocsátok neked, de csak azért, mert ott lebeg az én szemem előtt is a faliújságon, ötvenszer – hetvenes álló téglalap formában a mi jóságos igazgató bácsink kiáltványa, arról, hogy mi, engelsesek végre forradalmi szellemben, maradék életösztönünket összeszedve megváltoztattuk éltünket és együtt, egymásért, szeretetben.

Tibi, most pedig letépem, lerúgom, leszakítom a fejedet – hát, milyen pofákat vágsz te itt nekem, miközben én a szeretetről beszélek?

Mester


Nagyok és igazán nagyok

Az igazán nagy szerkesztőket onnan lehet megismerni, hogy erős nyomot hagynak lapjukon, műsorukon. Ott a kézjegyük az egészen, a szellemiségük, a világlátásuk, az erkölcsiségük. Ahogy az Est Lapokon Miklós Andoré, vagy a Színházi Életen Incze Sándoré. Az igazán nagyon nagy szerkesztőket meg az jellemzi, hogy a legjobbakat próbálják megszerezni munkatársul (Miklós Karinthytól Móriczig az irodalom színe virágját, Incze Korda Sándortól a fotós Munkácsi Mártonig később világhírűvé lett alkotókat és a többi).

Mester Ákos rádiósként és lapszerkesztőként is nagy és nagyon nagy.

Az egykor volt Magyar Rádió 168 óra című műsorának szerkesztőjeként megalkotott és hosszú évtizedekig készített egy olyan műsort, amely érdeklődő ember számára kihagyhatatlan volt. Még a nem túl szerencsés időpont ellenére is – szombat délután az ember inkább szundikálna – ott kellett ülni, na jó heveredni, a készülék előtt, mert különben képtelenség lett volna kiigazodni a világban. (Feltételezem persze, hogy a 168 óra törzshallgatóinak egy jelentős része a Szabad Európa Rádióból is tájékozódott, s még így annak a rádióműsornak az ismeretében sem érezte falsnak, hazugnak vagy éppen tendencizusnak a Mester féle programot. Akadnak manapság ifjú csahosok, akik ezt nem hiszik el, és Kádár kori kövületként próbálják leírni ezen írásunk hősét. Mentségükre csak poetikusan fiatal koruk és végtelen elfogultságuk szolgál. Ha szolgál.)

Ami pedig mindazoknak a névsorát illeti, akik Mesternél kezdték pályájukat vagy éppen nála értek komoly szakemberré – hát annak ismertetésére itt és most nem vállalkozhatunk. Egyrészt terjedelmi okokból, másrészt úgyis kihagynánk valakit és akkor kész a sértődés. Legyen elég annyi, hogy az újságírás legjobbjai, nem kevesen közük már maguk s nagy vagy nagyon nagy szerkesztők.

Mindenesetre szombatonként Mester asztalánál ülni a Kispipában Aubel úrnál akkora dicsőség volt, mint legalább egy Pulitzerhez jutni.

Talán ezért is kellett többek között őt is eltávolítani a megboldogult Magyar Rádiótól, mert akkor is akadt egy rezsim, amelyik azt hitte, ha a sajtót megszerzi és az újságírókat a tenyeréből eteti, az önálló, független hangokat elzárja, akkor örök időkre a hatalomban maradhat. Itt emeljük föl intőn az ujjunkat: hamarosan csúnyán megbukott.

Mester Ákos másik élete a nyomtatott 168 óra. Fontos igazodási pont, határozott világlátás, nagyszerű kollégák. Hétről hétre lehet ellenőrizni.

A magyar sajtó legendakincse szerint Mester egyik legemlékezetesebb tette az volt, amikor a nyolcvanas években egy üres széket mutatott be a nézőknek. Egy fontos hivatalosságnak kellett volna ott ülnie és válaszolnia. Az persze megijedt a határozott riportertől és azt hitte, így megússza. Hatalomvédte postavezér volt. Azóta is emlegetjük szegényt. Akkoriban már/még zavarba jöttek a politikusok, ha hazudniuk kellett nyilvánosan. Ma legtöbbjének arcizma sem rándul ha hazudni, mellébeszélni kell. Hiába, halad a világ.

Ám Mester Ákos nem változik. Szakmai tisztesség, hozzáértés, alaposság, a mindenkori hatalom ellenőrzése. Na és nagyszerű kollegák helyzetbe hozása. Soka irigylik – még igaztalan vádlói közül is – de meg lehet próbálni utána csinálni. Most szólunk, fárasztó.

Mester Ákos most hetven éves. Sok boldogságot neki bis hundred und zwanzig.

2010. július 4., vasárnap

Istenkirály a falon

Istenkirály és a szúnyogok

Istenkirály vagyok! Istenkirály vagyok! Istenkirály vagyok! – mormolta már vagy negyed órája az Istenkirály. Határozottan kezdte úgy érezni, hogy Istenkirálynak lenni nagyon jó. Most aztán minden rajta múlik úgy az égben (Isten), mint a Földön (király). Lehet mondani, hogy ő a főnök, mindennek az ura, még esetleg a történelemé is.

Tulajdonképpen már egészen kicsi gyerekkoromban is a történelem ura szerettem volna lenni – villant át az agyán, de persze akkor még nem is sejtette, hogy tessék, ide is eljut. Ugyanis az Istenkirály nagyon mélyről küzdötte föl magát, egy kőbánya legmélyéről. Ellenségei régebben úgy mesélték, törpeként alkalmazták a bányában – de manapság már nincsenek ellenségei.

Egy Istenkirályt mindenki félve tisztel és még véletlenül sem beszél róla tiszteletlenül. De még csak nem is gondol vele kapcsolatban semmiféle rosszat, sértőt meg pláne nem. Egyrészt, mert nincs oka rá, hiszen az Istenkirály tökéletes. Másrészt, meg ha mégis, akkor elviszi az Istenkirály személyes őrsége az illetőt egy átnevelő táborba. És itt a hozzáértő szakemberek megtanítják a megtévedt báránykát arra, hogy még csak meg se forduljanak bűnös gondolatok a kis buta fejecskéjében. A legtöbben megértik a leckét, aki meg mégsem, annak egy picit leütik a kis buta fejecskéjét.

Az Istenkirály legjobban uralkodni szeret. Ahhoz egyébként van érzéke, legalábbis ezt gondolja magáról, s a körülötte lévő al- és főpapok, főminiszterek, főtábornokok, főétekfogók és főudvari bolondok ebben rendszeresen meg is erősítik.

A régi harcostársak maradéka – mert a régi harcostárs sajnos nagyon fogy, alig maradt belőle mutatóba – emígyen: Főnök, te nagyon jó vagy. Jogos, hogy te vagy itten a főnök.. Így nyilatkoznak, de ennek ellenére hullanak, mint a legyek.

A mind nagyobb számú újak meg földig hajolva, pukedlit kivágva így: Ó Istenkirály, a Föld és az egek, no meg a történelem ura, téged csak hódolat illet, nem bírálat.

Néha a nép egyszerű gyermekeit is az Istenkirály színe elé engedik, és ilyenkor szép beszédek hangzanak el, a nép kisebb ajándékokat kap, a múltkor is egy szép narancsot nyomott egy szőke kisleány kezébe, ami igazán nagy kincs mostanában. Nem is eszi meg azt a kisleány, hanem pajtásainak mutogatja, dicsekszik vele, mit is kapott azon a fényes audiencián.

Az ügyeket egyébként gyorsan elrendezi az Istenkirály. A Guinness rekordok könyvébe úgy került be, mint aki időegység alatt a legtöbb hivatalnokot képes kirúgni, illetve aki a legtöbb új hivatalnokot képes kinevezni. Ez utóbbiban egy különleges rekordot is tart, még Ózt a nagy varázslót is leelőzve: Két másodperc alatt egyszer százhúsz hivatalnoknak adott szakértelmet és hozzáértését. Csak rájuk nézett, föléjük tárta a kezét és annyit mondott: barátocskáim, ti mától kezdve szakértők vagytok. És kész. Attól kezdve szakértők lettek.

Az Istenkirály csak azt nem érti, hogyha ő ilyen hatalmasság, akkor mi a fenéért csipték össze a bal lábát és a jobb fülét azok a szúnyogok. Nagyon viszket.

Az nem lehet, hogy a szúnyogok fölött ne legyen hatalma.