2010. október 10., vasárnap

Barbie és Ken átöltözik


Karszalag legyen kéznél

Barbie és Ken azért maradt örök kedvenc, mert mindig a kor igényeinek tudnak mesterien megfelelni.

Egy időben Ken kócsagtollas füvegben, díszmagyarban járt, bár a kardja gyakran beleakadt Barbie himzett pruszlikjának a szegélyébe. Később polgári ruhát öltöttek, Kent gyakran látták délután zsakettben este meg szmokingban, Barbie is inkább szolid kosztümben járt, csontkeretes szemüveget hordott. Aztán beléptek a katolikus legény/leányegyletbe, ennek megfelelő ruházattal. Egy picit később bőrgatyát kapott Ken, térdig érő, vastag zoknit és bakancsot, idővel ezt karszalaggal is kiegészítette, amin egy nyilaskereszt volt látható. Barbie sem maradt le, ő dirndliben pompázott, nyilas karszalaggal, kis kontyot viselt hozzá és szigorúan nézett.

Aztán jött a csukaszürke egyenruha a vállapokkal, Barbinek meg igazán jól állt méretes kebelén a szűk ápolónői fehér köpeny.

Ken – mert Ken és Barbie egyszerre több igénynek is meg tud felelni – ugyanakkor rongyokba öltözött, talán rabruhába is, karjukra pedig nyilvántartási számot tetováltak.

Aztán jött a partizánruha, a dobtáras géppisztoly, mint kiegészítő.

Az átöltözések üteme továbbra sem lassult. Ken egyszerű munkásruhát szerzett, olajos overált és egy kalapácsot a jobbjába. Barátnője fejkendőt kapott, egyszerű kötényt, amit a fejőnők hordanak és egy sarlót szorongatott mindig a kezében.

Ken közben hordott gimnasztyorka szerű zekét, felhővágó sapkát, miközben nőjének közel bokáig érő szoknyáját egy főnök nem találta elég hosszúnak, hát így szólt hozzá: Barbie elvtársnő, hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!

Közben – mert az igények sokfélék – elkészült ez a munkásőr szett is, a csinos sapkával, és a vörös nyakkendővel. A géppisztoly öltöztet.

Teltek múltak az évek. Egy időben Ken még az ifiparkba táncolni is csak öltönyben-nyakkendőben mehetett. De a haja gyorsan nőtt és a következő képen itt látjuk már farmernadrágban, Barbieról ezekben az években készültek az első merész, bikinis képek. De olyat is találunk, ahol feszes pólóban látható, jól megfigyelhetően, melltartó nélkül.

Aztán jött a kockás ing, amelyet sosem törtek be a nadrágjukba, a csöves farmer és az Alföldi papucs. Ken karácsonyra még egy hadseregtől ellopott vegyvédelmi táskát is ajándékozott élete nőjének, aki ebben tartotta aztán a rúzsát, papirzsebkendőjét és a kis sminkkészletét is.

Majd újra az öltöny, először lila zakó, vad, mintás ing, makkos cipő. De hamar jött a váltás, márkás öltöny a turkálóból és Barbien is feltűntek az első „igazi angol ruhák”.

Egy szép napon Ken, miközben az újságot olvasta, így fordult állandó társához: figyelj, azt hiszem elő kellene venni a naftalinból a kócsagtollas füveget, meg a díszmagyart. A kardot hagyd, arra már nem emlékszik senki. Te meg azta szép gyönygyvirágos menyecskeruhádat kapd fel.

A lány este – ahogy mindig szokta – odarakta a fotelre a másnapi öltözetet, ahogy azt ura kérte. Már majdnem készen volt, amikor visszafordult és a karszalagot is kikészítette. Hogy ne kelljen kapkodni, ha megint az is kell.

Nincsenek megjegyzések: