2012. március 24., szombat

Szaknyilasok, ellenállók és az Árpád-sávos zászló

Március 15-én egy Árpád-sávos zászlót tűzött ki valaki a magyar trikolór mellé a zuglói Egressy utca sarkán. Az erről szóló kép hamarosan megjelent a facebook-on. Elsőként a jogos felháborodás és a szörnyülködés hangjai szólaltak meg. Nahát, és mik vannak - és ilyesmik.


Aztán kiderült, egyetlen férfi van a kommentelők közt, a kitűnő tollú publicista, Török Monika. Felvetette, szerveződjön afféle flashmob a szélsőjobbos jelkép eltávolítására.
A következő órákban sorra érkeztek a megjegyzések, hogy ki, miért nem vesz részt ebben.
É. T. ezt írta: " Az biztos, ha a mi házukra tenné ki valaki, én letépném rövid időn belül." De hát, nem az ő házára tették.
Más abbéli véleményének adott ha

ngot, hogy "essen le annak a keze, aki kitette és rohadjon is meg."
Monika buzdítása így szólt: zuglói polgárok, vége az ebéd utáni szundikálásnak, Levettétek már?

Nézzünk bele a válaszokba: Mónika, drága! Nem mindenki hord magával ollót meg kést
Vagy: ha nem vetted volna észre, a baloldal nem akar konfrontálódni.
Innen aztán beindult a dolog: messze lakom, nem érek rá, odamennék, de sajnos most nem jó. Nehogy már mi romboljunk.
Közben már beakadt egy két szaknyilas honfitárs is, aki szerint tessék békénhagyni a zsidrákoknak az ő zászlójukat.

Többen kijelentették, hogy ők ugyan nem szeretik az Árpád sávost, de csak azért nem vesznek részt egy ilyen akcióban, mert úgyis tíz perc múlva kint lesz egy új helyette, Török Moni és néhány tettestársa eközben szépen eltüntette a zászlót.
Az eltávolításról szóló hír szintén hamarost a facebook-on volt látható.
Az első, még baráti kommentelők szerint: na, jó, jó, de ezzel semmi sincs megoldva. Elhangzott ugyan egy két "nagy vagy Monika" és "köszönjük". De aztán jött az olyasmi, hogy talán óvatosabban kellett volna, meg jaj, most

majd jön a bosszú és Úristen mi lesz ebből.
Innentől kezdve nyilas honfitársaink verbális teljesítményét csodálhattuk meg, akik a zsidó g..cik azonnal távozását, kinyírását stb követelték, mind nagyobb egységben.

(Betűhív idézetek következnek.)
Nyilas Kereszt kedves névre hallgató ekképpen fogalmazott: A szádból csak úgy böfögöd ki a rodhadó fogaid közt a Magyargyűlöletre felszólító szavakat. Kár hogy nem némának születtél.
Én mondom neked nem ál jól az élet!De ezen tudok segíteni!

Szomorú Magyar jános ennyit tett hozzá: ha zavar téged az árpádsávos zászló hazahúzhatsz a föld tolvaj haverjaid közzé, akiket kifogunk írtani mind egy szálig :)

A finom szavú Gönczi Erzsébet így artikulálta véleményét: Nekünk nem kell a kipátok , szarunk a menorátokra , a zászlónkat a szátokra ne vegyétek . Hány bőr van a pofátokon ? ISTENTELEN , HONTALAN SENKIHÁZIAK . TAKARODJATOK A HAZÁNKBÓL ! EZ MAGYAR FÖLD , ÉS ÖRÖKRE AZ LESZ !

Szomorú Magyar eképpen foglalta össze a vitát: Auschwitz nyáritábor majd újra megnyílik és akkor majd ájvékolhatnak eleget. Hehehe

Erdődi Zoli: Azt a gyenge kis pajeszodat felszakítom te vágott faszu bipsi gyerek.

És így tovább. Magyarország 2012.



2 megjegyzés:

psychogirl írta...

Sajnálom, hogy erről kell írnod, de közben pedig mérhetetlenül büszke vagyok rád, hogy nem hagyod szó nélkül és mindig bátran felemeled a hangod! Mertbűnösök közt cinkos aki néma!

Antifa Hungary írta...

Némileg meglep bennünket, hogy a magyar Népszava online felületén is megjelenhetett a cikk. Amelyik Népszava papírváltozatának nyitóoldalán néhány évvel ezelőtt egy jó darabig ott volt egy nemzetközi antifasiszta szimbólum, mondván: "Mindaddig újra és újra megjelentetjük, amíg a közéletben a javulás jeleit nem látjuk." És egyszer csak, észrevétlenül, fucsamód talán épp a végzetes 2010 évben eltűnt. Holott épp akkor jutottak be a nácik törvénysértő módon (a Párizsi Békeszerződést tartalmazó magyar törvényt felrúgva) a parlamentbe.