2016. szeptember 20., kedd

Hogyan csókolta meg Ferenc József a Tórát?

 Jeruzsálem királya – ez a cím ott szerepelt évszázadokon át a magyar királyok rangjai között, Ferenc József, mint magyar király is viselte ezt, rögtön Galícia, Ladoméria, Kunország, Ráma, Bulgária és Illira királyi címe után. (Ez után következett pár főhercegi, hercegi, majd grófi és bárói cím is, csak az elegancia végett.) Jeruzsálem királyának pedig illik egyszer Jeruzsálembe is ellátogatnia. A Pesti Sólet 2016. januári számában már röviden felidéztük ezt az utat, amely érdemes arra, hogy részletesebben is meséljünk róla.
Ferenc József liturgikus újévi képeslapon. (kotodesek.blog.hu)

Az azért hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a Habsburgok, ahogy az „igazi” magyar királyok,  a valóságban sosem voltak „jeruzsálemi királyok”. Bár Jeruzsálemi Királyság egy ideig létezett. 1099-ben jött létre, amikor a keresztesek elfoglalták a várost. De nem sokáig maradhattak ott, jött az iszlám hódítás, a király és a latin patriarcha Akkónba menekült- aztán 1291-re az iszlám hódítás felszámolja ezt is, de a cím megmaradt. De mi közük ehhez a magyar királyoknak?
Nem túl sok. Bár a köztudatban úgy él, II. Endre (András) volt az első magyar király, aki egyúttal jeruzsálemi király is volt.
No, nézzük csak. Még III. Béla tett egy könnyelmű fogadalmat, hogy ő aztán visszafoglalja a Szent Sír városát. Persze a kisujját sem mozdította az ügy érdekében, a politikusok már akkor is szerettek könnyelmű ígérgetésekkel operálni. Végül Béla fia II. András (Endre) vágott neki a szentföldi kalandnak, a pápa erőteljes ösztökélésére. (Hogy Magyarországon mi történt közben, azt a Bánk bánból tudhatjuk.)
A Szentföldön a többi keresztesekkel együtt inkább – a kor szokásainak megfelelően – raboltak és fosztogattak, és a tengerparti városokat vették célba, mert azok voltak a gazdagabbak.
Aztán ezt is elunták és a sereg maradéka, Endrével együtt, egy év után visszament Magyarországra, úgy, hogy Jeruzsálem közelébe sem kerültek.
Aztán a Jeruzsálemi királyság megszűntével a cím sokfele öröklődött. Most elég legyen annyi, hogy az első jeruzsálemi király a Habsburg-Lotharingiai házból II. József volt, ám ő nem koronáztatta magát magyar királlyá (kalapos király), így az első magyar király, aki valóban Jeruzsálem királya volt, testvére II. Lipót lett. Ettől kezdve, egészen az utolsó Habsburg uralkodóig, IV. Károlyig, minden magyar király egyúttal Jeruzsálem királya címet is viselte.
De vissza Ferenc Józsefhez. A sokemzetiségű birodalom ura mindig is próbált egyensúlyt tartani népei között. Ferenc József alatt váltak a zsidók egyenjogú polgárrá, majd lett vallásuk is „történelmi”, tehát a hagyományos, nagy keresztény egyházakkal azonos jogállású.
Ahogy az Egyenlőség, a magyar zsidóság egy fontos XIX. századi lapja fogalmazott:
 „I. Ferencz József uralkodása alatt szabadult fel felekezetünk a birodalom mindkét részében a rettenetes és szégyenteljes nyomás alól, mely a zsidóságra századokon át nehezedett. Az Ő kormányai, az Ő akaratával adták meg felekezetünknek a polgári egyenjogúsítást, és mint igazi, jó atya, ki gyermekeit boldoggá tette, őrködik afölött is, hogy a mit nekik ajándékozott, azt meg is tartsák, nyert jogaikban őket meg ne zavarják.”
A boldog békeidők.
Ferenc József egyébként többször tett a zsidók iránt gesztusokat, így volt, hogy a Magyar Királyság területén zsinagógát látogatott meg, fogadott zsidó személyiségeket, s még hadseregében is érhettek el zsidók tiszti, mi több, tábornoki rangot is. A korábbi súlyos jogfosztásokhoz képest – amikor a zsidók letelepedését, költözködését, gazdálkodását, de még családalapítási lehetőségeit is erősen korlátozták – ez bizony komoly dolog volt.
És akkor hol vagyunk még a szentföldi látogatástól.
1869-ben több más uralkodókkal együtt Ferenc József is részt vett a Szuezi csatorna megnyitásán. Előtte felkereste a Szentföldet is. 1869 november 8-án kötött ki hajója Jaffán. Egy éjszakát itt pihentek, majd innen indultak lóháton, kocsikkal Jeruzsálembe.
Nem sokkal a város előtt megálltak és díszruhát húztak. Az uralkodó még a Szent István rendjét is magára öltötte. Színes lovas bandériumok kísérték őket tovább. A város határig jöttek elé fogadni, többek között a Szentföldön élő, Magyarországról elszármazott zsidók is, akik „Éljen a császár és magyar apostoli király, Ferencz József! Éljen a nemzet! A magyar, morva és cseh izraelita község!” feliratú lobogókkal és üdvrivalgással fogadták. Aztán bekísérték Jeruzsálembe, ahol ismét nagy tömegek ünnepelték, a keresztények is és a zsidók is szép diszkaput építettek neki.
Ferenc Józsefet külön nagy számban köszöntötték az ott élő zsidók, köztük is azok, akik a Monarchia területéről származtak. Nem messze Cion hegyétől „Király Őfelsége leszállott lováról és megcsókolta ájtatosan a földet, mint hajdan Bouillon Gottfried is, földre borult, hogy szolgálja az Urat.” – tudósított a Hazánk című hetilap.
Aztán a Jaffa kapun gyalog sétáltak be, a sokadalmat katonáknak kellet visszatartani. Itt a katolikus papság fogadta, egy hosszú, olasz nyelvű díszbeszéddel.  Aztán megtekintette a Szent sírt és kilovagolt az Olajfák hegyére.
Majd folytatódott az ünneplés. A zsidó díszkapunál felolvastak a császárnak a Tórából, aki eztán magához hívatta a rabbit a Szent Könyvvel és  a Tórát úgy ahogy volt, díszegyenruhásan, Szent István rendesen, megcsókolta. Igen, Jeruzsálemben egy felkent magyar-osztrák uralkodó megcsókolta a Tórát. Ó, azok a tovatűnt boldog békeévek.
És még nincs vége. Másnap egy zsinagógába látogatott el, ahol a Hakham Basi – azaz az Ottomán Birodalomban élő zsidók főrabbija - előtt a király fejet hajtott, és az a kezeit Ferenc József fejére téve elmondta rá a papi áldást.
A rákövetkező napon következet az út Betlehembe, majd onnan vissza a Ción kapun keresztül megint az Óvárosba, ahol ismét ujjongó tömeg köszöntötte az uralkodót.


Ferenc József után még Rudolf trónörökös járt itt 1881-ben és Ferenc Ferdinánd főherceg 1885-ben.

Miután az akkor ott uralkodó oszmán birodalom nem tartott a Habsburg terjeszkedéstől, hát nem akadályozták mindezt meg, s mit zavarta őket, hogy valaki még „Jeruzsálem királyának” is nevezi magát, valahol, egykori birodalmuk peremén.

(Pesti Sólet, 2016 szeptember)