2017. szeptember 19., kedd

Cinkos vagy embermentő rabbi? - Berend Béla két nem ismert beszéde

Az őszi nagyünnepek ideje különösen jó alkalom arra, hogy végiggondoljuk, mit miért tettünk.
A jó szándék önmagába sokszor kevés. Vajon cselekedeteink a világ összefüggésében, a dolgok bonyolultságában mit eredményeznek?

Különösen fontos ezt azoknak végiggondolni, akiknek szavai, tettei nagy befolyással lehetnek mások életére.
Mostanában sokat olvasok régi újságokat. S innen a jelenből – azaz nekik a jövőből – hümmögök azon, hogy mi is lett abból, amit akkor, értelemszerűen a jövő ismerete nélkül, mondtak, csináltak.
Senki sem felelős azért, amit nem tudhatott. De néha nagyon az az érzésem – persze utólag mindig könnyen okos az ember – hogy ha alapvető elvekhez tartjuk magunkat, akkor sokkal kisebb annak a veszélye, hogy túl nagy butaságba keveredjünk.
A napokban egy nagyobb cikket írva – Lévai Jenő és a zsidósors, ami innen letölthető is, ha valakit érdekel https://goo.gl/Uix4iS - kezdtem el Berend Béla történetével foglalkozni. A felettébb kalandos sorsú szigetvári rabbi a német megszállás után került fel Budapestre, itt hamarosan a Zsidó Tanács tagja lett.
A háború után perbe fogták, s először tíz évet kapott, majd másodfokon felmentették. Az azonban tény, Berend kapcsolatban állt egészen szélsőséges, antiszemita alakokkal és cikke is jelent meg az egyik leghírhedtebb fajgyűlölő, Bosnyák Zoltán Harc című hecclapjában.
Berend – sok részletében még ma sem ismert, zavaros pályájáról írt Randolph Braham, Schmidt Mária és egy igen remek összefoglalót Munkácsi Krisztina a Századok egyik 1996-os számában.
Berend később mindig is tagadta a bűnös együttműködés vádját az antiszemita hatóságokkal, az azonban ma már biztos, bizonyos dolgokat ugyanúgy képzeltek el. Berend is azt gondolta, hogy a zsidóknak el kell költözniük Magyarországról – bár ő ezt állítólag cionista alapon mondta – tehát ugyanúgy egy „zsidómentes” Magyarországot tartott elképzelhetőnek, mint a nyilasok, a fajvédők. Még ha egészen más alapállásból is.
Bizonyára.
Berendnek a háború előttről viszonylag kevés beszédét, nyilvános állásfoglalását ismerjük, így különösen érdekes az a kettő, amit most fogok idézni. Mindkettő Lévai Jenő Képes Családi Lapok című újságjában jelent meg, s árnyalja talán azt a képet, hogy Berend csak a zsidók Magyarországról való elköltözésében értett egyet az antiszemita rendszerrel.

Berend, 1940 őszén, mint tábori lelkész beszélt az „az izraelita vallású magyar királyi honvédekhez.” Többek között a következőkkel biztatta a zsidó katonákat: „Büszkének és boldognak kell lennetek, hogy a mai zord és viharos időkben sem feledkeztek meg rólatok, hogy nem vagytok feleslegesek, nem vagytok nélkülözhetőek, hogy a Hazának igenis szüksége van rátok, hogy a Haza ismét hívott titeket. Legyetek büszkék arra és boldogok, hogy magyar királyi koronás gombokkal díszített és ékesített katonazubbonyban szolgálatot tehettek a Hazátoknak és hasznos és értékes honvédelmi feladatokat végezhettek!” Kétségtelen, Berend sem láthatott a jövőbe. Hogy rövidesen meggyilkolandó munkaszolgálatos lesz ez a sereg. Valóban, nem sokkal később már csak mint munkaszolgálatosok „tehettek szolgálatot a Hazának” a zsidók. Különösen érdekes ez a cikk abban a környezetben, amelyben másról sincs szó, mint a zsidók jogfosztásáról, lehetelten anyagi helyzetbe hozásáról, kilátástalan életéről. És Berend mégis a kormánypropagandát szolgálta.
És ezt is túl lehet szárnyalni. Amikor már a zsidókat nem fegyveres katonai szolgálatra, hanem megalázó munkaszolgálatra hívták be, s már katonai felszerelést, egyenruhát sem kaptak, Berend újabb beszédet mondott. Amikor kitaszítottságának egy újabb állomásához érkezett az a közösség, amelynek legnagyobb része minden megpróbáltatás ellenére hazafiasága hangsúlyozásával próbált válaszolni, a szigetvári rabbi, Berend, mint tartalékos tábori lelkész ekképpen lelkesítette a munkaszolgálatra behívottakat: „Egy egészen újszerű, sajátos, valóban «különleges» alakulat vagytok a m. kir. honvédség történetében: saját felszerelésű, civilruhás munkáskatona! (...) nektek éppen azt kell most bebizonyítani, hogy lehet valaki a saját civil ruhájában is kiváló katona! Arról kell megdönthetetlen bizonyságot tennetek, hogy a ti polgári öltözetetek alatt igenis katonaszív dobog. (...) Azt kell most igazolnotok, hogy ha nem is jutott néktek kincstári uniformis, ti azért mégis rendelkeztek és ékeskedtek azokkal a katonakincsekkel és erényekkel, amiket tulajdonképpen az egyenruha van hivatva jelképezni és kidomborítani. (...) Ti igenis egyek vagytok és egybeforrtatok abban a magasztos gondolatban, szent elhatározásban és nemes célkitűzésben, hogy mennél jobb, mennél kiválóbb munkaszolgálatosok legyetek, hogy mennél önzetlenebbül, mennél odaadóbban, hívebben szeressétek és szolgáljátok minden erőtökkel, képességetekkel, legjobb tudásotokkal a hazátokat.” Hol van már a magyar királyi koronás gombokkal ékesített zubbonyról szóló tiráda.
. Talán a munkaszolgálatosokat lelkesíteni próbáló Berend is érzett valamit a helyzet tragikusságából, mert mielőtt áldást kért volna a m. kir. honvédség minden fegyvernemére és állománycsoportjára, valamint Horthy kormányzóra még megjegyezte: „Munkásszázadbéli testvéreim! Ti aztán valóban nem pénzért, bérért, jutalomért, nem címért, rangért, csillagért, nem emelkedésért és nem előbbrejutásért szolgáljátok hazátokat, hanem sokkal inkább odaadó, önzetlen, öncélú, igaz hazaszeretetből.”
Szigetváron Berend folyamatosan harcban állt a saját hitközségével. Munkácsi már hivatkozott cikke szerint „a szigetvári vezetőség erőltetett hazafiságban és magyarkodásban élte ki magát. Berend Béla ezzel szemben a zsidó népiség-nemzetiség eszményét hirdette. A helyi vezetőség szerint a magyarországi zsidóság a magyar nép része, Berend szerint a zsidóság magyarországi ága.” Legalábbis Berend is szerette volna így láttatni saját szerepét.
Könnyű dolga volt, mert a Képes Családi Lapok eltűntek a polcokról, s valószínűleg olyan egykori munkaszolgálatos is kevés maradt, aki még emlékezett arra, mit is mondott nekik.
Berend történelmi tévedését menti, hogy nem látott a jövőbe. Ám, ha következetesebb, ha nem hódol be, talán nem mondott volna afféléket, amelyeket most idéztünk.
Tanulságként. Az őszi ünnepekre.

(Pesti Sólet, 2017. szeptember)



2017. szeptember 17., vasárnap

Justitia nokiás doboza - menetelés a kétharmad felé





Százmilliós végkielégítések, nokiásdobozba dugott megvesztegetési pénzek, feleslegesen megrendelt tanulmányokkal kifizetett politikai csókosok. Hagyó-per, BKV-ügy.
Lassan feledésbe merülnek, elhomályosulnak ezek az egykor a napilapok címlapjain, híradókban mindent túlharsogó botrányok – túlordítják őket a még több nullával sokkoló, nagyságrendekkel nagyobb korrupciós ügyek, brutális lopások.
Pedig ezeknek (a vád szerint) „korrupciós” ügyeknek, máig tartó hatásuk van: alapvető szerepet játszottak abban, hogy a Fidesz meg tudta szerezni a kétharmadot.
De mit is tettek a vádlottak, történetünk főszereplői? Loptak? Csaltak? Hazudtak? Vagy óvatlanul, egymással torzsalkodva, saját politikai érdekeikre koncentrálva belesétáltak egy a Fidesz kampánygurui által ügyesen felállított csapdába? Aztán a Fidesz „szerencséjére” a rendőrök és az ügyészek sokszor éppen azt tették véletlenül (véletlenül?), ami a mai kormánypárt malmára hajtotta a vizet a kampányban?
Megpróbálom megérteni, mi történt. A világ jóval bonyolultabb annál, mint hogy a „lopás” szóval intézzük el az egészet. Jogilag ugyanis nem „lopás”, ha tízmilliós végkielégítést kapnak a BKV-tól nyugdíjba vonuló emberek. Vannak törvények, amelyeket betartottak.
Ám van természetes igazságérzetünk is. És valóban az esetek egy részében jogosnak tűnik a Fidesz, amúgy szintén nem túl árnyalt leírása a történtekről: pofátlanság.
Igen, akadnak gyanús üzletek, de más kérdés, hogy ami „gyanús” rögtön bűncselekmény-e?
A mai kormányzat gátlástalan pénzlenyúló akciói után szinte gyermekdednek tűnnek azok az ügyek, amelyekről a könyvben a vád részeként olvashatnak. Ám, ha ezekben az ügyekben történtek arcátlan, etikátlan dolgok, akkor annak maradandó, egyre súlyosbodó hatásai miatt leginkább a baloldali és liberális érzelműeknek kell felháborodniuk. Ugyanis ezekre hivatkozva, ennek hullámait meglovagolva tudta a Fidesz megszerezni a kétharmados többséget – amelyet napról napra látjuk, mire használ. Ha tűrhetetlennek tartod, amit a Fidesz tesz – nem hunyhatsz a szemet másik oldal esetleges bűnei felett sem. Eddig rendben, ez természetes.
De mindez csak az érem egyik oldala. Megdöbbenve és rémülten olvastam a rendőrségi és ügyészségi jegyzőkönyveket, amelyekben világosan tetten érhető, hogy ha valakit „el akarnak intézni”, akkor szinte azt tesznek vele, amit akarnak. Jogállam és az ártatlanság vélelme? Esélyed alig marad, hogy egy tisztes eljárásban vizsgálják ki, mit tettél. És talán ez az, ami mindennél félelmetesebb.

Ítéletet a bíróság hoz. Az én kérdésem: Mennyire tud az igazságszolgáltatás független maradni a nyilvánvaló politikai nyomás ellenére is?

Dési János