A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dévényi Ádám. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dévényi Ádám. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 22., péntek

A korbácsos Tarlós

Bezárják a Sirályt? Lass Bea a KOMA társulat előadásán a Sirályban

 Egy szép napon Tarlós Xerxes megkorbácsoltatta a Sirályt. Illetve ez így nem pontos. Miután Tarlós nem Xerxes és a Sirály pedig nem a tenger. A Sirály egy közművelődési intézmény, némi kocsmajelleggel a pesti hatodik kerületben. Évek óta népszerű, sok fontos színházi előadásnak (Koma társulat pl.), vagy éppen koncertnek (Dévényi Ádám pl.) adott már eddig is otthont. Kétségtelen, az ingatlan tulajdonjoga és használata körül régóta viták folynak. De a sirályosok esküsznek rá, hogy ők igen szívesen és békés úton kiegyeznének.
A részletek fontosak, de talán nem most. Ugyanis, hajnalban a kor új szokásainak megfelelően, mindenféle biztonságinak nevezett verőemberek  jelentek meg és elfoglalták a klubbot. Einstad - ez most az övék. Az efféle nem ritka vitáknál ez azért érdekesebb, mert rögtön elterjedt, azért kell bezárni a helyet (vö.: a tengert megkorbácsolni), mert innen szerveződött a Hahá-s egyetemi mozgalom, s talán itt tervelték ki a Fidesz Lendvay utcai székháza udvarának ideiglenes elfoglalását a demokráciára figyelmeztető feliratokkal.
Ez a Sirály, a KOMA társulat - volt, nincs
Nyilván, egy ilyen helyet el kell törölni a föld színéről, ilyen nem maradhat meg. Aki ujjat húz a Párttal, azt egyrészt elítélt gyilkosokkal cipeltetjük el, másrészt, leromboljuk a törzshelyét és mert jó fejek vagyunk, észak-koreai módra a családját egyáltalán nem deportáltatjuk, pedig…
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!
Dévényi Ádám és Jordán Adél a Sirályban.

2010. augusztus 26., csütörtök

Néhány szó a nyugger szóról

A kor nem érdem, de nagyon kellemetlen lehet

Ma a nyugger szó, történelmi, irodalmi és metafizikus vonatkozásait tárgyaljuk meg. Bő historikus konszenzusba ágyazva.

Vegyük először a nyugger szó és az idő kapcsolatát. Az idő relatív múlásáról már sokan értekeztek, én most a költőt idézném, aki sorra veszi az éveit, ekképpen:

Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most, hatéves vagyok,
és okos vagyok nagyon, nagyon,
így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom!

(Milne: Hatévesek lettünk)

De az élet egyik nagy tapasztalata, hogy a legtöbben aztán lesznek hét, nyolc, de bármilyen hihetetlen ez még hatévesen, kilenc évesek is. És így tovább. Vagyis, mondhatnánk megint a művésszel, de a homokóra csak pereg pereg. Ráadásul, szeretném a homokórát megállítani – de persze az egyrészt nem hagyja magát. Másrészt meg ez egy szép hasonlat – amit ám nem kell komolyan venni teljesen. Ezt csak olyan képletesen értjük. Ugye.

Különben is, azt jól tudjuk máshonnan, hogy rohan az idő, elmúlik az ősz, évek múlnak el, megállítanám, de nem lehet, mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább.

Ráadásul ez az idő egy elég gonosz dolog, ahogy Dévényi Ádám barátunk fogalmaz vele kapcsolatban: Itt ül az idő a nyakamon, Kifogy az út a lábam alól.

Száz szónak is egy a vége. Egy szép napon nyuggerré is válhat az ember.

A nyugger szót ma még hiába keresnénk a nagy szótárakban, értelmező kézikönyvekben, talán még a nagy Webster sem tud róla semmit. Dehiszen a nyelv éppen attól élő rendszer, hogy folyton változik, megteremnek benne azok a kifejezések, amelyekre komoly a társadalmi igény. Amikor a Bertáról kiderült, hogy egy nagy liba – akkor Heltai Jenő megalkotta a mozi. S azóta tudjuk, hogy s mert a Berta, s mert a Berta nagy liba, hát elment a mozi, mozi, moziba. Amikor szükséges lett megjelölni azt a szektort, amelyik nem állami, akkor Kellér Dezső ezt elnevezte maszeknak. Amikor korunk nagy nyelvújítója, a köztársasági elnök, arról akart beszélni, hogy felesége őnagysága is szívesen beleveti magát a közéletbe – akkor a nyelvvédő elnök a försztlédi kifejezést alkalmazta a nasasszonyra. Bár ez talán nem teljesen eredeti. De egy elnöktől ez is szép.

És amikor valahogyan meg kellett nevezni azt az embercsoportot, amelyiknek a csirkefar, -hát a kedvenc eledele, nejlondzsörzé ruhában jár és sokszor panelproli is. Viszont jól vissza lehet élni a türelmével és a kiszolgáltatottságával, szóval, mindez így egyben a nyugger. A nyugger, akinek persze kell a szavazata, aztán mehet a levesbe.

A nyugger egyébként gyakran nagyszülő is. Erről is van ám dal: Kicsike vigyázzon, egyszer nagymama lesz, Nagymama lesz, nagymama lesz. A kis unokákkal, jaj de sok baja lesz, Sok baja lesz. Oh yes!

2008. április 5., szombat

Egy este a Sirályban Dévényi Ádámmal


Ő sem ereszt, én sem eresztem


Szögezzük le rögtön az elején, hogy Dévényi Ádám az Dévényi Ádám. Sokan szeretik azt hinni, hogy Dévényi Ádám a múltból ragadt itt. Ha nem is a távoliból, de azért biztosan a kilencvenes évek előttiből. Valahogyan olyan hangulatot áraszt ő is, meg dalai is biztosan – pedig zenéje friss és eleven, versei, dalszövegei pedig a máról szólnak akkor is, amikor a hetvenes-nyolcvans évekről. Na és akkor vegyük még azt is hozzá, hogy itt a budapesti Király utcai Sirály nevű műintézménybéli koncertjén a fél évszázados művész közönsége nagyrészt lelkes huszonévesekből áll. Akik maximum óvodába jártak akkor, amikor én már egy igazi Dévényi koncerten jártam, a Fika névre hallgató legendás intézményben. Akkor tán Börcsök Enikővel énekelt együtt. Amúgy a Fika annyit tett, mint fiatal művészek klubja – de hát emlékszik erre a Népköztársaság útja béli helyre az ország apraja és nagyja. Az évek persze jöttek, mentek, a Népköztársaság útja újra visszavette a régi jól bevált Andrássy nevét, a Fikából fényes kiállítóterem vált. Csak Dévényi Ádám maradt az, aki.
Igaz, tőle éppen ezt várjuk el. Hogy mindig az a régi Dévényi Ádám maradjon, akinek dalai frissen csendülnek fel. Mikor szétnézünk a Sirály dohányfüstös pincéjében, a körberakott székeken, beleszippantunk az otthonos dohos illatba, kikerülünk egy-két földre helyezett sörösüveget – meg is jegyzi Ádám, hogy na ez a hely már tényleg majdnem olyan, mint a régiek voltak. (mondjuk Kőbányai Világos helyett flancosabbak a seritalok – hogy azért egy, fontos, de ne lényegi változást említsünk.)
Dévényi Ádám esetünkben az Átmeneti Kabát névre hallgató formációjával lép fel (dob: Tóth Tamás, basszusgitár: Mezőfi István, néha hegedű: Kézdy Luca, és csengő-bongó leányhangok: Fenyő Fruzsina, Jordán Adél; na és az elmaradhatatlan dobozgitár megett Dévényi Ádám).
A sört szürcsölő, bort kóstolgató, nem egyszer cigarettára gyújtó közönség tagjai minden valószínűség szerint nem először találkoznak ezekkel az újkori sanzonokkal, hiszen gyakran együtt danolnak a művészekkel, sőt még egy memóriahiányos pillanatban ki is segítik az előadó-szerzőt az éppen aktuális sorral.
Költeményei közül, a szerző szíves, utólagos engedelmével, most egy jellemzőt idéznék csak :


A zene befordul a sarkon
A zenét én már nem sokra tartom
Ahogy a zene se tart már sokra engem
Csak hát ö sem ereszt és én sem eresztem


Olyan, mintha válni akarna
De még mindig lenne rajtam hatalma
Pedig már sokszor undorral nézem
A zenét és nem értem és nem érzem

A zene megvonja a vállát
Legfeljebb nem csókolom többé majd a száját
A zene már rég nem tart számon engem
Csak hát ö sem ereszt és én sem eresztem.

Hát tessék ezt elképzelni zenekari kisérettel, azzal a megszokott, jól bevált Dévényi Ádám hanggal megpróbálni elképzelni. És akkor az már majdnem olyan, mintha velünk lennének az új Sirály régi pincéjében.

Dési János

2007. május 24., csütörtök

Tóth Krisztával és Dévényi Ádámmal

Tartuba két óra alatt leérünk Tallinnból. Tartu nagy egyetemi város, tízezrével a diákok, ami igazán jótékonyan hat az utcaképre. Mi egy kis klubhelyiségbe hurcolkodunk be, itt lesz a Prima Vista irodalmi fesztivál aktuális eseménye. Két kedves útitársunk azonnal átlényegül. Tóth Krisztina most a komoly szerző – tényleg az – aki az észt közönségnek novellát olvas fel magyarul, amit az egyetem magyar szakosai észtül adnak tovább az érdeklődő közönségnek. Aztán egy interjú az íróval, Balázs, egy helyi magyar srác beszélget vele. Jön egy-két vers, majd Dévényi Ádám ad elő néhány Tóth Kriszta verset megzenésített változatban.
Első megfigyelés. A közönség, mely főleg egyetemistákból, irodalomrajongókból és egy középkorú úrból áll, aki forintját szeretné nálunk valutára váltani, leginkább euróra, figyel érdeklődik, lelkesedik. A poénoknál nevet, az izgalmas részeknél visszatartja a lélegzetét, a meghatóbb bekezdéseknél kicsit elérzékenyül. Éppen úgy, ahogy azt egy közönségtől elvárjuk.
Második megfigyelés. Senki nem les az órájára, nem nyomkodja a mobiltelefonja gombjait, szipákol túl hangosan. Hé, ezek ezt élvezik. A Vonalkód című kötetből hangzik el egy-két részlet. Jó, mondjuk könnyű figyelni, ha érdekes az, ami szól.
Kriszta rutinos előadó, a fél világon olvasta már fel a műveit, tengereken innen és túl. De láthatóan ő is elégedett a közönség teljesítményével. Az már inkább csak a nagyérdemű kábításának a része, amikor egy filmrészletet is levetítünk, Kriszta, mint üvegműves, családanya és macskaidomár.
Aztán Dévényi Ádám csap a húrokba. Azokban a régi szép időkben, amikor még létezett FIKA vagyis a Fiatal Művészek Klubja a Népköztársaság útján, néha elmentünk és meghallgattuk, amint mondjuk Börcsök Enikővel énekelt. Ma már FIKA sincs és Népköztársaság útja sem, de Dévényi Ádám él és virul. (Zárójel: éppen most olvasom Temesi Ferenc Pest című kötetét, amely alaposan beszámol azokról a régi jó, fekete cimkés cseresznyepálinkás időkről.) Már a színpadról lejövet panaszkodik Dévényi, hogy az egyik versben elrontott egy szót, nem az eredetit mondta, de szerencsére menetből eszébe jutott egy olyan, amely szótagszámra is meg a rímnél is stimmel. Hmm.
Jó, Ádámnak könnyű, ő is költő, Átmeneti kabát című kötete megéri, hogy rászánjunk pár órát. Ismerkedési célzattal, később ezután úgyis gyakran elő fogjuk húzni.
Itt jegyezzük meg, a jól sikerült este öröméből a Raszputyin nevű kitűnő vendéglőben csaptunk szolid partit, néhány „szto gramm” vodka elfogyasztásával.