A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Várkonyi Tibor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Várkonyi Tibor. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. december 17., hétfő

A legfiatalabb Fejtő díjas


Tibor

Most nyilván el kellene sütni azt a viccet, hogy Várkonyi Tibor a szerkesztőség legfiatalabb tagja. Ugyan 1924-es születési évszáma első pillantásra mintha ellentmondani látszana ennek, ám habitusa, életereje, munkabírása valóban bizonyítják a kijelentést, amely ezek szerint mégsem tréfa: Tibor ma a Népszava ifjú munkatársa, mi több a legújabb Fejtő díjas, hiszen éppen egy hete vehette át a nevezetes kitüntetést, amelyet azoknak adunk, akiket sokra tartunk, akiket tisztelünk, s akiknek drukkolunk. Akiktől tanulnunk kell.
Tiborra már csak önző okokból is büszkék vagyunk. Hiszen ő az élő példája annak, hogy az újságírás valamikor mégiscsak komoly, értelmiségi szakma lehetett. Nyelveket kellett hozzá tudni, olvasni, ismerni a világot.
Tibor az, aki már jóval az Internet föltalálása előtt úgy jött szembe a folyosón, hogy nahát, olvastad, mit írt a legújabb Le Monde? Mert persze ő már délelőtt átfutotta, ahogy minden valamire való világlapot. Mert, úgy látszik, abban a régi iskolában még azt tanulta, ahhoz, hogy valaki írni tudjon, előbb olvasnia kell. Engem persze nemcsak világpolitikai tájékozottságával vesz le a lábamról, hanem azzal is, hogy milyen magától értetődően igazodik el mondjuk a művészet világában. Ha a zeneirodalomról valamit tudni akarsz, akkor vagy kérdezd meg, vagy egy kicsit hallgatózz, amint Szász Pista szobatársával éppen megvitat egy operaelőadást vagy valami régi-régi felvételt, amit most sikerült szerencsésen beszereznie.
Tibornak amúgy a Don Giovanni a kedvence, A Cosi' fan tutte, az összes létező karmesterrel megvan neki. Ő ezt mutogatja a fiatal lányoknak biztosan, ahogy más a bélyeggyűjteményét.
Mostanában Tibort persze sokan úgy ismerik, mint harcos publicistát, aki igen határozottan követi baloldali-liberális elveit. Jópáran egyébként éppen ezt a következetességet nem tudják megbocsátani neki, például azok közül, akik egykori, több mint három évtizedes munkahelyén, a régi Magyar Nemzetnél azért nagy hasznot húzóan kokettáltak a hatalommal. Tibor régi írásaiból nehéz lenne ma kínos dolgokat előszedni, megalkuvását bizonyítani. Még akkor is, ha a legújabb szélsőjobbosok közül akadnak, akik azzal próbálják diszkreditálni, Szabad Nép-es volt.

Na igen. Amikor a szocdem lapok megszűntek a „fordulat évében" a Kossuth Népétől áttették a Szabad Néphez. Csakhogy rövidesen innen is távoznia kellett, éppen azért, mert nem „kommunistásodott el" megmaradt szocdem szellemiségűnek. (Amúgy kíváncsi vagyok, akkori kollégájára, a vele együtt a központi pártlaphoz kerülő a ma Paul Lendvay néven ismert osztrák sztárújságíróra hányszor sütik a Szabad Nép-es bélyeget, ha éppen vitatkozni kellene vele, csak elfogytak az érvek.)
Szóval, nap-nap után Tibor megjelenik a Népszava szerkesztőségében (mint néha szomorúan megjegyzi, vigyázni kell vele, mert munkahelyeit mostanában szereti elfoglalni a nem éppen mértéktartásáról ismert jobboldal, lásd Magyar Nemzet, majd Magyar Hírlap története), természetesen nyakkendőben, öltönyben, hajtókáján a francia Becsületrend kis kitüntetésével. (Képünk a nyáron negyven fogkban készült - ezért a könnyített szerelés.)Elmeséli a világlapok főbb híreit, meghallgathatunk néhány viccet tőle, megírja a napi penzumát, válaszol az olvasók leveleire, kijavítja a levonatokat, megnézi a tördelést.
Ahogy azt az elmúlt közel hat évtizedben mindig.Van még állandóság a világban, van még remény.
Köszönjük Tibi bácsi!