A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vers. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 28., péntek

2010. augusztus 26., csütörtök

Néhány szó a nyugger szóról

A kor nem érdem, de nagyon kellemetlen lehet

Ma a nyugger szó, történelmi, irodalmi és metafizikus vonatkozásait tárgyaljuk meg. Bő historikus konszenzusba ágyazva.

Vegyük először a nyugger szó és az idő kapcsolatát. Az idő relatív múlásáról már sokan értekeztek, én most a költőt idézném, aki sorra veszi az éveit, ekképpen:

Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most, hatéves vagyok,
és okos vagyok nagyon, nagyon,
így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom!

(Milne: Hatévesek lettünk)

De az élet egyik nagy tapasztalata, hogy a legtöbben aztán lesznek hét, nyolc, de bármilyen hihetetlen ez még hatévesen, kilenc évesek is. És így tovább. Vagyis, mondhatnánk megint a művésszel, de a homokóra csak pereg pereg. Ráadásul, szeretném a homokórát megállítani – de persze az egyrészt nem hagyja magát. Másrészt meg ez egy szép hasonlat – amit ám nem kell komolyan venni teljesen. Ezt csak olyan képletesen értjük. Ugye.

Különben is, azt jól tudjuk máshonnan, hogy rohan az idő, elmúlik az ősz, évek múlnak el, megállítanám, de nem lehet, mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább.

Ráadásul ez az idő egy elég gonosz dolog, ahogy Dévényi Ádám barátunk fogalmaz vele kapcsolatban: Itt ül az idő a nyakamon, Kifogy az út a lábam alól.

Száz szónak is egy a vége. Egy szép napon nyuggerré is válhat az ember.

A nyugger szót ma még hiába keresnénk a nagy szótárakban, értelmező kézikönyvekben, talán még a nagy Webster sem tud róla semmit. Dehiszen a nyelv éppen attól élő rendszer, hogy folyton változik, megteremnek benne azok a kifejezések, amelyekre komoly a társadalmi igény. Amikor a Bertáról kiderült, hogy egy nagy liba – akkor Heltai Jenő megalkotta a mozi. S azóta tudjuk, hogy s mert a Berta, s mert a Berta nagy liba, hát elment a mozi, mozi, moziba. Amikor szükséges lett megjelölni azt a szektort, amelyik nem állami, akkor Kellér Dezső ezt elnevezte maszeknak. Amikor korunk nagy nyelvújítója, a köztársasági elnök, arról akart beszélni, hogy felesége őnagysága is szívesen beleveti magát a közéletbe – akkor a nyelvvédő elnök a försztlédi kifejezést alkalmazta a nasasszonyra. Bár ez talán nem teljesen eredeti. De egy elnöktől ez is szép.

És amikor valahogyan meg kellett nevezni azt az embercsoportot, amelyiknek a csirkefar, -hát a kedvenc eledele, nejlondzsörzé ruhában jár és sokszor panelproli is. Viszont jól vissza lehet élni a türelmével és a kiszolgáltatottságával, szóval, mindez így egyben a nyugger. A nyugger, akinek persze kell a szavazata, aztán mehet a levesbe.

A nyugger egyébként gyakran nagyszülő is. Erről is van ám dal: Kicsike vigyázzon, egyszer nagymama lesz, Nagymama lesz, nagymama lesz. A kis unokákkal, jaj de sok baja lesz, Sok baja lesz. Oh yes!

2007. október 19., péntek

Enci és a költészet


A dalban elmondott vers


Azt olyan jó mondani, hogy ah, kit érdekel manapság a költészet? Kérem szépen a vers halott, csak néha támad föl egy-egy pillanatra, de inkább még úgy se. Ilyennel kétféle ember áll elő. Az egyik, akit tényleg nem érdekel a költészet, és mégiscsak meg kell magát vigasztalnia. Nem ő bunkó, hanem ugye a világ a rossz, amely nem érdeklődik a vers iránt. A másikfajta meg persze versszerető, esetleg maga is versíró – de hát egyrészt a közönség távolmaradását is magyarázni kell valahogy, másrészt a kit érdekel „manapság" a költészet? kérdésben benne foglaltatik az a válasz is, hogy talán tegnap még fontos volt a dolog és akkor lehet, hogy holnap ismét az lesz. Csak ki kell bírni addig, ki kell várni.
Persze akadnak olyanok, akik nem várnak, hát persze, hogy nem. Inkább összevegyítik mondjuk a dalt a verssel – szerveznek ebből egy jó kis sorozatot, sört is mérnek közben, meg még kóser szilvát is lehet inni, és máris van közönség. Hoppla. A Sziámi együttes, Müller Péter vezetésével, évek óta szervezi az amúgy egyáltalán nem költői című Songwriters klubot. Sokáig a Trafó nevű műintézményben, legközelebb, most vasárnap a Merlinben. És kiderül, hogy akad komoly érdeklődés a versre. Bee.
A dolog úgy működik, hogy minden hétre hoz a Sziámi együttes egy új dalt, meghív vendégművészeket – aki még nem volt ott a műfajból, az le is húzhatja magát, mert akkor keveset ér – és még egy költő is eljön, aki vagy maga adja elő a versét vagy a fellépő zenekarok megzenésítik neki és eldanolják. Miközben a a nagyérdemű lelkesedik és esetleg húz még egy jó nagyot a poharából. Vagy nem lelkesedik és úgy húz a pohárból. Ez végülis az irodalom szempontjából majdnem mindegy.
Fellépett itt már Bródy Jánostól Karafiáth Orsolyán át a Quimby zenekarig és vissza Hazai Attila vagy Bárdos Deák Ágnes is. A sor hosszú, és úgyis biztosan sokakat kihagyunk, kész sértődés lesz ebből még.
A legutóbbi előadáson egy sarokban megbújva a költő Kemény Istvánt véltük felfedezni, amint a költő Vörös István társaságában ez utóbbi versét hallgatták, amit a mi dalospacsirtánk,a Sziámi zenekar oszlopos tagja, Záhonyi Enikő, baráti körben Enci néven is közismert, interpretált. Vagy inkább énekelt el. „A Kant utca végén” ez a vers címe, és a költő azt az érdekes kalandját foglalja össze, amikoris egy Kantról nevezett berlini utcában pornofilm forgatásba botlott. Kedvcsináóul legyen elég ennyi: „Egy film készül nyilván,/sej, a Kant utca végén,/lámpa csillog ott fönn/ és bent erkölcsi törvény.
Lábuk között törvény,/de még csak borotválják,/az egyik jelmezt vesz,/kirúzsozza a száját.”Lalala
És persze közben dörög a dob, cseng-bong a gitár, brummog a basszus és zongorázik a zongorista.
Fél szemmel közben a színpadra sandítunk és azzal a fél szemünkkel a művésznőt fixírozzuk bátorítólag, hogy csak így tovább, miközben a másik fél szemünkkel a költőt figyeljük, hogy ő vajon mit szól hozzá, százak bólogatnak a vers ütemére – mondjuk többen vagyunk itt mint egy kortárs verseskötet példányszáma.
Na ez a Songwriters, ez a zene hatalma.
Dési János