2014. november 2., vasárnap

A sötét lelkű kisdiktátor és a lukas közepő gigabájt





Kérem, nekünk addig jó, míg Orbán él. Mert mit ad nekünk Orbán? A felelőtlenség szabadságát. Hogy nem kell ám sokat gondolkozni. A képlet rettentő egyszerű. Benyalsz vagy megszöksz! Tessék választani! Ja, választani azt nem kell, annál is inkább, mert az is agyi tevékenység. Max válaszd a hazait. A többi nem a te dolgod. Ügyesen el van ez kérem rendezve. A mi jó uraink beleírták gyöngy betűikkel az Alaptörvénybe. Kerényi is lefesttette, és a szolga vigyáz rá az Alaptörvény asztalánál, honnan mindenki egyaránt vehet – aki szívében, lelkében fideszes. A mi emberünk, a mi közbeszerzésünk. Jó, már harminc százalékot kell visszaadni. De nem megéri? Mert szépen belekalkuláljuk az egészet az árba. A cehet meg úgyis az adózók fizetik. Akik annyit érnek, amennyiük van. Minél kevesebbjük, annál jobb. Mert annál inkább paríroznak és félnek. Félni ma hazafias kötelesség. Aki magyar, velünk fél. Éljen a békemenet, a gyávák menedéke. Kiszolgáltatottnak lenni ma hazafias tett. Férfinek félni hősies kiállás a kormány mellett, nőnek kötelesség, leánynak dicsőség.
Éljen az internetadó. Ami magyar internetadó. Zászlónk vala a lyukas közepű gigabájt. A mi hazánk nem eladó holmi Zukerbergnek.
A Békemenet kéri, hogy azonnal tessék az Orbán úrnak államosítani a facebookot. Nemzeti arckönyvet, minden magyarnak. Kérjük a kedves népnevelőket, világosítsák fel a családlátogatások alkalmából a magyar familia apraja nagyját, hogy mi a kötelesség. A magyar internet. Olvasható rajta a Magyar Nemzet összes évfolyama. Hát nem elég ez.
És kérjük a házmester testvéreket, ha netán azt észlelnék, hogy valaki az ellenséges, a nyugati facebookot kapcsolná be, akkor azt jelentsék haladéktalanul az ingyen hívható jelentő számunkon.
Izgalomra semmi ok, a vonal kapacitása megfelelő lesz még jelentős forgalom esetén is.
Ki az idegenszívű internetszolgáltatókkal az országból. Magyar kézbe magyar internetet.
Le a pornóval. Tegnap az istenes dalok gyűjteménye kétszer annyi „szeretem” kattintást szerzett, mint valami undorító alkotás pucér férfiakkal és nőkkel. Az istentelenek ideje lejárt. Most ütött az igazság órája. Magyar modellt az Európa unióba. Vége az össze vissza firkálgatásoknak, a  gúnyolódásoknak, a cinikus megjegyzéseknek. Hát erre tanított titeket az édesanyátok, ki bizonyára a legkisebb királyfiról szóló mesével ringatott álomba titeket? Hát nem ismeritek fel a legkisebb királyfit? Úgyhogy minékünk annyi a dolgunk, hogy befizessük az adót. Oszt jónapot.
És kapunk ráadásul stadiont. Cirkusz már van. Ráadásul ingyen. Kalács is sokaknak – de az ő tagkönyvükön már régen megszáradt a tinta. És amúgy meg: mindenki másnak kuss. A magyar nem felesel, nem írogat vissza a kommentekbe, max, ha kicsit cigányozni, zsidózni támad kedve. Egyébként bitet bit alá írva bólogat, ha kormányintézkedésről értesül.

Kedves, vén Európa, Viszlát. Persze, jó lett volna veled. De mi most megyünk le a mélybe. Nekünk önkény kell. Diktátort ide, hamar. Ha nincs tatár, török, muszka – akkor saját erőből megoldjuk. A magyar leleményes. És nekünk ne tessenek magyarázni polgári jómodorról, késről és villáról. Mi, ha akarjuk a hagymát is hagymával esszük. Mi boldogan és öntudatosan hátrafelé nyilazunk, és a nyereg alatt puhítunk, miközben máshol már hadront ütköztetnek. Mi  nem akarunk tanulni semmiből. Kedves jó zsarnokunk, zsarnokolj még egy kicsit. És vegyél fel orosz hitelt, meg kazahot, a százalékok, ami pedig itt ott leesik neked, azt mi csak afféle ssúrlódásiveszteségnek tekintjük. Több giga is veszett Mohácsnál, és Amerika meg sem érdemli, hogy odautazz. Maradj, te csak itt meg nekünk.
Viszlát Európa, jó lett volna veled.  De nekünk sötétlelkű kisdiktátorok kellenek, kiskirályok és kisoligarchák. Korszerű egyetem, független bíróság, profi közigazgatás, öntudatos művészek, midenki számára hozzáférhető internet, szabad újságírók?  -  csak megzavarnátok a nép egyszerű lelkét.
Tekints le ránk a királyi vár magasából és meglátsz minket. Mert hopp mi folyik itt:
De  Ha! Mi zúg? … mi éji dal? Tarlós, tudod, ha bosszant bármi nesz!
Százezeren az utcán? Ellenem tüntetve? De miért? Hiszen én jó vagyok nekik, engem szeretnek, én a népemért adok és kapok csapásokat. Akkor miért? Miért?
Ezek tényleg Európát éltetik? Az én váram alatt? Ó háládatlan nép! Hát már majdnem megszabadítottalak titeket tőle. Ti tényleg Európát akarjátok?
Légy szárnya bent, se künn.

Ceterum censeo:Orbánnak mennie kell!