Mi és ki fényesedik nekünk - tiszta jó dolgok

Néhány szó
a cipőpucolás társadalmi összefüggéseiről

Cipőt istenien tudtam pucolni – természetesen ez is az én portfoliómhoz tartozott, mint a száraz kenyér leadása, az üres üvegek visszavitele. Egy időben a gombvarrás is az enyém volt. Ha jól emlékszem, ötven fillért kaptam egy gomb visszavarrásáért, egészen addig, míg a sarkon nyílt egy új fagylaltos és akkor gyorsan minden ingről leszaggattam a gombokat, hogy jobban menjen a bolt. De hát a mohóság megbosszulja magát és el lettem távolítva ebből a jól fizető pozícióból.
A cipűsuvickolásról aztán bizonyos Gáspár törzsőrmester szoktatott le, aki meg volt győződve arról, hogy a Varsói Szerződés harci ereje a bakancsok fényességén múlik. Azt hiszem, nekem máig elévülhetetlenek az érdemeim e katonai szövetség felbomlásában, ugyanis az én bakancsom nem nagyon csillogott – ne kerteljünk, az imperialisták malmára hajtottam ezzel is a vizet. Bár – itt jegyzem meg nagy őszintén – ennek kevésbé katonapolitikai, stratégiai, vagy tán politikai okai voltak, egyszerűen csak nagy hülyeségnek tartottam, hogy fölnőtt embereket naphosszat ilyesmivel – is - szekíroznak.
Leszerelésem után, azon nyomban és demonstratíve végkép leszoktam a cipősuviskolásról. Ez alól ritka kivétel december 6-a. S az is csak kizárólag pedagógiai okokból, serdületlen gyermekeimnek példát mutatni. Ma már a gyermekek serdültek, Úgyhogy a Mikulás vagy belerakja a nekem szánt ajándékát a koszos lábbelimben, vagy sajnálom, viheti, Gáspár törzsörmesternek.
Pár éve, pár kedves kolleganőmtől szép születésnapi ajándékot kaptam. A parti kellős közepén, egyszercsak sárkefét, puha rongyot, krémet kaptak elő és egy pár pillanat alatt kifényesítették a csukámat. Már csak irántuk való tiszteletből sem nyúltam tehát az elmúlt években tisztítószerrel ehhez a cipőhöz. Sem.
Néhány éve, amikor még alig akadt igazi, virtigli szélsőjobbos lap, abban ami mégis működött, s amiben az egykori drámaíró ijesztgette a jónépet, egy „szörnyű" kép jelent meg. Azt bizonyítandó, hogy hová süllyedt a világ. A kép talán Taszáron készült, ahol egy nagydarab katona teszi fel a lábát egy kis sámedlira és az előtte kuporgó alak, pucolja a csizmáját. Namost, a „szörnyűség" az volt, hogy a cipőpucoló fehér, míg a cipőt pucoltató fekete ember volt. Én elmés kis cikkben világítottam rá – akkor még reméltem, érdemes ezekkel a figurákkal is vitatkozni -, hogy jó irányba halad a világ, mit kell az ilyesmin fennakadni.
Lisszabonban – hol mostani képünk készült – még mélyebb értelmet nyert a dolog. Az utcai cipőpucolók egy része fehér, más része fekete, a koszos cipősök egy része fehér más része fekete. És a koszos cipősök legfeljebb a cipőkrém színével foglalkoznak, ahogyan a cipőpucolók is. És senki nem von le a szolgáltatást igénybe vevő és a szolgáltatást nyújtó bőrszínéből semmiféle következtetést. Vagyis, mégiscsak jó hiányba halad a világ, merthogy az ilyet észre sem kell már venni. Lisszabonban legalábbis.


Dési János

Néhány szó a reményről

Mi az abszolút optimizmus?

– Skodán vonóhorog.

– Azt gondolni, hogy a pohár félig tele van.

- Remélni, hogy holnap jobb lesz.

– Bízni benne, hogy nem is lopnak a politikusok.

– Tizenkilencre lapot kérni.

– Azt hinni, hogy megvár a busz a megállóban.

– Érveket remélni egyes népvezérektől.

– Csak káprázik a szem, nem is színeződött el a terhességi teszt.

– Visszacserélik a rossz árut a boltban.

– Tényleg az lesz a gyilkos Agathe Christie-nél, aki a leggyanúsabb.

– Elhinni, hogy ötös lesz mégiscsak a gyerek matekdolgozata.

– Nem is ragasztják át a lejárat dátumát az előrecsomagolt húson.

– A BMW-s átenged a zebrán.

– A szakács kezet mosott, mielőtt kijött a mosdóból.

– A feleséged/férjed nem találja meg a szeretőd SMS-ét a telefonodban.

– Biztos kihúztam a vasalót.

– Azzal biztatni ma­gad, hogy az anyós elfelejtette, megígérte, átugrik pár napra.

– Valóban nagy kamatot ad a bank, az apró betűs részben pedig még ajándékot is ígér.

– Most már biztosan Petőfiék nyernek.

– A postás akkor hozza az ajánlott levelet, amikor otthon vagy.

A főnököd magától megkérdezi, nem akarsz-e egy kis fizetésemelést

jön az ellenőr.– Két viszkit is ad a stewardess a repülőn.

– Kapok egy sikerdíjas munkát, a lapok arról cikkeznek majd, vajon mit tettem azért a néhány milliárdért.

– Paris Hilton finom úrinőként beszélget és teázik nálunk a szalonban, oldalán Britney Spearsszel.

– Elférek még ott a két autó között.– Most már megérdemlem az ötöst a lottón.

– A kutya megtanulta, hogy nem rágja össze a szőnyeget.

– Az adóellenőrök mindig a szomszéd boltba mennek.

– A zöldséges levette a bal kezét a mérlegről, amikor a banánt mérte.

– Úgysem fagy le a számítógépem, ha mégis, előtte mentettem az anyagot.

– A zárban kívül hagyott kulcsot jó emberek találták meg, és postán visszaküldik.

-Határidőre készen leszek.

- Abban bízni, hogy nem lesz balhé március 15-én.

– Realistának lenni.

Mi az abszolút fölösleges?

-Vonóhorgon Skoda.
Dési János

Cigány a gáton

Azért a víz az úr?

Pakoljuk a zsákokat a gát legtetején, a víz valóban már a bokánkat gyaldossa, bármelyik pillanatban átcsaphat, vagy átszakíthatja a védvonalat, és akkor lesz nemulass.
A homokzsák rakás, a gátmagasítás első pillanatra nem tűnik túl bonyolultnak – de a másodikra kiderül, hogy nem mindegy hova, mennyire megtöltött zsákok kerülnek, hogy harántiránt sikerül e felrakni, vagy éppen a túloldalon feltörő buzgárokat elszigetelni. Mert a gát igazi ellensége ilyenkor már a buzgár.
Lapátoljuk a homokot, töltjük majd cipeljük fel a zsákokat. A nagy izgalomban csak az az egyetlenegy ember nyugodt, aki irányít minket – kis adóvevőjébe suttog néha valamit. És rendületlenül mutatja, hárman szaladjanak és gyorsan odapakoljanak, öten emberek ide. Gyerünk már. Mutatja a teherautó sofőrnek, meddig tud behajtani, hogy még ne vigye el a víz. Elzavarja a bámészkodókat, mert egyrészt akadályozzák a munkát, másrészt, ha szakad a gát és futni kell, nem kellenek ide még a lábatlankodók is. Szaktudása érezhetően elismerést vált ki, nincs visszabeszélés, pofázás, hajtják végre a feladatot az ittlévők parancsszóra.
Szusszanásnyi cigiszünetre ülünk le pár percre. Kérdezzük, honnan ért ehhez? Mióta csinálja?
Éppen egy hete. Munkanélküli, mint a legtöbb cigány ebben a legkeletibb magyarországi településen. Talán néha akad napszám, házkörüli munka, de mostanában az is nagyon ritka. Dolgozott gyárban. Rég volt. Mikor jött a víz, elsőként a munkanélkülieket küldték ki a
folyópartra – ti úgyis ráértek felkiáltással. Kis közmunka. Éppen egy hete volt. Azóta ha két éjszakát végigaludt, a többit itt tölti. Vizügyesek az első két nap megmutatták, mit hogyan kell, aztán mentek tovább a Nivájukkal – máshova is kell a szakértelem. Amikor negyednapra egészen feljött a víz és minden épkézláb embernek ki kellett jönnie ide segíteni, már egyértelmű volt, hogy rá kell hallgatni, ő tapasztalta ki, hogyan kell dolgozni. Így lett ő a főnök.
Amúgy - rágja bajusza szélét és úgy mondja csak nekünk, a messziről jött és mindjárt továbbszáguldó városiaknak – örül, hogy ő az, akinek a közreműködésével megóvják most a falut. De azért azt is sejti, amikor elmegy a víz és visszahúzódik a mindennapi medrébe, akkor ő megint csak egy koszos cigány lesz. Egy munkanélküli, aki biztosan még lop is.
Veregetjük a vállát, hát nézzen körül, ő itt megbecsült vezető, aki talán még az agronómusnak, a buszsofőrnek és a kocsmárosnak is parancsol – a hatóságoktól még walkie-talkie-t is kapott. Ha újra normális idők jönnek, ezt biztos soha nem felejtik el neki. Nélküle nem tudnák a népek, mit kell tenni most, amikor ilyen nagy a baj.
- Hülyék vagytok ti fiúk! – legyint, bepöccinti a csikket a vízbe. A zavaros, koszos, hömpölygő Tiszába, amely fákat, döglött állatokat, az előbb egy egész tetőszerkezetet sodort magával. - Újra csak büdös, segélyleső, élősködő, tolvaj leszek. Na, de elég a lebzselésből emberek, mindenki fogja a lapátját és gyerünk. Meg kell mentenünk a falut.
Dési János
- PS. Tudom, a kép egy másik városban egy másik árvíznél készült. De az ember vagy zsákot rak vagy fényképez. A történet azonban ugyanaz marad.

Clinton a falon

Porfészekből a hatalomba

Már elnézést, de az arkansasi Little Rock egy porfészek. Itt történt meg velünk, hogy a városszéli autópálya mellett álló, amúgy igen csinos, szállodánkból valami tisztes étterembe vágytunk – hát megkérdeztük a kedves portást, hova is menjünk. Ajánlott egy kívánatos helyett a belvárosban, elmagyarázta, hogy jutunk oda, majd kedélyesen jó étvágyat kívánt. Pár óra múlva, amikor néhány üveg bíztató sör társaságában próbáltuk volna elfoglalni lakájos szobánkat az egyik legnagyobb lengyel napilap külpolitikai rovatvezetőjével (Jelszavunk vala: Lengyel magyar két jó barát, együtt issza meg a sört, amit szerzett) – a portás vidáman előugrott, hogy na milyen is volt az a vacsora a belvárosi étteremben. Kínos, de bevallottuk, eltévedtünk, nem találtuk meg a belvárost, végül egy autópálya parkoló melletti, amúgy igen ízletesen főző helyen vacsoráltunk. A portás kicsit hümmögött, megkérdezte, mégis merre mentünk, amikor ő olyan jól elmagyarázott mindent nekünk – kikérdezett a helyről, majd diadalmasan felkiáltott: de hiszen ez az a belvárosi hely volt, amit én ajánlottam!
Hát ennyit Little Rock belvárosáról és az ottani nevezetességekről. Amiből azért akad. Például maga az egykori elnök, és esetleg késői tódja; Clinton és Clintonné. Clinton a nagy büszkeség – és ha Hillary esetleg nyerne, hát az lenne a nagy napja Little Rock-nak.
Clinton egy kis helyi jogi egyetemi oktatóskodás után hamar kormányzó lett, még 1978-ban, alig harminc évesen. Vagyis minden idők legfiatalabb kormányzója címet is ő viseli.
Little Rock nevezetes középülete – néhány plaza szerű áruház, parkolóház és irodaépületen kívül – természetesen a helyi törvényhozás washingtonira hajazó, persze jóval kisebb neoklasszicista épülete. Itt, a magas kupola alatti rotundában akasztják ki a kormányzókról készül festményeket. Itt lóg Clinton képe is.
A helyiek általában jó emlékeket őriznek volt kormányzójukról, aki reggelente sportosan futott egyet a belvárosban (hmm, hol találhatta meg) s közben beugrott egy kávézóba reggelizni. Persze nem felejtik el azt sem megemlíteni a tursitákat segítő prospektusok, hogy az arkansasi Firs Lady már itt komoly feladatokat kapott például az oktatási reform kialakításában.
A Bill-busseiness fontos állomása a Capitolium után a 18. és a Center Street sarkán álló épület, ahol a mindenkori kormányzó él, vagy a Nyugati 16. utcán álló választói körzete, ahol lánya először szavazott – nyilván a papára. De az igazán Clinton fan-ok nem hagyják ki az L utcában álló téglás épületet sem, amelyet még 35 ezer dollárért vásárolt a házaspár. Innen – a szállodába is beszerezhető praktikus ismertető szerint – csak pár lépés a a Clinton/Gore kampányközpont a az egykori Arkansas Gazette székházában. Itt jegyezzük meg, hogy a nevezett lap a legrégebbi a Missisipitől nyugatra.
Hogy Hillary nevezetes helyeiből is lesz e prospektus, nos az majd még kiderül.
Dési János

A keresztény úri osztály is menthetett zsidókat

Mégiscsak voltak igaz emberek is

1944-ben az Új Magyarságtól kezdve az Esti Újságon át az Összetartásig minden magára valamit is adó lap nagy címekkel hozta a szenzációs hírt: "Tizennégy zsidó kiszöktetése miatt letartóztatták Kállay Kázmért, Kállay Miklós volt miniszterelnök unokaöccsét".
Hány ember köszönheti Kállaynak az életét megmondhatatlan. Annyi azonban bizonyos, hogy Kállay példa arra, hogy a "keresztény középosztály", ha nagyon akart, tehetett valamit a német megszállás idején is az üldözöttekért. Nem mintha az akkori jólmenő termény-nagykereskedő különösebben példává akart volna válni. Az 1944. nyarán történtekre úgy emlékezett vissza, hogy valakin egyszer segített, aztán egymás után jöttek az emberek, "beindult a bolt", már nem lehetett nemet mondani.
Az Új Magyarság 1944 július 14-i beszámolója szerint:
"A Balassagyarmat mellett fekvő Hugyag község határában, közel a szlovák határhoz, a csendőrök megállítottak egy túl sebesen haladó luxusautót, mivel a környéken már több csempészt és zsidószöktetőt fogtak el. Mint később kiderült az autóban Kállay Kázmér, Kállay Miklós volt miniszterelnök nagykereskedő-unokaöccse ült három nő és egy férfi társaságában. Kállay Kázmér tiltakozott a feltartóztatás ellen, a csendőrök azonban igazoltatták valamennyiüket. Mivel irataikat gyanúsnak találták, bekísérték őket a csendőrségre, majd később Balassagyarmatra, ahonnan az egész társaságot Budapestre szállították, miután valamennyien budapestiek.
A főkapitányság bűnügyi osztályán napokig tartott a nyomozás és az autó utasainak kihallgatása, amelynek eredményeként megállapították, hogy a gazdag Kállay Kázmér Szlovákiába akart csempészni keresztény iratokkal felszerelt zsidókat. A tanuk kihallgatása során kiderült, hogy Kállay Kázmér sofőrje, a 48 éves Ohajda Béla gazdája megbízásából már sok zsidót csempészet ki előzőleg Szlovákiába."
- Két napig Hugyag községben egy parasztházban őriztek minket a csendőrök, aztán beszállítottak Balassagyarmatra, ahol, hogy finoman fejezzem ki magam, fizikai bántalmazásban volt részünk- mesélte már a nyolcvanas évek legvégén - . Néhány nap múlva hoztak csak fel Pestre. Rövid ideig a Mosonyi utcai toloncházba kerültem, ahol írnok lettem. Időközben értesültem arról, hogy bár Horthy megígérte Budapestről nem deportálnak embereket, a rendőrség mégis egy transzportot állít össze csövesekből, csavargókból, katonaszökevényekből zsidókból. A végállomás valamelyik megsemmisítő tábor lett volna. Én ismertem embereket a kabinetirodán a nagybátyám révén. Helyzetemet kihasználva felhívtam őket, hogy beszámoljak a transzportról.
Az eredmény nem is maradt el. Két óra múlva már meg is jelent egy csendőrtiszt azzal a paranccsal, hogy Kállayt megvasalva szállítsák Garany büntetőtáborba.
A megmaradt családi összeköttetéseknek köszönhetően felhozták Pestre. Megszökött.
Közben egy svéd menlevelet is szereztek neki. Ezzel, jobb híján elment a svéd követségre, ahol hamar Wallenberg egyik munkatársa, segítője lett. De erről majd legközelebb.
Dési János