Debreczeni terrorja

Debreczeni József legújabb könyve 2006 őszéről szól. Mondhatnánk cinikusan, bizonyára eltalált valamit, hogy a jobboldalinak nevezett sajtótermékek hatalmas erővel támadnak rá. Meg, hogy fáj az igazság. Bár 2006 ősze itt, a szemünk előtt zajlott, a Fidesz gátlástalanságával és médiahatalmával mégiscsak kialakított egy legendát arról, hogy a hatalom rátámadt az ő népére, hogy terrorizálja.

A baloldal ezt a csatát is elvesztette, képtelen volt megvédeni az igazát. Nem sikerült elmagyarázni, hogy a rendőri hibákkal együtt, itt egy tudatos, jól felépített provokáció-sorozat zajlott. Ma már elmondania se nagyon maradt, mégis, hogy volt. Hatalomátvétel az utcáról, mert a haza nem lehet ellenzékben. Ráadásul ez volt az, amikor a szélsőjobb és az úgynevezett mérsékelt jobb összebútorozott a nyilvánosság előtt. Debreczeni, a tőle megszokott alapossággal, bizonyítja be, hogy mi történt. Kik állhattak az események hátterében, kik és miért asszisztáltak mindehhez. Na és milyen megjutalmazták őket. Debreczeni a tyúkszemére lép most sokaknak. Ott kezdik ki, ahol csak bírják, és azt tudjuk, az a csapat, amelyik utcai csetepatékat is szívesen vesz, ha azzal politikai ellenfelének akaszthat be, nem válogat az eszközökben. De ez is csak igazolás, hogy ha akadnak is kisebb tévedések a könyvben , 2006 ősze olyan volt, amilyennek Debreczeni most le meri írni.

(Debreczeni József: A 2006-os ősz, Bíbor kiadó)

A pirézek már a spájzban vannak

A pirézek már a spázban vannak. Novák Előd meg egy nagy marha. Egy náci - és erre az sem mentség, hogy egy marha.
A pénteki Népszava címlapjáról: Íme:

A zsidók listázásáról - számokba zárva

Végállomás: halálgyár

Most, amikor a parlamentben is előkerül, hogy valamiféleképpen listázni kellene a zsidókat a politikai életben, nem árt elolvasni Kovács M. Mária professzor most megjelent könyvét a numerus claususról. A „Törvénytől sújtva” című igen alapos kötetből kiderül, hogy milyen az, amikor egy ország vezetői fontosabbnak tartják az érdemeknél, a képességeknél – mondjuk az egyetemi felvételinél – valakinek a származását. Szomorú látni, hogy hányan azok közül, akiket mostanában piedesztálra emelnek, utcát neveznek el róluk, voltak harsány és lelkes antiszemiták, akik kívánatosnak tartották a XIX. századi jogegyenlőség feladását. Természetesen többüket lehet mentegetni, hogy azt azért nem sejthette, hogy Auschwitz lesz a dologból. Na ja. De egy olyan útra lökte ez a politika az országot, ahol a végállomás mégiscsak a halálgyár volt. Amiből persze nem feltétlenül következik, hogy minden kis jogtalanság hatalmasra duzzad. Ám nem jó az ilyesmivel játszani. Nem szabad egy országot arra kondicionálni, hogy polgárai egy részétől – csak úgy, ezt azt el lehet venni. Mert aztán  végén annak sem tud ellenállni a közönség, ha vasutasként vagy csendőrként „csak” a vagonírozásban való közreműködésre kérik.

Kovács M. adatok sorával, idézetek garmadával mutatja be ezt a felettébb érdekes korszakot. S ha egyes fejezeteit olvasva nem a múltra, hanem a jelenre gondolunk, akkor az nem a  szerző hibája.

(Kovács M. Mária: Törvényből sújtva, Napvilág kiadó)

Gáti érzéke

Gáti György most megjelent könyvének a címe: Érzék. Egy valószínűtlenül zöld fal előtt egy bíbor kanapé, a zöld falban egy ablak, lebbenő függönnyel, amely mögül sejtelmes kékség sugárzik. Vagy egy létra, a semmiből a semmibe halad felfelé, mögötte a tenger végtelenje, és a felhős, sötét ég. Mondanom sem kell, hogy az is végtelen, ahogy az egeknél ez már szokás. "Jákob lajtorjája" a kép címe.  Mi lehet fent? És mi van lent? Színek, formák, alakok. Igen, ilyesmik mellett haladunk el mi hétköznapi halandók és nem vesszük észre, hogy mit is látunk.

Gáti György: Piros kanapé

A "Pillangó" című képen egy régi palotában egy rács árnyéka vetül a falra és néz ki az úgy, mint egy kitárt lepke szárnyai. Meséli a szerző, hogy véletlenül benézett egy udvarba,  és rögtön tudta, hogy ez a kép. Talán csak egyet kattintani volt ideje, aztán a felhők eltakarták a napot. De megvolt a fotó. Hálából, mert nem gáncsolta el, megmutatta a portásnak, aki azt felelte neki: 18 éve ülök itt és nézem ezt a  falat,de ezt még sosem vettem észre.
Gáti észrevette ezt is és sok minden mást. És egy olyan kötetbe rendezte - Bárd Johanna segítségével - amelyet öröm kézbe venni. A szerző szerint az "Érzék - képek az antorposzférából."  Egy olyan világból, amelyet ha nem is értünk, de legalább szépnek láthatunk, még ha ehhez efféle sajátos látásmódú mester segítsége is kell.

Gáti György: Pillangó

A képek itt nézhetők meg
(Gáti György: Érzék, Gáti Fotó Fényiroda)

Összeeírás, ahogy a parlamentben gondolják

Persze ez az összeírós csávó a parlamentben elég rémisztő. Némelyek még a végén azt hiszik, hogy már ezt is lehet. Hogy mindez nem számít. Hogy ezek csak szavak. 

De tudjuk, a szavakból lesznek a tettek és a többi.

Pár hülye mindenhol akad - de leeht, hogy mi ebben jobban állunk a világátlagnál?

És hányak fognak tiltakozni és azt mondani, hogy na, ezt már nem lehet?

Mert ez a lényeg.

(És persze az, mondjuk a Fidesz, ha úgy alakulna, összeállna e ezzel a náci bagázzsal? de ez még azért odébb van. )

És hol van a konzervatív jobboldal, amelyik nem hagyja, amelyik felemeli a szavát?

Amúgy meg, ez nem a zsidók ügye, ez Magyarország ügye - ha nem úgy kezeljük, hát megette a fene.

A forradalom Gulyást eszik

Mi, akik még emlékezünk valamire történelmi tanulmányainkból, nem lepődünk meg azon, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Most éppen Gulyás Gábort, a Műcsarnok eddigi vezetőjét kapta be, szőröstűl-bőröstűl.

Dr. Máriás. Horthy Miklós Mark Rothko műtermében

Dr. Máris: Boross Péter Andy Warhol műtermében

Gulyást ugyan pályázat nélkül nevezték ki, a sajtóban sokszor fideszesezték le. Ám az kétségtelen, hogy a debreceni Modemben és a pesti Műcsarnokban is több felettébb érdekes kiállítást szervezett. Vonzotta a közönséget, még ha mértékadó kritikusok többször is elverték rajta a port és azt is szemére hányták, nincs olyan, hogy „középen állás” – ezt csak úgy mondja, mert egy műalkotás vagy igaz vagy hazug. Gulyás próbálkozott – de nem eléggé parírozott. Állítólag nem engedett be egy Makovecz kiállítást, amely lehet, hogy jó ízlésre vall, de hát ilyen forrófejűség ma megengedhetetlen. Meg felteszi a kérdést

Csáki László: J. L. S. C. (Jó Labdaérzék Sport Klub)

Kovách Gergő - Péli Barna: Bizalom

„Mi a magyar” – aztán zsidók meg cigányok képét is kirakja? Hát ez nem megy. Így aztán a Műcsarnok most az ókonzervatív, sértett ámde pénzéhes, új úgynevezett művészeti akadémiáé lesz. Gulyás mehet a levesbe.

És különben is, nem árt felkészülni arra, hogy ha ne adja Isten a Fidesz és a Jobbik összebútorozik, akkor a szélsőjobbé lehet a kultúra, meg az iskola – onnan ugyanis nem lehet annyit lopni, mint egyes építkezésekből, meg földfelvásárlásokból, tehát ez  a része a világnak marad a Fidesznél.

Gulyás Gábor története legyen tanulság mindazoknak, akik azt hiszik, meg lehet állni félúton.

Fehér László: Cím nélkül

Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell.


(Képeink a "MI a magyar" kiállításon készültek)

Mindennapi úttöréseink

Utoljára éppen két éve bontották fel az egész utcát, csöveket cseréltek. Igaz, a legnagyobb házat elfelejtették visszakötni, dehát nyilván nem vették észre, hogy ott áll.
Amúgy, kipusztult a növények egy jó rrésze, de az új aszfalt olyan lett, hogy egy autópálya is megirigyelhette volna. Fontos az ilyesmi egy zsákutcában. Meg különben is, jobb a rendesen megépített utat felszedni.
Mert itt imádnak aszfaltozni, meg előtte feltörni a korábbit. A Gizella utcában például félévente megteszik.
Most nálunk működnek reggel hattól. Boldogan szedik fel,amit s kollégáik csináltak nem oly rég. Értelme ugyan kevés, de jó sok pénzt el lehet rá költeni, nyilván van jutalék, lesz prémium. És szép, új út, amit rövidesen megint lehet majd felszedni.

Elfeledett szomszédaink - kiállítás Pápán

Jönnek a fák

Jó hír! A kivágott nagy fák helyett érkeznek a kicsik. Már csakpár évtized és utolérik a valaha volt nagyokat. Szegélykö vek, térkő. Jobban élünk, mint valaha.

A kedves vezető kicsit nyakaztat, aztán nyer

Itt meg is hallgathatod, és akkor felesleges az olvasással fáradni:

A kedves vezető megnyeri a választást - hangjáték

Éppen a Jó Állam koronatanácsának az ülése folyt már vagy negyedik órája. A kedves vezető arról adomázott, hogy miként is volt az, amikor ő fél kézzel hazazavarta a ruszkikat, a másik fél kezével hókon vágta a kommunistákat, miközben félpályáról egy gólt is benyesett. A duci Pozsgay ült mellette, nagyokat bólogatott, hogy igen-igen éppen így volt, nagy buzgalmában a nyelve is kilógott. Néha félhangosan bele is kotnyeleskedett, hogy mindenki lássa, mennyire figyel. Ilyesmiket dörmentett az orra alatt, hogy „Igen Viktor, mekkorákat adtál a kommenistáknak, szikrát szórt a szemük a jobb egyeneseidtől. Érted, a jobb egyeneseidtől.”

A kedves vezető legyezőjével pajkosan odakoppintott a pufók orcára, és emigyen felelt kedves udvaroncának: Jaj Imre, ne hízelegj nekem, mert tudod, azt nem bírom elviselni.

És ekkor besomfordált a trónterembe egy Giró-Szász, falfehér volt és remegett. Odaóvakodott a bársonypárnán trónoló kedves vezetőhöz és valamit súgott a fülébe nagy ijedten.

A kedves vezető homloka elfelhősödött, intett az oldalt álló két alabárdosnak, azok megragadták a sivalkodó hírnököt és a terem végében felállított praktikus kis vérpadnál, nyissz—nyassz lefejezték.

Így jár a rossz hír hozója – emelte fel tudálékosan az ujját a dagi Kispozsgay, majd hozzátette – ma ez már a harmadik Giró-Szász.

És valóban, a kupac tetején már jópár Giró-Szász fej virított.

A kedves vezető hamar visszanyerte a jókedvét és belefogott egy új történetbe, amely arról szólt, hogy amikor jöttek a törökök Jumurdzsákostól, aki közismert komcsi oligarcha , akkor ő félpályáról benyesett egy gólt, és szinte egyesedül állította meg a török seregeket Felcsútnál. Ezzel megmentette az adóságcsapdában vergődő nyugatot és megnyerte a bajnokságot a fővárosnak. Felcsútnak

Ekkor egy hullasápadt Rogántónit tuszkoltak be, egészen a baldachin elé. Annyira remegett a félelemtől, hogy a hátán lévő Louis Vutton táskában összekoccantak a kitüntetései, amelyeket mindig magánál hordott. A Hagelmayer díj, amelyet jó gazdasági munkájáért kapott már nem volt vele, mert azt kénytelen volt zálogba csapni. De a hősi ordók mind ott cidriztek vele az ijedségtől.

Az alabárdosok cihelődni kezdtek.  A vicceskedvű Lázár el is húzta az ujjait a nyaka előtt és még csippentett is hozzá a szemével, így jelezve a Kisrogánnak, hogy együttérez vele. Csak a foga alatt szűrve, - mert maradt benne emberség, a hatalom nem ölte ki belőle - hogy kár érte, de majd gondoskodunk az özvegyéről. És megint csippentett a szemével. Az nagyon ment neki.

De a kedves vezető hellyel kínálta a Kisrogánt – igaz négyet kivégeztetett a héten a Kisrogánból, lehet hogy már unta – és megkérdezte, mi a baj? Adtam az előbb két percet, hogy írj egy új választójogi törvényt, két polgári törvénykönyvet és négyet az adórendszerről. Csak nem azt akarod mondani, hogy nem lettél kész?

A Kisrogán ötölt hatolt, szóbahozta, hogy milyen szép szobrot állíttatott a minap is a belvárosban, fillérekből, tudna ilyet a baltás hősről is rendelni.

De hát, nem ezért jött. Végül kinyögte: a nép zúgolódik és sehogyan sem fog  a kedves vezetőre szavazni. Az összes Giró-Szász is ezt akarta mondani, csakhát a torkukra tetszett forrasztani a szót.

Volt nagy ijedelem, jaj most mi lesz. Akadt – nem mondjuk meg, hogy a honvédelmi vagy a belügyminiszter, esetleg mindkettő – aki páni félelmében az asztal alá bújt.

De nem azért volt a kedves vezető a kedves vezető, hogy ne tudja a megoldást.

-         Mond te kis szeleburdi – fordult oda a földig hajoló Kispozsgayhoz – nincs valami ötleted?

És most tessék megnyugodni és elégedetten hátradőlni a rádiókészülékek mellett is.

Volt neki.  

 Olyan szavazólapot nyomattak, amin csak a kedves vezető neve szerepelt. A nyomdában be is ikszelték rögtön a nevét gyárilag. Majd azon nyomban beboritékolták a szavazólapokat amelyet rögtön meg is számoltak. Meg volt mind az, hiánytalanul. 99 százalék. Mert egyet a kedves vezető csak eltett a múzeumnak

Néhány ellenzéki ugyan ógott-mógott. De aztán azt belátták,ha ez a szabály, akkor ez. Mit csináljanak. El is indultak a választásokon, de miután egyiküket sem hívták Orbán Viktornak – nem sok babér termett nekik.

A kedves vezető az eredmény bejelentése után nagy beszédet tartott arról, hogy hiába, az igazság mindig felülkerekedik az ármányon – elég jól kormányozni és tessék, itt a választási győzelem cserében.

Ám ekkor jött az ápoló és kiosztotta az esti gyógyszereket.

A SzemTanú jelenti

„Háború a Közel-Keleten” – ez a cím virít az újság első lapján, és a híreket figyelve sajnos nincs is ebben semmi meglepő. Illetve dehogynem. Merthogy ez a napilap Krisztus előtt százban jelent meg. Illetve, még azt sem. Éppen most.

SZemTanú - kortárs újság

Szóval, ez egy olyan napilap, amelyik csak úgy tesz, mintha régi korokban készült volna, valójában a KFT Együttesből ismert Márton András és barátainak a vállalkozása mindez. Korábban már valóban újságszerűen is megjelentették a történelmet napilap stílusban. Most kötetbe foglalták ezeket a  sosem volt, mégis igaz napilapokat.

Pilátustól kezdve Buddhán át Kolumbusz Kristófig a legkitűnőbbek is szóba álltak a lap riportereivel és adtak interjút.

S bár sok botrányos esetről számol be laptársunk a SzemTanú – mégis, egyetlenegy helyreigazítást sem kellett közölniük, amely irigylésre méltó teljesítmény.

Ez a könyv persze játék, és ezt nagyon értékeljük benne. A történelem meg rettentő érdekes és nemcsak azok a buta évszámok, amelyeket időnként fantáziátlan történelemtanárok próbáltak belőlünk kipréselni egy-egy röpdolgozat alkalmával.

És még egy tanulság, amit persze mindannyian sejtünk, de nem feltétlenül nagy öröm szembesülni vele: ha így, napilaposan olvassuk az emberiség történelmét, azért kiderül, sokkal bölcsebbek nem lettünk.

Ritka izgalmas olvasmány. Nincs újabb, mint egy tegnapi napilap.

(SzemTanú,, SzemTanú Kiadó, 2012)

A fákat már kivágták

A héten kivágták hát a fákat az utcánkban. Elég csúnya most a látvány. Kétségtelen, végülis belementünk a dologba, mert egyrészt így megmentettünk vagy hat fát, amit nem gyilkolásztak ki, másrészt, ígéretet kaptunk pár új fa ültetésére.
A vágásban jók, a többi meg majd kiderül.

Izrael

Kótel

Jeruzsálem óvárosánál

Henry Moore szobra a jeruzsálemi muzeumban

Jeruzsálem

Golan és bor

A Knesszet

Jeruzsálem, bazár