Fotolexikon - fotoalbum: szeptember 2014

Ismerjük meg történetünk szereplőit, kik rövidesen, mintegy véletlenül, keresztüllépve téren és időn, e lap végén találkozni fognak.

Itt van rögtön egy sófár. (שופר) Egy közönséges, kicsit kopottas, sokat megélt sófár. Talán itt-ott már le is pattogzott róla pár kicsiny darab. A hangja is rekedtebb a nagy átlagnál, ami nem is csoda, mert nem mai darabról van szó. A kos, aki egykor büszkén viselte, talán egy évszázada is már megvált ettől az ékétől. A sófár aztán hosszú időkig hallata a tkiát, a svarimot de legjobban persze a truát- a kilenc apró szaggatott hangot szerette. Úgy érezte, ebben ő a legjobb közel és távol, s alig akad sófár, aki ezt hozzá hasonlóan tudná hallatni. Talán egy kicsit el is bízta magát. Aztán egy szép napon valaki hopp felkapta, hányódott itt, ott, míg végül hosszú-hosszú mellőzöttség után valakinél előbukkant, aki legyintett és túladott rajta. Így került a kirakatba.

Történetünk másik szereplője Anna Ráhel, de otthon kiskorában a Putyi névre is hallgatott. Bár mint a tolakodó felnőttek okoskodó kérdésére általában megjegyezte, kis mutatóujját figyelmezőleg felemelve, hogy a Putyi az csak becenév. Anna Ráhel Putyi a nagyobb ünnepeken elment a szüleivel, a rokonaival a templomba. Ezt nemcsak azért szerette, mert ilyenkor együtt volt a család, a nagyszülők, a nagybácsik és nénik, de még a kedvenc unokatesók is. Hanem azért is, mert jöttek néha a barátnők, akikkel lehetet fecsegni és arról ábrándozni, ha egy kicsit nagyobbak lesznek, akkor őket is elengedik Szarvasra, mert már a Bella Sára is mondta, hogy az irtó jó, és kár lenne kihagyni.

Harmadik szereplőnk dr. Adler Illés, korának híres rabbija, aki ismert volt arról, hogy mindig magyarul prédikált. Született Zentán 1868-ban, Budapesten halt meg 1924-ben. Héber tanulmányait Pakson, Balassagyarmaton és Pozsonyban, világi stúdiumait magánúton végezte. 1891-ben Kiskunfélegyháza papja lett, néhány esztendő múlva a szépséges Óbudára került. Tizenegy évig működött itt, mikor Pestre hívták meg rabbinak, a nevezetes Pollák Eleázár helyére. A Rombachban korának sztárja lett. Nagy ünnepeken sereglettek az emberek, hogy meghallgassák, és nem csak a zsidók. Kora ifjúságában már az Egyenlőség munkatársa, több dolgozata jelent meg itt és más felekezeti lapokban, valamint az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat és az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület évkönyveiben. A háború alatt tábori lelkész volt őrnagyi rendfokozatban. Egyszer az Operaházban egy igazi Habsburg főherceg tisztelget neki és meghívták IV. Károly koronázására is. Különösen a kabbala területén alkotott jelentőset, de magyar és héber irodalmi elemzései is népszerűek voltak. A visszaemlékezések szerint jópár sófárral rendelkezett – otthon is tartott egy kicsikét.

Persze a történelem viharai a sófárokat is megviselték. És különben is, annyi minden elveszett, eltűnt – ki figyelt egy még oly szépszavú sófárra is.

Aztán néhány évvel ezelőtt, egy csendes őszelőn, pár nappal Rase Sóne előtt, történetünk egyik hőse, Anna Ráhel, akinek a Putyi legfeljebb csak, ha a beceneve, a Szent István park környékén biciklizett. Természetesen korához illően szoros atyai felügyelettel, de mert Anna Ráhel (a Putyi csak becézéskor) fegyelmezett gyermek, egy kicsit előre is mehet egyedül, mert a járdaszéleknél lassít és körülnéz.

Nos, ez a fegyelmezett Anna Ráhel (és mi még azt is tudjuk, hogy családi körben Putyi néven is közismert) egyszercsak eltűnt. Nagy izgalom persze nem tört ki, de azért mégiscsak hol lehet ez a kölök? Aztán pár perc múlva a felügyeletével megbízott édesapja ( na jó, neki Bungyur volt a beceneve, de kérem, ezt ne adják tovább, ha lehet maradjon köztünk, most már régen doktor úr, meg híres filmes, nem biztos, hogy örülne neki, ha elterjedne) meglátta, amint leánya egy kis kirakatva tapadva bámul valamit.

- Papa, mi az az izé ott?

- Melyik izé Putyi? Akarom mondani Anna Ráhel?

- Itt elől, ez az izé, ez a trombita szerű.

- Jaj Anna Ráhel, hogy mondhatsz ilyet. Hiszen te is tudod, mi ez. Ez egy sófár, tudod, amit Ráse sónekor fújnak meg.

- Ó igen. És mik ezek a krikszkrakszok itt az oldalán?

- Ezek?

No és itt álljuk meg egy pillanatra, mielőtt teljes terjedelmében kibontakozik ez a furcsa harmadik típusú találkozás. A kétezer-tizes éveket írjuk, itt a Szent István parknál.

És akkor a doktor úr megtörli az okuláréját, még egyszer megnézi az előtte vibráló betűket, de persze nem hisz a szemének Hosszú pályája során maga is megírt számtalan csuda történetet, kalandos filmforgatókönyvet, fantasztikus novellát. De ez azért ezekbe is sok lett volna, ami itt megesett

A sófár oldalán – de gondolom ezt már sokan kitalálták – kopottas, de jól olvasható betűkkel oda volt karcolva: Dr. Adler Illés főrabbi tulajdona.

És, hogy mi ebben a meglepő vagy a csodálatos? Hát egy kis sófárnak is kell, hogy legyen gazdája. Ha dr. Adler Illésé volt a sófár, amely most a zsidó régiségeket áruló boltba került, hát az övé volt.

Csakhogy. Anna Ráhel (Putyi) ükapja volt az a bizonyos dr. Adler Illés. Tőle tűnt el valamikor, lassan egy évszázada ez a sófár – talán egy mohó samesz őrizte meg a jobb időkre – s került vissza aztán másnap boltnyitáskor a család tulajdonába. Hála annak, hogy Anna Ráhel – igaz véletlen, ha vannak olyanok egyáltalán – kiszúrta.

Úgyhogy a sófároknak is megvan a maga csodálatos története. Elveszik, kalódik majd a déd- és ükunoka, ha a véletlenül is de megleli. Vigyázunk rá.

Lassan itt lesz az ideje megfújni.

Adler Illésről még itt is olvashat