Fotolexikon - fotoalbum: január 2015

Az amszterdami Zsidó Történeti Múzeumban (Joods Historisch Museum) még 2015. márciusig megtekinthető egy igen izgalmas kiállítás a számunkra teljesen ismeretlen világról, a Holland Kelet-Indiában élt zsidó közösségekről. Selamat Sjabbat – hirdeti a kiállítás plakátja. Selamat Shabbat - az elmalájosodott héber nyelven az a kifejezés, amellyel a zsidók mindenfelé a golyóbison köszöntik egymást a szombat bejövetelekor: Sabbat Salom.

A régi zsinagóga

A hollandiai gyarmat Kelet-Indiában persze nem vándorolhattak be teljesen szabadon hosszú ideig zsidók, mert limitálták a számukat. De viszonylag sok országból érkeztek mégis ide, a relatív szabadság hazájába már a késői XIX. században is. Jáván, Szumátrán, Celebeszen alakultak ki zsidó kolóniák, főleg európai bevándorlókból. A „bagdadi zsidók” leginkább a jávai kikötő Surabaya környékén telepedtek le, s éltek nemzedékeken át. Európából, leginkább persze Hollandiából valamit Németországból, Ausztriából érkeztek. Arról nem találtam semmit, hogy esetleg Magyarországról is volt-e olyan család, aki a világ e távoli szegletébe vándorolt volna.

Az úgynevezett Kelet-Indiában viszonylag békében lehetett élni, tisztes középosztálybéli módon. A fehér, gyarmati létben, ha a klíma, a körülmények szokatlanok is voltak, sokan megtalálták a számításukat. Egészen a második világháborúig, amikor a japánok elfoglalták ezt a területet, egy idő után internálták, táborokba zárták a zsidókat. A felszabadulás után az indonéz függetlenség kivívásával gyakorlatilag megszűntek a zsidó közösségek itt.

Persze a „zsidó aranykor” korában sem éltek itt sokan zsidók. Ám mégis, Délkelet-Ázsia legnagyobb zsidó közösségének számított az itteni. Három-ötezren lehettek a körülbelül 300 ezer itt élő európaiból, ami egy 70 milliós világban bizony csak egy csepp a tengerben.

Az a híres lap

Az életképeket, néhány tárgyat, könyvet bemutató kiállítás felirataiból kiderül, hogy a Kelet-Indiába érkező bevándorlóknak meg kellett küzdeniük azzal, hogy egy számukra ismeretlen, idegen világba érkeztek. A trópusi klíma, a szokatlan mindennapi élet, a sokféle kultúra keveredése, a szagok az ízek és a sokféle idegen nyelv mind-mind nehézzé tette a beilleszkedést.

A Zsidó múzeum kiállítótere

Zsidónak maradni sem volt egyszerű. Sokáig nem volt rabbi, kóser hentes és a többi. Surabayán 1923-ban mégis hivatalosan is megalakult a zsidó hitközség, és egy kis zsinagógát is sikerült kialakítani.

Mindig akadt valaki, aki a hupa alatt összeadta a házasuló párokat vagy a körülmetélést elvégezte. Ebben a kavargó, idegen világban talán a legtöbben nem is tudták, kik azok az „európai” emberek, akik mellettük élnek. A képek többségéről mégis elégedett, jól öltözött középosztálybéli emberek néznek le ránk. Ünnepségek, kerti mulatságok, a mindennapok élete –egy számunkra furcsa, világban.

A nagy áttörést az jelentette, hogy a XIX. század második felétől engedélyezték, hogy a gyarmati adminisztrációban zsidók is dolgozzanak. Ráadásul, ebben a korszakban igazán felpezsdült errefelé a gazdasági élet, jó kereseti lehetőségeket jelentő munkákhoz lehetett jutni az üzleti életben, miközben az „anyaországban” Hollandiában meglehelősen nagy szegénységben élt a zsidóság jelentős része. (Erről a múzeum állandó kiállításán nézhetünk meg felettébb tanulságos dolgokat.)

Egy zsidó telepes család Indonéziában

Sok zsidó dolgozott az oktatásügyben vagy éppen az igazságszolgáltatásban, de még a postánál. S ami talán meglepő, szolgáltak zsidók tisztként a holland gyarmati hadseregben is. És persze akadtak gyártulajdonosok, orvosok és mérnökök is köztük. Külön megemlíti a kiállítás, hogy egy rövid ideig néhány tudományos ember, művész és újságíró is kikerült a sorukból. Természetesen saját újságot is kiadtak hollandul, Erets Israel címen.

A viszonylagos idillnek a japán megszállás vetett véget.

Valamennyi európait internálták, eleinte egy lakónegyedben különítették el őket. Aztán volt kórház- és börtönépületekbe zárták az európaiakat, köztük a zsidókat is. A táborokat szögesdrót kerítések vették körül. 1943-tól pedig teljesen elszigetelték a külvilágtól. Mindent a bentlakóknak maguknak kellett megoldaniuk, szigorú szabályok szerint. Főzni, mosni, takarítani, gondoskodni a betegekről. Miután kevés élelemhez jutottak, zöldségeskertet műveltek és állatokat is próbáltak tartani a bentlakók például Jáva szigetén.

A japánok bezáratták az iskolákat, tilos volt oktatni a gyerekeket, azért titokban megszervezték az oktatást a táborban. Az európai koncentrációs táborokhoz képest persze mindez már nem tűnik olyan szörnyűnek. Ám 1944 szeptemberében egy nagy táborba szállították az embereket. Az utat nagyon sokan nem élték túl, a kegyetlen bánásmód és a rossz körülmények miatt.

A háború után a zsidók itt is megpróbálták újraépíteni a mindennapjaikat. Több jelentős szervezetük is létrejött, amelyek közösen létrehozták az Indonéziai Cionista Ligát. Ismét virágozni kezdett a zsidó élet. 1948-ban több százan ünnepelték hivatalos jelenlétük, szervezetük negyed évszázados évfordulóját.

1949-ben pedig sikerült egy új zsinagógát is kialakítani.

Ám az indonéz függetlenség elnyerése után, 1949-ben az európaiak többsége elhagyta az országot így a zsidó közösség tagjai is. A vegyes családban élőknek nehéz döntést kellett hozniuk, választaniuk kellett a holland vagy az indonéz állampolgárság között.

Izrael, a csodák földje

Aztán 1957-ben a Sukarno rezsim államosította a maradék holland cégeket, s a hollandoknak el is kellett hagyniuk az országot. Az addig működő holland gyarmati infrastruktúra, mint például, az oktatás is összeomlott – ez sem bíztatta maradásra az európaiakat.

Ráadásul Izrael Állam létrejötte, az izraeli-arab háborúk nyomán veszélyessé vált zsidóként élni egy olyan muszlim országban, mint Indonézia. Így aztán lassan minden zsidó elhagyta az országot, utoljára talán a „bagdadi zsidók” távoztak, valamikor a hatvanas években.

Az új hazát keresők többsége az Egyesült Államokat, Ausztráliát és természetesen, Izraelt választotta.