Oldalak
▼
2015. április 30., csütörtök
2015. április 28., kedd
Bűvész - levágott nyúlfejjel
Etgar Keret izraeli író a zsigerekről, a rövidtávfutásról és a tabukról
Etgar Keret a fiatal izraeli írók egyik legnépszerűbbike.
Novelláskötetei összesen jóval százezer
példány fölött fogytak el, akad olyan írása, amelyik - bár nagy vitákat
kiváltva - mára érettségi tétellé vált. Ír képregényeket, nagysikerű
forgatókönyveket - a Tel Aviv-i egyetemen egyébként éppen forgatókönyvírást
tanít. Skin Deep című filmje elnyerte az „Izraeli Oscar díjat” és számos
jelentős filmfesztiválon aratott komoly sikert. A fiatalok körében különösen
népszerű MTV pályázatán a legjobb animációs film díját érdemelte ki. Állandó
rovataival rendszeresen jelentkezik az izraeli lapokban. Írásai a héberen kívül
főleg németül, angolul és franciául láttak napvilágot. Magyarul egy novellája
megjelent a Szombat
ban és négy rövid története a Múlt és Jövő 2000/3-4. számában.
Etgar Kerettel 2000. december végén Budapesten, a Petőfi
csarnokban a Klemzer és irodalom című esten beszélgettem, ahová a Múlt és Jövő
folyóirat vendégeként érkezett. Azok, akik a beszélgetés előtt megrohanták
autogrammért, közös fényképért izraeliek voltak - ők már tudták, hogy ez az
alacsony, göndörhajú fiatal srác híres író. Akik a beszélgetés után kértek tőle
aláírást, azok a magyarok, akik megérezték - ha eddig nem is nagyon olvashatták
- egy igazi, nagy művésszel találkozhattak.
-
Most
hallhattuk együtt egy novelláját, amit magyarul olvastak fel nekünk. Jó érzés
egy írónak, akár még egy számára érthetetlen nyelven is, „élvezni” az
alkotását?
-
Sok hasonló esten vettem már részt a világban,
mindenféle nyelveken hallottam a történeteimet. Úgyhogy van már benne némi
rutinom, hogy legalább azt ki tudjam találni, hol tarthatunk. Egyébként nekem
sokkal fontosabb, hogy ilyenkor beszélgethetek az emberekkel, mint a saját
műveimmel újra találkozni.
-
Ha hinni
lehet az életrajzainak, akkor ön nagyon híres író Izraelben. Nem sajnálja, hogy
héberül ír? Ha angolul alkotna, akkor talán már világhírű lenne, mi is többet
tudhatnánk önről.
-
Egy igazi író elsősorban saját magának ír,
ráadásul saját magáról. Mikor születik a történet fel sem fogja, hogy egy vagy
tíz ember lesz majd a közönsége, esetleg magán kívül más el sem olvassa. Annak
a kérdésnek pedig semmi értelme, mi lenne, ha nem héberül születnének ezek a
történetek. Akkor ugyanis egészen mások lennének. Semmiképpen sem ezek.
-
Azért
mertem feltételezni, hogy legalábbis önnek számít hányan olvassák, mert számos
igazán populáris műfajban is szerepel. Például képregényekhez ír szöveget.
Gondolom, egy jónevű író azért vállal ilyesmit, mert feltételezi annak még
inkább akad közönsége, mint a magas irodalomnak.
-
Az Izraelben eladott könyveim alig egytizedét
jelentik a képregények. Tudja, a zsidó könyvkiadásban, s így Izraelben
sincsenek nagy hagyományai a képregényeknek, sőt még az illusztrált könyveknek
sem. Hiszen a zsidó hagyományok szerint tilos az emberábrázolás Úgyhogy amit mi csináltunk teljesen kísérleti
valami. Ha akadtak is képregények legfeljebb gyerekeknek. Nálunk felnőtteknek
ilyet kiadni az valami teljesen szokatlan dolog. Ez vonzott benne igazán.
-
Mi visz
mégis erre egy komoly írót? Tolsztoj Leó sohasem csinált volna ilyet.
-
Az írás folyamatos veszteség. Mint mikor egy
vízzel telt vödörrel rohanunk - aminek lukas a alja. Mire elérünk a közönséghez
egy csomó elveszik a gondolatainkból, ahhoz képest amit szerettünk volna
elmondani.
-
Akkor a
legjobb könyvei azok, amelyeket sohasem írt meg valójában?
-
Így van. S talán épen az illusztrált könyveknél,
a képregényeknél találom meg azt az esélyt, hogy valamivel kevesebb vesszen el
abból, amit gondolok. A rajz és a szöveg néha jóval többet tud együtt
elmondani, mintha csak írnék.
-
Gondolom
Izraelben is egyre kevesebbet olvasnak az emberek, különösen a fiatalok. A
Harry Potter a nagy kivétel, egyébként
interneteznek, számítógépeznek, tévét néznek. Mi a titka akkor annak, hogy az
ön könyvéből mégis százezer fölött fogy el, ami egy Izrael méretű országban
nagyon szép eredmény.
-
Először
is, szerinte nem igaz az, hogy a gyerekek egyre kevesebbet olvasnak. Ezt csak olyan jól hangzik mondani.
A szüleink és a nagyszüleink sem olvastak többet, mint most. Legfeljebb
internetezés helyett fociztak. Másodszor, a komoly dolgokat mindig is csak egy
kisebbség olvasta, bár kétségtelenül, egy stabil és kitartó kisebbség.
Felszállok egy buszra és olyan jó látni, hogy valaki Gogolt, vagy Tolsztojt
olvas, mert ez komoly szellemi teljesítményt igényel.
-
Azért ír
elsősorban rövid történeteket - csak, hogy tovább kötözködjek -, mert azt
reméli, ezeket még inkább elolvassák két megálló között a buszon, mint egy
Háború és béke méretű alkotást?
-
Amikor belevágok egy új történetbe, mindig azt
remélem, hogy nagyregény születik végre belőle. Elképzelem a cselekményt, mi
lesz a szereplőkkel, melyiknek születik gyereke, melyik válik el és így tovább,
de amikor nekikezdek írni általában két oldal után vége az egésznek. Ezen én is
meg szoktam lepődni. Tudja, az írók különféle szerveikből írnak. Van, aki az agyából, más a szívéből. Én
zsigerből, gyomorból. Ez pedig olyasmi, mint a rövidtávfutása. Mindent bele
kell adni gyorsan. S ilyenkor tényleg hamar elfogy a lélegzet.
-
Magyarul
megjelent novelláiban egy gyerek szemével látja a világot. Írói eszközként ez
elég egyszerűnek, mi több, hatásvadásznak tűnik. Így elmondhat olyan dolgokat
is, amelyeket egy felnőtt már nem.
-
Nem, nem. Egyáltalán nem értek önnel egyet. A
gyerekek kritizálhatnak olyasmiket, amelyeket egy felnőttek már nem. Mert
nagykorában ő is annak a rendszernek lesz a része, amelyikkel gondja van. A
tetejében a gyerekek sok olyasmit meglátnak, amit a felnőttek már nem - mert
megszokták, észre sem veszik, esetleg ha mégis, nem merik elmondani.
-
Egykori
középiskolája lapjának adott egy interjút. Ifjú kollegám megkérdezte, hogyan
ír. Azt felelte - megszületik egy kép a fejében, s azt próbálja leírni, amit
ott lát. Hát elég csúnya dolgok jelenhetnek meg a lelki szemei előtt. Az egyik
novellájában például szerepel egy bűvész, aki gyerekek születésnapján lép fel.
Az utolsó száma, hogy egy cilinderből nyulat varázsol elő. Ám egy alkalommal
egy levágott, véres nyúlfej kerül elő. A gyerekeknek ez nagyon tetszik. Akik
eddig tévéztek, interneteztek, most mind, lelkesen a bűvészt figyelik, aki maga
sem érti hogyan, levágott, véres fejeket varázsol elő.
-
A kalap című novellám (Magyarul: Múlt és Jövő
2000/3-4. szám) egy kicsit az ars poeticam is. Azt hiszem én is hasonlítok az
ilyen bűvészhez. Kis trükköket csinálok szakmányban. A nagy varázslat, a siker,
teljesen véletlenül, megmagyarázhatatlanul kerül elő. A csoda vagy jön vagy nem
- nehéz irányítani az ilyesmit. Ami pedig a képet illeti, borzasztó-e vagy sem:
az embernek néha a tudatalattiából kerülnek elő olyasmik, amik neki lehet, hogy
jópofának tűnnek, másnak viszont borzasztónak. Az én varázslóm pedig véres
nyúlfejeket vesz elő, ettől nagyon sikeres lesz, de ő maga nagyon megrémül
attól, amit tesz.
-
Ha egy élő
nyulat kap elő a kalapból az már senkit sem érdekel. Vér, dráma, levágott fej
kell ahhoz, hogy érdekes legyen valami?
-
Amikor ezeket a történeteket végül elolvasom
néha én is egészen meglepődöm rajtuk.
-
Az írókat
persze nem szabad azonosítani műveikkel. Dehát mégiscsak furcsa, itt áll
előttünk egy életvidám, kedélyes fiatalember, aki csupa szorongó, reménytelen,
bár kétségtelenül nagyon szép történetet vet papírra.
-
Néha át lehet verni az embereket.
-
Mikor veri
át? Most vagy amikor ír?
-
Nem is tudom. Sokszor a normális dolgokat én
egészen másként látom, mint a többiek. Hétköznapi esetekről egészen szokatlan
dolgok jutnak eszembe.
-
Tanít az
egyetemen forgatókönyvírást. Biztos
beszél arról, mitől jó egy történet?
-
Ne haragudjon, nem tudok most önnek recepteket
adni. Az biztos, nem szabad senkit utánozni. Ajánlhatnám, hogy másolja mondjuk
Kafkát. De minek? Abban kafkai stílusban
Kafka biztosan sokkal jobbat alkotott.
Úgyhogy mindenkinek magát kell adnia.
-
Magyarországon
nagyok a hagyományai annak, hogy az írók politizáljanak. Tudunk erre jó és
rossz példákat. Izraelben is elvárják egy írótól, hogy közéleti kérdésben
hallassa a hangját?
-
Az izraeli társadalomban az írók szerepe
hagyományosan majdnem olyan, mint a prófétáké. Amosz Oztól kezdve nagyon sokan
vesznek részt a politikában, vagy akár a parlamenti munkában is. Én nem az az
író vagyok, aki politikai problémákat old meg. Inkább az emberi szituációk
ambivalenciáját akarom bemutatni. Azt, hogy sokszor az egyszerű dolgok is
milyen bonyolultak. Ez annál is inkább fontos, mert Izraelben minden annyira
átpolitizált, hogy sokszor már meg sem látjuk az embert benne.
-
Ma
elsősorban fiatalok között népszerű. Ahogy ön öregszik, úgy öregszik önnel a
közönsége is, vagy az újabb és újabb ifjú generációk is megszeretik Etgar
Keretet?
-
Azzal, hogy fiatalként fiataloknak írok egy űrt
próbálok kitölteni. Hiszen él velünk egy
generáció, aki úgy érzi, nem nőtt fel az előző generációk irodalmi hőseihez. A
maiaknak már nem azok a kedvencei akik a kellő időpontban az éppen helyesnek
tartott dolgot teszik. Igaz, ahogy én más leszek, az írásaim is változnak. És
az a személy is, akiről szólnak. Nagy kérdés persze, szabad e csak azért
új szempontból írnom, hogy jobban
kelljen a közönségnek. Hogyan írjak, ahogy én akarok vagy ahogy az emberek
elvárják tőlem?
-
És hogyan?
-
Már régen rájöttem, jobb ha magamnak írok, mintha úgy próbálok ahogy mások szeretnék ha
írnék. Még akkor is, ha ezzel néha
olvasókat vesztek.
-
Mennyire
szeret tabukat döntögetni? A Cipő című írásában a holocaustról esik szó. Az
idősek szerint a németek olyan bűnöket követtek el, hogy sohasem szabad
megbocsátani nekik, még a termékeiket sem szabad használni, megvenni. A
fiataloknak azonban mindez egészen más. Különösen, ha egy német sportcipőben
sikerül nagy gólt lőni. Felteszem a
holocaust túlélők körében komoly felzúdulást okozhat egy ilyen írás.
-
Senki sem sajátíthat ki magának tabukat. Az
írásaim olyanokról szólnak, akiket közelről ismerek. Anyám-apám a varsói
gettóban élték túl a shoát, ha egy olyan srácról írok, aki elesett valamelyik
izraeli háborúban, akkor az lehet, hogy az én egyik legjobb barátom. Tudom, hogyan gondolkoznak azok, akik a
szereplőim, nem hiszem, hogy másnak kellene megmondania miről és hogyan
írhatok. Sosem írtam le valamit csak azért, hogy tabukat döntögessek. A Cipő című írásom éppen arról szól, hogyan
teszi egy kisfiú sajátjává a történelmet.
-
De hogyan
éreznek azok az öregek, akik nem tudnak a múlttól szabadulni, s akiket ezért
kinevetnek a novellában?
-
Ez a rövid történetem ma már kötelező olvasmány
a középiskolákban. Ha valaki érettségit akar, el kell olvasnia. Persze sokan
tiltakoztak ez ellen. Pedig semmi sértő, semmi erkölcstelen nincs benne. Miért ne lehetne akkor ott a kötelező
olvasmányok között? Nem akarom persze magam Dosztojevszkijhez hasonlítani, de
ha valaki elolvassa a Bűn és bűnhődést mit talál benne? Egy gyilkost, aki
beleszeret egy prostituáltba, de ettől maga a történet még nem immorális. A mondanivalóját kell értelmezni, nem a benne
szereplő tények felől megítélni egy alkotást.
Dési János
A Zeneakadémia szégyene
Megnyílik a Zeneakadémia milliárdokból gyönyörűen felújított épülete. Mondjuk, az európai uniós polgárok pénzéből – kik ellen oly bősz szabadságharcot vívunk. De hát egy dolog az üzlet és megint más az elvek.
Az európai pénz már a miénk. Az európai modor még messze nem.
Az ünnepélyes megnyitóra sereglenek persze a notabilitások, egy szalagátvágásról, egy kis dicsfényben fürdésről ki mond le szívesen? Főleg, ha a kedves vezető is megtiszteli jelenlétével az ünnepséget.
A Zeneakadémiának nem mindig ment ilyen jól, sőt, volt, amikor viszonylag rosszul alakultak anyagi ügyei. Több tehetséges fiatalt fenyegette az a veszély, hogy nem tud képességeinek megfelelő pályát befutni, mert nincs elég lehetősége hangszerre, mesterkurzusa – értsd nincs elég pénze.
De szerencsére, akadnak olyanok, akik belenyúltak a zsebükbe. Igen, a saját zsebükbe és nem a máséba. Milliókat áldoztak a jó ügyre. Nem elvettek, hanem adtak, önzetlenül. Még van ám ilyen. Fideszes füllel ezt nyilván furcsa hallani, de azért létezik.
Nos, e segítőket is meghívták, ahogy az európai jó modor diktálja, a megnyitó ünnepségre.
Ám néhány napja kurta e-mailt kaptak a Zeneakadémiától, mely szerint marad egy szabad estéjük a megnyitó estéjére, ugyanis mégsem vehetnek rajta részt.
Miért? Mert a „Miniszterelnökség kiemelt kormányzati eseménnyé nyilvánította” az ünnepséget, és aki a Miniszterelnökségnek ezek szerint nem volt szimpatikus, azt szépen, gondosan kihúzták a meghívandók listájáról. Talán majd máskor tessék érdeklődni. De aki nem segget nyalni jön, az momentán nem kell.
Érdekesség, hogy az intézmény vezetője, Batta András, aki időközben zeneügyi kormánybiztos is lett, érzékelhetően semmit sem tett azért, hogy mégiscsak érvényesüljön valami abból az európai jó modorból. Korábban pedig, haj de hogy ugrálta körül a támogatókat.
Mindegy, a Zeneakadémia akkor is marad már, ha ők mennek.
Ceterum censeo:Orbánnak mennie kell!
(2013. október 22.)
2015. április 23., csütörtök
2015. április 19., vasárnap
Béta ügynök titkos dossziéjából - A rendíthetetlen író és az ő remekműve
Az első kaland
-
Alfa ügynök!
Magának beszélek Alfa ügynök! Nézzen már a szemembe!
-
Igen, igen Béta ügynök, a szemébe persze, hova
máshova.
-
Alfa! Magának
hányasa volt biológiából? Mit gondol, hol a szemem?
-
Na, ne izéljen már megint Béta. Lehet, hogy kancsal
vagyok.
-
Az nem lehet. Az
faktum. De lefelé kancsalság szerintem nincs
-
Jó, hagyjon már. Csak nagyon nehezen veszem le a
tekintetemet a kebleiről.
- - A kezemet is, persze Béta ügynök. Ha szabadna
megjegyezne, ha csadorba járna, akkor semmi probléma nem lenne. De így túl erős
a kihívás. És én a szépnek nehezen állok ellent.
- - Majd én
ellenállok. Ne izguljon. Inkább harapjon még egyet a tavaszi tekercsből, mert
szüksége lesz energiára. Egy nagyon bonyolult, régi ügyet adtak fel leckének,
amit meg kell oldanunk.
-
Szerintem meg nem kell megoldanunk. Menjünk el
táncolni a Keletbe és lemásoljuk óra előtt.
-
Alfa ügynök!
Szedje össze magát! Ez a maga beosztásában méltatlan és tűrhetetlen viselkedés.
Nem erre tett esküt. Első a kötelesség. Meg még a második is, Nem beszélve a
harmadikról. És fejezze be azonnal a nyakam csókolgatását, mert különben
szolgálatba helyezem magam és intézkedést foganatosítok.
-
Ok Béta, csak semmi heveskedés. Még felmegy a
vérnyomása, vagy le. És a pulzusa is ugrándozni fog és akkor cipelhetem az
ügyeletre. Semmi gond. Majd azt képzelem, hogy egy rusnya boszorkánnyal ülök
itt és akkor tudom magam fegyelmezni.
-
Az anyád a rusnya
boszorkány. Az!
-
Már tegeződünk Béta ügynök? A szolgálati szabályzat
szerint ez nem megengedett nyilvánosa. Ja, és szép a szemed. Olyan igazi gomb.
-
Na jó, elég ebből
a bizalmaskodásból. Vegye elő a szolgálati olvasókönyvet és tekintsük át az
esetet. Mi a címe?
-
A Rendíthetetlen író és az ő remekműve.
-
Eddig azt hittem
rendíthetetlen ólomkatonában van. Na, mindegy, olvassa. De lassan és érthetően,
különben…
"Erős kezek szorították
le a karját. Valaki a
száját fogta be. A főnök hanyag
eleganciával húzta elő
ezüst markolatú coltját - emberei rettentően irigyelték
tőle ezt a mozdulatot, mert olyan
holywoodi volt -,
kétszer a levegőbe lőtt, csak úgy
bemelegítésképpen, egy
kicsit megköszörülte a torkát, hogy
hangja
határozottabban és ércesebben
szóljon, aztán a fogai
között szűrve csak ennyit mondott:
- Vagy megmondod, hol a kincs, vagy beléddurrantok.
A válasz elhaló morgás volt,
hiszen valaki még
mindig befogva tartotta a száját.
- Szóval nem felelsz, te
pokolfajzat?
- MMM.
- Most az egyszer nem úszod
meg, nincs olyan
szerencséd, hogy megint meglépjél.
A kezünk között vagy.
Ebben a pillanatban sikerült
beleharapnia a száját
tartó kézbe. A hozzá tartozó
tulajdonos erre felüvöltött.
A pillanatnyi zavarodottságot
kihasználva felragadta a
nehéz tölgyfaasztalt és hozzávágta őrzőihez.
Mire azok
feltápászkodtak volna, már repült
két szék, egy hokedli
és egy felmosóvödör is, így téve
harcképtelenné a fél
tucat gazfickót. A főnökkel nem
sokat teketóriázott, bár
úriemberhez nem méltó az ilyen, de
a szükség törvényt
bont, szemenköpte, majd az így
elvakított embert a földre
rántotta, kicsit megrugdosta majd a
többiek közé
hajította, a kupac legtetejére.
Izmait megfeszítette, a kötelek,
amelyek mostanáig
rajta csüngtek, mint a cérnaszálak
úgy foszlottak le
róla. Átvetette magát az alig
félméteres kerítésen és
eltűnt, zsebében a gyémántos
gyűrűvel."
Remegő kézzel fűzte ki a
papírt a rozoga
2015. április 14., kedd
2015. április 12., vasárnap
2015. április 9., csütörtök
2015. április 8., szerda
Pintér Béla és Lakner Zoltán az Alma klubban
Posted by Spinoza Színház on 2015. április 8.
Posted by Spinoza Színház on 2015. április 8.
Posted by Spinoza Színház on 2015. április 8.
Posted by Spinoza Színház on 2015. április 8.
Posted by Spinoza Színház on 2015. április 8.
Posted by Spinoza Színház on 2015. április 8.
Posted by Spinoza Színház on 2015. április 8.
Ha nincs otthon hajháló, ideiglenesen a «krumplineccünk» is megteszi
Ezermester - a leleményes ember, aki minden technikai
problémát megold, a buheráló magyar, aki előtt nincs megoldhatatlan feladat. b.,
A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának barkácsoló
folyóirata.
*
A kort, amelyben élünk a barkácsújság is jól jellemzi.
Vegyük le a polcról az Ezermester 1966. évfolyamának júliusi számát (egy szám
ára 2 forint.)
A „kár eldobni” című rovatba Csillag Ferencné küldött be egy
tanulságos, fényképekkel illusztrált kis ötletparádét azzal, mit is kezdhetünk
azzal a hálóval, amelyben a krumplit vittük haza. Ugyanis az a
„burgonyatároláson kívül sok más célra is felhasználható.” Kár lenne eldobni -
véli a szerző. Lehet belőle ugye
labdatartó, ha varrógéppel sűrű öltéssel középszalagot varrunk rá. Kitűnően
alkalmas lágytojás főzéséhez, erre lehetőleg sárga hálót használjunk, mert az
fest a legkevésbé. Legcélszerűbb, ha zsineget kötünk a hálóra és azt kézben
tartjuk a pár perces főzési idő leteltéig, nehogy a forró vízbe essen, esetleg
meggyulladjon a háló. Retikülben nagyszerűen elfér, mint bevásárlószatyor. de a
kedvencem, hogy „ha nincs otthon hajháló, ideiglenesen a «krumplineccünk» is
megteszi. A kimosott hálót vágjuk körül a fejünknek megfelelő méretre, és a
végeit dolgozzuk el, esetleg gumit is fűzhetünk bele. Kerti munkánál is hasznos
ez a barkácshajháló, nem hullik a haj a szemünkbe. Dauer után is jobban
megmarad a berakás, ha hajunkat éjszakára hálóval védjük.” A szerző ötleteit
100 forintos utalvánnyal honorálta a szerkesztőbizottság.
És most nézzünk egy 150 forintot érő ötletet, amelyet
Billiczky Tibor küldött be Pécsről. Az elmés kis szerkezettel Trabantunkat
védhetjük meg. A dolog egyszerű, a lényeg, hogy egy bojler-higanykapcsoló
szerkezetre van szükségünk, amit beforrasztunk a kormány alá. (Akinek nincs
otthon felesleges bojler higanykapcsolója, az nem tudom, hogy védi meg a
Trabantját.) Aztán ha jön a rabló és
brizgálja az autónkat akkor a higany elmozdul, zárja az áramkört, megszólal a
kürt. „Aki rossz szándékkal közeledik, erre biztosan elmenekül.” - állítja a szerző.
Lapozzuk át a betonvasból készített kagylófotelt, inkább
vegyük „Legegyszerűbb sörnyitó”-t. Amikoris egy keményfa rúdba ütött, majd a
túlsó oldalán elgörbített lelaposított szeget alkalmazunk. Csupán az a fontos,
hogy a fej ne legyen kisméretű. Máris kész a sörnyitónk. Erre mondta tán a
jeles szerkesztő, Martos Gábor egykor, hogy olyan nincs, hogy valami ne lenne
sörnyitó.
Búcsúzóul pedig egy praktikus ötlet utazóknak. „Hosszú túrán
ugyanis gyakran előfordul, hogy megreped a gyújtáselosztó háza. Ha autójavitó
nincs is a közelben, olyan hivatal bizonyára akad, ahonnan egy darab
pecsétviaszt kérhetünk. Az óvatosan felmelegített elosztófej felé tartjuk a
pecsétviaszt, majd gyertya lángjában megolvasztva csepegtessük a repedésre.”
Bizonyára.
2015. április 6., hétfő
2015. április 4., szombat
2015. április 1., szerda
Bécsben vagyunk, vagy nem. Esetleg útközben
Belvedere. Eugene egyik bájos kis barátnője. Talán Berta? |
Ló. Lovas a következő képen. |
Ahol ló van, ott lovas is lesz |
Így gyorsabban odaértem |
Felnövünk majd a feladathoz |
Barokk piszoár, csak barokkoknak |
Dicsőség |
Ő egy igazi, kitömetlen bécsi szerecsen |
Buszpótló villamos |
Az üres palack emlékműve |
Ez most félig üres |
Forró dogok, hideg sörök |
Szoba van. Kiadó |
Az Oroszlán utcájában |
Itt tartunk most |
Ház, félig festve |
Lúdtoll |