Tisztelt egybegyültek!
Hévey Gyula plébánosra és bátor segítőire emlékezünk most. Akik például
szolgálhatnak arra, hogy amikor a diktatúra mindent maga alá hajt, akkor is van
választás. Az ember szabad akarata megmarad és ki lehet állni a zsarnoksággal
szemben, még akkor is, ha ehhez komoly bátorság szükséges.
Hévey történetére akkor bukkantunk, amikor a washingtoni US Holocaust
Memorial Museum megbízásából kezdtük el – Vági Zoltán és Noemi Szekely–Popescu
kollégámat kell említeni - Horváth Zoltán plébános úrék támogatásával kutatni ezt
a történetet.
Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke
Hévey hősiességének ismertetéséhez egy kortársát idézném. Lévai Jenő a
Vészkorszak egyik első magyarországi kutatója ezt írta naplójában:
„Híre terjedt hamarosan, hogy a katolikus klérus, főképpen Serédi
Jusztinián hercegprímás közbenjár az áttért zsidók érdekében. A hírnek volt
alapja. Érthető tehát, hogy az életéért remegő, s minden szalmaszálba
kapaszkodó pesti zsidóság egész nagy hányadán valósággal „kitérési láz” vett
erőt. Különösen a terézvárosi plébános hivatalát ostromolták meg az áttérni
szándékozók. Tumultuózus jelenetek zajlottak le a Nagymező utca és a Próféta
utca között felsorakozó sárga csillagos tömegben. Lökdösték, ütötték, verték
egymást a zsidók: ki juthasson előbb keresztvíz alá. A tömeggel szemben a
plébános és káplánjai tehetetlennek bizonyultak, de feltűnt ez a „hitbuzgóság”
a nyilasoknak is, akik élesen támadták a zsidókon túl a katolikus papságot, sőt
a katolikus egyházat is. Ám ezzel sem elégedtek meg, hanem belekötöttek a
templom előtt tömörült zsidókba is. A megbotránkoztató utcai jelenetek úgy
elszaporodtak, hogy az érseki helynök kénytelen volt beleavatkozni. A plébániák
ajtaját bezárták, s táblákon közölték; az áttérések szünetelnek.
Ezentúl az egyes zsidó házakban megbízottak írták össze az áttérni
szándékozókat, csoportokba gyűjtötték őket, s egy-egy vallástanár vezetésével
többnyire az óvóhelyen 3 hónapos tanfolyamokat indítottak(…)A július–augusztusi
sűrű légitámadások alatt aztán az óvóhelyeken érdekes és jellemző jelenetek
zajlottak le. Katekizmusokból tanultak, és egymást kérdezgették az
áttérő-jelöltek, s ugyanakkor ijedtükben és félelmükben héber imákat mormoltak.
A „Smá Jiszráel”-t a szeplőtlen fogantatás és a szentségek mibenlétéről folyó
értekezés váltotta fel. Ilyen óvóhelyi diskurzusok során hangzott el ez a
jellemző mondat:
– Minden jó lenne a katolikus vallásban, csak térdelés után nem tudok
felkelni.
Hatalmas molett hölgy panaszolta így el keserveit barátnőjének az elemi
iskolás katekizmus lapjait gyűrögetve.
A három hónapi tanulási idő – véletlen végzetszerűséggel – éppen a zsidó
ünnepekre esett. Az újév és a hosszúnap templomba járói között is tömegével
voltak a kitérésre jelentkezettek. A templomi prédikációk közül különösen Hevesi
Ferenc dr. ostorozta a szószékről élesen a hitehagyottakat. A prédikáció hatása
nagy volt, s a templom elhagyása után a templomgondnok a padokban néhány
katekizmust talált.
Eddig Lévai beszámolója. Ma már tudjuk, a
kikeresztelkedés nem mentette meg az embereket. A németek és a magyar hatóságok
„a zsidókra” vadásztak, legyenek keresztények vagy zsidók. Őket ölték meg.
Ahogy Karsai László professzor kutatásából tudjuk, aki
megtalálta Hévey egyik vallástanárának a beszámolóját, az akció valóban nem
volt veszélytelen, hiszen Tóth Alajos katolikus papot a nyilasok elfogták,
letartóztatták és megkínozták, amiért zsidóknak próbált segíteni.
S onnan is nyilvánvaló, hogy azok a papok, akik
vállalták, hogy egy efféle mentőakcióban részt vesznek, maguk is nagyot
kockáztattak. Elég csak belelapozni a korabeli nyilas hecclapokba, propagandakiadványokba
milyen durván támadták ezért a zsidóknak segíteni szándékozókat.
Ráadásul azok a papok, akik kereszteltek, tudták, nem
„megtértek” új „hiveik”, hanem az életüket mentik. Mégis kockáztattak, mert
hitük és emberségük kötelezte erre őket.
A nyilas lapok támadása ellenére a keresztelések csak
az ostrom legdurvább napjaiban álltak le. A háború után a túlélők döntő
többsége levetette a kereszténységét, sokszor a zsidóságát is próbálta – de az
biztos, Hévey és kollégái tettét sokáig nem feledték, bízhattak benne, hogy mindig
akadnak Héveyhez hasonlóan segíteni készek.
Héveyt ez sem mentette meg, s bár pontosan sorsát nem
ismerjük még, annyit tudunk, a következő totalitáriánus diktatúra őt is
elsodorta.
Végül, ha az emléktáblára nem is fért
fel, de most hangozzon el azok neve – ahogy Vági Zoltán kutatásából tudjuk – akik
részt vettek ebben a bátran envezzük annak, ami, hősies akcióban: Keresztes Frigyes, Kiss Mihály, Dr.
Illés Imre, Schweitzer J?, Dr. Károlyi Károly, Gerőfy Béla, Páter Révay Tibor,
Páter Dittrich, Dr. Gusztáv Béla, Köhler Ferenc, Bordás Sándor, Páter Szay
Géza, Rózsavölgyi László káplán, Tóth Alajos. Szabó Andor, Kostek Jenő és
természetesen Hévey Gyula.
