Slam poetry, Kemény Zsófival és Horváth Gegével

*

**

Péntek este, Blaha Lujza tér

Blaha Lujza tér, 2013. április

Horváth Gege a slam poetryn számol le és el velünk

Egy nagyszerű előadás a Mika Tivadarban rendezett slam poetryn. Ahol egy új üstökös világította be a sötét pince mélyét: **

Janikovszky Éva az unokákról, a könyvekrõl, a hírnévrõl

 Amióta nagy vagyok, és az ötéves húgomnak is több esze van, mint nekem, arra is kíváncsiak a szüleim, hogy mondd, édes fiam, tulajdonképpen hogy képzeled te el az életet? Az életet olyankor kellene elképzelnem, amikor hangosan bõgetem a magnót, amikor sárosan hagyom a cipõmet az elõszobában, amikor kölcsönadom az apukám fényképezõgépét a Blazseknak, amikor késõn jövök haza, amikor nem tudnak reggel fölkelteni, amikor sokáig vagyok a fürdõszobában, amikor egész nap nézem a tévét és amikor már hétfõn elköltöm a heti zsebpénzemet. Persze ilyenkor nem tudom az életet elképzelni, mert mással vagyok elfoglalva. Az életet akkor próbálom elképzelni, amikor leülök tanulni, mert olyankor van rá idõm, vagy amikor kijövök a moziból, mert akkor van hozzá kedvem, vagy ha Borinka fölfütyül értem, mert olyankor eszembe jut. Énszerintem az élet egész tûrhetõ és nem kell vele az embert folyton ijesztgetni, én egész jól érzem magam az életben, ha nem is látszik rajtam. (Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek?) –

- Az úgy volt, hogy gyerekkoromban sokat olvastam a könyveit. Úgy emlékszem, tetszettek. Most, hogy újraolvastam õket, óriásiakat röhögtem rajtuk és rájöttem, akkor rengeteg mindent nem értettem meg belõlük. És tulajdonképpen az igazán jó ifjúsági könyvek, mint a Micimackó vagy az Alice, igazán csak felnõttkorban érthetõk meg. –

- Nyilván gyerekkorában azért szórakozott jól a könyveimen, mert akkor is úgy érezte, magának szólnak. Valóban azt a célt tûztem magam elé – hogy ilyen gyönyörûen fogalmazzak –, hogy könyveket, olyan gyerekkönyveket írjak, amelyek a kicsiknek is és a nagyoknak is tetszenek. Ez persze nem úgy megy, hogy az ember aképp szövi-fonja a történet fonalát, hogy legyen egy rétege, amely gyerekeknek szól, aztán egy másik, amelyik felnõtteknek. Inkább így sikerülnek. Rengeteget járok még manapság is gyerekek közé, és sokszor hallom például az iskolákban, amint elõadják az általam írt gyerekmonológokat. És borzasztó jól szórakozik rajta, aki elmondja, és az is, aki hallgatja. Nem beszélve rólam, mert én mindig repesõ szívvel figyelem az ilyet, hiszen ez tényleg óriási boldogság. Úgy tapasztalom, a gyerekek is veszik a lapot, megértik, amit írok. –

- A mai világban, amikor a gyerekek és szüleik egyre inkább tévét néznek, videóznak, számítógépes multimédiával játszanak, mennyire kell igazodnia ahhoz egy írónak, hogy minden gyorsabb, látványosabb, izgalmasabb lett? –

- A gyerekek azt igénylik, hogy felgyorsuljon a cselekmény, az epikusan hömpölygõ, hosszú leírásokat nyugodtan elhagyhatjuk. Ha lehetek õszinte, velem is elõfordult, hogy Jókainál átlapoztam két oldalt, pedig õt nagyon szeretem. De valljuk be, ami túlzás, az túlzás. Elkerülhetetlen, hogy a mai gyerekek sokat nézzenek tévét, videót. Nincs sok értelme ezen szörnyülködni. És miután rengeteg vizuális élmény éri õket, igénylik, hogy gazdagon illusztrált könyveket kapjanak. Kevesebb szöveg, több rajz. –

- Közismert, hogy évtizedek óta alkotnak Réber Lászlóval sikeres párost. –

- Úgy látszik, én valahogy elõre megsejtettem ezt az igényt. Olyan könyvet képzeltem el, amelyben a szöveg és a rajz kiegészíti egymást. Amit képpel lehet jobban elmondani, azt úgy kell, amit szavakkal, azt úgy. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a gyerekkönyveknek színeseknek, mozgalmasaknak kell lenniük, ha nem is feltétlenül mindenkinek éppen úgy, ahogy mi csináltuk Réber Lászlóval. –

- Egy mozgalmas könyvbõl könnyen lehet filmet csinálni. A Málnaszörp és szalmaszálból készült Égig érõ füvet nagy sikerrel vetítik azóta is. –

- Ha jól emlékszem, 1979-ben készült ez a film, és késõbb videóra is került. De én errõl nem tudtam. Biztosan szerepelt az eredeti szerzõdésben a videókiadás joga, de ki emlékszik erre. Annyit talán megérdemeltem volna, hogy küldenek egy levelet arról, hogy kazettán is megjelent a film. Mindenesetre karácsony elõtt három hétig mászkáltam utána, amíg õrületes nehézségek árán megszereztem, hogy az unokámnak ezt adhassam ajándékba. –

- Az unokája mennyire van tisztában azzal, hogy a nagymamája népszerû ifjúsági író? –

- Nagyobbik unokám, Dorka hét éves. Németországban született, mert a fiam ott dolgozott, nemrégiben jött haza a család. Németországban a híremmel, vagy minek nevezzem, nem találkozhatott az unokám, még ha ismerte is a könyveimet. Mióta hazajött, ha színházba, bábszínházba megyünk, derül ki néha, hogy ismernek az emberek. Dorka Mákisnak hív. A menyem édesanyja sokáig élt velük Németországban, õt szólította mamának. A fiam meg a menyem, mint afféle derék gyerekek, mindig mondták Dorkának: tudod, van Budapesten egy másik nagymama is. És amikor a Dorka elkezdett beszélni, akkor azt mondta, hogy Mákis mert a másikat nem tudta kimondani. Nekem ez úgy megtetszett, hogy amikor már jól tudott beszélni, kértem, hogy maradjunk ennél. A múltkor valahol Dorka el akart dicsekedni azzal, hogy micsoda nagyanyja van. Odament egy bácsihoz, megrángatta a nadrágját és megkérdezte: tudod, hogy ki vagyok én? Persze, fogalma sem volt róla az illetõnek. „Hát én vagyok a Mákis unokája." –

- Lehet, hogy Mákis vagy az õ unokája szerepel majd valamelyik következõ könyvében? –

- A könyveim többségében egy kisfiú szerepel. Ugyan fiús anya vagyok, de a saját fiamról sohasem írtam. Ám mégis õ volt az a gyerek, akit a legjobban ismertem, természetesen rengeteget segített, már csak a létével is abban, hogy egy fiú lelkivilágába belehelyezkedjem. –

-  A fia nem sértõdött meg, hogy kimarad a „halhatatlanságból"? –

-  Nem, a fiam nagyon utálta, ha az iskolában a tanító néni vagy az egyetemen az oktató megkérdezte tõle: és mondd csak, rokonod a Janikovszky Éva? Én azt tartom normálisnak, hogy õ erre rendkívül ingerülten válaszolt. ő önmaga akart lenni. Én nem vettem zokon, amikor a tanító néni panaszkodott nekem: a János nem is büszke rád. Valamilyen módon biztosan büszke rám, de saját magára is büszke akar lenni. És lehet is. Na, ennyit errõl. –

- Jó, akkor vissza az irodalomhoz. Ha minden feltétel adott lenne hozzá, akkor milyen könyvet írna és kinek? –
- Kiknek? Mindig választhattam, hogy kiknek. Írtam felnõtteknek is. Például a Lemez két oldalát. Bár a megjelenése után rögtön gyerekkönyv lett belõle. A könyvtárakban, a könyvesboltokban egybõl a gyerekkönyvek közé sorolták, mert megszokták, hogy ha én írok valamit, amit Réber László illusztrál, akkor az biztos gyerekeknek szól. – Igazi, nagy felnõttregényre nem vágyott? – Írtam régebben ilyet is. De azóta nem nagyon vágytam rá. Ha vágytam volna, gondolom, nekivágok. De gyerekeknek írni rengeteg örömet jelent. Érzem a szeretetüket, az érdeklõdésüket, és ez nagyon jó. Írok most egy könyvet, remélem, sikerül mielõbb befejeznem. De rengeteg minden elveszi elõle az idõt. Több mint negyven éve léptem be a Móra Ferenc Könyvkiadóhoz, és a könyvkiadás nem könnyû mesterség mostanában. Meg aztán lehet, kicsit nagyképûnek hangzik, de ahhoz, hogy az ember vidám gyerekkönyveket írjon, valamifajta kegyelmi állapot kell. S ez az, ami az utóbbi idõben hiányzott.

(EZ egy nagyon régi interjú, a műltból felmerülve)

Parti Nagy Lajos felolvas

Parti Nagy Lajos és Fülkefor. Magyar mesék Diavetítés itt: x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-

A pofon - egy fontos film

Már megint mi jártunk jól - A Népszava szülinapján

Akkor hát, az első 140 évvel megvagyunk. És biztos vagyok benne, hogy a következő 140, amelyik előttünk áll, sokkal, de sokkal könnyebb lesz. Ugyanis ma sokkal jobb népszavásnak lenni, mint korábban bármikor és a fejlődés nyilvánvalóan egyenesvonalú és felfelé ívelő. Mi, mai Népszavások igazán a szerencse gyermekei vagyunk. Mindjárt el is mondom, miért. Csak a jó viszonyítási pontokat kell megtalálni. 1873 januárjában, amikor Pest és Buda egyesült, több új lap is indult. Január elsején például Beöthy Zsolt Atheneumja. Beöthy sikeres, jómodú ember, a társaság középpontja. Lapja másfél évet élt. Bocs.
Vagy itt van a Szegedi lapok története – aznap jelent meg, először, amikor a Népszava elődjének tartott Munkás Heti Krónika, aztán három év múlva utoljára. Vagy idézhetnénk a Magyar Polgár című kolozsvári lapot szintén 1873 januárjából. Máfél év. Erre mi már rátettünk 138 és felet csak mostanáig. Kétségtelenül, nem indult egyszerűen a dolog. 1873 január 5-én, vasárnap je-

lent meg először a lap, március közepén megalakult a Magyarországi Munkáspárt, ennek lett a hivatalos lapja a Munkás Heti Krónika/ Arbeiter Wochen Chronik. Tehát előbb a lap, azután a párt. A pártot egy hónapra rá a belügyminiszter már fel is oszlatta, három hónap múlva pedig kiosztották a lap két szerkesztőjének – a párt vezetőinek –Ihrlinger Antalnak és Külföldi Viktoornak az első két-két heti fogházat, és még a nyomdát is elkobozták. Hát mikor tenne velünk ilyet a jó Szalai Annamária? Ugye, hogy mi vagyunk a szerencsésebbek
Az más kérdés, hogy másfél évvel később felmentik őket, de a lap folyamatos vegzálása nem szűnik meg. Most összeszerkesztettem, a kor követelményeinek megfelelően egy e-book-ban, a Népszava történetét, többek között Révész Mihály írását, amelyből kiderül, hogy azokban a boldog békeévekben számtalanszor lehetetlenítették el az újságot, verték meg a munkatársakat, sokszor a csendőrök az olvasókat is. Ilyen sincs ma már. A kedvencem a történetből az az a jelenet, amelyben megemlíti, hogy ha nem volt elég munkaerő a kézzel hajtott nyomdagép forgatására, akkor nemcsak az újságírók, hanem az akkori szociáldemokrata párt vezetőit is befogták, hogy kézi erővel hajtsák meg a nyomdagépet. Ugye, hogy mi jártunk jól már megint? A nyomdagép kézi forgatásához mostanában soha nem kell segítséget kérnünk.
 Mostanában mi természetesen sokszor, és joggal panaszkodunk a körülményekre, a nehéz anyagi helyzetre, a reklámpiac kormánypártosítására, a Fidesz-rezsim igazságtalan és jogtipró médiatörvényére és alkotmányozási gyakorlatára . De tényleg csak azt tudom ajánlani, hogy olvassák el a lap történetét, és rögtön belátják, mi jártunk jól. 1905 után jött létre a napilap, de a cenzúra gyakran betiltotta a napilapkén való megjelenését.

Ekkor „hetilappá” vált, amely azt jelentette, hogy hétfőn Népszava, kedden Népakarat, szerdán meg mondjuk Népszabadság, csütörtök Népjog, péntek Új Népszava címen jelent meg. De miután mi a szerencsés kor gyermekei minden nap Népszava fejléc alatt tehetjük közzé a gondolatainkat, régi, szerdai tartalék címünket, a Népszabadságot átengedtük másnak, nekünk már nem kell. Ahogy a nagymamám mondta, minden jó lehet ég valamire, hátha akad, aki tudja még használni.
Az 1945-ig tartó korszakban, ha változó intenzitással is, de elnyomó hatalmakkal kellett küzdenie annak, aki kiállt baloldali nézetei mellett. Cenzúra, rendőrség, csendőrség, lapelkobzás, sajtóperek sora. Az összes vacsora elhűlne, ha mindent felsorolnánk. Ott a Horthy különítményesek Somogyi-Bacsó gyilkossága, a Népszava kiadójának 1920 feldúlása és szétverése, amelyre a korabeli szélsőjobbos sajtó heccelte fel a különítményeseket.a aztán 1944—ben további munkatársakat öltek meg, német megszállás után az egyik első intézmény a melyet elfoglaltak, a Népszava szerkesztősége volt. Aztán a negyvennyolcig tartó viszonylagos szabadság után a Népszava is osztozni kényszerült a korabeli sajtó szürkeségében és pártirányításában. A példányszámot papírkiutalással intézték, s bár sosem jelent meg se előtte, se utána a Népszava ily sok példányban, kevés öröm tellett benne, valószínűleg az olvasóknak és a szerzőknek hasonlóképpen. A nyolcvanas évek relatíve szabadabb levegője is viszonylag később ért el a Népszava szerkesztőségébe.
Aztán a kilencvenes években, miután Fenyő János sajtómágnás megvette a lapot új időszámítás kezdődött itt is. Fenyő 1998-as meggyilkolása után, bár egymást váltották a könnyebb és nehezebb korszakok, mégis, sokáig az anyagi bizonytalanság jellemezte a lap életét, változó, nehezen kiszámítható tulajdonviszonyokkal, amelyek csak a kétezres években hoztak relatív biztonságot. És mégis, mindezzel együtt, ma a Népszava munkatársai szabadon írhatnak. Nincs se hivatásos cenzor, aki kitörölhetné a neki nem tetsző oldalakat, se pártközpontban ülő bürokrata, aki mindentől fél, és csak a saját közleményeit szeretné látni a lapban, de még egy olyan tulajdonos sem, aki saját anyagi-üzleti érdekeinek megfelelően rendel cikkeket az újságíróktól. Mi ma – Médiahatóság, bíróság, állami zsarolás ide oda- - szabadok vagyunk. A Népszava története során jópárszor megkérdőjelezték a hazafiságunkat. Manapság is akadnak, akik előszeretettel gyaláznak minket, mert nem mindenben értünk egyet a hatalom mai képviselőivel. Nekik, a 140 éves bölcsességével például felidézhetnénk azt, amikor 1914 nyarán, az első világháború kitörésekor, az általános háborús lelkesedés közepette csak egyetlen lap fejezte ki aggályait. Tisza István miniszterelnök nem is burkolt fenyegetéssel jegyzi meg „mindenki támogatja a háborút, az egyetlen kivétel a szocialisták lapja, amely ismét kizárta magát a magyar nemzet polgári közösségéből és hazafias együttérzéséből” Ó de ismerős szavak.
Ma ott őrizzük az emlékezetes címlapok között azt az 1918-ast, amely beszámol arról, hogy Tisza beismeri, Magyarország elvesztette a háborút. Nagyon-nagyon sokba került, hogy igazunk lett. Ma sokkal szerencsésebb korban élünk. Béke van ráadásul számtalan olyan orgánum létezik, amelynek munkatársai hasonlóan gondolkodnak mint mi, régen nem vagyunk már egyedül és ez is nagy-nagy szerencse. De a legnagyobb szerencse, a szabadság. Ha rosszat csinálunk, nem tolhatjuk másra a felelősséget.
 Igaz, a hétköznapok amúgy teljesen jogos morgolódásai között ritkán gondolunk arra, hogy igen ennek a 140 évnek mi vagyunk a legszerencsésebbjei itt a Népszavánál. No, és reméljük az olvasóink is, akik annyi nehézség ellenére kitartanak mellettünk. Akik előfizetnek ránk, akik nap, mint nap megveszik a lapot az újságosnál vagy rákattintanak az interneten – mert hiteles, komoly kritikus,a véleményeket ütköztető, mégis elkötelezetten baloldali véleményeket találhatnak nálunk. Az elmúlt években nagyon sok ember közös erőfeszítése kellett ahhoz, hogy a lap napról napra megjelenjen. Mégis, különösen meghatározóak a főszerkesztők, csak a közelmúltból: Deák András, Kereszty András, H. Bíró László – akiknek korszakait előbb-utóbb külön is érdemes lesz elemezni. És persze Fejtő Ferenc, aki élete utolsó éveiben a Népszava tiszteletbeli főszerkesztői posztját töltötte be. De hosszú, kalandos élete sok ponton összefonódott a Népszavával, illetve a Szép Szó című lappal, amelynek címét ma büszkén viseli hétvégi mellékletünk. Büszkék vagyunk rá, hogy tanulhattunk tőle. Ő az, aki személyén, sorsán keresztül összeköti a Népszava múltját-jelenét és jövőjét. Mondják, akinek a halálhírét költik, az sokáig él. A Népszavát egy időben szokás volt temetni. Amikor a lap indult még nem volt más csak az újság. Aztán jött a telefonhírmondó. A lap maradt. Feltalálták a rádiót – hogy az gyorsabb, nem lehet vele versenyezni és a többi, a lap maradt. Tévé? A lap maradt.
Az internettel is köszönettel megtanulunk együtt élni, s drukkolunk, hogy jusson el a 140. születésnapjáig. Ferenc Józsefet túléltük, IV. Károlyt túléltük, Horthyt túléltük, Rákosit túléltük, Kádárt túléltük, Antall Józsefet túléltük. A mostanit is túl fogjuk. Mi. köszönjük szépen, a korunkhoz képest, egészen jól vagyunk.

 (Elhangzott a Népszava 140. születésnapján)

Viviane Reding interjú közeleg

Vice-President Viviane Reding, the EU's Justice Commissioner gave an exclusive interview to Nepszava about the Hung. question. Coming soon!

— Népszava Online (@nepszava) 2013. április 5.

Konrád György 80

És itt egy korábbi írás Konrádról

Húsvét Jeruzsálemben

Harmadik napja bolyongtam az arab Óvárosban. Hagytam, hogy a sikátorokban a tömeg sodorjon magával. Bámészkodtam és lökdösődtem én is. Próbáltam elugrani a kis kocsijaikat félelmetes sebességgel rángató sihederek elől, akik az utánpótlást vitték a szűk boltocskák valamelyikébe. Kerülgettem a tetovált arcú, földön gubbasztó asszonyságokat, akik óriási szőlőleveleket árultak. Vagy egy fél napot ácsorogtam egy húsbolt beugrójában. Az ajtóra fellógatott fél kecskék fedezékéből feltűnés nélkül megfigyelhettem ezt a hihetetlen jövés menést. A világ minden nációja elvonul itt. A fényképezőgépeiket megállás nélkül csattogtató japán turisták, a nagydarab, rövidnadrágos amerikai nyugdíjasok, csuhás ferences szerzetesek, lefátyolozott arab asszonyok - mintha csak az 1001 éjszaka meséjéből pattantak volna elém. Fekete kaftános zsidók, akik kacsázó léptekkel, semerre sem pillantva vágnak át a tömegen. Kergetődző, koszos kisgyerekek. Nagyszakállú kopt szerzetes, ortodox pátriárka, burnuszos arab. Vízipipázó öreg, aki szívesen elmeséli a magyar turistának, hogy a fia Budapesten járt egyetemre. Mindent átjár a sáfrány egzotikus illata, a müezzin dala, a hangszóróból harsogó arab rockzene ritmusa, a keresztény zarándokok éneke.

Jeruzsálem

Hosszú sorban fekete amerikai hölgyek vonulnak, franciskánus vezeti őket, Bibliával a kezében. A középkorú hölgyek felváltva cipelik a keresztet. Jézus Krisztus halálára és feltámadására emlékeznek a Via Dolorosan járva. („Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl az ő keresztjét és úgy kövessen engem” - idézi Máté Jézust.)
Szűk kanyargós út ez a Via Dolorosa. A keresztesek építették ki évszázadokkal ezelőtt, ma már a stációkat mindenütt táblák jelzik egészen a Szent Sír templomáig. Kevés turista akad, aki kihagyja. Az évszázados köveken bandukolva minden olyan hihetőnek tűnik. Pilátus, a kereszt, a kínhalál. Még a feltámadás is.
A zarándokok általában a fallal körülvett jeruzsálemi óváros Oroszlán kapuja mellett áll a Szent Anna templom elől indulnak, Sokan ezt a templomot tartják a keresztes építészet legszebb szentföldi remekének. A legenda szerint ott épült, ahol Jézus anyja, Mária született egykor.
Vonulnak a zarándokok, hogy a fájdalom útján haladva idézzék fel a bibliai történetet. Aki az áhítatért jött megkapja azt is. Az út jó része az arab piacon keresztül vezet, ahol minden megvásárolható ami csak szükséges az áhítathoz. Kis és nagy kereszt, rózsafüzér, szentföldi gyertya, faragott szobrocskák éppen úgy mint elsőosztályú karing, stóla, pásztorbot (Made in Hong Kong). De ez a színes forgatag csak még hihetőbbé teszi az egész történetet.
Az Ecce Homo ív alatt megpakolt szamarát nógatja egy öreg - mintha ezer éve állna az idő, mondogatják a turisták. Igen, igen, Jézus korában is éppen így volt - révednek a múltba. Amikor a kis mérges arab zsebében megszólal a rádiótelefon már vonulnak is tovább a Cion Nővérek Zárdája felé a tömegben.
A Biblia szerint itt ment azon a pénteken Jézus is, hogy az ítélet után beteljesedjék sorsa „Mikor azért elvitték őt, egy Czirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után. Követé pedig őt a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága, a kik gyászolják és siratják őt. Jézus pedig hozzájuk fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon. Mert ímé jönnek a napok, melyeken ezt mondják. Boldogok a meddők, és a mely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak.” A szörnyű jóslat azóta sokszor beteljesedett. De a húsvét nagypéntek után már nem szomorú. Mindenki a feltámadásban reménykedik.

A Golgotán

Szerzetesek

Lukács evangelista beszámolójához János annyit tesz hozzá. „És emelvén az ő keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgothának hívnak. Ahol megfeszítik őt, és ő vele más kettőt, egyfelől és másfelől, középen pedig Jézust.”
A Golgota hegyére épült Szent Sír temploma ma az egyik legszentebb keresztény zarándokhely, különösen így húsvét táján. A kanyargó szűk utcácskák között, a táskaárusokat és a borbélyokat elhagyva, egyszercsak felbukkan az óriási templom. Előtte mindig óriási a nyüzsgés. Egy koreai keresztény zarándokcsoportnak magyaráz egy örmény szerzetes. Az oldalsó lépcsőn unatkozó izraeli katonafiúk hallgatják egy csinos katonalány helytörténeti fejtegetéseit. A fiúk a tűző napon állnak, puskáik hanyagul a hátukra vetve, a lány a fal árnyékába húzódva magyaráz. Már nem lehet sok hátra, ott tart, amikor a keresztesek a XI. században újjáépítették.
Méltóságteljes, papi ruhás férfiak vázlattömbbe skiccelik az épületet. Hunyorogva ellenőrzik a helyes méretarányt.
A Szent Sír templomban még öt stáció található. Végig kell járni azokat is. Ha valaki eltévedne a bejáratnál unatkozó rendőr vagy tucatnyi nyelven hadarva, igazítja útba. Mert nem könnyű itt megtalálni valamit. Római katolikusok, ferencesek, görög, örmény, kopt ortodoxok, etióp és szír keresztények osztották fel egymás közt a szent helyet, a templomot. Évszázadok alatt kialakult rítus szerint, külön külön végzik szertartásaikat.
Ott ahol a kereszt állt, egy vonal fut végig, elválasztva egymástól a keleti és a nyugati keresztények birtokolta helyet. Két máshol távoli, egymásnak idegen kultúra találkozik itt s évszázados küzdelmek után békében megfér egymással.
A fekete bőrű etióp szerzeteseknek már csak a tetőn jutott hely. Az arab piac, a szuk hangja alig jut el ide. Gótikus boltívek, költőien omladozó falak között, magába révedve egy öreg szerzetes morzsolja az ovlasóját. Mintha a középkorba zuhantunk volna vissza. Társai kis cellácskáikból csak a déli harangszóra bújnak elő, s kezdnek bele furcsa szertarásukba. A tornyok, falak közé ékelt helyen, csak egy szolid felirat figyelmeztet az ezredvégre: „Kereszt egy órára négy sékelért bérelhető, dollárt elfogadunk.”


És újra a fél kecskénél

Az etióp szerzetesek rejtekhelyéről, a templom tetejéről keskeny lépcsősor vezet vissza. Elhagyott kapualjnál balra fordulok, s újra ott kavarog az arab város. Itt az én hentesem is, a bejáratnál lógó fél kecskékkel.
A Szent Sír nagyon messze lehet ide. Egy másik világ az, ahol majd a csodás feltámadást ünneplik. „A szombat végén pedig, a hét elős napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és Mária, hogy megnézzék a sírt. És imé nagy földindulás lőn, mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról és reá üle arra. (...) Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt.”

Izraelről, Jeruzsálemről, itt

A korbácsos Tarlós

Bezárják a Sirályt? Lass Bea a KOMA társulat előadásán a Sirályban

 Egy szép napon Tarlós Xerxes megkorbácsoltatta a Sirályt. Illetve ez így nem pontos. Miután Tarlós nem Xerxes és a Sirály pedig nem a tenger. A Sirály egy közművelődési intézmény, némi kocsmajelleggel a pesti hatodik kerületben. Évek óta népszerű, sok fontos színházi előadásnak (Koma társulat pl.), vagy éppen koncertnek (Dévényi Ádám pl.) adott már eddig is otthont. Kétségtelen, az ingatlan tulajdonjoga és használata körül régóta viták folynak. De a sirályosok esküsznek rá, hogy ők igen szívesen és békés úton kiegyeznének.
A részletek fontosak, de talán nem most. Ugyanis, hajnalban a kor új szokásainak megfelelően, mindenféle biztonságinak nevezett verőemberek  jelentek meg és elfoglalták a klubbot. Einstad - ez most az övék. Az efféle nem ritka vitáknál ez azért érdekesebb, mert rögtön elterjedt, azért kell bezárni a helyet (vö.: a tengert megkorbácsolni), mert innen szerveződött a Hahá-s egyetemi mozgalom, s talán itt tervelték ki a Fidesz Lendvay utcai székháza udvarának ideiglenes elfoglalását a demokráciára figyelmeztető feliratokkal.

Ez a Sirály, a KOMA társulat - volt, nincs

Nyilván, egy ilyen helyet el kell törölni a föld színéről, ilyen nem maradhat meg. Aki ujjat húz a Párttal, azt egyrészt elítélt gyilkosokkal cipeltetjük el, másrészt, leromboljuk a törzshelyét és mert jó fejek vagyunk, észak-koreai módra a családját egyáltalán nem deportáltatjuk, pedig…
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!

Dévényi Ádám és Jordán Adél a Sirályban.

Hahn István emlékülés az ELTE-n

Ezek a képek még az 1982-es akadémiai székfoglalón készültek:

És a Népszava cikke az eseményről itt olvasható

A rasszisták kijönnek a spájzból

Kitüntetést vissza nem vonunk!  Merthogy ennyi volt B. Zoltán, lelkész válasza arra, hogy jegyzett rasszistáknak is állami jutalmat adott.  (Egész pontosan, csak Sz. Ferenc ügyére reagált így. De a rasszista zenész, a szélsőjobbos, rasszista  médiumok kiadója, vagy a Szálasit dicsőítő kiállítás rendezője ügyében még csak ennyit sem sikerült mondania.)

A kitűnő írónak és nagyszerű embernek, Kertész Ákosnak volt egy félreértelmezhető, rossz mondata, amelyért ugyan hamarosan elnézést kért. De ez nem mentette meg attól, hogy a legkülönfélébb közéleti emberek követeljék Kossuth díja visszavételét.  A túlbuzgó Schmitt Pálról nem ejtenék szót – mert ő már elnyerte büntetését. Tarlós István, aki a díszpolgárságot vetette el tőle, szintén nem olyan, aki intellektuálisan sokat számítana. A Pörzse-Orbán kettős közös parlamenti zsidózgatása a témában leginkább ijesztő látlelet korunkról. És, ahogy Vásárhelyi Mária kiváló írásában az e heti Élet és Irodalomban felhívja rá a figyelmet – az előző példákat is ő idézi fel ismét - , az a Halász János, aki a hírek szerint kijárta Sz. Ferenc kitüntetését, Kertész Ákos Kossuth díjra való méltánytalanságáról hosszan és szenvedélyesen tudott értekezni.

Kertésznek volt egy rossz mondata. Ezeknek a kitüntetetteknek pedig szinte csak rossz mondatai vannak. A rasszisták, a szélsőjobbosok lassan kikászálódnak a spájzból és betelepszenek a nappaliba, a konyhába, a hálószobába. És még a kegyeiket kereső B. Zoltán keresztyén lelkészt és kis barátait is kihajítják onnan, mert ők olyanok.

Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!

(Bakay Kornél Szálasit dicsőítő kiállításáról itt, a 65. oldaltól olvashat, akinek erős a gyomra.

Március szégyene

Egy hasznunk mindenképpen volt az elmúlt napokból. Arra a kérdésre, hogy összeállna-e a Fidesz a Jobbikkal, ha úgy hozná a sors, választ kaptunk.

Mi az hogy. Már össze is állt. Hiszen a kitüntetettek listája éppen azt mutatja.

És nemcsak arról az Sz.Ferencről van szó, akivel megszégyenítették a Táncsics-díjat és aki egy szélsőjobbos  tévén folyamatosan végtelen hülyeségeket beszél, mindenféle világ-összeesküvésekről, amelyet persze a zsidók, cigányok és a nemtudomkik mozgatnak.

Balog miniszter a botrány kitörtekor önkritikát gyakorolt, azt állítván, nem tudta, mit művel ez az egyén, aki leginkább azonnali, szakszerű segítségre szorulna.

Ok, Balog miniszter bár nagyon okos, mégsem tudhat mindent. Nem ismerheti személyesen az összes a hatalom közelébe férkőzött szélsőjobbost, mert ahhoz már túl sokan vannak. De azt mégiscsak sejthette, milyen embereket nevezett ki a kitüntetetteket jelölő bizottságba – olyanokat, akik nyilvánvalóan a szélsőjobbal való összefogás emberei.

De ne álljuk meg itt. Kitüntetést kapott a Kárpátia együttes embere és szövegírója. Közepes műveltséggel tudható, hogy a Kárpátia régóta jellegzetes szereplője a magyar szélsőjobb szubkultúrának. Szövegei nem nagyon hagynak kétséget affelől, hogy mit gondolnak a  világról. (Megjegyzem, ebbe a turulos, gárdistás, cigány- és zsidómentes világba még a keresztyén lelkész, Balog sem nagyon férne be, hacsak át nem térne valami ősmagyar-pogány vallásra, hogy mentse a bőrét.) Az pedig erős bizonyítást követelne, hogy a Kárpátia olyan színvonalon muzsikál, hogy az kitüntetést érdemelne.

Aztán, kitüntetést kapott az a Bakay Kornél, aki szintén régóta házal mindenféle ősmagyar elméletekkel, de ez még hagyján. Az már kevésbé, hogy jó tíz évvel ezelőtt Kőszegen egy Szálasit és rendszerét mentegető kiállítást rendezett, amit végül, nagy nehezen sikerült bezáratni. De azt sem érdemes elfelejteni, hogy Bakay a Jobbik szellemi elődjének tekinthető MIÉP képviselőjelöltje is volt, aki a bolsevista métely ellen akart küzdeni politikusként.

És a szégyenteljes példák még sorolhatóak.

Ha Balog – és kollegái – erről sem tudtak, akkor mit tudhatnak vajon erről az országról? De valószínűbb, tisztában voltak vele, hogy a szélsőjobb emblematikus figuráit jutalmazzák. Olyan embereket, akikkel magára valamit is adó honpolgár nem mutatkozik egy társaságban.

Összenőtt hát, ami összetartozik. Március nemes emléke a sárba-hóba taposva.

Messze még a tavasz.

Ceterum censeo:Orbánnak mennie kell! 

Bakayról itt a 65. oldaltól olvasható egy remek tanulmány

Heller Ágnes

Hülyék. Heller Ágnes a világ egyik - méltán - legelismertebb tudósa.

Egyetemek sora versenyez azért, hogy órát tartson nála.

Biztos vagyok benne, hogy a hallgatók többsége is büszke rá, hallgathatja az előadásait, beszélhet vele.

nem is kellene, hogy számítson az a pár gazember, aki ilyesmiket ragasztgat ki. ha nem látnánk a világot köröttük, azt, amelyik erre uszítja őket.

Erről az alábbiról jutott ez a kép most eszembe. s nagyon büszke vagyok rá.

Argentina, ahonnan a pápa jön

Ez itt Buenos Aires, ahonnan az új pápa érkezik Vatikánba.

És további argentínai történetek emitt olvashatóak

Ő nem lett pápa, de jóban vannak

Valószínűleg most büszkén feszít

Ez itt egy Buenos Aires-i pápanevelde

A galambok is a pápát köszöntik

Tegbnap ég itt rendelt a pápa

Orbán kétkezi rablógyilkosa

Orbán kétkezi rablógyilkosa
2006 ősze óta különösebb illúzióink nem lehetnek arról, mire képes a Fidesz. Kikkel hajlandó szövetkezni, ha a hatalomról van szó. Dolgos verőemberek, kétkezi rablógyilkosok is beleférnek a focihuligánok alkotta törzsközönség mellé. Politikailag pedig, ez a magát konzervatív jobboldalinak hazudó csapat, habozás nélkül alkalmi szövetséget köt a szélsőjobb egyáltalán nem tiszteletre méltó tagjaival.
Ami a Fidesz székháznál történt - amikoris, egy brutális gyilkos és alvilági figura védte meg "önkéntesen" a székházat a huszonéves egyetemistáktól, jelentős részben vékonyka leányoktól - mutatja valószínűleg az új koncepciót.
Miután a bányászat sajnálatos mód Magyarországon visszaszorult, így bányászokat mégsem lehetett a tüntetőkre uszítani. (Ráadásul, talán román kollégáikkal szemben, a magyarok nem is hagyták volna magukat.)  Maradtak a szegény önkéntes nyugdíjasok, akik lelkesen csináltak bolondot magukból, és - az egyszerűség kedvéért nevezzük így őket - a focihuligánok.
Ha ők verik el a tüntetőket, az mégiscsak más, mintha a rendőrökre próbálnánk tolni ezt a feladatot. A rendőrök csak szolgálatkészen visszavonulnak, hogy helyet adjanak az önkéntes Kubatov-gárdának.
Aztán, ha túl nagy lesz a baj, azt lehet mondani, hogy nagyon sajnáljuk, de semmi közünk hozzá. Sajnos elszakadt náluk a cérna, mert a nép már csak ilyen, ha a kedves vezetőt bántják, akkor megy és nemes bosszút áll.
Kell ehhez azért még egy jól idomított sajtó, amely rutinosan közreműködik a tények átszabásában. A Magyar Nemzet címen megjelenő lap például közöl egy beszámolót Orbán egy varsói előadásáról, amelyben az olvasható, hogy a kedves vezető arra a kérdésre, mi kell a győzelemhez, azt feleli, hogy többek között egy jól idomított, rövid pórázon tartott, kézből etetett sajtó. Ő ugyan más szavakat használ, de a mondanivaló éppen ez.
Innentől kezdve meg ő mondja meg, ki szabadságharcos és ki a terrorista.
Olyan ez, utcai harcos kivitelben -  mint amikor a gránitbavésett alkotmány negyvenhetedik módosítására beadott indítványra azt felelik: Az csak egyéni képviselői indítvány.
Sunyi, szánalmas, gyáva.
A Fidesz újabb nagy lépést tesz a weimarizálódás felé. És az csak komoly aggodalommal töltsön el minket hogy az SA-t is lemészárolták a saját bajtársaik.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!

A jó útra tért gyilkos a Fidesz székházánál

Van egy párt. Ennek a pártnak egy vezére. Egy napon ez a vezér kivezényelte csapatait, hogy lebontsák a törvényesen felállított kordonokat. Meg akarták mutatni, hogy nekik mindent szabad. Jogszabály, józan ész, képviselői eskü – ugyan már. A haza nem lehet ellenzékben. És a haza most éppen a kedves vezető szerény személyébent testesül meg.

Még szerencse, hogy akadt bíróság, ügyész, aki szerint mi sem természetesebb, mint hogy ha valami nem tetszik nekünk, akkor saját kezünkbe vesszük az ügyeket.

Teltek az évek. A vezér egy csinos alkotmányos puccsot vezényelt le. Törvénybe iktatta, hogy mindig, örökkön-örökké neki van igaza. Aki ezért lelkesedik, az kap, hivatalt, rangot, pénzt. Akinek meg nem tetszik, az aló mars, futhat Londonig.

Igenám,de egy szép nap, tiszta szívű fiatalok egy maroknyi csoportja elhatározta, megmutatja a világnak, azért mégsem lett itt mindenkiből rövid pórázon tartott udvari bolond.

Elfoglalták az egykori Állami Egyházügyi Hivatal székházának kicsiny kertjét. Annak az épületnek a bejáratát, amelyen nem olyan régen még az a felirat függött” Ne álljatok a gyilkosok pártjára”. Rövidesen harcias öreg nénik és bácsik jelentek meg az öklüket rázva. És néhány kemény csávó a Fradika környékéről, köztük egy igazi megtért bárány, aki valami zavaros ügy – talán emberölés miatt – ült már vagy tíz évet. Ránézésre mind-mind igazi, szomorú vesztesek. A Fidesz rendszer vesztesei.

És mégis. Ajakukon a vezér nevével, a „jog” nevében, miközben a  rendőrök szemérmesen elfordultak, nekiálltak inzultálni a fiatalokat.

Ennyi történt.

Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell! 

Puskás szelleme

Puskás néni szerint nagyon kínos neki, hogy férje, az egykori focista, ma a Fidesz égi patrónusa, megjelenik egy szocialista kampányfilmben. Megértjük az ilyesmit. Az ötvenes évek száguldó őrnagya, Farkas Mihály katonája, bizony mit szólna ehhez. Azonban, ha már itt tartunk, akkor azonnali intézkedést követelünk, hogy minden olyan sajtóterméket, könyvet zúzzanak be, internetes honlapot tiltsanak be, amelyik megszentségteleníti Puskás kitartóan antikommenista nevét. (Ebben kérjék Habony Árpád ügyvédjének hathatós segítségét, aki talán még készségesen meg is vereti megbízójával azt, aki azt írja, hogy a k. megbízó verekedős lenne.)

Különösen követeljük az alábbi idézet minden honnan való utólagos kitörlését, ebből a megbízható antikommenista múltból.

“Egyszer azt mondtam Farkas Mihály honvédelmi miniszternek, aki a Honvéd patrónusa volt, hogy jó lenne, ha többet fizetnének nekünk. – Ez nem megy. Mit szólna a munkás, ha ti a sokszorosát keresnétek, mint ő. De van egy megoldás. Ti sűrűn jártok külföldre, és tisztában vagyok azzal, miként lehet ezt hasznosítani. – válaszolta. Világosan értettem a szóból. Ez afféle félhivatalos engedély volt, hogy hozzunk be külföldről olyan árukat, amelyeket idehaza haszonnal el lehet adni.”

Akkor az orkánkabát meg a nejlonharisnya. Ma meg ismerünk ám mi is olyanokat, akik helyzetüket jól felmérve, pénzt tudnak csinálni egy csomó mindenből. „Ne mi nyerjük a legtöbbet” – tudjuk.

Puskás Öcsi őrnagy szelleme itt lebeg a Fidesz felett és néha lecsap.

Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell! 

Szüts Miklós Bukta Imréről és az életről általában

Ebben az interjuban Szüts Miklós festőművésszel beszélgetünk a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában. Bukta Imre kiállításával kezdünk, de aztán szó lesz a pisilő kisfiúk szobráról éppen úgy, mint arról, mi lesz itt és addig is, kelle félnünk.