Legyen Lisszabon

Somló Tamással és Markó Ivánnal beszélgettünk

Somló Tamással és Markó Ivánnal beszélgettünk. (Nagyon vacak a felvétel, régi ATV). Somló egyszercsak elővette a röntgenképeit és azt kezdte el mutogatni. És akkor nagyot nevettük rajta. Jajaj.

Marslakó a városligetről, meg a magyar viszonyokról

Marslakó a Városligetről

-         Jó napot – nyújtotta kezét Marslakó, aki egy kicsit mintha Pataky Attilára hasonlított volna.

-         Jó napot   - feleltem udvariasan, mert tudtam rögtön, hogy a föld népét képviselem.

-         Aziránt érdeklődnék, hogy milyen itt maguknál – tért rá rögtön a  tárgyra a Marslakó, csápjait keresztbe vetve könnyedén – ugyanis hallom, rövidesen marsraszállnak és a miheztartás végett.

-         Nálunk kérem nagyon jó – feleltem a föld képviseletében – régóta nagy békében, barátságban élünk itt emberek egymás közt, nem lesz a Marson sem gond.

-         Jó ezt hallani – bólogatott Marslakó – mert nálunk valami buta bulvárlap, amit a Neptunról csempésznek be – azt állította, hogy a Városligetben kicsit kivágják a  fákat.

-         Jó, az csak egy szép beruházás lesz nagyszerű múzeumokkal – próbáltam védeni a mundér becsületét.

-         Nagyon örülök, hogy ezt mondja – felelte erre Marslakó – mert abban azok a neptuniak hazugok azt is odaírták, hogy azért kell az egész, mert a királyuk a királyi várba akar költözni és minden ami útban van ott neki az kidobandó.

-         Hova gondol – háborodtam fel – hiszen nekünk nincs is királyunk.

-         Örömmel hallom – világosodott ki Marslakó képernyője és most egy picit mintha jobban hasonlított volna  Pataky Attilára – mert azok a  szégyentelen neptunusiak azt is írták a  kormánylapjukban, hogy a királyuk igen komiszul bánt a menekülökkel.

-         Kedves Marslakó! Mint említettem volt nekünk nincs is királyunk.

-         Akkor hát hazudtak azok a cenk neptuniak bizonyára ebben a menekült dologban is. Természetesen így lesz benne a jelentésben, amit azon nyomban elküldök, kedves felvilágosításait felhasználva  - udvariaskodott az UFO lény.  – Már csak annyi maradt, és remélem ezt is megcáfolja, hogy itt nagyon lopnak. Mindent. Állítólag egész Fejér megyét ellopta már a király, most egy kisebb atomerőművet próbál, aztán a gázszerelő barátja valami vasúti bizniszben tolvajkodott volna, meg kicsit sok disznaja lenne közpénzből, a másik embere pedig nem válogat, gyárat, focicsapatot, hidat mindent visz. De persze ha ez sem igaz, akkor teljesen feleslegesek a védelmi intézkedések – nagyon örülök ilyeténforma tájékoztatójának.

Itt már éreztem, hogy nem babra megy a játék. Ezért megköszörültem a torkomat.

-         Izé, nézze kedves Marslakó. Nálunk ugyan valóban nincsenek neptuniak. De azért egy-két óvintézkedés esetleg nem ártana. Tudja, azért a földi emberek alapvetően jók. De hallotunk már olyat, hogy kivágják a fákat a Városligetben, hogy ronda nagy múzeumokat építsnek oda, hogy valaki a királyi várba vágyik, pedig nem is király. Hogy valahogyan minden pénz, vagyon ugyanahhoz a figurához megy – míg másoknak csak a kopp,d e higgye el, nem ez a jellemző, és ott is elmúlik, ahol ma még ez van, mert meg tudunk javulni, és tanulunk a hibáinkból – füllentettem.

-         Őrölök ezt hallani – forgott a kis lámpa marslakó fején – mert a neptuniak terjesztettek a közpénzen kiadott galád lapjaikban affélé hazugságokat is, hogy itt az alkotmánybíróságból gittletet csináltak.

-         Gittegyletet – javítottam ki udvariasan.

-         - Gittegyletet – hagyta rá Marslakó majd így folytatta -, a bíróságok függetlenségét megtörték, a fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatták, az ellenzéket felmorzsolták, az iskolarendszert szétverték, az egészségügyet hagyták lezülleszteni, és hozzá még korruptak és sokat loptak.

Ekkor arra gondoltam, megfordítom a beszélgetés menetét:

- És mondja Marsalakókám, maguknál nincs ilyen?

-         Egy pár neptuni még próbál konkolyt vetni barátságunk tiszta buzájába – olvasta ki egy földi nyelvkönyvből a  feleletet –de mi már rájöttünk, jobb ha nem hagyjuk magunkat. Úgyhogy sok sok éve a sarkunkra álltunk és a neptuniakat visszaszorítottuk a saját Neptunukra, lopkodjanak és háborúzzanak ott egymás között. Mi meg szép békésen, elégedetten élünk a Marson.

-         És nem lehetne, hogy egy kicsit akkor maguk jönnének ide hozzánk, elfoglalnia Földet – vetetem fel.

-         Érdekes gondolat, bár egy demokrata Marslakó nem szól be más bolygók életébe. De talán a Neptuniak, azok minden galádságra képesek.

-        

Óh, köszönöm. – feleltem – bár azt hiszem, akkor ők már itt vannak.

Piedonera, azaz Bud Spencerre emlékeztünk Réz Andrással

Piedonéra, azaz Bud Spencerre emléekztünk Réz Andrással. Így valahogy

Tagyon lecsó

Kartaly Attila (Tagyon birtok) a lecsó titkairól. És lehet e bele rizst is tenni?

És bort inni hozzá? És különben is.
Lecsó

Mit egyen a gyerek a szünetben? - Fűszeres Eszter ötletei

Szóval, most itt a nyár. És akkor megint utazunk Kulináriában, ezúttal a Klubrádióban, kedd reggelente. Most Bodrogi Eszter (baráti körben Fűszeres Eszter néven is közismert) ad tanácsokat a gyermekélelmezéshez a szünetben.

Ezek csak szavak

Sarona - itt gyilkoltak Tel Avivban

Sarona - eddig az a nagyszerű vacsora jutott az eszembe, amit ott költöttünk el. Bizonyos italokat ittunk egy olasz vendéglőben. Mert itt az s van, méghozzá nagyszerű. A pincér minden körnél ivott velünk egy stampedlit, L'hajim - koccintottunk. És rendeltünk még egyet. 

Egy idő után egy új srác hozta ki az italokat. Na, ezen rengeteget lehetett nevetni. Eddig Saronáról a nevetés jutott eszembe.

Halottak Kánaán földjéről - Izrael

 Ezúttal a jeruzsálemi Izrael Múzeumba látogatunk el, amely kétségtelenül Izrael egyik legfontosabb kiállítóhelye. A Pesti Sólet – ahol ez a cikk először megjelent - olvasóinak az elmúlt hónapokban már igyekeztünk bemutatni jónéhány zsidó múzeumot a világban (a berlinit, a bécsit, a cfátit a dubrovnikit és több budapestit igyekeztünk megismertetni például ), természetes, hogy ez sem maradhat ki. Sőt.

Az 1965-ben alapított múzeumot a világ legjelentősebb archeológiai gyűjteményei közé sorolják – bár van, aki ehhez hozzáteszi, könnyű nekik. Bárhol ásnak le pár méterre és egészen biztos, hogy ott különleges ókori leleteket találnak. Az mindenesetre biztos, hogy e vidék gazdag és változatos életéből sok minden fennmaradt, csak keresni kell és értő módon kiállítani. Az Izrael Múzeum természetesen több egy archeológiai kiállítóhelynél – bár ez sem lenne kevés – de éppúgy foglalkozik a modern művészetekkel, mint ahogy az európai festészet történtéből is nagyjából a németalföldiektől kezdve egészen napjainkig – és persze benne expresszionisták, impresszionisták, szürrealisták, stb, stb – alkotásait is megtekinthetjük itt. Ráadásul ez nem egy beláthatatlan méretű intézmény. Bár érdemes rá időt szánni, de a mérete olyan, hogy egy bő fél nap alatt igazán alaposan meg tudjuk nézni. És mindenképpen külön szánjunk időt a zsidó élet változatos formáit, történelmét bemutató nagyszabású tárlatra is, amelyben például több igazi zsinagógát is felépítettek, olyanokat, amelyeket áttelepítettek ide. Aki még az idén erre jár az mindenképpen nézze meg a Fáraók Kánaánban – Az el nem mondott történet – című tárlatot, amely még idén október 25-ig van nyitva. (És még egy pár fontos dolog, a teljes árú jegy ugyan viszonylag sok, 48 sékel, de simán megéri. Sokféle kedvezmény van és nem egyszer ingyen lehet bemenni, ezt a honlapon előre meghirdetik. A múzeum Izraelben szokatlan módon szombaton is nyitva van, péntekenként viszont kettőkor bezár. Megy ki busz, a parkoló ingyenes és van wifi az egész épületben. És még a büfé is egészen ok.)

És természetesen, ha ott járunk, sétáljunk ki a pompás kertbe, izgalmas kilátás nyílik a gyorsn fejlődő városra, több remek alkotás itt kapott helyet, illetve nézzük meg a külön épületben őrzött Holt tengeri tekercseket is. Butaság lenne kihagyni. (És maga az épület is egészen különleges, modern építészeti alkotás.Ö Azt a látogató hamar észreveszi, hogy nem egy rideg és távolságtartó múzeum ez. Rengeteg kisgyerek szokott szaladgálni a tárlók között, nem nagyon szólnak rájuk – ez Izraelben különben sem nagyon szokás – rendszeresek a gyerekeknek a múzeumi órák, jópár kisfiú és kislány szokott üldögélni/szaladgálni, rajzolni vagy éppen egy feladatlapot kitölteni, s ettől aztán az egész múzeum életteli és jó hangulatú lesz. És akkor most pár szó a Fáraók Kánaánban kiállításhoz. Eddig kevéssé volt ismert, hogy a hosszú ideig az időszámításunk kezdete előtti második évezredben Kánaán területén is uralkodó fáraók hatása milyen erősen kimutatható ezen a vidéken. Páratlanul gazdag és izgalmas leletanyag jött össze, kezdve örök kedvenceimtől, a hagyományos egyiptomi szobroktól, a hatalmi-uralkodói jelvényekig. De soktucat ékszert is találtak, és egészen csodálatosak a korabeli táblajátékok, amelyek állítólag különösen népszerűek voltak, vagy éppen a meglepően alaposan kidolgozott és fennmaradt játék babák. Természetesen akadnak itt amulettek vagy éppen a halotti kultusz lélegzetelállítóan izgalmas darabjai, sok-sok furcsa szarkofág.


Tulajdonképpen szobor, remek műalkotások ezek, amelyeket újra és újra meg lehet nézni, midig újabb és újabb részleteket felfedezni rajtuk. Amúgy, az állandó történeti kiállításnak is jelentős egyiptomi anyaga van, azt is érdemes végignézni, végigvezet az ókortól, a zsidó élettől, az egyiptomin keresztül egészen a török időkig, sőt eljut a a brit mandátumi időkön keresztül a modern Izraelig. Külön izgalmas része a múzeumnak az zsidó életet és művészetet bemutató kiállítás. Első része a zsidó élet mindennapjaival foglalakozik , születés, házasság és a halálhoz kapcsolódó szokásokkal Igen bőséges a kéziratokat, illusztrált könyveket felvonultató rész. Négy zsinagógát hoztak el ide, restauráltak és állítottak föl. Európából, Amerikából és Ázsiából – bemutatva, hogy a sok különbség és helyi változat ellenér mégis milyen egységes a zsidó hagyomány. A következő csoportban egy zsidó évet az ünnepeivel és hétköznapjaival tekinthetünk át, majd jön a ruházatokat és ékszereket bemutató lezárása a kiállításnak. Az anyag bőséges és sokfelől származik. Magyarországról túl sok minden nincsen (Európát inkább a lengyelországi, a németországi, és némi oroszországi anyag képviseli. Kivétel egy itt kiállított nagy lovaskocsi, amelyet felirata szerint a XIX. században Békés megyében, Szarvason halottaskocsiként használtak.

Halottaskocsi Szarvasról - ez képviseli a magyaroszági anyagot itt

A mostani ideiglenes tárlatok közül még említést érdemel mindenképpen, a Szürkület Berlin fölött című, amely a berlini Nationalgalerie közreműködésével az 190-1945 közötti német művészetekről ad gyors áttekintést, az expresszionizmustól egészen a Bauhausig, de bemutatva azokat a műveket és művészeket, akiket aztán a hitleri hatalom „degeneráltnak” nevezett és megpróbált elpusztítani.. Képek, szobrok, könyvek egész sora – a kiállítást a német-izraeli diplomáciai kapcsolatok fél évszázaddal ezelőtti felvételének az emlékére rendezték.

Magyar múzeum Cfáton

 Az izraeli Cfaton működik a

 „Magyar nyelvterületről származó zsidóság emlékmúzeuma”.

Cfat helyes, kis város, bár kétségtelenül nem esik a magyarországi turisták főbb célpontjai közé. Jópár órás autóúttal lehet elérni Jeruzsálemből vagy akár Tel Avivból is. Ennek ellenére érdemes erre kanyarodni, ha valakinek van ideje. A város is érdekes, nyugodtan el lehet a meredek, kanyargós utcákon bóklászni egy napocskát és a kicsiny múzeum is felettébb tanulságos képet mutat.

Valóban nem érdemes egy nagyon nagy intézményre gondolni, ám jól áttekinthető, tanulságos – és átfogó képet mutat a magyar nyelvterületről  elszármazott zsidókról. 

Ráadásul Lusztig Éva és férje Joszef,  akik nemcsak az alapítók közé tartoznak – ugyanis magánemberek lelkesedése hozta össze ezt a gyűjteményt - ,de hosszú ideig vezették is a múzeumot, ma is sok időt töltenek ott és magával ragadó az a lelkesedés, ahogy bemutatják a kiállítást.

Ők ketten éppen az államalapítás napján érkeztek meg Izraelbe. (Arról, hogy mikén élték túl a holokausztot, s hogyan kerültek Izraelbe majd egy másik alkalommal számolok be a Pesti Sólet olvasóinak, az biztos, felettébb izgalmas, sok szempontból már-már hihetetlen a történet. Szóval, csak türelem, jön majd ez is)

Éva – aki nagyon keményen dolgozott azért, hogy tanár lehessen Izraelben – több okot is felidéz, miért gondolták, hogy szükséges az emlékezés e háza. Az egyik, hogy döbbenten tapasztalta, hogy relatíve új bevándorló tanítványai nem ismerik a „nagymama” „nagypapa” szót ivirtül. Eleinte arra gyanakodott, csak a szókincsük szegényes, de aztán kiderült, mindent megértenek mondjuk a Piroska és a farkasból, csak éppen ezt nem. Nem kellett sokat gondolkoznia az okokon. Hamar kiderült, hogy a legtöbb családban a nagyszülők nem élték túl a zsidógyilkosságok sorát. A családok viszont még Izraelben sem szívesen beszéltek ekkoriban még a szörnyű múltról. Az elveszetteket még csak nem is említették.

Aztán az Izraelben szokásos nagy ünnepen,a családok napján is kérdezgették a tanítványai, hogy az ő családjuk miért ilyen kevés tagból áll, mikor látják itt maguk körül másokét, akik bizony jó sokan összejönnek ilyenkor. S mikor azt ajánlotta tanítványainak, hogy kérdezzék meg otthon a szüleiket, a szülők többsége felháborodott. Nem akarnak beszélni az elmúlt tragédiákról, ne kényszerítse a tanító néni őket a fájdalmas emlékezésre.

Az utolsó lökést pedig az adta, hogy amikor a házaspár nyugdíjba ment, meghívták Izraelbe a világon szerteszóródott egykori barátaikat. Büszkén vezették őket körbe az országban, számtalan múzeumot is megnéztek közösen. Már elmenőben voltak az ismerősök, amikor talán az utolsó vacsorán megjegyezték, milyen érdekes, hogy a magyar zsidókról szinte semmit nem láttak sehol. Pedig nemcsak az Izraelben különösen nagy tisztelettel övezett Herzl Tivadar származik Budapestről, de több százezer magyar érkezett az évek során Izraelbe.

Hamar eldöntötték, ha más nem csinálja meg, miközben érezhetően szükséges lenne egy a múltat bemutató múzeumra, akkor majd saját erőből megoldják.

Sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Mindössze a kiállítandó anyag, a pénz és a szakértelem hiányzott a megvalósításhoz. Ám az első felhívás után nagyon gyorsan megindult az adományok áradata, s ahogy Éva ma mondja: „Láttuk, hogy tényleg bűn, ha nem csináljuk meg ezt a múzeumot és mi nem akartunk bűnösök lenni”.

Hamarosan találtak egy muzeológust, aki több hónapos afféle házi egyetemen kiképezte az önkénteseket, tanárokat, orvosokat, tisztviselőket, üzletembereket a szakmára. Éva büszkén teszi hozzá, hogy akadt köztük olyan, aki aztán „igazi” egyetemen is diplomázott és azt mondta, a cfati kurzuson, hála az oktató és a hallgatók lelkesedésének, sokkal több mindent lehetett megtanulni.

A múzeumot amúgy ma is jelentős részben önkéntesek működtetik, a Lusztig házaspár, amely a vezetést már átadta a fiúknak, még most is napi 4-5 órát dolgozik itt.

A múzeum egy nagyobb családi házban működik, amit a Szochnuttól kaptak, de mint mondják, egy ötször ekkora épültet is könnyedén meg tudnának tölteni a kelet-európai zsidó élet tárgyi emlékeivel. Mindezt kiegészíti egy archívum és egy igen átgondoltan fejlesztett könyvtár.

A magyarországi zsidó vallási, kulturális, társadalmi élet tisztes keresztmetszetét tekintheti át itt az érdeklődő – akiből, mint mondják – van jócskán. Hitközségekre lebontott komoly adatbázissal rendelkeznek – ami sajnos még nincs fent az interneten – ahol az e vidékről elszármazottak, illetve utódjaik kutathatnak a gyökereik után.

Éva boldogan meséli, hogy nagyon sokaknak tudnak segíteni, akik a saját vagy a családjuk múltját szeretnék megismerni. A leghátborzongatóbb annak az idősebb úrnak a története, aki hosszas vívódás után jött el hozzájuk. Egészen kisgyerekként került Izraelbe, a szülei meghaltak, ő semmire sem emlékezett magyarországi életéről. Egyetlen „emléke” egy fénykép, rajta egy pici fiúcska, ő maga, s a kép hátán egy felirat. „Tomika, Budapest”. Ennyi volt a múltja. De még az édesanyja nevére sem emlékezett.

A szerencsének, a jól képzett munkatársaknak és a gyűjteménynek köszönhetően lépésről lépésre mégis feltárult a múlt. Egy náluk lévő fotó

albumban ráleltek a kép másolatára, onnan kiderült az édesanya neve, s innen már nem volt annyira reménytelen felkutatni, kik voltak a szülei, miként haltak meg a holokauszt idején, s miként mentették ki az árva „Tomikát” Izraelbe.

Persze a legtöbb látogató története nem ennyire szívszorítóan romantikus. Ha valaki arra jár, ne hagyja ki, se a gyűjteményt, se azt, hogy elbeszélgessen a Lusztig házaspárral. M

Update: most jött a szomorú hír, hogy József elhunyt. :-(

(Köszönet  Sosanna és Samaj Spitzernek, a beszámoló elkészítéséhez nyújtott segítségükért.)

Ha akarjátok nem mese - Izraeli fotónapló

Ha akarjátok, nem mese -

Lévai Jenő eltitkolt naplója és regényes élete a Klubrádióban

Lévai Jenő eddig eltitkolt háborús naplójáról és felettébb kalandos életéről beszélgettünk a Klubrádióban Szunyogh Szabolccsal.

 

Részletesebben a könyvről pl itt

Mire jó a Kiút program

Molnár György a Kiút igazgatósági tagja arról, miért lehet jó hálót adni néha hal helyett. A mélyszegénységben élők között is vannak olyanok, akik tudnak és akarnak vállalkozni, milyen jó ha van, aki tud nekik segítséget adni. Interjú a Klubrádióban.


(És bocs a salytóhubáért az elején, de az már így marad)

Pészahi üdvózlet Izraelből

Széder este előtt még kiugrottam a Siratófalhoz körülnézni, meg talán még egy levelet is ki kellett postázni.
Aztán az ortodox zsidók negyedén, a Mea Sharimon sétáltam visszafelé az ünnepi sürgölődésbe, és  még egy remek kapedli szakboltba is benéztem.

További izraeli képek itt