Oldalak

2007. szeptember 28., péntek

Púp vagy a tevémen


A tudós sikere és tevéje

A teve a sivatag hajója. Teve van egypúpú, van két púpú, van négy púpú, sőt több púpú – bár ez utóbbi nagyon ritka. Tegyük mindehhez hozzá, hogy a négypúpú sem túl elterjedt, különösen ezen éghajlati öv alatt. Egészen pontosan, négy púpút csak ketten láttak eddig. Az egyikük nagyon ittas állapotban – bár ő minden valószínűség szerint csak egy kétpúpút figyelt meg, de azt duplán. A másikuk azóta komoly tudományos dolgozatot írt belől, nagy karriert futott be. A komoly dolgozat, benne sok külföldi szóval, először csak egy bulvárlap hátsó oldalán jelent meg. De rövidesen meghívták emberünket egy reggeli tévéműsorba. S miután kiderült róla, hogy képes korán kelni és a pirkadattal együtt hosszan beszélni úgy, hogy még a médiahatóság sem talál kivetnivalót benne, hát rendszeres vendége lett a reggeli tévéprogramoknak. Hamarosan már nem csak akkor hívták, ha négypúpú teve ügyben volt szükség gyors, határozott, de szellemes válaszokra, hanem akkor is a több púpú ügyekről volt szó. Aztán egy uborkaszezoni langymeleg hajnalban egy merész szerkesztő kétpúpú ügyben is berendelte a stúdióba szakértőnket, azzal a felkiáltással: barátocskám, ez neked semmi sem lesz, teve az teve. Majd a riporter kérdez tőled valamit a koalíciós vitákról, meg a gárdáról is talán, s te bátran beszélj csak a tevéidről, ahogy szoktad. Senki nem fogja észrevenni, hogy egészen másra felelsz, ez nálunk teljesen mindennapos.
Innentől kezdve természetesen nem volt megállás. A bulvárlapok lesifotósokat küldtek emberünk után, hogy titokban örökítsék meg, amint Győzikét vagy Ágicát vagy valakit tevegelni visz. Az ilyen titkos akciókat általában már egy héttel előre eltervezték, kibérelték a szükséges állatokat, a stylist kiválogatta a szereplőknek a legelőnyösebb ruházatot, a sminket elvégezte az utolsó simításokat. A jelentett előre csak egyszer-kétszer kellett elpróbálni, hiszen a profi az profi. És akkor elkészültek a lesifotók, akadt olyan, amely egész dupla oldalt is betöltött. Ezután persze emberünk meghívásokat kapott a sztárok izgalmas életéről szóló magazinokba is, amelyekben néha még a tevékről is szó esett. De mind többször arról, hol frizéroztat, a kis vagy a nagy mellek állnak közelebb a szívéhez és iga-e hogy gyermekkorában egyszer leesett a biciklijéről is, miközben Szécsi Pált hallgatott.
Közben egy jelentős riporter lekötött egy életút interjút vele, két kötetben látott napvilágot a mű – hősünknek sok dolga nem volt mindezzel. A jelentős riporter ugyanis két slapajjal megíratta az élettörténetet, amely nagyrészt az iternetről lelopott pornografikus jellegű történetekből állt. Mondanunk sem kell, tomboló siker, pénzhegyek, filmszerep és lehetőség egy nagy sláger eléneklésére is.
Közben a tudomány berkeiben is új szelek kezdtek fújni. A tudománypolitika irányítói szerint nem szabad elefántcsonttoronyban zárva élni, nyitni kell a közönség felé, a tudomány attól még tudomány, hogy sokan érdeklődnek iránta. Így hősünket felkérték, hogy legyen az akadémia rendes tagja. Székfoglaló előadásán tevészünk, a tudóstársak ütemes tapsától kísérve ezt énekelte el: Teve van egypúpú, van két púpú, van négy púpú, sőt több púpú
Dési János

2007. szeptember 23., vasárnap

Forradalom vagy szex - válasszatok!


Az elmaradt légyott

Kedves Jenő!
Végre-valahára itt a kedvező alkalom. Ahogy azt te is jól tudod, a hazafias polgárság zászlós felvonulást rendez a zsarnokság ellen. Hát, éppen itt az ideje. Sikerült rábeszélnem a férjem, hogy ő is menjen el. Elvégre minden tisztes magyar embernek ott a helye. Na, eleinte tiltakozott, hogy ő nem is hazafi és őt nem érdekli, hogy zsarnokság, meg kizsákmányolás, meg hazugság és böszmeség. Olyanokkal jött, hogy elegen lesznek ott, majd nélküle is megvédik az igazságot. Persze addig erősködtem, amíg belátta, ott a helye. Vagyis este hatkor elmegy. És tízig biztosan nem jön vissza. Vagyis minimum négy hosszú és boldog óránk lehet együtt. Huh. Emilezz, hogy ugye jössz.
A te Bertád.

Édes Bertám,
Az örömtől félőrülten írom e sorokat. Végre. Éljen a szeptemberi forradalom, Az enyém leszel hát. Mindig is helyeseltem a hazafias polgárság tüntetését, de így még soha. Így van, magyar ember dolga, hogy megvédje az alkotmányosságot és a haza szent érdekeit. Talán még a Kárpátok bérceit is, de azért az nem biztos. Jaj, bárcsak örökké tartana ez a tüntetősdi. Szeretem a hazát. De téged még sokkal jobban szeretlek. Megoldódnak a dolgok. A férjed a hazát fogja szeretni, én meg azalatt téged foglak szeretni. Szóval, ahogy indul a tüntetés, én máris a te ölelő karjaidban.
Jenőd.

Édes kedves kis Jenőm!
Nagy a baj. Gondolom, már láttad a nepszava.hu-n. A főkapitány betiltotta a tüntetést. És ez az ember Budapest főkapitánya. Egy ilyen mer beleavatkozni a mi legszentebb magánéletünkbe. Egyetlenegy csapással tönkreteszi a mi boldogságunkat. Hát van ennek az embernek szíve? Magyar ember ez egyáltalán? Megakadályozza a magyar embeket abban, hogy kifejtsék politikai véleményüket a hatalommal szemben? Sírni szeretnék. Igazuk van az újságoknak, amikor azt írják, rendőrállam vagyunk. Hát mikor söprik már végre el a zsarnokot? Egy szebb jövő és egy jobb alkalom reményében csókollak:
Bertád


Édes Bertám,

Hát én ezt nem hiszem el. Befejeződik, mielőtt elkezdődött volna? Már ott láttam magam a lakásodban, a Madách téren, a gondosan leeresztett függönyök mögött, amint hátulról átkarollak, a nyakadba csókolok és közben a redőny résén át kilesünk a felvonulókra. Csak úgy, meglestük volna a férjedet, amint rendes magyar emberként tüntet a zsarnokság ellen – miközben én ledöntelek az ágyra és… Node hagyjuk. Milyen forradalmárok ezek, akik megrettennek egy főkapitányi ukáztól és otthon maradnak a feleségük szoknyája mellett? Ezekre bízzuk mi a nemzet üdvét? Na, talán majd a népszavazás. Remélem, ráveszed a férjedet, hogy mindenképpen járjon aláírásokat gyűjteni. Sokra lesz majd szükségük, minden kéz kell. Hiányzol.

Jenőd

Dési János
(Aki megfejti, ki írta ezt, az ajándékot kap.)

2007. szeptember 14., péntek

Az igazság odaát van

Allende szobra

Néha az ember szereti magát abba a hitbe ringatni, hogy Clio nagy és bölcs és utólag természetesen mindig a jóknak szolgáltat igazságot. Ez ügyben csak két gyors kérdés. Az egyik, és mi van ha mégsem? A másik, és azzal bármi megoldódik?
Vegyünk jelen történetünk hősét kinek szobra alatt ácsorgunk itt Santiagosban, néhány méterre csak a Moneda palotától, ahol ugye az elnök hősi halált halt. Tisztes ércszobra momentán neki áll itt és nem Pinochetnek, aki ugye ellene tört azon az 1973-as szeptember 11-én. Sőt, Pinochet – jegyezzük meg fennkölten – a történelem ítélőszéke előtt felel mindazokért a bűnökért, amit elkövetett, amit a nevében elkövettek. De ettől még tisztes öregkort ért meg, mondhatjuk, az emberi kor legvégső határáig kihúzta, jólétben, megbecsülésben – eltekintve attól a kis házi őrizetecskétől ott a végén.
A kemény és kalandos politikai pályafutású Allendét pedig agyonlőtték azon a szeptember 11-én. Számára kicsiny vigaszdíj tehát most ez a szobor, itt egykori meggyilkolásának színhelyén – talán nem véletlenül az Igazságügyi Minisztérium bejáratánál.
Összegezzük tehát a problémát – mondjuk mi nagy utazók és jelentős moralisták – miközben egy helyet keresünk, hol fröccsöt mérnek. Akkor ki járt jobban? Akié a szobor, akit ma tisztel a világ jelentős része, akiről csak kiderült, hogy tisztességes politikus, s ami még lényegesebb, tisztességes ember volt? Vagy az, akinek finoman szólva ellentmondásos a megítélése, szobra sincsen semerre sem. Ámde ugye jelentős túlélő volt.
A kocsmát megtaláljuk, a választ persze nem. Fel is adjuk a keresését, s inkább azon morfondírozunk tovább, milyen jó kis hely lett ez a Chile. (Erről lásd még : http://fotolexikon.blogspot.com/search/label/Chile, amikoris Marianna néni a csapatvezető és a Moneda ostroma közti összefüggéseket taglaltam, az április 28-i Szép Szóban.)
Persze sokan mondják, még ma is nagy a vita, jó volt-e az a puccs, folytatható lett volna-e Allende sokat támadott, és sok nehézséggel járó gazdasági reformja. Emlegetik, hogy a népek nem nagyon látták át, mi lesz a jó nekik azokban a reformokban. Csak azt érezték, hogy rettentően magas az infláció, sok lesz a munkanélküli, nagy az elbizonytalanodás. Meg aztán a társadalom is kettévált azokban a hetvenes években. A teherautó-sofőrök és a diákok is tüntetéseket, sztrájkokat szerveztek ellene. Igaz, szeptember elején soha nem látott tömegek tüntettek Allende mellett. Talán ekkor bízta el magát és elárulta a hadsereg vezetőjének, hogy népszavazással kívánja hatalmát megerősíteni. Ám Augusto Pinochet elárulta – a többit már tudjuk. Halottak, gyilkosságok, terror – ám a gazdaság valahogy mégiscsak magára talál.
Bő harminc évvel –mondhatjuk egy emberöltővel – túl vagyunk mindenen.
Történelem az egész.
De azért mégis, csöppet biztató, hogy a reformernek és nem a puccsistának áll itt szobra.
Dési János

2007. szeptember 10., hétfő

KISZ führer a falon

A hazugság előtti kor

Most, hogy mindjárt a nyakunkon az öszödi beszéd kitörésének az évfordulója, nem árt emlékeztetni arra, hogy azután a szeptember közepi hír után indult neki a spontán népharag. Mert addig, emlékezzünk csak vissza, béke és megértés honolt a pártok között. Még véletlenül sem fordult elő méltatlan támadás, aljas megjegyzés, netán afféle kommentár, hogy most kicsit csalunk, de sebaj, a jogászok majd kimagyarázzák, oszt jónapot. Akiknek még rémlenek az akkori események, beszámolhatnak arról, hogy csak lovagias csaták folytak és még akaratlanul sem hangzott el mondjuk egy bárdolatlan megjegyzés a szinglikről. (Akikről azóta persze már lehullott a lepel és kiderült ennek folyományaként, hogy rózsaszín bőrtangában, feneküket rázva botránkoztatják meg az egészséges lelkületű, pirospozsgás magyar embereket.)
E derék és férfias küzdelem során gyűlölködő hang el nem hagyta volna a torkát még annak sem, aki pedig az utóbbi időben valahogy mindig veszíteni szokott, ha már választásra kerül a sor. Mert egészen addig a gyalázatos beszédig érvvel szemben érv állott, adattal szemben adat, ténnyel szemben tény.
Tény, hogy mondjuk egy Magyar Vizsla nevezetű jószág kicsit odarondított a nappali közepébe – de hát az vesse rá az első követ, aki nem háborodik fel azon, hogy micsoda luxusban dagonyáznak a nép kizsákmányolói. Mi több, a helyzet még ennél is cifrább volt, mert nem mertek ám a saját testükkel megjelenni abban a bizonyos lapban, mert gödhösek, beesett mellűek, dongalábuak tán – ezért idegen testekre kellett felragasztani a fejüket, hogy jobban mutassanak. Külön segítség volt, hogy ezen idegen testhez tartozó kezeken mondjuk Rolex óra villogott, ami méltán váltja ki a magyar ember haragját.
De ettől a csúnya kis epizódtól eltekintve semmi sem zavarta meg a gáláns duellumot, amely minden gavallér dicsőségére válhatott volna.
Az pedig csak egy apró malőr, hogy egy nyomdász, aki véletlenül betéved az ellenzéki párt székházába – pár percre kölcsönkéri a telefont, hogy idős nagyanyja hogyléte felől érdeklődjön. De amilyen peche van mostanában, tévedésből a másik párt számítógépét – szerverét kapcsolják neki, s miközben ijedten azt makogja a kagylóba: „Kisztihand nagymama, remélem jól szolgál a becses egészsége", tévedésből megnyom egy gombot, amitől letöltődik a másik összes kampányanyaga. Ettől aztán nem is tud rendesen a nagymamival beszélni, csapot papot hátrahagyva inkább hazarohan, s csaka pályaudvaron veszi észre, hogy nahát nahát a magyar emberek napilapjában már meg is jelent a teljes letöltött anyag. És ő csodálkozik ezen a legjobban.

Akkoriban még nem árnyékolta be hazugság és aljas rágalom a kampányt. Amikor valaki efféle kis vicceket festett egy plakátra – mert hangsúlyozom, csak ez az egy volt ilyen szerte a városban, a többi hasonlót legfeljebb csak álmodtuk – akkor a versenytárs vezére az éj leple alatt, maga igazította vissza eredeti formájára az óriásposztert – az úgy lovagias.

Mert akkor még nem volt Hazugság.
Dési János