Képzeljük el, hogy a Budapest-Vác távolságot a vonat hat és fél perc alatt teszi meg. Most azt nem is akarom hozzátenni, hogy egy tiszta és rendezett vonat, amely megdöbbentően tiszta és rendezett pályaudvarról indul és érkezik. A peron előtt takaros egyenruhába bújtatott, mosolygós fiúk és lányok irányítgatnak el, hova álljunk, hol várjunk. Amúgy maximum tíz percet kell a következő szerelvényre.
Ez a Maglev, a mágnesvasút, amely Sanghaj közepéből szalad ki velünk a sanghaji nemzetközi repülőtérig. A távolság, amit megtesz, nagyjából éppen annyi, mint a Budapest – Vác közötti. Igaz, a magyar vasúti menetrend szerint által
ában 41 perc kell ez utóbbihoz, de akad olyan személyvonat, amelyik egy óra huszonnégy perc alatt képes legyőzni azt, amit kínai versenytársa hat és fél perc alatt. Tény, Vácig sok a megálló.Itt viszont, aki útközben ki akar szállni, az kénytelen metróval menni. Mert persze a sanghaji metró kimegy a repülőtérre is. Miért ne menne, a 170 kilomé
terébe, amely az összhossza, belefér. Világos, kényelmes metró ez, széles ülésekkel, tág terekkel, csinos –de persze a hely szellemének megfelelően, igazán tágas, megállókkal. Csakhát metróval vagy 25 percet is elrabolna az életünkből az út. Így hát legyen a Maglev.Mindenesetre a helyiek is lelkesen fényképezik, amint a szerelvényben sűrűn elhelyezett sebességmérők fokozatosan mutatnak egyre nagyobb számot, a harmadik percben elérik a 432 kilométeres óránkéntit, aztán vagy egy percig így
robogunk, majd fokozatosan lassítunk. Érezni sem a gyorsításból, sem a lassításból nem sokat lehet, jól ki van ez találva. Talán csak az a feltűnő, hogy a mellettünk húzódó, kétszer ötsávos, persze kétemeletes autópályán nyilván nem cammogó Audik, BMW-k, Buickok szinte állva maradnak.Amúgy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése