1989. december 23-án különösen izgalmas volt a régi Magyar Nemzet
szerkesztőségében lenni. A romániai forradalom napjait éltük és a
szerkesztőségben egy különkiadást próbáltunk összehozni – még akkor is, ha a
tévé folyamatosan közvetítette az eseményeket. Ámde úgy gondoltuk, híreket,
elemzéseket, de talán még friss híreket is tudunk hozni erről a szomszédságunkban zajló drámai eseményről.
Hírek és rémhírek terjedtek. Senki sem tudta, mi történik pontosan. Annyi azért
már ismert volt akkor is, hogy ha román
és magyar hadseregek közti fegyveres
konfliktus esélyét minimálisnak is tekintette a magyar honvédség vezetése, a
román belső feszültségekről a figyelmet elterelő provokációval komolyan számolt. Aztán, amikor 22-én a román hadsereg irányítója megtagadta a tüntetések leverését, a katonák pedig a nép
oldalára álltak, eldőlt a diktátor sorsa, egyben az is, hogy a román hadsereg
nem támad majd Magyarországra. A Ceausescu mellett kitartó, a hadsereggel
harcoló Securitatenak pedig egyre kisebb esélye volt jelentősebb provokációra
Magyarország ellen.
Ennek ellenére persze bármi megtörténhet.
Siettünk összerakni az újságot, jön a karácsony, itt minden bezár. Forradalom a szomszédban ide-oda, de megáll az élet.
December 23-án, késő délután, hívtak fel a Honvédelmi
Minisztériumból, hogy Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter egy Budapest környéki
„azonnali hadbalépési készültségi” alakulathoz látogat, menjek én is, és
tudósítsak az eseményről.
Sok ész azért nem kellett ahhoz, hogy felmérjük e látogatás
jelentőségét és bár a rendkívüli kiadás lapzártája nagyon szorított Martin
József, aki főszerkesztőként tulajdonképpen ekkor debütált, úgy döntött, induljak el és majd telefonon a laktanyából bediktálom az anyagot Rozikának a
gépírónőnek.
Néhányan mentünk csak újságírók, ugye a karácsony. Meg aztán
hol voltak még a kereskedelmi médiumok, az internet.
Kárpáti civilben érkezett – talán bejglit is hozott a
szomorú sorkatonáknak, akik előtt az már világos volt, hogy a karácsonyt azt a
laktanyában töltik és valószínűleg némelyikük előtt az is felrémlett, hogy ebből
még nagyobb baj is lehet.
Mindenesetre Kárpáti miniszter végighallgatta kérdéseinket
és a szépséges híradó tudósító Lugosi Viktóriának is arra, hogy van e
valami komolyabb jelentése annak, hogy éppen most és éppen ide látogatott,
sokat sejtetően valami olyasmit felelt, hogy innen nem mehettek haza a katonák
és hát a miniszter nyilván oda megy látogatóba, ahol vannak katonák, főleg ha
azok különös felelősséggel járó szolgálatot végeznek. Miután Budapest és környékének légvédelmét is
részben innen látták el, hát akinek van füle a hallásra, az érthette az
üzenetet. Még a légierő parancsnoka is elmondta, hogy minden rendben ne tessék izgulni.
Ha át is sodródott
magyar terület fölé két helikopter, annak nincs nagyobb jelentősége.
A magyar légierő ura a helyzetnek s a többi.
Lassan szürkült és már tényleg a körmünkre égett a lapzárta, kértem hát, hogy
adjanak egy telefont, ahonnan diktálhatok.
Mégiscsak légierő, Budapest védelme, a honvédelmi miniszter demonstratív
látogatása és a többi.
A parancsnok irodájában valóban akadt egy telefon, ez
azonban csak a HM belső telefonhálózatában működött. És fájdalom, de a Magyar Nemzett
szerkesztősége nem tartozott e körbe.
Akkor valaki azt tanácsolta, hogy ha a HM központot felhívjuk,
akkor onnan városi számot is lehet kapcsoltatni. Fel is hívtam, ahol a
telefonközpontos azt felelte, hogy ugye nem hiszem el, hogy ő bedől annak a mesének, hogy egy laktanyából
valaki karácsony előtt egy miniszteri látogatásról akar diktálni. Haha. Nyilván
valami nővel fecsegnék, mint afféle próbálkozó sorkatona.
Aztán Keleti György,
a HM sajtófőnöke vette rá valahogy a központost, hogy a dolog
komoly, valódi miniszter, valódi újságíró. Vegye a miniszter parancsának, hogy
kapcsolja a budapesti 211-800-as számot.
Így aztán nagy nehezen elértem Rozikát. Csakhogy miniszter,
parancs, forradalom, nagyjából egy szót sem hallott abból, amit mondta.
Budapesttől harminc kilométerre, egy „azonnali hadbalépési készültségi”
légvédelmi egységtől nem lehetett telefonálni. Ha ezt a románok előbb tudják…
Úgyhogy mit volt mit tenni, visszautóztunk és az utolsó
pillanatban, már már a nyomdagépbe diktáltam be, hogy ne tessék túlzottan
megijedni. A hadsereg a helyén. Maximum csak telefonálni nem tud.
(Részlet a készülő Sajtóstúl a házba című könyvből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése