Oldalak

2016. november 12., szombat

„Szovjet menóra” Beregszászban

Kárpátalján, s így Beregszászban sokáig virágzó zsidó élt volt. Bizonyíték erre a kisváros egykori számtalan zsinagógája, a mikve, a zsidó boltosok üzletei, házai. A holokausztot nagyon kevesen élték túl, a visszajöttek közül többen a szovjet rendszer áldozatai lettek (Dupka György több könyvet is írt erről, egyik itt:).


A megmaradt maroknyi közösség egy része a hetvenes években kivándorolhatott, a maradék 1990. környékén távozott. Nagyon-nagyon kevesen maradtak, de maradtak.
A kárpátaljai és különösen a beregszászi zsidó közösség életéről a Pesti Sólet 2016. júniusi számában már írtunk, most a város központjában lévő egykori zsinagóga történetének egy furcsa fejezetét elevenítjük fel.




A csinos kisváros középpontjában, a főtéren valójában egyetlen impozáns épület állt, a zsinagóga, amely még 1883-ban épült. A háború után a megmaradt zsidóság továbbra is zsinagógaként próbálta fenntartani, 1947 júniusában a szovjet hatóságok „újrajegyeztették”, mint zsinagógát. Dupka György kutatásai szerint még 1950-ben is a nagy ünnepeken 400-450 ember gyűlt össze imádkozni a zsinagógában. Ám sem a sztalini zsidóellenes politika és hangulat sem az általános vallásellenesség nem segítette az épület, s a közösség, fenntartását. Ennek ellenér egészen az ötvenes évek végig el sikerült elkerülni, hogy az épületet államosítsák. Igaz, közben a hívek száma is gyorsan csökkent egy belügyi jelentés szerint jó ha 20-50 fő jár még imádkozni az ötvenes évekre, s nekik, a hatóságok szerint, nincs szükségük egy ekkora épületre. A városi tanács véglegesen 1958-ban sajátította ki az épületet – cserébe egy jóval kisebbet adtak át kultikus célra. Ezekben az időkben állítólag raktárnak használták a volt nagyzsinagógát.




Az egykor csodált épület pusztult és rohadt. Még a hruscsovi időkben határozták el a felújítását, méghozzá kulturális intézményként, afféle művelődési házként. A kor szokásainak megfelelően, nemcsak belül szabták át felismerhetetlenségig az épületet, hanem kívülről is egy afféle „szarkofágot” építettek köré, elrejtve az épület eredeti szépségét, s természetesen minden zsidó jellegét. A belső teret felosztották, a Tóraszekrény helyét elfalazták, könyvtárat és a felfelé megosztott belső térben egy színház-helyiséget is kialakítottak.




A plafonon lévő freskót alumíniumborítással takarták le. Egyes elbeszélők szerint először megpróbálták a képeket lekaparni, majd amikor látták, hogy az nem olyan egyszerű, akkor döntöttek arról, hogy egy álmennyezet mögé rejtik a vallási jellegű képet. Szólnak legendák arról, hogy a városi építész vagy esetleg a kivitelezésen dolgozó munkások szerettek volna valamit megőrizni az épület zsidó jellegéből, de ennek semmi nyoma, bizonyítéka nincs ma már. Sokan azt is nagy eredménynek tartják, hogy nem rombolták földig, mint oly sok hasonló épületet erre. Az építkezés hosszan húzódott, állítólag nem volt rá elég pénz. S így évekig éktelenkedett a felállványozott, pusztuló zsinagóga a szovjetizált városka főterén. Bár a források eben ellentmondóak valamikor a hatvanas évek legvégén, a hetvenes évek végén lettek készen, Homoki József városi építész tervei alapján, afféle „szocialista konstruktivizmus” stílusában. Ekkor egy mozaikot rendeltek a bejárattal szemben lévő falra. Ez az 1969-ben készült mű ma is megtekinthető. Az alkotó minden bizonnyal Medveczky Miklós, 1930-ben született kárpátaljai festő, képzőművész. (A kép jobb oldalán látható ciril betűs szignója és a 69-es évszám.) Az egész falat beborító alkotás első pillanatra nem különbözik a korszak szokásos szovjet alkotásaitól. Ukrán népviselet hordó, meglehetősen sematikusan ábrázolt, táncoló fiúk és lányok láthatóak növényi motívumokkal körbevéve. És itt ugrik a majom a vízbe.




A pannó két oldalán egy-egy félbevágott, felfelé meredő ágú fa látható. Az egyiknek felfelé három, a másiknak négy karja van. Bizony, ha a két „fát” összeraknánk, egy stilizált menórát kapnánk. Márpedig ez mégsem lehet véletlen egy zsinagógában. Medveczky minden bizonnyal azzal a trükkel próbálta az éber szovjet hatóságok tekintete elől elrejteni a zsidó motívumot, hogy fának álcázta és kettévágta. Hogy tényleg nem vették-e észre vagy csak nem akarták, szintén nem tudjuk. Az azonban biztos, hogy a legkeményebb szovjet időkben így mégiscsak visszakerült valami a volt zsinagóga szétszabdalt belső terére, amely ha elrejtve is, de az épület egykori használóira emlékeztetett. 2014-re az épület, amely előtt egykor még egy „közadakozásból” épült Lenin szobor is állt, ismét teljesen leromlott. Ekkor határozta el a városi tanács, hogy ha felújítani egyelőre nincs is pénze, de legalább egy hatalmas, az egész homlokzatot betakaró molinóval leplezi a pusztulást. A molinóra pedig a régi, szépséges zsinagóga homlokzatának a képét tették, ukrán, magyar és európai uniós zászlóval díszítve. Így, ha ma már nincs is sok esély, hogy ismét zsinagógaként állítják helyre az épületet, a Beregszászban sétálók legalább maguk elé képzelhetik, milyen lehetett, amikor éltek még itt zsidók, jelentős számban.


(Pesti Sólet, 2016. október.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése