Egy tucat interjú kiadót keres - Holocaust történetek

„Befejezetlen múlt” ezzel a prófétikus címmel jelent meg 1986-ban egy könyv, amely az akkori viszonyok között meglehetősen nagy vihart kavart. A „befejezetlen múlt”-ra utalt, hogy nem akadt állami kiadó – más akkor meg még nem nagyon volt – amelyik vállalkozott volna arra, hogy megjelentesse, ámde az már azért az új idők, ha nem is új szele, de fuvallata volt, hogy azt megengedték, hogy a szerző magánkiadásban kihozhassa azt a hat interjút, amelyet itt összegyűjtött. Egy 1994-es visszaemlékezése szerint 1984-ben a cenzúra még nem engedte megjelentetni és 1986-ban is magánkiadásba száműzték. (Rögtön el is fogyott ötvenezer példányban, ami egy efféle kötetnél igen-igen nagy szám.)

Olyan dologról volt szó, amelyről még a Kádár korszakban sem nagyon illet a nyilvánosság előtt beszélni. Mi történt a zsidókkal Magyarországon? Hogyan fordulhatott elő, hogy abban az országban, ahol a zsidók jelentős része a leginkább asszimilálódott, a háború legvégén, a német vereség árnyékában, amikor a szovjet hadsereg már a közvetlen közelben van, a szövetségesek partraszálltak Normandiában, összegyűjtenek, kifosztanak, elszállítanak sokszázezer embert, akik nagy részét aztán nagyipari módszerekkel meggyilkolják.

A könyv hat interjút tartalmaz – Szenes, mint később elmondta, eredetileg az úgynevezett Auschwitz jegyzőkönyv sorsát kívánta követni. Vagyis azt, hogy az Auschwitzból megszökött két fogoly, aki hírt hozott a halálgyárról, jegyzőkönyvét – vagyis a hírt, milyen sors vár a marhavagonokba zsúfolt emberekre - miként ismerték, ismerhették meg azok, aki talán tehettek volna valamit a tömeggyilkosság ellen. Kibővült ez a keresztény egyházak felelősségével – amelyik a kész kötetnek hangsúlyos része lett.

Olyanokkal beszélt Szenes, akik közel álltak, vagy valamiképpen részesei voltak az eseménynek. A nyolcvanas években már maguk sem fiatalok, mondhatni az utolsó pillanatokban adták tovább, amit ők tudtak.

Az elbeszélt történelem, az oral history a múlt feltárásának egy fontos eszköze. Nyilván az elhangzottakat kritikával kell fogadni és összevetni más forrásokkal is, éppen úgy ahogy az írott dokumentumokban szereplő dolgokat is.

Ráadásul a műfaj itt interjú, egy gyakorló és igen alaposan felkészült újságíró beszélgetései, nem történelemkönyv ez egyszerűen, hanem fontos eszmecsere, amelyből nemcsak valamivel többet tudhatunk meg a múltról, de elgondolkozhatunk a politikusi, emberi felelősségen – azon, hogy miként fajulhatnak el a dolgok egy magát kulturáltnak és kereszténynek tartó országban – odáig, amit ma holocaustnak nevezünk.

A könyvben nem a túlélők beszélnek, hanem a keresztény egyházak korabeli vezetőinek munkatársai, a jegyzőkönyv fordítója és a jegyzőkönyv “küldöncei”, és egyháztörténészek: Éliás József református lelkész a zsidókon is segítő protestáns Jó Pásztor misszió egyik vezetője, Küllői-Rhorer Lászlóné fordító, dr. Zakar András katolikus pap Serédi Jusztinián prímás titkára,  Török Sándor író, aki a kikeresztelkedett zsidókat képviselte a zsidó tanácsban, Hetényi Varga Károly egyháztörténész, aki igen sokat foglalkozott a keresztény egyházak embermentő tevékenységével és felelősségével, és dr. Kis György katolikus plébános, a keresztény-zsidó párbeszéd elszánt híve.

A maga korában viszonylag kevés méltatás jelent meg a könyvről – alaposabb dolgozat 1986-ban csak a a relative szabadabb Magyarország című hetilapban látott napvilágot, a szerző Gárdos Miklós, maga is holocaust túlélő. Majsai Tamás írt róla a Kritikában – ahol korábban pár részlet már megjelent a kötetbe rendezett interjúkból, és Schmidt Mária írt egy összefoglalót a Magyar Nemzet könyvismertető rovatába. A Népszabadságban F. R. monogrammal idéztek pár részletet a kötetből.

Pedig Szenes Sándor végülis a kor megbízható emberének számított, az 1940-es években munkaszolgálatos, majd 1944 májusában megszökött, hamis papírokkal bujkált, majd a szakszervezeti ifjúsági mozgalomban vett részt, volt Dachauban, aztán Augsburg környékén egy táborban, a felszabadulás után kerül a sajtóba. Előbb az MSZMP központi lapjának a Népszabadságnak a debreceni tudósítóka volt aztán a  Népszabadság egyik szerkesztője, a Társadalomtudományi Közlemények című folyóirat rovatvezetője volt, s e folyóirat az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének a kiadásában jelent meg. Ahogy abban a korban mondták „megbízható káder”. Talán ez a „hátszél” tette lehetővé, hogy egyáltalán a könyv megjelenjen.

De úgy tűnik, ez is kevés volt ahhoz, hogy a többi, tucatnyi  a nyolcvanas évek elején készült interjú is megjelenhessen.

Szenes Sándor ugyanis nem csak ezt a hatot készítette, amelyik a kötetben van. Sokakkal másokkal is beszélt, köztük a magyarországi cionista ellenállás tagjaival, túlélőkkel és őket segítőkkel, a korszakot kutató történészekkel, embermentőkkel.

Alapos, hosszú interjúkat hozott össze, nagy szakmai felkészültséggel, célirányosan, ugyanakkor hagyva az interjúalanyokat beszélni, elmondani a saját verziójukat. Kérdéseivel segítette felidézni nekik az akkor már jó negyven éves eseményeket. Igazán alapos munkát végzett.

Ami – mai tudásunk szerint – soha nem jutott el a nagyközönségig.

Az okokat nem tudjuk.
Csak azt, hogy a közelmúltban az interjúk még fellelhetőek voltak, gondosan legépelve – már csak egy kiadó kellene, amelyik megszerzi a jogokat – ez sem feltétlenül olyan egyszerű - összerakja a könyvet, jegyzetekkel látja el – alapvető történelmi forrás lehetne. Kár lenne elveszni hagyni.

Ajánlgattam egy két kiadónak az anyagot, az az igazság, hogy eddig még senki sem kapott rá. Hátha most itt kedvet kap hozzá valaki.

S azért is gondoltam, hogy megosztom legalább a Pesti Sólet olvasóival ( e cikke redetileg ott jelent meg) ezt a történetet, hogy maradjon valami nyoma ennek az anyagnak. Ne veszhessen el örökre. Talán egy jobb korban valaki ráérez, milyen alapvető fontosságúak ezek a visszaemlékezések és segít abban, hogy a nagyközönség elé kerüljenek ezek az interjúk – nagyrészt olyan emberekkel, akiket már nincs módunk újra megkérdezni arról, mi történt.

Október 15- után

"Vitéz nagybányai Horthy Miklós október 16-kelt és Lakatos miniszterelnök által ellenjegyzett kéziratában, amelyet a magyar országgyűlés két házának elnökeihez intézett, kinyilvánította, hogy a nemzet belső egysége és összefogása érdekében kormányzói tisztéről és a kormányzói hatalommal kapcsolatos minden törvényes jogáról lemond és egyidejűleg Szálasi Ferencet megbízza a nemzeti összefogás kormányának a megalakításával."

Aztán ez lett belőle

Reismann Mariann fotója