A nyilaskás* ifj. Lomnici és Piszkos Fred esete az irodalommal
„A vandáloknak ferde bölcsessége
Ismét divatba jő s csudáltatik:
Égetni kell hát minden könyveket
Égetni mindazt aki gondol és lát!”
Berzsenyi Dániel
„Nincs új a lap alatt” – jegyezte meg Piszkos Fred P. Howard
egyik regényében. S milyen igaza volt. Péhovardot, aki Rejtő Jenő néven is
közismert volt, 1942-ben feljelentette egy nyilas lap, az Egyedül vagyunk, hogy
ahelyett, hogy munkaszolgálatban lenne – az úgynevezett mozgó vesztőhelyek
valamelyikén – Pesten láttál egy kávéházban.
A László András nevű szerző 888-as alapossággal utána nézett
Rejtőnek. Szerinte színpadi sikereit, valamint azt, hogy a kor egyik legfontosabb
lapjában a Színházi Életben sorra jelentek meg főleg az egyfelvonásosai, annak
köszönheti, hogy a lap egyik „befolyásos tőkésének” a lányát vette feleségül. (Első
felesége a lap gépírónője volt, a másodiknak kisebb írásai jelentek meg és ő is
gépelt. De így hol lenne a „hálózat”.) A cikkből kiderül még, hogy „ezek” mind
összefognak (tudjuk, kik azok az ezek) azért szaladt velük a szekér. Ráadásul
ez a Rejtő Reich volt még nem olyan rég és az angol-francia fegyverbarátságról
ír – micsoda szemtelenség. Akkoriban a hatóságok ezek szerint még olvastak újságot
és gyorsan jóvátették a hibájukat. Rejtőt iziben behívták munkaszolgálatra. A
többit tudjuk. A csontbrigád tagjaként, a munkaszolgálatban, lelte halálát.
Nincs új a lap alatt. Egy bizonyos CÖF nevű szervezet
mindennapos provokátora, ifj. Lomnici Zoltán – legyen ott a neve László András
mellett - Szerb Antalt illette kritikával, körülbelül nemzetietlenséggel
vádolva meg a szerzőt, legfőképpen azért, mert a világirodalomról szóló könyve
jóval vastagabb, mint a magyarról írt. (Amúgy, ha jól értjük a szöveget
minderről az SZDSZ tehet, akik ugye tudjukkik.)
Ez az ifjú Lomnici bizonyítéka annak, hogy valóban nincs új
a lap alatt. Szerb Antalt és könyvét rendes szélsőjobbosnak igazán illik
támadnia.
A magyar országgyűlés 1942. december 2-i ülésén egy Palló
Imre nevű szélsőjobbos képviselő intézett dörgedelmes interpellációt az akkori
kultuszminiszterhez, hogy mik vannak már Szerb magyar irodalomról
szólókönyvében. A hozzászólása színvonala összemérhető az Ifj. Lomnici féle megjegyzés
bölcsességével. A közbekiáltó nyilas és más szélsőjobbos képviselők efféléket
kiabáltak közbe: Égessük el a könyvet, máglyára vele. És egy különösen szellemes:
szerb is meg zsidó is. És aztán még Rajniss Ferenc Szálasi későbbi
kultuszminisztere zsidózik pár jókorát a felszólalás alatt.
Aztán azon élcelődik a szónok, hogy a közismerten zsidó Kiss
József lapját a Hét címűt tartja a magyar polgári irodalom kezdetének, Szerb, amelynek
méltó követője a Nyugat. (Erre megint következik egy kis zsidózás.) Majd a
felszólaló azt nehezményezi hallgatósága egyetértő ordenáré derültsége mellett,
hogy főként zsidóknak tartott szerzőket sorol fel, mint fontos alkotókat. (Hja,
ezek mindig összefognak egymással, egymást tolják előre a mi iróink helyett.)
Majd nemes egyszerűséggel azt kérdezi a minisztertől, hogy
hajlandó e ezt a könyvet az iskolákból kivonatni és máglyán elégettetni.
Nincs új a lap alatt. Később kiderült, hogy a szélsőjobbos
felszólaló plagizálta a szövegét Túrmezei Lászlóné Értékrombolás című „tanulmányából”,
amely a Cél című „fajvédelmi folyóiratban” jelent meg.
Miközben Sztálingrádnál körülzárták a német hadsereget, a
magyar parlamentben bő zsidózással irodalomkritikát gyakoroltak, amihez Szerb
szolgáltatta a célpontot. A neogótikus falak között többször lezsidózott Szerb,
akinek keresztapja éppen az a Prohászka Ottokár püspök volt, akinek komoly
szerepe jutott a magyarországi antiszemitizmus felszításában. Az élet néha bonyolult.
Szerb próbálta védeni magát a parlamenti kirohanás után, hogy
az Erdélyi Helikon pályázatára írta a könyvet és egy erdélyi püspök
kifejezetten ajánlotta azt a megszállt területek magyarságának. De mindez nem
sokat ért.
A tankönyv már akkoriban is stratégiai eszköznek számított a
nemzeti nevelésben és elhajló irodalom mégsem kerülhet szegény gyermekek kezébe
– nincs új a lap alatt – a könyvet bezúzták. Szinyei Merse Jenő miniszter válasza
szerint „sokszor helytelen megállapításokra és egyoldalú szellemeskedésre”
indította a szerzőt az a törekvése, hogy mindig újat mondjon. Már akkor is úgy
gondolták: a tankönyv legyen fennkölt, életidegen, unalmas, és mást se tegyen,
mint a nemzet nagyságát ismételgető. Nincs új a lap alatt.
Palló felszólalásáról bőven tájékoztattak a lapok. Szerb nem
nagyon tudott válaszolni sehol, mert miközben a szélsőjobb azt harsogta, hogy a
„zsidóké” minden lap – valójában már néhány ritka kivételtől eltekintve csak
kormánypárti és szélsőjobbos lapok jelenhettek meg – igaz ezek lelkesen és nap,
mint nap támadták az akkor már tényleg sokszor szó szerint is az életükért
küzdő kollégáikat.
A mellette szóló néhány cikket a figyelmes cenzúra nem
engedte megjelentetni.
A Magyar Nemzetben Kunszery Gyula írhatott pár sort mellette
– többek között a mi mottónkban szereplő Berzsenyi idézet is onnan származik –
felidézve azt, hogy Palló sok mindenhez ért, hiszen a magyarság őstörténetéről
is előszeretettel beszél a parlamentben (Nincs új a lap alatt.)
Kunszery, amikor a könyvet betiltották, egy szakmai érveket
hosszan soroló cikket írt, ez sem jelenhetett meg sehol. Ebben kiemeli a könyv
értékeit, fontosságát, pedagógiai hasznát. Szegény, talán azt hitte, a
pöffeszkedő szélsőjobbal lehet az értelem hangján beszélni. (Nincs új a lap
alatt.)
Közben Szerb Antalt, a magyar irodalom egyik legműveltebb,
legszórakoztatóbb tagját szintén munkaszolgálatra hívják be. Kőfejtőben
dolgoztatják. Majd keretlegények agyonverik. Nekik a parlamentből szóltak, hogy
most ezt lehet. Aki képviselő az szóval védi az ezeréves, lángoktól ölelt
keresztény Magyarországot, akinek puskatus jutott az meg szétveri a fejét az
éppen kijelölt ellenségnek. Hála a magas színvonalú oktatásnak, fogalma sincs,
kit gyilkol meg – nem mintha ennek sok jelentősége lenne.
1945. január 17. Az ország szerencsésebb fele addigra már
felszabadult.
Szerb Antalt, Rejtőt ma is ismerjük emlegetjük – de korunk
Palló Imréi is itt járnak közöttünk. Szóval,csak óvatosan.
* Andrassew Iván találó kifejezése
(Hócipő, 2020. 15. szám)