2020. július 17., péntek

Puskatussal az irodalom ellen - Szerb Antal és a buta szélsőjobb


A nyilaskás* ifj. Lomnici és Piszkos Fred esete az irodalommal



„A vandáloknak ferde bölcsessége
Ismét divatba jő s csudáltatik:
Égetni kell hát minden könyveket
Égetni mindazt aki gondol és lát!”
Berzsenyi Dániel

„Nincs új a lap alatt” – jegyezte meg Piszkos Fred P. Howard egyik regényében. S milyen igaza volt. Péhovardot, aki Rejtő Jenő néven is közismert volt, 1942-ben feljelentette egy nyilas lap, az Egyedül vagyunk, hogy ahelyett, hogy munkaszolgálatban lenne – az úgynevezett mozgó vesztőhelyek valamelyikén – Pesten láttál egy kávéházban.
A László András nevű szerző 888-as alapossággal utána nézett Rejtőnek. Szerinte színpadi sikereit, valamint azt, hogy a kor egyik legfontosabb lapjában a Színházi Életben sorra jelentek meg főleg az egyfelvonásosai, annak köszönheti, hogy a lap egyik „befolyásos tőkésének” a lányát vette feleségül. (Első felesége a lap gépírónője volt, a másodiknak kisebb írásai jelentek meg és ő is gépelt. De így hol lenne a „hálózat”.) A cikkből kiderül még, hogy „ezek” mind összefognak (tudjuk, kik azok az ezek) azért szaladt velük a szekér. Ráadásul ez a Rejtő Reich volt még nem olyan rég és az angol-francia fegyverbarátságról ír – micsoda szemtelenség. Akkoriban a hatóságok ezek szerint még olvastak újságot és gyorsan jóvátették a hibájukat. Rejtőt iziben behívták munkaszolgálatra. A többit tudjuk. A csontbrigád tagjaként, a munkaszolgálatban, lelte halálát.
Nincs új a lap alatt. Egy bizonyos CÖF nevű szervezet mindennapos provokátora, ifj. Lomnici Zoltán – legyen ott a neve László András mellett - Szerb Antalt illette kritikával, körülbelül nemzetietlenséggel vádolva meg a szerzőt, legfőképpen azért, mert a világirodalomról szóló könyve jóval vastagabb, mint a magyarról írt. (Amúgy, ha jól értjük a szöveget minderről az SZDSZ tehet, akik ugye tudjukkik.)
Ez az ifjú Lomnici bizonyítéka annak, hogy valóban nincs új a lap alatt. Szerb Antalt és könyvét rendes szélsőjobbosnak igazán illik támadnia.
A magyar országgyűlés 1942. december 2-i ülésén egy Palló Imre nevű szélsőjobbos képviselő intézett dörgedelmes interpellációt az akkori kultuszminiszterhez, hogy mik vannak már Szerb magyar irodalomról szólókönyvében. A hozzászólása színvonala összemérhető az Ifj. Lomnici féle megjegyzés bölcsességével. A közbekiáltó nyilas és más szélsőjobbos képviselők efféléket kiabáltak közbe: Égessük el a könyvet, máglyára vele. És egy különösen szellemes: szerb is meg zsidó is. És aztán még Rajniss Ferenc Szálasi későbbi kultuszminisztere zsidózik pár jókorát a felszólalás alatt.
Aztán azon élcelődik a szónok, hogy a közismerten zsidó Kiss József lapját a Hét címűt tartja a magyar polgári irodalom kezdetének, Szerb, amelynek méltó követője a Nyugat. (Erre megint következik egy kis zsidózás.) Majd a felszólaló azt nehezményezi hallgatósága egyetértő ordenáré derültsége mellett, hogy főként zsidóknak tartott szerzőket sorol fel, mint fontos alkotókat. (Hja, ezek mindig összefognak egymással, egymást tolják előre a mi iróink helyett.)
Majd nemes egyszerűséggel azt kérdezi a minisztertől, hogy hajlandó e ezt a könyvet az iskolákból kivonatni és máglyán elégettetni.
Nincs új a lap alatt. Később kiderült, hogy a szélsőjobbos felszólaló plagizálta a szövegét Túrmezei Lászlóné Értékrombolás című „tanulmányából”, amely a Cél című „fajvédelmi folyóiratban” jelent meg.
Miközben Sztálingrádnál körülzárták a német hadsereget, a magyar parlamentben bő zsidózással irodalomkritikát gyakoroltak, amihez Szerb szolgáltatta a célpontot. A neogótikus falak között többször lezsidózott Szerb, akinek keresztapja éppen az a Prohászka Ottokár püspök volt, akinek komoly szerepe jutott a magyarországi antiszemitizmus felszításában. Az élet néha bonyolult.
Szerb próbálta védeni magát a parlamenti kirohanás után, hogy az Erdélyi Helikon pályázatára írta a könyvet és egy erdélyi püspök kifejezetten ajánlotta azt a megszállt területek magyarságának. De mindez nem sokat ért.
A tankönyv már akkoriban is stratégiai eszköznek számított a nemzeti nevelésben és elhajló irodalom mégsem kerülhet szegény gyermekek kezébe – nincs új a lap alatt – a könyvet bezúzták. Szinyei Merse Jenő miniszter válasza szerint „sokszor helytelen megállapításokra és egyoldalú szellemeskedésre” indította a szerzőt az a törekvése, hogy mindig újat mondjon. Már akkor is úgy gondolták: a tankönyv legyen fennkölt, életidegen, unalmas, és mást se tegyen, mint a nemzet nagyságát ismételgető. Nincs új a lap alatt.
Palló felszólalásáról bőven tájékoztattak a lapok. Szerb nem nagyon tudott válaszolni sehol, mert miközben a szélsőjobb azt harsogta, hogy a „zsidóké” minden lap – valójában már néhány ritka kivételtől eltekintve csak kormánypárti és szélsőjobbos lapok jelenhettek meg – igaz ezek lelkesen és nap, mint nap támadták az akkor már tényleg sokszor szó szerint is az életükért küzdő kollégáikat.
A mellette szóló néhány cikket a figyelmes cenzúra nem engedte megjelentetni.
A Magyar Nemzetben Kunszery Gyula írhatott pár sort mellette – többek között a mi mottónkban szereplő Berzsenyi idézet is onnan származik – felidézve azt, hogy Palló sok mindenhez ért, hiszen a magyarság őstörténetéről is előszeretettel beszél a parlamentben (Nincs új a lap alatt.)
Kunszery, amikor a könyvet betiltották, egy szakmai érveket hosszan soroló cikket írt, ez sem jelenhetett meg sehol. Ebben kiemeli a könyv értékeit, fontosságát, pedagógiai hasznát. Szegény, talán azt hitte, a pöffeszkedő szélsőjobbal lehet az értelem hangján beszélni. (Nincs új a lap alatt.)
Közben Szerb Antalt, a magyar irodalom egyik legműveltebb, legszórakoztatóbb tagját szintén munkaszolgálatra hívják be. Kőfejtőben dolgoztatják. Majd keretlegények agyonverik. Nekik a parlamentből szóltak, hogy most ezt lehet. Aki képviselő az szóval védi az ezeréves, lángoktól ölelt keresztény Magyarországot, akinek puskatus jutott az meg szétveri a fejét az éppen kijelölt ellenségnek. Hála a magas színvonalú oktatásnak, fogalma sincs, kit gyilkol meg – nem mintha ennek sok jelentősége lenne.
1945. január 17. Az ország szerencsésebb fele addigra már felszabadult.
Szerb Antalt, Rejtőt ma is ismerjük emlegetjük – de korunk Palló Imréi is itt járnak közöttünk. Szóval,csak óvatosan.

* Andrassew Iván találó kifejezése
(Hócipő, 2020. 15. szám)