A Dohány zsinagógától az indiai „trónig”

 „Trónra kerülhet egy pesti lány” írta a hangzatos cím, majd így folytatódott a Pesti Napló 1934. novemberi számában megjelenő korántsem visszafogott tudósítás: „Egy pesti kézimunkaüzlet tulajdonosának a lányát feleségül veszi India egyik leggazdagabb főura: a lahori rádzsa unokája – Januárban tartják az esküvőt, amelyre Indiába utazik a menyasszony egész rokonsága – Friedmann Fóri már Indiában van és áttért a brahminok vallására.”

Baloldalt Fóri, aztán Indira Gandhi, és igen: Kennedy elnök és felesége Jacqueline

A hír tulajdonképpen igaz. Sőt, ha úgy tetszik, még ennél is szenzációsabb. Friedmann „Fóri” édesapja, Ármin ugyanis a Dohány templom gyülekezetéhez tartozott ezekben az években, s lánya visszaemlékezéseiből azt is tudjuk, hogy, más előkelőségek között, a 3-4 sorban volt állandó helye. A családnak szállítmányozási cége és a Váci utcában divatboltja is volt. Innen indult az indiai menyegző.

Ami már csak azért is érdekes, mert Friedmann Magdolna nem egyszerűen a „lahori rádzsa” unokájához ment férjül, hanem az India politikai életét évtizedeken keresztül alapvetően meghatározó Nehru családba házasodott be és volt annak megbecsült tagja egészen nemrégiben bekövetkezett haláláig. 108 éves volt.

Férje, Bubakker Nehru, volt nagykövet Washingtonban, Londonban, a Pestről elszármazott lány jó kapcsolatot ápolt Kennedy elnökkel vagy Lyndon Johnsonnal is.

Aztán férje több indiai állam kormányzójaként is szolgált, s a pesti becenevét Indiában is megtartó Fóri követte őt, s tiszteletet, mint menekülteket önzetlenül segíti, női ügyeket előrelendítő személy - szerzett saját jogán, abban a családban, amelyik India vezetőit adta.

Férje nagybátyja, Dzsavarharlal Nehru a függetlenné váló ország első vezetője volt, az ő lánya, Indira Gandhi többször is miniszterelnök – s férje unokatestvére. Indu – ahogy a családban szólították.

A történet persze nem egészen tipikus magyar zsidó sors - bár paradox módon igenis kellett a zsidóüldözés ahhoz, hogy a pesti Vadász utcából valaki a világ egyik legnépesebb országának vezetői közé kerüljön.

A tehetséges fiatal lányt ugyanis Pesten a zsidókat a felsőoktatásból kirekesztő numerus clausus miatt Magyarországon nem vették fel egyetemre. A családja, amelyik valószínűleg nem volt túl szegény, előbb Franciaországba, majd Anglia legjobb egyetemeire küldte. Előbb a London School of Economics, majd Oxford.

Itt ismerkedett meg jövendőbelijével és szerettek egymásba az „indiai herceggel”.

 Azt mondanunk sem kell, hogy egyik család sem nagyon lelkesedett a frigyért. Pesten az hangzott el, hogy mégiscsak, ki tudja hány felesége van egy ilyen „füstös képűnek”. A „füstös képű” akkor már három oxfordi doktorátussal rendelkezett, s nem törte meg, hogy a lány családja szinte kidobta.

Legközelebb már szüleivel – és a későbbi miniszterelnök nagybácsival Nehruval – megerősítve érkezett Pestre leánykérőbe.  Végül Magdolnát jövendő anyósa szánta meg, amikor meglátta, hogy a leány – akkor már szintén több oxfordi diploma tulajdonosa  - milyen keservesen zokog, amikor kútba esni látszik a frigy.

Az indiai család engedett, s Fóri, hivatalos nevén Shoba Nehru, gyorsan beilleszkedett a számára teljesen új világba.

Édesanyja még a háború előtt utána utazott, így élhette túl a holokausztot, de rokonainak egész sorát meggyilkolták Magyarországon. Bár József öccse és Saci húga, ha nagy viszontagságok árán is, de túlélte a munkaszolgálatot és a holocaustot. A negyvenes években aztán mindketten elhagyták Magyarországot, s ismereteink szerint Ausztráliában kezdtek új életet.

Shoba fiaival először – és talán utoljára – 1949-ben járt Budapesten, s legidősebb gyermeke arról számolt később be, hogy édesanyja szinte folyamatosan sírt, ahogy szembesült vele, mi történt itt szeretteivel, barátaival, akik nem hagyták el időben Magyarországot.

Pedig maga is látott addigra már éppen elég rémséget. Az India függetlenségével járó háborúk, a kialakuló pakisztáni - indiai ellentétek, a menekültek százezrei között azonban mindig tudta hol a helye, s ha közvetlenül a politikában nem is vett részt közismerten sokat tett például a menekültek szenvedéseinek enyhítéséért. Menekültszállásokat szervezett, anyaotthonokat hozott létre, népkonyhák felállítását szorgalmazta, de annak a kézműves-iparnak a megteremtése is az ő nevéhez fűződik, amelyik munkát adott a menekült asszonyok tömegeinek.

S apolitikus sem volt:  azt is följegyzik, hogy a szigorú Indut - Indira Gandhit – például ő merte figyelmeztetni azokra a súlyos visszaélésekre, így kényszersterilizálásokra – amelyek kormányzása alatt előfordultak.

Vagy, egy súlyosabb indiai - amerikai konfliktus idején, amikor Johnson elnök nem akarta elfogadni az indiai követség meghívását, ő volt az, aki végül rábeszélte az elnököt, hogy mégiscsak jöjjön el, aki nem tudott ellenállni ennek a kérésnek, elhárítva így egy nagyobb diplomáciai konfliktust.

Fóri és férje az esküvőjükön

Fóri – aki becenevét még a pesti Szemere utcai gimnáziumban szerezte, mert akkoriban Forbáth volt a családi neve – bizonyos szempontból indiaivá vált. Száriban járt, megtanult hindiül, beilleszkedett a családba. Fiai persze – már csak a családi hagyományok okán is – Oxfordban végeztek. De zsidó származásukat – egy vezető indiai politikus, aki pesti zsidó tulajdonképpen ! – sosem tagadták. Fóri már jóval a nyolcvan fölött, kezdett el ismét érdeklődni a zsidó hit iránt. Fia, Ashok, egy oxfordi történész barátjának panaszolta el, hogy milyen keveset tud már  édesanyja, az ősei, hitéről. De szeretné ezt minél jobban megismerni. Ezért a professzor hosszú levelekben foglalta össze neki a zsidóság történetét Ádámtól-Évától – a holokauszton keresztül . egészen napjainkig.

A levelezés aztán könyv alakban is megjelent és népszerű lett, Levelek Fóri néninek címmel –  (Martin Gilbert: Letters to Auntie Fori  sajnos magyarul még nem elérhető, pedig tanulságos, miként magyarázza el a zsidó történelmet egy oxfordi professzor egy az életét Indiában leélő Pesten született embernek, akinek az apja még a Dohány zsinagóga harmadik sorában imádkozott.

 (Pesti Sólet,.2017. június)

Ha valaki tud esetleg a családról, ma is élő rokonokról akkor írjon a desijanos@outlook.com email címre. Előre is kösz.

Dés Mihály, de jó volt beszélgetni

Dés Mihály.

Mostantól már csak ez. Hihetelten

Tudott-e Csák Máté Hérát szerelni? Persze Mészáros Lőrincről is szó lesz

. 

Nekünk addig jó, míg Orbán él. Mondtam már, ugye? Mert mit ad nekünk Orbán? A gyűlölet szabadságát. A gyűlölet szabaddá tesz. S szabad ember tesz csuda dolgokat. Például megveszi a Mátrai hőerőművet, mert üsd a vasat és a fémet ezzel is a pénzed véded.

A mi emberünk, a mi közbeszerzésünk. Épül az újabb saját láb, még ha kicsit füstöl is. Le a napenergiával. Abcúg sorosista, sátánista szélenergia.

Sugározza minden tekintet a Paksba vetett hitünket.

Éljen a szabad lehetőségek hazája. Ma még vidáman gázt szerelsz, tömítést igazgatsz, holnap meg tiéd ez a tejben vajban fürdő, hét tenger határolta, aranyló rónákkal teli, árvalányhajas kis haza.

Haza. Hóhö

Itt mindenki annyit ér, amennyije van.

Mészáros gazdának sok, az ő birtokain és disznóhízlaldái felett sosem nyugszik le a nap. Amely reá fényesebben süt, mint másra. De tudott e Csák Máté bekötni Héra gázmelegítőt? Na ugye? És különben is, ki az a Csák Máté? Le az iskolával! Hülyének lenni állampolgári jog – majd mi segítünk ebben. Éljen a nemzeti nevelés. Virágozzék minden virág – a tantermek helyett is. Szántsuk be az oktatást, s szórjuk be CEU-val a helyét is.

Vége az áltudományok korának.

Egyet tanulj meg pajtás.

Parírozni és félni – ehhez meg minek egyetem?

Félni ma hazafias kötelesség. Aki magyar, velünk fél. Éljen a békemenet, a gyávák menedéke. Férfinek félni hősies kiállás a kormány mellett, nőnek kötelesség, leánynak dicsőség.

Festéket dobálnál? Mikor szép csendben imát is mondhatsz a bonzai duce-ért?

Tudott te, hol a helyed? Légy szegény, maradj buta –de azért annyi eszed még legyen, hogy Semjén Zsoltnak be tudd fizetni az ebadót. Mert eb a lelke mindennek.

S gondunk ételre sincs.

Ha gazdánk jóllakék,

Marad még asztalán,

S mienk a maradék.

-         Mi van eladó – nézett be ekkor egy köpcös disznószemű nagyúr a szerkesztőségbe és zsebrevágta az uzsonnámat. De nem fizette ki. Elvette Mikor kérdőre vontam emiatt kicsit elvörösödött. (Fel vörösök, tiétek itt minden.)

-         - Bocs felelte, közben hagymásat böfentett – azt hittem ez is az enyém. Hogy minden az enyém. Az enyém.

Ezzel kivette belőle a szalámit és undorral visszadobta a megcsócsált, fél zsömlét, majd kárpótlásul zsebrevágott egy megyét, két stadiont, egy erőművet egy vasgyárat, húsz napilapot és két „Állítsátok meg Brüsszelt” plakátot. S úgy ment, mintha mindig itt maradna.

-          

Maradj még, mesélj. Tegnap Garancsi testvérrel stadionozás volt ám. Kenyeret és cirkuszt. Cirkusz már van. Ráadásul ingyen. Kalács is sokaknak – de az ő tagkönyvükön már régen megszáradt az ötös számú tinta.

- Nincs kalácsa? Akkor egyen… maszlagot.

És akkor legyen már kuss. A magyar nem felesel, nem írogat vissza a kommentekbe, max, ha cigányozni, zsidózni támad kedve. Soros megölte az anyját, hogy részt vehessen az árvák vacsoráján, ahol élve megevett egy egész Németh Szilárdot. (Bocs, de ki az a Németh Szilárd? Kérdezd erről origodat, rivaldádat, további részletek a Tényekbe. Ahol kiderül, hogy Soros Hitler rossz szelleme volt, aki a Cion bölcseibe köttette a Mein Kampfot. Majd nadrágszíjjal elverte a kis Orbánt. Bocs, az nem ő volt. Az id. Orbán. Az a kőbányatulajdonos.

Kőbánya blues.

Váci út felelj neki.

Kedves, vén Európa, Viszlát. Jó lett volna veled. De mi most megyünk le a mélybe. Nekünk önkény kell. Diktátort ide, hamar. Ha nincs tatár, török, muszka – akkor saját erőből megoldjuk. A magyar leleményes. És nekünk ne tessenek magyarázni polgári jómodorról, késről és villáról. Mi, ha akarjuk a hagymát is hagymával esszük. Mi nem akarunk tanulni semmiből. Kedves jó zsarnokunk, zsarnokolj meg.

És sírva kérünk, lopj, lopj, lopj.

Lopva vígad a magyar.

Viszlát Európa, jó lett volna veled. De nekünk sötétlelkű kisdiktátor kell. Korszerű egyetem, független bíróság, profi közigazgatás, öntudatos művészek, szabad újságírók? Minek?

Minek?

Már megint izzad a tenyerem. Már megint őt látom. Szeretem.

Tekints le reánk a királyi vár magasából és meglátsz minket.

Szia, mi vagyunk a nép. A mi jövőnket loptátok el te, a Mészáros, meg a Matolcsy.

:

De  Ha! Mi zúg? … mi éji dal? Tarlós, tudod, ha bosszant bármi nesz!

Százezeren az utcán? Ellenem tüntetve? De miért? Hiszen én jó vagyok nekik, engem szeretnek, én a népemért adok és kapok. Na jó, mostanába inkább kapok. Akkor miért?

Ezek tényleg Európát éltetik? Az én váram alatt? Enyém a vár és a lekvár is, a csuporról nem is beszélve. Lőrinc barát, privatizálta mind, mert Ráchel szereti lenyalni a mézet a kötélről.

De Ó háládatlan nép!. Ti tényleg elhittétek, hogy Európa innen keletre van?

Légy szárnya bent, se künn. Ellopták.

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

A karaktergyilkosság, még az antiszemita karaktergyilkosság sem új találmány

A „legnagyobb magyar író”, Jókai Mór, mindig is kiállt a zsidók jogegyenlősége mellett. Az egyik legnépszerűbb magyarként szava igenis sokat nyomott a latba. Aztán élete utolsó éveiben feleségül vette a zsidó Nagy Bellát – és ekkor példátlan antiszemita támadás indult ellene. Az addig ajnározott, szeretett íróból szinte egycsapásra afféle közellenség vált. Ma már tudjuk, hogy egy tudatos, jól szervezett lejáratókampány, ahogy ma neveznénk, karakter-gyilkosság áldozata lett minden idők legolvasottabb magyar szerzője.

Az akció szervezője, Jókai nevelt lánya, Róza azaz Feszty Árpádné volt. S miért tette mindezt? Egyrészt, természetesen a remélt Jókai örökségért. Az agg szerző korábban elképzelhetetlen nagyságú jogdíjakat kapott és feltételezhető volt, hogy halála után az örökség is mesés méretű lesz. Ám házassága után örökösévé új feleségét tette meg. A másik ok, mint erre Láng József Jókai Mórné Nagy Bella emlékiratai című kitűnő tanulmány szerzője rámutat, hogy az események mögött „Jókai által adoptált Feszty Árpádné állott. mely alighanem legfontosabb meghatározója volt annak, ami Jókai második házassága s Nagy Bella személye körül történt.” S miért? „Nagy Bella zsidó, mégpedig szegényzsidó származásának ténye miatt. (…) A szegénysorsból jött Nagy Bella, akinek úri köreikbe való befogadására még egy Jókai kedvéért sem voltak hajlandók.”

Érdekes, hogy az antiszemita hangulatkeltés miért is lehetett ilyen hatásos a századforduló Magyarországán? Sokáig élt az a nézet, hogy a kiegyezéstől az első világháború végéig tartó periódus afféle aranykora volt a magyarországi zsidóságnak. S ha több szempontból igaz is, hogy megnyíltak az utak a polgári jogegyenlőség előtt, s az asszimilálódó zsidóság mind nagyobb része találhatta meg helyét a polgárosodó társadalomban, a századfordulóra az antiszemitizmus mind erősebb lett. Persze a politika fősodrába nem kerülhetett ekkor még, de egyre többeket fertőzött meg ez az eszme. Így aztán volt mire építenie Fesztynének, aki kitartó szorgalommal tejesztette, hogy a „zsidó”Nagy Bella kizsákmányolja, zsarolja, megtéveszti, tönkreteszi, kifosztja és meggyilkolja a nagy írót.

S az antiszemita közhangulatban mind többen készségese elhitték, hogy megjelent itt a patás ördög egy zsidó képében, aki tönkreteszi a legmagyarabb írót – akitől el is fordult a közönség egy része.

Jókai kiadója katasztrófaként írta le a történteket – az addig sosem látott példányszámban eladott könyveket nem vásárolták az olvasók „büntetésből”, amiért Jókai egy „zsidó” nőt vett feleségül. Derék magyar ifjak tüntetéseket szerveztek a pár ellen, sorra jelentek meg a denunciáló cikkek.

S hogy a „kegyetlen” Nagy Belláról szóló vádak alaptalanok voltak, puszta koholmányok? Ez már akkor sem érdekelte azokat, akik hinni akartak a „nagy zsidó összeesküvésben” a zsidók született gonoszságában.

S nem is voltak kevesen.

Jókai halála után n Fesztyné újra képtelenebb és képtelenebb vádakkal állt elő.

Az 1940-es évek elején a nyilasok támadtak ismét rá Nagy Bellára. Egy Oláh György nevű nyilas képviselő, aki a parlamentben, majd lapjában a zsidók ellen minden vádnak helyet adó Egyedül vagyunk-ban hozta újra és újra elő, hogy a magyar törvényhozás, személyre szabott jogalkotással – mert nincs új a nap alatt – vegye el Jókainétól a szerzői jogokat, mégsem kaphat pénzt egy „zsidó” egy magyar író alkotásai után.

Ma már tudjuk, meglehetősen alapos irodalma van ennek, hogy a Nagy Bella elleni gonosz vádak, amelyeket a sajtó lelkiismeretlen része oly bőszen terjesztett, hazug koholmányok voltak. De a zsidók elleni hangulatkeltésre, az antiszemita érzelmek felkorbácsolására tökéletesen alkalmasnak bizonyultak. Azok, aki saját maguk számára is mentséget kerestek ahhoz, hogy ők tulajdonképpen nem is rossz emberek, amikor a zsidókat gyűlölik, hiszen azok igenis okot adnak az ellenszenvre – örömmel olvasták ezeket a primitív gyűlölködéssel teli cikkeket.

Ha úgy teszik, ezek az írások, és ezeknek a szerzői is hazug, uszító cikkeikkel hozzájárultak a mind zsidóellenesebb közhangulat kialakulásának – amely aztán, persze sok más tényezővel együtt – elvezettek sokszázezer ember módszeres meggyilkolásához.

S hogy egy alaposan megszervezet szándékos karaktergyilkoság állt Jókai és felesége lejáratása mögött, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Jókai sosem rejtette véka alá filoszemita meggyőződését.

Az Én és a zsidók című életrajzi novellájában így ír: „Én bizony gyermekkoromban antiszemita voltam, mint sok fejletlen ember. A szolgálóink telemesemondázták a fejemet azzal, hogy a zsidók a pászka ünnepükhöz keresztyén gyermekek vérét használják!” Aztán leírja miként próbálta megverni egy idősebb zsidó iskolatársát, akivel egy költészeti kérdésben vitatkoztak össze, Amikor édesanyja ezt megtudta, keményen ráförmedt:

„ - De hát ezért minek kellett valakit megütni? – kérdé az anyám.

– Hiszen csak egy zsidó volt!

– Mit? – kiálta fel az anyám. – Te azt mondod, hogy csak egy zsidó volt. Hát teelőtted a zsidó nem olyan ember, mint más? Te lenézesz mást a vallása miatt? Te elfelejted, hogy a <> vallásunkat még ötven év előtt éppen így üldözték ebben a városban, ahogy te üldözöd most a zsidót? Ezt nem tanultad te éntőlem, se boldogult édesapádtól! – Most rögtön eredj, és keresd fel azt a zsidó diákot, akit megütlegeltél, kérj tőle bocsánatot, és hozd tőle nekem írásban, hogy teneked megbocsátott.

El voltam szörnyedve a drákói keménységű ítélet fölött.

– Én megalázzam magamat az előtt a zsidó előtt?

–        Megalázod magad az Isten előtt, aki a zsidót veled egyenlőnek teremtette.”

A történet jól végződik, s a zsidó iskolatárs azt feleli: azért van az a jó erős öklöd, hogy azzal majd megvédd a zsidókat.

„Ettől a perctől fogva lettem én filoszemitává.” Fejezi be írását.

És valóban, alkotásaiban éppen úgy, mint politikai állásfoglalásaiban – évtizedekig képviselő volt – kiállt a jogegyenlőség így a zsidó jogegyenlőség mellett is. S ezzel együtt – vagy épen részbe ezért is – lett a kor legnépszerűbb írója.

Egészen addig, míg aztán az antiszemita indulatokat kihasználva, szervezett lejárató kampány nem indult ellene.

Jókai utolsó éveit sikeresen megkereserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont meglehetősen sokan olvasnak.

(Pesti Sólet, 2017. május)