Nagyapák és unokák, mire és kire vet árnyékot a múlt . Karsai László történész

 

Botlatókő avatás Monoszlón

Monoszló, 2023. július 6.

 

Jó emberek voltak - a kárpátaljai zsidók sorsa - Rádószínház a Klubrádióban

Hogyan éltek együtt zsidók, magyarok, ukránok a Kárpátalján. Mit szóltak a többiek hozzá, amikor a zsidókat elvitték, És mi lett azzal a maroknyi kisebbséggel, aki visszajött? és miként éltek aztán a magyarok a szovjet birodalomban?

Ez e gy afféle kísérlet - rádiójáték? - a Klubrádióban. Szeptember 3-án 14.00-tól ismétlés vasárnap 8.00-tól. És aztán lesz majd link is, annak aki utólag hallgatja meg.

 

A zsidó Nagyvárad

Most, hogy újra lehet utazni, elsőként Nagyváradra siettünk, körülnézni, milyen is volt ebben az egykor fényes városban a zsidó élet. Nagyváradon és környékén az első világháború előtt, majd a két háború között is, harmincezernél is több zsidó élt, a lakosság majd negyede. A korabeli híradások szerint húsz-huszonöt zsinagóga, imahely működött.

 

Mára ebből mindössze hét épület maradt meg a maga fizikai valóságában, s a három nagy zsinagógát felújították, szépen rendbehozták – ezek a város fontos és jellegzetes építményei. Még ha az egyik alapvetően rendezvényteremként működik, ez az egykori neológ nagyzsinagóga a folyóparton, a másik a nagyváradi zsidóság történetét és a holokausztot bemutató múzeum, s a harmadik – az ortodox zsinagóga – az amelyik mind a mai napig hitéleti célokat szolgál.

Mind a három látogatható, az első kettőbe szerény belépti díjat kell csak leszurkolni, az ortodoxban ugyan nem, de örülnek, ha némi adománnyal támogatjuk meg a zsinagóga fenntartását. Általában találunk magyarul beszélőt is ezeken a helyeken, aki szívesen avat be minket az épületek, de az épületek egykori használóinak az életébe is.

Kezdjük a múzeummá vált egykori ortodox kiszsinagógával (Városháza utca 25/Strada Primăriei 25.)

 

Az épület a zsidóság elpusztítása után maga is a pusztulás határára jutott s csak a kétezertizes évek vége fele kezdtek neki a felújításának. Az első anyagi segítség Mark Gitenstein, az Amerikai Egyesült Államok egykori romániai nagykövete támogatásával érkezett Váradra, az ő közbenjárására 130 ezer dollárt szavazott meg az amerikai kongresszus a felújítására. Ez az pénz persze nem volt elegendő az épület teljes rendbetételére, ezért amikor elfogyott, a nagyváradi önkormányzat folytatta az épületrehabilitáció finanszírozását. Ma ezért az izraeli és román zászló mellett az amerikai csillagos, csíkos lobogó is ott áll a tóraszekrény előtt.

Szándékai szerint ez a kiállítóhely az egész város múzeuma, amely azt mutatja be, mivel járult hozzá az elmúlt négyszázötven évben a zsidóság Várad fejlődéséhez. Sorra ismerteti a földszinten lévő terem a város jelentős zsidó családjainak a történetét, felidézi a jellegzetes, szecessziós épületek zsidó építtetőinek, tervezőinek életét. Nem túl nagy az anyag, de mindenképpen áttekintést ad, elsősorban a XIX. század végi – XX. század eleji zsidó életről – különösen hangsúlyozva azt, hogy milyen sokkal járultak hozzá a zsidó közösség tagjai a város felvirágoztatásához. S ugyan Ady, gúnyosan „Pece parti Párizsnak” nevezte Nagyváradot, az tény, a korabeli magyar viszonyok között az egyik legjelentősebb településsé nőtte ki magát. Komoly kulturális élettel, építészetileg fontos alkotásokkal.

A zsinagóga karzata a váradi holokauszt történetét idézi fel. A gettósítást, majd a deportálást – kifejezetten méltó és megható módon. Bemutatja, hol építették föl a gettókat – kettő is volt belőle, az egyik a váradi zsidóknak, a másik a környékbeli településen élőknek - majd miként deportáltak őket a halálba.

Igaz, itt nem mindenkit sikerült. Mert egy merész trükkel és többek segítségével páran megmenekülhettek. Azt állítottak, hogy tífuszosok, egy helyi orvos ezt igazolta, s végül pár embernek sikerült a járványbarakkból megszökve átmenekülnie Romániába és így a magyar hatóságok nem tudták megöletni őket. (Parti Nagy Lajos Réz Pál életéről szóló interjúkötetében, A bokáig pezsgőben című könyvében részletesen leírja a párját ritkító menekülés történetét.)

Külön emlékezetes rész, ahol a sarokban egy piros bicikli áll, kormányáról egy pár korcsolya lóg le. Mindez utalás a nagyváradi Anna Franknak nevezett Heyman Évára, aki szintén naplót írt üldöztetéséről. A „piros bicikli” és a korcsolya volt élete nagy álma – amit nem sokkal azután, hogy megkapott a csendőrség elkobozott (de minek is kellett az nekik?), hogy aztán a 13 éves kislányt is elvitessék és megöljék. Édesanyja, Zsolt Ágnes, a háború után kiadta a naplót, Éva lányom címmel -majd nem sokkal később öngyilkos lett. A történet tragikusságát tovább fokozza, hogy Zsolt Ágnes és férje, az ismert író Zsolt Béla részben a tífusz kórházas trükk segítségével el tudott szökni, de a kislányt már nem tudták megmenteni. Heyman Évára most egy szép bronzszobor is emlékezik a Strada Sucevei melletti Rhédey park ( ma Bălcescu park) ) végénél. S azért itt, mert ebből a parkból indultak a vonatok Auschwitzba 1944 májusába, júniusában. Ma játszóterekkel szabdalt liget – deportálásra azért is alkalmas volt, mert egy ipari vágány kinyúlt idáig, így itt verték be az embereket a marhavagonokba. A copfos kislányt ábrázoló bronz alkotást úgy is tekintik, mint a holokauszt gyermekáldozatainak emlékművét is. Készítője Flor Kent, a szobor venezuelai származású, Angliában élő alkotója azt mondta, a megmaradt sok képen Éva mindig vidám – de szobormása arcáról ő letörölte a mosolyt.

 

Az ortodox zsinagóga ( Zárda utca /strd Mihai Viteazul ) az egykori gettó határánál ma is eredeti funkciójában működik, s napközben is látogatható. Érdemes ide is elsétálni.

Ahogy természetesen kihagyhatatlan a város központjában magasodó Cion zsinagóga, (Strada Independenței 22 ) amelyet néhány éve szintén rendbe raktak. Magas kupolája jó tájékozódási pontot jelent bármerre is járunk a belvárosban, koncerteknek, előadásoknak ad otthont. Kék égboltot mintázó kupolájába felnézve szédülünk csak bele, milyen erős közösség élhetett itt egykor, amely ennyi zsinagógát, intézményt építtetett és tartott fönt.

Ha kibandokolunk a Rulikowski temetőben, (Cimitirul municipal Rulikowski, Str. Ceyrat, nr.1.) elkerítve megtaláljuk a neológ és az ortodox zsidók temetőit is. Az ortodox viszonylag rendbe van rakva, a neológot viszont benőtték a fák, a bokrok. A zárt kapun ott szerepel a gondnok telefonszáma, aki kinyitja nekünk a kaput, ha bent körül akarunk nézni és rögtönzött idegenvezetést is tart – hozzátéve, hogy úgy tudja, rövidesen a város rendbe rakatja a sírkertet is.

(Pesti sólet, 2021. július)  

Gábor György barátunk könyvbemutatója

 Bemutattuk Gábor György professzor és barát könyvét Gyáni Gáborral, Spiró Györggyel. Vajda Mihállyal és Závada Pállal.

Jó kis este volt.

(E legutóbbi képet Gergely Bea remek gyűjteményéből loptam.)

Bálint András hogyan tanult zsoltárt énekelni Jancsó Miklóstól

Kitől tanulta meg Bálint András a 137. zsoltárt (mikor Babilon folyói mellett laktunk, sírtunk, ha a Cionra gondoltunk.), amit elénekel a Fényes szelek című filmben magyarul és héberül is? (És egy kisit itt az interjúban is.) Szóval, Bálint András a Fényes szelekről és a hatvanas évekről

 

Az örmény holokauszt, amit eddig megkérdezni sem mertél róla

A török állam először a jogait vette el az örményeknek, majd kifosztotta, elüldözte és tömegesen lemészárolta a védtelen férfiakat, nőket és gyerekeket. Egy európai zsidó számára az 1930-as, ‘40-es évekből ismerős forgatókönyv ez. Elfogadhatatlan, hogy a mai Törökország nem hajlandó szembenézni az 1915-ös népirtás tényével. Ajánljuk azoknak ezt a beszélgetést, akik válaszokat szeretnének kapni arra, hogy a hatalmas török birodalom miért indított háborút,majd miért gyilkolta meg saját örmény alattvalóit.

Sz. Bíró Zoltán történésszel Dési János beszélget.

Jancsó Nyikával a Napló gyermekeimről-től a Csárdáskirálynőig és vissza

Egy remek, jót beszélgettünk Jancsó Nyika operatőrrel, aki többek között, Mészáros Márta Napló gyermekemnek című filmjét is fényképezte. De beszéltünk arról is, hogy milyen egy Csárdáskirálynő a zürichi operaházban. És mit csinál egy jachton Szilvia? 

Szóbakerült, hogyan dolgozott az apjával és az anyjával együtt, mit tud Czinkóczi Zsuzsa. És miért nem kellett sokat alakítani a nyolcvanas évek Budapestjén, ha a negyvenes években játszódó filmet forgattak. Filmünnep,

 

Závada, Krúdy – és a dédapám

Adler Illés nevű rabbi dédapám és egy rabbilányt (Spiegler Bella) feleségül vevő Krúdy egymás szomszédságában éltek a Király utcában. Egyikük (Krúdy) a Pekáry házban Bellával (Király 47.), másikuk (Adler) a szomszédos 37. alatt.

Ebédidőben, mert egyikük sem szeretett korán kelni, néha összetalálkoztak a sarkon.

-     -    Tiszteletem főrabbi úr!

-         - Alászolgája főszerkesztő úr, hogy szolgál a kedves egészsége, mint mindig? Mivel fog minket megörvendeztetni?

És Krúdy sorolni kezdte, oly hevesen, hogy még a közelgő kisfröccséről is elfeledkezett, mely szerint Szindbád, meg Rezeda Kázmér, meg Rudolf trónörökös kalandjai. Talán még az Ady Endre éjszakái-t is megemlítette.

Mire rabbi dédapám (Adler) megjegyezte, hogy a főszerkesztő úr annyit akar írni, hogy az 50 évre is elég lenne. Krúdy bólintott, mi az hogy. Neki 2020-ig vannak most a tervei. Aztán meg majd meglátjuk. 2020-ban szándékszik megírni például a budaörsi vándorról, bizonyos Wanderről szóló opuszát.

Tudjuk, az élet másként alakult. Krúdy nem jutott mégsem el 2020-ig. De valakinek akkor is meg kell írnia a tervbe vett művet.

Závada Pál: Wanderer. Ezt persze nem Krúdy írta. Sőt, nem is írhatta volna, hiszen Krúdy Krúdy, Závada meg Závada. De ha Krúdy a magyar irodalom egyik máig fénylő csillaga, akkor talán nem sértjük meg vele Pál barátunkat, hogy ez a könyv (Wanderer) a tizes skálán tíz krúdyt ér. Egy nagy Krúdyt. Százszázalékos találat. Závada Pál természetesen Závada hangon szól a budaörsi svábok életéről, de azért Krúdy szelleme ott lebeg felettünk, ebben a nekünk időben, kultúrában első pillantásra távoli – aztán meg nem is – világról szóló műben.

 

Ami írásaikat illetik – mégiscsak egy könyvajánló lenne ez – Krúdy nem csak remek és hangulatos történeteket írt, de fontos volt neki az igazság kimondása. Az igazságé, amely szerinte a könyvek által is terjed. (A tiszaeszlári Solymosi Eszter – ha még nem tetted, azonnal olvasd el). Závada nem csak remek és hangulatos könyveket ír, de fontos neki az igazság kimondása. Az igazságé, amely szerinte a könyvek által is terjed. (Egy piaci nap – tudom, hogy már rég el akarod olvasni. Nem bánod meg. Ha meg helyreáll a világ rendje, uzsgyi érte a Radnóti Színházba.)

Sejtette ezeket a dolgokat az igazságról dédapám is, aki így biztosította erről egy szép napon az írót (De melyiket is?) „Tudom én, hogy talán nem ment a könyvek által elébb a világ, de főíró úr, ne adja föl. Hátha. Hátha egyszer lesz még egy olyan könyv, amely megváltoztatja világot. Olvassa el a Závadát, és érteni fogja miről beszélek”.

Krúdy, aki akkor már válófélben volt a rabbi lányától, Arabellától, de a főrabbit (Adler) természetesen továbbra is tisztelte, s megígérté, hogy a Jadviga párnája után elolvassa a Wanderer-t is. Már csak azért is, mert szépek benne a képek. (Itt jegyezzük meg, hogy ez már a harmadik verziója a budaörsi történeteknek, az elsőhöz a fotókat a remek festőművész, Szűts Miklós, megrögzött újbudai lakos, készítette. E legutóbbiban inkább régi fotók kerülnek elő és visznek a közelmúltba).

-         Tudja főrabbi úr, mostanában Madáchról  írok valamit. Feltűnt önnek, hogy, ő maga Az ember tragédiája Ádámja, amikor a búskomoly őszi délutánokon hosszú lépésekkel méregeti az udvarház bolthajtásos szobáját, aminthogy nem lehet valami nagyot és maradandót írni, aminek fájdalmát a szív valóban nem érzi. Bizonyos, hogy írói kifejlődéséhez szüksége volt a keserves csalódásokra.

-         Erről jut eszembe főiró úr, hogy majd azokban a 2020-as években is előkerül majd Madách.

Méghozzá rögtön négy alakban. Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál folytatta Az ember tragédiá-ját – a székesfehérvári rendező, Szikora János ötletére. Végülis, a jól menő filmeknek is szoktak új részt írni, akkor miért ne lehetne egy színműnek. Így hozták össze a szerzők Az ember tragédiája 2.0-t , amelyik most könyvben is megjelent a Kossuth kiadónál.

Závadánál a Nagyváradról elinduló Ádám a hitleri kor Berlinjébe kerül, Leni Riefenstahl-lal dolgozik együtt és egy erdélyi riportútján szembesülnie kell vele, hogy szerelmét, Évát miként viszik el a csendőrök, mint zsidót. De a történet itt nem ér véget, hiszen Ádám és Éva minden korban újra és újra megjelenik és szembesül árulással, hittel, bizalommal, kinek éppen mi jut, így aztán a kommunizmusban is megmártóznak, aztán ott legyenek 1989-ben Berlinben is, ahol egy korszakot temet maga alá a fal.

Ahogy Ádám mondja ott a berlini fal összeomlásakor:

„Ami csak nyugatnak jutott eddig
 Az nekünk, keletieknek is jár!
Jólét és szabadság -  ez már a mi
Jussunk is. Európa a miénk!”
 

Amire persze Lucifer, kinek lényege a tagadás valami effélét jegyez meg:

„S a nép, a tömeg? Semmit se nyer. Csupán

Nevet cserél – no meg hűbérurat.”

 

Majd író (Krúdy) és rabbi (Adler) egymástenyerébe csap és megy a dolgára a száz évvel ezelőtti Budapesten, hogy még sok szép kaland várjon rájuk.

 

(Pont Magazin, 2021 február)

A farciceréző püspök esete

Az erkölcstelenség szörnyű lelki sárkánya

 

Budapest Főváros Kormányhivatala viccesebb, mint több évfolyam Hócipő. Pedig mi is igyekszünk és érünk el alkalmi sikereket. De van, amikor nem tehetünk mást, mint megemeljük és meglengetjük kalapunkat és azt kiáltjuk: ez igen. Esküszöm, hogy ez a magas hivatal adta írásba, hogy a Meseország mindenkié című kötet kiadója megtévesztő gyakorlatot folytat, mert. „a könyv értékesítése mesekönyvként történik, amire a megnevezés és a borítón lévő grafikus ábrázolás is utal, de az nincs feltüntetve, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg. Így a fogyasztók tudtukon kívül a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek.”

Farciceréző püspök Mátyás korából. Na, ezt rakd össze.

Ha elült az önfeledt kacagás e sorokat olvasván, és már nem a térdünket csapkodjuk, akkor azért gondoljuk végig, hogy micsoda új lehetőségeket rejt az, hogy egy kormányhivatal előre értékeli a művészeti alkotásokat mondanivalójuk szerint. Mert nyilván nemcsak a könyvekre vonatkozik mindez, hanem a filmekre, a zeneművekre, a festményekre és a szobrokra is. Érdemes lenne bevezetni az „elfajzott művészet” kategóriát, s amelyik alkotás a kormányhivatal értékítélete szerint nem felel meg a kipcsák-keresztény-hátrafelé nyilas erkölcsöknek, az rögtön kapjon megkülönböztető jelzést, nehogy megrontsa a védtelen közönséget.

Nyilván a „Héja-nász az avaron” dupla vörös felkiáltójelet érdemel, méghogy „két lankadt szárnyú héjamadár.” Meg „Dúlnak a csókos ütközetek” – majd, ha összeházasodtatok ott és úgy, ahogy mi mondtuk, talán. Természetesen akkor is kizárólag gyermeknemzés céljából. Csak semmi bujálkodás. És kérünk igazolást, hogy egyik héja hím a másik tojó – nehogy megpróbálják kijátszani az éberségünket. Mondjuk Adyval amúgy is bajok lesznek, disznófejű Nagyúr, meg tökmag Jankók? Indexre vele.

Javaslom, hogy az irodalom ellenőrző részleg, amely a Petőfi irodalmi múzeum kebelén belül talál méltó elhelyezésre, viselje Szabolcska Mihály nevét – Szabolcska Mihály Nemzetmentő Program – jelszava valának pedig: „Kicsi kunyhó, szerető szív,/Messze égbolt, tiszta, kék -/Fulladjon meg Ady Endre/Lehetőleg máma még.”

A Micimackó sajnos szintén a cenzúra karmai között végzi. Ott van Kanga, aki egyedül neveli gyermekét, semmint hagyományos családban. Aztán maga Micimackó, akinek nemi identitása meglehetősen bizonytalan. Női nevet visel, pedig… Nem véletlen kiált föl Róbert Gida rögön a fertő legelején: „Hát nem fiú? Azt hittem fiú.”

Aztán el kell búcsúznom gyermekkorom kedves regényétől, a Fecskék és Fruskák-tól. Nancy kapitány kifejezetten férfias jelenség. Leány létére egy kalózcsapat vezetője, nadrágot hord, nem lehet példa a hagyományos családmodellt bemutató, gyermekek kezébe adható műben.

Az Alice csodaországban szintén nem olvasható, a hagyományostól eltérő viselkedési mintákat közvetít alattomban. Ugyanis egy fakutya is szerepel benne, aki eltűnik úgy, hogy csak a mosolya marad. Még a végén elhiszi ezt egy ártatlan gyermek, hogy így is lehet.

Az Emil és a detektívek-nek szintén lőttek. Hiszen Emil, mint tudjuk, kifestette pirosra a nagyherceg szobrának az orrát, sőt még szénfekete bajuszt is rajzolt neki. S ki tudja mit nem követ el a felsőbbség ellen, ha a rend derék őre Jeschke őrmester meg nem jelenik a színen.

Janus Pannonius sem mehet át a kormányhivatal szűrőjén, különösen mert visszaél azzal a látszattal, hogy ő mint katolikus püspök biztosan csak szépet és jót mond, közben meg a Pindola kisciklus versei: „Pajtásommal - pfúj! - már régen farcicerézel - így hívják ama csúf dolgot a jó nevelők,/hogyha fiúgyereket dugdosgat hátul a felnőtt.” De ez is megér egy misét: „Azt mondod gyereked van tőlem s jársz a nyakamra./Szilvia, furcsa e vád s jogtalan is, kicsikém. Mert ha te dús tövisek közt jársz, mondd, így keseregsz-e:/Vérzik a lábam, s jaj, épp ez a tüske hibás!” (Ráadásul, még tisztességesen magyarul sem tudott ez a hazátlan bitang, Berczeli Anzelm Károlynak kellett megmagyarítania.)

És szó sem lehet arról, hogy a magas cenzúra engedélyezze a Biblia forgalmazását. Tessék csak Szodomára gondolni, Putifárnéra. Jákobról is kiderül, hogy semmiképpen nem élt olyan életet, amit elvárnánk egy hagyományos családmodellben. Nemcsak egy húgot és egy nővért vett felségül – ráadásul, hogyan – és született tőlük csomó gyereke, de még a két feleség szolgálóit is – szó ne érje a ház elejét – többször felcsinálta.

És az Újszövetség. A jézusi születés története sem a hagyományos családmodellt követi, Máriával és Józseffel és a Teremtővel. Nem adnám ártatlan kisgyermekek kezébe a kötetet. Legfeljebb, ha a címlapján vörössel odaírnak, hogy vigyázat, tele van erkölcstelenséggel, félredugással, de még gyilkosságokkal is.

Petrit idézve: „Zakatol a szentcsalád/Isten tömi Máriát,/József nem tud elaludni,/keres valami piát.” – A folytatást nyilván ismerik. De cenzúra miatt most ugye tessék csak fejből hozzáképzelni.

A világirodalom ad még munkát a Szabolcska Mihály Munkacsoportnak. Anna Karenina nem a férjébe szerelmes. Jaj, mi lesz ebből. Hamletnél most elég csak a „vérnősző barom”-ra gondolni. És így tovább

Olvasni szeretek, ezért arra is fel kell készülnöm, ha a kormányhivatal illetékes cenzorai elkobozzák a veszélyes műveket. Valami akkor is kell, hogy maradjon. Ezért beszereztem Tóth Tihamér püspök „Tiszta férfiúság” című alapművét, s ennek néhány sorát betanulom, s egy szent ének dallamára majd ezt dúdolom: „Hogy a te lelked mindig kristályos maradjon, fiam (…), azért írtam ezt a könyvet. Mert tiszta lelkűnek maradni és így érni férfiúvá – ez a legszebb életművészet! (…) Mai társadalmi életünknek sok megnyilatkozását mennyire átfertőzte a léha felfogás. Úton-útfélen, utcán, színházban, könyvekben, barátaid társaságában, mindenütt eléd kerül a Teremtő terveinek gyászos kicsúfolása, szinte tolakodva tör rád egy bűnkísértés, az erkölcstelenségnek, lelki tisztátlanságnak szörnyű sárkánya.”

Ez rendben lesz már.

(Hócipő, 2021. 2. szám)

Minden megoldás érdekel - Vince Mátyással és Závada Pállal

 "Minden megoldás érdekel" - egy remek beszélgetés száz év apróhírdetéseiből a szerkesztővel, Vince Mátyással és az előszót író Závada Pállal. Ugyanott, egy jó beszélgetés kapható.

A Rókus papja is mentett zsidókat

Molnár Frigyes (1896-1964), a budapesti Rókus templom plébánosa minden valószínűség szerin 1944-ben azon katolikus papok közé tartozott, akik úgy próbálták zsidó honfitársaikat menteni, hogy az utolsó pillanatokban megkeresztelték őket, keresztlevelet adtak nekik. Az, hogy ez végülis önmagában sokszor már nem ért semmit, nem von le egy fikarcnyit sem személyes bátorságából.

Nem Molnár Frigyes volt az egyetlen ilyen katolikus pap. E hasábokon többször írtunk már a Nagymező utcai Szent Teréz templom plébánosáról,Hévey Gyuláról, aki szintén ily módon segítette zsidó honfitársait. Neki nemrégiben Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi társaságában avattunk emléktáblát a Wallenberg Egyesület segítségével. Lehet, hogy most Molnár következik.

Egyelőre még elég keveset tudunk a történetről, de napról napra új részletek kerülnek elő. Az első látásra is biztos, hogy az 1944-es keresztelési anyakönyv jóval vastagabb, mint az előző éviek – nem beszélve a következő éviekről - és itt megmaradtak a kikeresztelt zsidók kérvényei, iratai, néha esedezései, hogy kereszteljek ki őket, de még az amúgy elvben kötelező alaki kellékként előírt kérelmek is, hogy az illetőt bocsássák el a zsidó hitfelekezetből. Különösen érdekesek azok a dokumentumok, amelyek arról tanúskodnak, hogy nem mindenki kapta meg a rabbinátustól ezt az engedélyt – így több olyan dokumentum is szerepel itt, melyben a kérelmező tanukkal igazoltatja, ő el akarta hagyni a zsidó felekezetet, de a rabbi nem engedte, ennek ellenére katolizálni kíván.

1944—ben sokáig tartotta magát az a hír, hogy a kikeresztelkedett zsidókat a keresztény egyházak majd megmentik. Ez nem is volt teljesen alaptalan. Bár aztán, részben a katolikus egyházi vezetők, elsősorban Serédi Justinián prímás túlzott óvatossága miatt, ez hiú ábrándnak bizonyult. Ám Hévey és Molnár története azt mutatja, a plébánosok közül többeknek helyén volt a szíve és tudta, mit jelent a felebaráti szeretet. Érdekes, bár talán nem meglepő, hogy két olyan plébánián történt ez a dolog, amelynek területén nagy számban éltek zsidónak minősített, kivégzésre ítélt, magyar állampolgárok.

További kutatást igényel, hogy bár sok dokumentum előkerült, egyelőre annak még nincs nyoma, hogy az áttérni jelentkezőktől elvárták-e az előbb hat majd három hónapnyi katekizmus tanulást – bár ebből is később mintha engedtek volna a Nagymező utcában – vagy a közvetlen életveszély miatt, azonnal megkeresztelték enélkül is az ebben reménykedőket.

Molnár[JD1]  nemcsak plébános volt itt, de az Actio Catholica karitászának, azaz jótékonysági intézményének is az egyik vezetője, ezért az is kutatási feladatunk hogy a Noemi Szekely-Popescu vezette washingtoni székhelyű United States Holocaust Memorial Museum csoporttal, kiderítsük a pap vajon  ott is végzett e segítő tevékenységet..

Az mindenesetre érdekes, hogy bár a korabeli zsidóellenes megjegyzésektől sem mentes egy 1939-es nyilatkozata, ebben mégis határozottan kimondja, hogy „mindenféle újmódi jelvény, népmozgalom, mindenféle eltorzított és csúffá tett kereszt és állati bálványok helyett mi, az eucharisztiában keressük üdvösségünket. Nem a nyilaskereszt, nem a csodaszarvas a mi eszménk, hanem. a világ megváltónk keresztfája.” Bátor és fontos gondolat a korban.

És itt még nincs vége. a közvetett bizonyítékok sorának. 20003-ban jelent meg egy olvasói levél a Vasárnapi Hírekben, amelynek írója arról számol be, hogy őt, mint katonaszökevényt másokkal együtt bújtatta volna Molnár a Rókus pincéjében. (Bár e közlés erejét árnyalja, hogy egy olyan embertől származik, akiről korábban már kiderült, a fantáziája sokkal, de sokkal erősebb, mint az emlékezőtehetsége.)

De kutakodjunk még tovább. A Rókus templomot 1944-ben több bombatalálat érte. Nagyon súlyosan megrongálódott. Plábánosa azonnal nagyszabású akciót indított újjáépítésére. Nem sokkal a felszabadulás után a Magyar Nemzet egy lelkesült cikkben számolt be arról, milyen sokan segítenek ebben. Az írásban van egy tanulságos idézet a plébánostól:  „A minap feljött hozzám egy orvos és két darab húszkoronás aranyat adott át.  A nyelve alatt rejtegette - miközben meztelenre vetkőztetve hurcolták végig a városon.

-          Nem volt keresztény?

-          - Nem fontos. A cselekedet a fontos. A vallást nem szabad nézni.”

Nem kell különösebb rejtvényfejtő képesség e szöveg megértéséhez. Nyilvánvalóan egy a Rókus papja által segített zsidó orvos hálájának kifejezéséről van szó. (Azt pedig, hogy ezt miért nem írták le egyenesen, már a korabeli viszonyokra jellemző.)

És más nyoma is található annak, hogy Molnár igyekezett segíteni. A zsidó hitközség székházában néhány éve avatták föl Trom Aladár emléktábláját, aki zsidómentő tevékenységéért a Világ Igazai közé is került. Táblaavatóján, s most nekem külön is, megerősítetté fia, hogy édesapja Molnártól szerzett egy írást, hogy rövidesen a nunciatúrától egy igazolást kap, hogy pápai védettség alatt áll. S ez a papír segített neki abban, hogy szabadon mozogjon, s így többeket képes legyen megmenteni. Egy egyszerű, aláírt, lepecsételt, iktatószámmal ellátott cetli, nem egy nagy dolog. De egy olyan ember kezében, aki merte használni, életeket jelenthetett.

Adott e másnak is ilyen vagy ehhez hasonló dokumentumokat Molnár? Találunk-e esetleg oylanokat, akiket ő keresztelt ki, még nem tudjuk. Mindenesetre, akinek esetleg van bármi személyes emléke a Rókus templom plébánosáról, Molnár Frigyesről, az  kérjük, keressen meg a desijanos@outlook.com címen.

Megérdemli, hogy megőrizzük az emlékét.

 

---

 [JD1]

Janikovszky Éva gyerekkori naplójáról Janikovszky Jánossal

Egy nagyon izgalmas könyv, Janikovszky Éva gyerekkori naplója. Illetve gyerekkortól a felnőtte válásig. Éva fiával, Jánossal beszélgetünk az alanti videón.

Emléktábla a zsidókat mentő katolikus papnak

Hévey Gyula emléktábla avatásáról készült beszámoló. Fontos, hogy táblát kapott, még ha nem is "mentett meg" 3500 zsidó embert a Vészkorszak idején - de, hogy megpróbálta és hogy rajta nem múlt az biztos. Fontos, hogy mai utódai tisztelettel emlékeznek rá.

Hévey Gyula terézvárosi plébános emléktábla avatása

Tisztelt egybegyültek!

Hévey Gyula plébánosra és bátor segítőire emlékezünk most. Akik például szolgálhatnak arra, hogy amikor a diktatúra mindent maga alá hajt, akkor is van választás. Az ember szabad akarata megmarad és ki lehet állni a zsarnoksággal szemben, még akkor is, ha ehhez komoly bátorság szükséges.

Hévey történetére akkor bukkantunk, amikor a washingtoni US Holocaust Memorial Museum megbízásából kezdtük el – Vági Zoltán és Noemi Szekely–Popescu kollégámat kell említeni - Horváth Zoltán plébános úrék támogatásával kutatni ezt a történetet.

Gergely Anikó

Erdő Péter bíboros, prímás

Szécsi József dr.

Horváth Zoltán a mai plébános

Sebes József, Wallenberg Egyesület elnöke

Fekete László főkántor

Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi

Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke

Hévey hősiességének ismertetéséhez egy kortársát idézném. Lévai Jenő a Vészkorszak egyik első magyarországi kutatója ezt írta naplójában:

„Híre terjedt hamarosan, hogy a katolikus klérus, főképpen Serédi Jusztinián hercegprímás közbenjár az áttért zsidók érdekében. A hírnek volt alapja. Érthető tehát, hogy az életéért remegő, s minden szalmaszálba kapaszkodó pesti zsidóság egész nagy hányadán valósággal „kitérési láz” vett erőt. Különösen a terézvárosi plébános hivatalát ostromolták meg az áttérni szándékozók. Tumultuózus jelenetek zajlottak le a Nagymező utca és a Próféta utca között felsorakozó sárga csillagos tömegben. Lökdösték, ütötték, verték egymást a zsidók: ki juthasson előbb keresztvíz alá. A tömeggel szemben a plébános és káplánjai tehetetlennek bizonyultak, de feltűnt ez a „hitbuzgóság” a nyilasoknak is, akik élesen támadták a zsidókon túl a katolikus papságot, sőt a katolikus egyházat is. Ám ezzel sem elégedtek meg, hanem belekötöttek a templom előtt tömörült zsidókba is. A megbotránkoztató utcai jelenetek úgy elszaporodtak, hogy az érseki helynök kénytelen volt beleavatkozni. A plébániák ajtaját bezárták, s táblákon közölték; az áttérések szünetelnek.

Ezentúl az egyes zsidó házakban megbízottak írták össze az áttérni szándékozókat, csoportokba gyűjtötték őket, s egy-egy vallástanár vezetésével többnyire az óvóhelyen 3 hónapos tanfolyamokat indítottak(…)A július–augusztusi sűrű légitámadások alatt aztán az óvóhelyeken érdekes és jellemző jelenetek zajlottak le. Katekizmusokból tanultak, és egymást kérdezgették az áttérő-jelöltek, s ugyanakkor ijedtükben és félelmükben héber imákat mormoltak. A „Smá Jiszráel”-t a szeplőtlen fogantatás és a szentségek mibenlétéről folyó értekezés váltotta fel. Ilyen óvóhelyi diskurzusok során hangzott el ez a jellemző mondat:

– Minden jó lenne a katolikus vallásban, csak térdelés után nem tudok felkelni.

Hatalmas molett hölgy panaszolta így el keserveit barátnőjének az elemi iskolás katekizmus lapjait gyűrögetve.

A három hónapi tanulási idő – véletlen végzetszerűséggel – éppen a zsidó ünnepekre esett. Az újév és a hosszúnap templomba járói között is tömegével voltak a kitérésre jelentkezettek. A templomi prédikációk közül különösen Hevesi Ferenc dr. ostorozta a szószékről élesen a hitehagyottakat. A prédikáció hatása nagy volt, s a templom elhagyása után a templomgondnok a padokban néhány katekizmust talált.

Eddig Lévai beszámolója. Ma már tudjuk, a kikeresztelkedés nem mentette meg az embereket. A németek és a magyar hatóságok „a zsidókra” vadásztak, legyenek keresztények vagy zsidók. Őket ölték meg.

Ahogy Karsai László professzor kutatásából tudjuk, aki megtalálta Hévey egyik vallástanárának a beszámolóját, az akció valóban nem volt veszélytelen, hiszen Tóth Alajos katolikus papot a nyilasok elfogták, letartóztatták és megkínozták, amiért zsidóknak próbált segíteni.

S onnan is nyilvánvaló, hogy azok a papok, akik vállalták, hogy egy efféle mentőakcióban részt vesznek, maguk is nagyot kockáztattak. Elég csak belelapozni a korabeli nyilas hecclapokba, propagandakiadványokba milyen durván támadták ezért a zsidóknak segíteni szándékozókat.

Ráadásul azok a papok, akik kereszteltek, tudták, nem „megtértek” új „hiveik”, hanem az életüket mentik. Mégis kockáztattak, mert hitük és emberségük kötelezte erre őket.

A nyilas lapok támadása ellenére a keresztelések csak az ostrom legdurvább napjaiban álltak le. A háború után a túlélők döntő többsége levetette a kereszténységét, sokszor a zsidóságát is próbálta – de az biztos, Hévey és kollégái tettét sokáig nem feledték, bízhattak benne, hogy mindig akadnak Héveyhez hasonlóan segíteni készek.

Héveyt ez sem mentette meg, s bár pontosan sorsát nem ismerjük még, annyit tudunk, a következő totalitáriánus diktatúra őt is elsodorta.

Végül, ha az emléktáblára nem is fért fel, de most hangozzon el azok neve – ahogy Vági Zoltán kutatásából tudjuk – akik részt vettek ebben a bátran envezzük annak, ami, hősies akcióban: Keresztes Frigyes, Kiss Mihály, Dr. Illés Imre, Schweitzer J?, Dr. Károlyi Károly, Gerőfy Béla, Páter Révay Tibor, Páter Dittrich, Dr. Gusztáv Béla, Köhler Ferenc, Bordás Sándor, Páter Szay Géza, Rózsavölgyi László káplán, Tóth Alajos. Szabó Andor, Kostek Jenő és természetesen Hévey Gyula.