Béke Ukrajnában

Mit tehetünk a politikai aljasságai ellen? Ami körbevesz minket, befon és lehúz. Cinkos, aki néma. Ötletek lelkiismeretfurdalás elkerülésére. Lehet csatlakozni, kipróbáltam, jó érzés, napokig kitart.

Budapest, késő délután. Orbán vezér éppen arról beszél, hogy „nem is világos, ki támadott meg kit” az orosz ukrán háborúban, ugyanezekben a pillanatokban egy kis csoport, szintén Budapesten, mentőautókba gyógyszert pakol éppen. S mire az orbáni nagygyűlés termében elhalkul a hosszan tartó, szűnni nem akaró taps, s a kiöregedett közönség a buszai felé botorkál, addig el is indul a kis konvoj Ukrajna felé. Mert van másik Budapest is. Nemcsak a háborús uszító, hanem a békét vivő. Az én Budapestem. Képviselői pár óra múlva Záhonynál elhagyják az Európai Uniót, felidézve, hogy még emlékszünk arra, amikor Hegyeshalomnál beléphettünk az Unióba. és tessék, most (még) ott is vagyunk.

Moszkva, másnap délelőtt. Putyin vezér éppen azt mondja, hogy „nem érezzük magunkat felelősnek, mert nem mi kezdtük ezt a háborút”, s ebben a pillanatban a megtámadott országban, igaz a békésebb szegletében, Spányik doktor vérnyomást mér és gyógyszert ír fel egy Donyeckből menekült egykori bányásznak, akinek súlyosak a viszér problémái és magas a vérnyomása. A helyszín egy ungvár környéki menekültszálló.

Budapest/Moszkva, egész nap. Orbán megint mond valamit és biztos Putyin is, rémeset és hazugot, de történetünk szempontjából ez már teljesen mindegy.

Ukrajna, Kárpátalja, szombat, vasárnap. A Medspot Alapítvány megkezdi 35. rendelési napját a menekültszállókon.

Először a gyógyszereket kell felcigölni a mentőből harmadikon összedobott, ideiglenes rendelőbe. Előttem a keskeny lépcsőn Kincses doktor szuszog felfelé, túlméretezett gyógyszeresládákat hurcolva. Nemrég még az orvosi kamara elnöke volt, korábban államtitkár, képviselő, nagy intézetek vezetője. Most hórukkolva újra fordul, hogy minden felérjen időben, s a folyosón várakozóknak elkezdődhessen a rendelés.

Egy bábuska óvatosan megjegyzi, hogy biztos, hogy az a szőke kislány igazi orvos ott az ablak előtt? Megnyugtatják, régi motoros, hosszú ideje vesz részt a Medspot munkájában. Az öregasszony hiszi is nem is, de amikor meglátja, szakszerűen mennek a dolgok, beletörődik. Annyi mindenben kellett mostanában.

Jönnek sorban a menekültek. Más nincs itt, csak ez a szoba. Négy sarkában négy „rendelő” - itt a tolmács segítségével beszél orvos és páciense. A betegeket sem zavarja már ez az intimnek nem nevezhető helyzet. Megszokták. Jó páran harmadik-negyedik éve élnek itt, ebben a valamikori ledurrant kollégiumi épületben. Tizenkét négyzetméteren, négy öt emeletes ágy. Ki kényeskedik itt most azon, hogy mindenki előtt bújik ki a blúzából, hogy meghallgassák a tüdejét, EKG-t csináljanak neki. Igaz, ehhez le kell szórni a kabátokat, vickeket-vackokat a döglött sezlonyról. Ing fel, jönnek a tappancsok. Csóválja a fejét a mentős. És kérdezi: szedi maga rendesen a gyógyszerét?

„Legalább valakinek mi is fontosak vagyunk, ha már sokszor úgy érezzük, a saját országunknak sem” - magyarázza egy éltesebb hölgy a tolmácsnak és integet neki hevesen, hogy fordítsa csak le a csoport pszichológusának. Majd egy nagy csúnya, horgolt babát nyom a meghatódott pszichológus kezébe, amit tegnap fejezett be. Padarok - hallom és ezt nem kell lefordítani.

-       A férjem jó három hónapot volt orosz fogságban, megkínozták, megverték őket, kiverték a fogait. Szörnyű dolgokon mehetett keresztül, de nem akar róla beszélni és pszichológushoz sem akar menni, pedig tudom, hogy rémálmokkal küzd- vigasztalja egy lány a pszichológusunkat, amikor sorra utasítják vissza a segítségét a népek. (Megírom ezt a történetet a Facebookra. Valaki rögtön válaszol, hogy el ne hidd már ezeket az ukrán sirámokat. Verés, meg fogkiverés, hazugság, propaganda, ne dőlj már be nekik, különben is ők kezdték - állítja magabiztosan Kalocsáról egy zömök, bajszos polgártárs, öntudatos digitális harcos. És akkor csak annyi jut szembe, gyere csak el eddig, csak a határ túloldaláig és beszélj ezekkel az emberekkel, nézz a szemükbe, simogasd meg az itt összezárt gyerekeik fejét, adj nekik egy tábla csokit. Na és akkor vegyük újra jelenetet. De ezt csak úgy gondolom, el is hessegetem hamar az ötletet, sejtem a reakcióját.)

-       A kert hiányzik a legjobban, néha itt is kimegyek és gyomlálgatok egy kicsit - pityereg egy öregasszony, lemondó bölcsességgel. Tudja, ő már haza nem jut. Talán háza helyén csak egy bombatölcsér maradt.

-       Magas vérnyomás, stressztünetek - rögzíti az anamnézist dr. Spányik András, a Medspot Alapítvány orvos-vezetője, ezeknek a kihelyezett rendeléseknek a fő szervezője.

-       Ok, vérnyomáscsökkentőt biztos lehet neki adni, de ettől mi oldódik meg? Persze, hogy ideges, a családja egy része ott ragadt a front mellett, az orosz drónok és rakéták lőtávolságában. Ezen milyen gyógyszer tud segíteni? - kötözködöm egy kicsit az orvossal.

Nem én lehetek az első, aki ezzel jön, a válasz sokszor elcsattanhatott már itt:

-       Nyilván nem tudjuk a problémáikat megoldani. És fontos a vérnyomáscsökkentő, az antidepresszáns, a vitamin, a vizsgálat. De a legfontosabb mégis az az érzés, hogy hónapról hónapra újra jövünk, törődünk velük, hogy maradt valami kis stabilitás ebben az életben.

Ebben maradunk. Nincs idő mélázni. Vár a következő hely. Az önkéntesek gyakorlottan pakolják össze a tábori rendelőt, gyógyszereket, műszereket. Egy fekete hajú lány elsőnek a sarokba eddig kitűzött piros-fehér zöld zászlót hajtja össze és teszi egy kipukkanó láda tetejére. A másik Magyarország zászlaját.

Trappolunk le a ládákkal az emeletről a kanyarós lépcsőn és közben azt látom, hogy beáll közénk cipekedni két furcsa, öltönyös alak. Egy kis szikár és egy kövér.  A Putyin és az Orbán. Jöttek, hogy segítsenek az elüldözötteken, a kifosztottakon, a menekülteken, az apa nélkül felnövő gyerekeken, a magányos nőkön, az elfeledett öregasszonyokon. Legalább ennyit.

Budapest, Moszkva. És holnap bizonyára kitör a béke.

Csak így lehet.

 

Jó emberek voltak - a kárpátaljai zsidók sorsa - Rádószínház a Klubrádióban

Hogyan éltek együtt zsidók, magyarok, ukránok a Kárpátalján. Mit szóltak a többiek hozzá, amikor a zsidókat elvitték, És mi lett azzal a maroknyi kisebbséggel, aki visszajött? és miként éltek aztán a magyarok a szovjet birodalomban?

Ez e gy afféle kísérlet - rádiójáték? - a Klubrádióban. Szeptember 3-án 14.00-tól ismétlés vasárnap 8.00-tól. És aztán lesz majd link is, annak aki utólag hallgatja meg.

 

Focilabda kapedliből

Nagyszőllős jellegzetes kárpátaljai posztszovjet városka. Nyomokban még felsejlik a hajdani monarchia viszonylagos jóléte. De a szovjet idők jegyei még messze nem tűntek el, miközben már láthatóak az új idők új építményei is, a szép kávézók, egy-két normális vendéglő, tisztes üzlet – s közte mindaz, ami a szovjet idők igénytelenségét, szegénységét jelentette.

Nagyszőllősön a XVIII. századtól már biztosan élnek zsidók. Szépen gyarapodó, erős közösség volt. Híres haszid rabbik, később sok cionista szervezet. Egyre bővülő intézményhálózat, viszonylagos biztonság jó ideig. Épülő zsinagógák. Az I. világháború után megtelepedik itt és munkát kapnak Galiciából menekülő zsidók, vagy olyan zsidó hadifoglyok, akik itt reméltek biztonságot, munkát, ellátást. Köztük a híres rabbi Hajim Horowitz, akit majd a magyar hatóságok közreműködésével ölnek meg családjával együtt 1941-ben Kamenyec-Podolszkijban.

A negyvenes évek legelején a város lakóinak bő harmada, több mint 4 ezer ember, tartozik a zsidó közösséghez. A húszas években a 36 tagú városi tanács 11 tagja a Zsidó Nemzeti Párt küldötte, még az egyik polgármester-helyettest is ők adják. De hát ez a demokratikus Csehszlovákia ideje.

A bécsi döntés után a város Magyarországhoz kerül, s ezzel vége az itteni zsidó életnek. Előbb a jogfosztások, sokaknak a halál Kamenyec-Podolszkijban. A többieknek előbb a kifosztás – majd a gettóbagyűjtés, Auschwitz – ahol szinte mindenkit megölnek. A magyar királyi csendőrség és a hivatali apparátus brutális közreműködésével ér véget többé-kevésbé a zsidóság története itt.

Szombat délelőtt van, kedvesen süt a nap. Nekivágok a megmaradt kis utcáknak, ott ahol egykor a gettót berendezték. Akad egy emléktábla, amely a gettót idézi. Sokféle emlékmű van itt, a főtéren a legutóbbi háborúk áldozatainak az emlékműve, az afganisztáni harcoktól a legutóbbi ukrán-orosz háborúig.

A sarkon egy szovjet időket idéző boltocska, üres pultokkal ásítozik – mellette egy másik üzlet, amely még Bécsben is megállná a helyét. A vásárlók az előbbiben nézegetik az üres húsoskampót és a másodlagos frissességű felvágottat – úgy látszik a megszokás nagy úr.

Kicsit beljebb megyek és akkor ugrik elém egy szépen rendberakott épület, nyilvánvaló, hogy a zsinagóga. Megállok a kerítésnél, jobb kezemmel rázogatom a kilincset, zárva. A ballal kapedli után kutatok, hátha szükség lesz rá.

És ekkor látom, hogy jön kifelé egy úr, kapedlival a fején.

-          Git sabesz – köszönök neki.

-          Git sabesz – felel és várakozóan néz.

Eddig egyszerűn ment, de hogyan tovább? Errefelé elég nagy a nyelvi kavarodás. A legegyszerűbb utat választom:

-          Jó szombatot hát, beenged?

Nem is különösebben lepődik meg, nyitja a kaput és tessékel befelé. Ő itt a rasekol, Weiss Miklós úr. Büszkén mutatja, hogy részben magyar állami segítséggel elkezdték az épület felújítását. A szovjet időkben tornateremnek használták és igyekeztek minden olyasmit eltüntetni az 1874-ben felavatott épületről, amely emlékeztetett egykori használóikra, az itteni zsidókra.

A tető készen van, a vízelvezetést megoldották – de bent ma csak a csupasz téglafalak állnak. Mi tagadás, a pucérra vetkeztetett fal, az ablakokon betörő fény egészen különös hangulatot teremt. A pusztulásét és a feltámadásét egyszerre. Vagy legalábbis a reményét. Hiszen kérdés, honnan lesz pénz a folytatásra és az sem egyértelmű még, ki finanszírozza a további munkálatokat. A háborúban álló Ukrajnának belátható időn belül erre nem lesz pénze, a magyar állam már beszállt, s bár a Kárpátaljáról elszármazott zsidóknak például Izraelben is van csoportja, olyan kevesen élték túl a holocaustot, hogy nem sokan akadnak, akik segíteni tudnak.

Mindenesetre, jobb a helyzet, mint amikor tornaterem működött itt, ráadásul azzal, hogy a tető készen van már, megállították a további pusztítást.

A zsidó motívumokat részben régi képek alapján próbálják helyreállítani, részben a miniszobrairól ismert Kolodkó Mihály szobrászművész segítségével igyekeznek restaurálni.

Weiss meséli, hogy amikor kiemelték az ablak-keretet, akkor egy résben szalmával kitömve két labdává egybegyúrt kapedlit találtak. Minden valószínűség szerint a negyvennégy tavaszán a gettóból ide összegyűjtött gyerekek játszhattak ezzel – életükben utoljára – s miután már semmijük nem maradt, így készítettek labdát maguknak. Aztán, amikor elvitték őket, utolsó kincsüket eldughatták – talán ők még bíztak benne, hogy visszajönnek.

Megyünk fel a lépcsőn, egy kis szobában ketten imádkoznak – orosz anyanyelvű zsidók, akik itt kötöttek ki. Az egykor itt élőket megölték, a visszajött maradék a háború után vándoroltak ki, vagy a nyolcvanas-kilencvenes években. Az utolsó zsidók, ahogy a magyarok,  most mennek el – de az élet nem áll meg. S ha a minjen még nincs is meg, lehet, hogy egyszer feltámad még az élet a nagyszőllősi zsinagógában.

(Pesti Sólet, 2020 augusztus)

Pár lépés az én Ungváromon

Pistivel harminc évvel ezelőtt vettünk itt száz rubelért egy csokor virágot. Ugyanit. Majd egy havi nyugdíjért. Hol a rubel, hol a nyugdíj, hol a Szovjetunó, de legfőképpen, hol Pisti.  A cikk legalább még megvan. https://fotolexikon.blogspot.com/2008/07/virgot-virgrusnak.html

Folyópart. Itt lehet andalogni pl.

Ez még a csehszlovák időkből maradt meg, mindig megcsodálom. Remélem, továbbra is vigyáznak rá.

Vár és régi autó. Van pár túlélő még

Az anyák itt is erősek

Na, itt a baj. Ez volt az egyik kedvenc vendéglőm és most bezárt!!! #Varosh mi lett veled?

És itt egy másik ungvári beszámoló: https://fotolexikon.blogspot.com/2018/01/ungvar-hetkoznap.html

A szerelem sötét verem, és még rád is zárják

A szerelem, sötét verem. Az ungvári sétálóhíd lakatjai a bizonyíték erre.

Mini szobrok a gerillaszobrásztól

Kolodkó Mihály, a "gerillaszobrász" izgalmas s alkotásai még november 17-ig a Kahan Art Space-ban láthatóak.

Meg persze itt-ott az utcákon. Hiszen a gerillaszobrász már csak ilyen, elhelyezi apró remekműveit a városban. S nemcsak Budapesten. Most az ungvári szobrokból adunk egy ízelítőt. Vigyázat, az utolsó, a lámpagyújtogató nem miniszobor, talán nem is gerilla, de hogy nagyon jó az is, az biztos

ő Houdini

Svejk

A lámpagyújtó

Fotók a tömeggyilkosságról

Több mint 20 ezer embert gyilkoltak meg 1941 augusztus végén Kamenyec-Podolszkijban, akiket a magyar hatóságok gyűjtöttek össze és deportáltak. Ez a pár kép Lévai Jenő elveszett hagyatékában volt és a Képes Figyelő című lapban jelent meg. 

A szöveg szerint: "Az I. kép az 1941 augusztusában Magyarországról kiutasított "állampolgárság nélküli" zsidók egy csoportjának deportálását ábrázolja, amint teherautókon dobják őket Munkácsról a határra, ahol 18.000 magyarországi kiutasítottat mészároltak le. A II. kép a kiutasítások katonai parancsnokát adjutánsával ábrázolja, amit művében gyönyörködik. A III. kép a munkácsi deportáló különítmény fényképe. Mögöttük egy deportáló teherautó utasaival látható. A IV. kép a deportálások rémségei közepette került felvételre. A kép jobboldalán az azóta felakasztott Ferenczy László  csendőralezredest láthatjuk a "helyzethez illő" kitűnő hangulatban. mellette felesége, karján kisfiával. Tőlük jobbra egy másik pár, ugyancsak ragyogó jókedvben. Vajjon kicsodák ők, s mi a szerepük a tragédiában?"

Zsidók Körösmezőn

A zsidó/magyar/egyetemes történelem egyik igen gyászos fejezete kötődik Kőrösmezőhöz. Itt gyűjtötték össze azokat az embereket a magyar hatóságok - még messze-messze . német megszállás előtt - akiket nem tartottak elég rendes magyarnak (már ez is óriási botrány), s ezért az egyszerűség kedvéért agyonlövöldözték őket, miután összeszedték, összegyűjtötték őket Kőrösmezőn, majd Kamenyeck-Podolszkijban, gyerekestűl családostúl meggyilkolták őket. Talán, ha ennyit tudunk.
Pedig valamikor itt virágzó zsidó élet lehetett, a nyomai még láthatóak.
Most pár kép a temetőről, de folytatás következik.

pár kép még itt Körösmezőről