Béke Ukrajnában

Mit tehetünk a politikai aljasságai ellen? Ami körbevesz minket, befon és lehúz. Cinkos, aki néma. Ötletek lelkiismeretfurdalás elkerülésére. Lehet csatlakozni, kipróbáltam, jó érzés, napokig kitart.

Budapest, késő délután. Orbán vezér éppen arról beszél, hogy „nem is világos, ki támadott meg kit” az orosz ukrán háborúban, ugyanezekben a pillanatokban egy kis csoport, szintén Budapesten, mentőautókba gyógyszert pakol éppen. S mire az orbáni nagygyűlés termében elhalkul a hosszan tartó, szűnni nem akaró taps, s a kiöregedett közönség a buszai felé botorkál, addig el is indul a kis konvoj Ukrajna felé. Mert van másik Budapest is. Nemcsak a háborús uszító, hanem a békét vivő. Az én Budapestem. Képviselői pár óra múlva Záhonynál elhagyják az Európai Uniót, felidézve, hogy még emlékszünk arra, amikor Hegyeshalomnál beléphettünk az Unióba. és tessék, most (még) ott is vagyunk.

Moszkva, másnap délelőtt. Putyin vezér éppen azt mondja, hogy „nem érezzük magunkat felelősnek, mert nem mi kezdtük ezt a háborút”, s ebben a pillanatban a megtámadott országban, igaz a békésebb szegletében, Spányik doktor vérnyomást mér és gyógyszert ír fel egy Donyeckből menekült egykori bányásznak, akinek súlyosak a viszér problémái és magas a vérnyomása. A helyszín egy ungvár környéki menekültszálló.

Budapest/Moszkva, egész nap. Orbán megint mond valamit és biztos Putyin is, rémeset és hazugot, de történetünk szempontjából ez már teljesen mindegy.

Ukrajna, Kárpátalja, szombat, vasárnap. A Medspot Alapítvány megkezdi 35. rendelési napját a menekültszállókon.

Először a gyógyszereket kell felcigölni a mentőből harmadikon összedobott, ideiglenes rendelőbe. Előttem a keskeny lépcsőn Kincses doktor szuszog felfelé, túlméretezett gyógyszeresládákat hurcolva. Nemrég még az orvosi kamara elnöke volt, korábban államtitkár, képviselő, nagy intézetek vezetője. Most hórukkolva újra fordul, hogy minden felérjen időben, s a folyosón várakozóknak elkezdődhessen a rendelés.

Egy bábuska óvatosan megjegyzi, hogy biztos, hogy az a szőke kislány igazi orvos ott az ablak előtt? Megnyugtatják, régi motoros, hosszú ideje vesz részt a Medspot munkájában. Az öregasszony hiszi is nem is, de amikor meglátja, szakszerűen mennek a dolgok, beletörődik. Annyi mindenben kellett mostanában.

Jönnek sorban a menekültek. Más nincs itt, csak ez a szoba. Négy sarkában négy „rendelő” - itt a tolmács segítségével beszél orvos és páciense. A betegeket sem zavarja már ez az intimnek nem nevezhető helyzet. Megszokták. Jó páran harmadik-negyedik éve élnek itt, ebben a valamikori ledurrant kollégiumi épületben. Tizenkét négyzetméteren, négy öt emeletes ágy. Ki kényeskedik itt most azon, hogy mindenki előtt bújik ki a blúzából, hogy meghallgassák a tüdejét, EKG-t csináljanak neki. Igaz, ehhez le kell szórni a kabátokat, vickeket-vackokat a döglött sezlonyról. Ing fel, jönnek a tappancsok. Csóválja a fejét a mentős. És kérdezi: szedi maga rendesen a gyógyszerét?

„Legalább valakinek mi is fontosak vagyunk, ha már sokszor úgy érezzük, a saját országunknak sem” - magyarázza egy éltesebb hölgy a tolmácsnak és integet neki hevesen, hogy fordítsa csak le a csoport pszichológusának. Majd egy nagy csúnya, horgolt babát nyom a meghatódott pszichológus kezébe, amit tegnap fejezett be. Padarok - hallom és ezt nem kell lefordítani.

-       A férjem jó három hónapot volt orosz fogságban, megkínozták, megverték őket, kiverték a fogait. Szörnyű dolgokon mehetett keresztül, de nem akar róla beszélni és pszichológushoz sem akar menni, pedig tudom, hogy rémálmokkal küzd- vigasztalja egy lány a pszichológusunkat, amikor sorra utasítják vissza a segítségét a népek. (Megírom ezt a történetet a Facebookra. Valaki rögtön válaszol, hogy el ne hidd már ezeket az ukrán sirámokat. Verés, meg fogkiverés, hazugság, propaganda, ne dőlj már be nekik, különben is ők kezdték - állítja magabiztosan Kalocsáról egy zömök, bajszos polgártárs, öntudatos digitális harcos. És akkor csak annyi jut szembe, gyere csak el eddig, csak a határ túloldaláig és beszélj ezekkel az emberekkel, nézz a szemükbe, simogasd meg az itt összezárt gyerekeik fejét, adj nekik egy tábla csokit. Na és akkor vegyük újra jelenetet. De ezt csak úgy gondolom, el is hessegetem hamar az ötletet, sejtem a reakcióját.)

-       A kert hiányzik a legjobban, néha itt is kimegyek és gyomlálgatok egy kicsit - pityereg egy öregasszony, lemondó bölcsességgel. Tudja, ő már haza nem jut. Talán háza helyén csak egy bombatölcsér maradt.

-       Magas vérnyomás, stressztünetek - rögzíti az anamnézist dr. Spányik András, a Medspot Alapítvány orvos-vezetője, ezeknek a kihelyezett rendeléseknek a fő szervezője.

-       Ok, vérnyomáscsökkentőt biztos lehet neki adni, de ettől mi oldódik meg? Persze, hogy ideges, a családja egy része ott ragadt a front mellett, az orosz drónok és rakéták lőtávolságában. Ezen milyen gyógyszer tud segíteni? - kötözködöm egy kicsit az orvossal.

Nem én lehetek az első, aki ezzel jön, a válasz sokszor elcsattanhatott már itt:

-       Nyilván nem tudjuk a problémáikat megoldani. És fontos a vérnyomáscsökkentő, az antidepresszáns, a vitamin, a vizsgálat. De a legfontosabb mégis az az érzés, hogy hónapról hónapra újra jövünk, törődünk velük, hogy maradt valami kis stabilitás ebben az életben.

Ebben maradunk. Nincs idő mélázni. Vár a következő hely. Az önkéntesek gyakorlottan pakolják össze a tábori rendelőt, gyógyszereket, műszereket. Egy fekete hajú lány elsőnek a sarokba eddig kitűzött piros-fehér zöld zászlót hajtja össze és teszi egy kipukkanó láda tetejére. A másik Magyarország zászlaját.

Trappolunk le a ládákkal az emeletről a kanyarós lépcsőn és közben azt látom, hogy beáll közénk cipekedni két furcsa, öltönyös alak. Egy kis szikár és egy kövér.  A Putyin és az Orbán. Jöttek, hogy segítsenek az elüldözötteken, a kifosztottakon, a menekülteken, az apa nélkül felnövő gyerekeken, a magányos nőkön, az elfeledett öregasszonyokon. Legalább ennyit.

Budapest, Moszkva. És holnap bizonyára kitör a béke.

Csak így lehet.

 

A volt kém a Völner ügyről és az orosz fenyegetésről

Mit gondol egy gyakorlott titkosszolgálati ember arról, hogy Völner Pál és Schadl György miért nem féltek a lebukástól, miért nem gondoltak arra, hogy egy lehallgatásokat engedélyező államtitkárt is lehallgathatnak, És arról is, mennyire komoly az oroszf enyegetés most - és mit tudhatnak a titkosszolgálatok előre. És pár efféle dolog Katrein Ferenc volt műveleti igazgatóval, volt kémelhárítóval.

   

Kiskirályfit vacsorára - vagy hogyan győzzük le a Sárkány legyőzőjét

Ez egy példabeszéd. Értse, akink érenie kell.
(Klubárdió)

Mészáros Lőrinc hmm, aki inkább Orbán, de mindent visz

Új játék. Ezentúl néhány klubrádiós jegyzetet, riportot podcast formában is megosztok az érdeklődő nagy közönséggel. Ki tudja, még a végén utólérem a rohanó XXI. századot.  Személyes kedvencemmel kezdem. Hmm, Mészáros Lőrinc. a lényeg majd az lesz, hogy miközben hallgatod és Mészáros neve hangzik el, ott gondolj jó erősen egy másik névre. Orbán jó lesz?  Vágunk is bele.

A magyar parlament a német megszállásról

„Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaállítását 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk.” – írja többes szám első személyben a most éppen hatályos alkotmány. Miközben vagyunk azért jó páran, akik mindezt ennél a leegyszerűsítő és felmentő mondatban megfogalmazottnál árnyaltabban látjuk.

„A német megszállás egy olyan katonai akció volt, amelyet követően a király nélküli királyság kormányzója a helyén maradt, a magyar államapparátus folytonosságát nem megszakítva zavartalanul továbbműködött, és az akkori hatalmi elit nem jelezte a lépés illegitim voltát. Mindez valószínűleg összefüggött azzal, hogy a megszállást megelőzően ugyanez a hatalmi elit nyitott volt mindazokra az érdekekre, értékekre – egyszóval politikára –, amelyeket a német megszállás brutálisan realizált. Különösen az utólag született emlékiratokból tudjuk azt, hogy a folyamatokat viták, eltérő politikai szándékok színezték, s azt is, hogy közülük nem mindenki örömként élte meg a közvetlen német katonai jelenlétet.” – írja Gerő András történész-professzor egy a vs.hu internetes oldalon megjelent írásában. (A német megszállás az addigi magyar politika folytatása.)

Most mindennek illusztrációjára csak egyetlen dolgot idézzünk fel. Mit tett a magyar parlament 1944. március 19-e után.

A március 19-én megjelent vasárnap reggeli lapok az MTI-re hivatkozva azt közölték, hogy a képviselőházat március 22-re összehívták. Ezt azonban még a Kállay Miklós vezette kormány rendelte el, mit sem sejtve a megszállásról. A magyar képviselőház 1944. január 25-én tartott utoljára ülést. A hosszú szünet alatt a kormány, törvényes felhatalmazás alapján rendeletekkel kormányzott, amelyeket időnként be kellett mutatnia egy 42 tagú, úgynevezett országos bizottságnak.  Ennek az „országos bizottságnak” a soron következő ülésére március 22-én került volna sor, ám a lapok, amelyek egyébként hallgattak a német bevonulásról, azt közölték, ez az ülés elmarad.

Így aztán különösen nagy érdeklődéssel várta a politizáló közvélemény a parlament 22-i ülését, ahol a „további teendőkről” is határozni kellett volna.

Vasárnaptól szerdáig a Gestapo, minden valószínűség szerint előre elkészített listák segítségével, már letartóztatta a legfontosabb baloldali vezetőket és azokat, akiket a németekre veszélyesnek tartottak.

A visszaemlékezések szerint már csak azért is sok újságíró szorongott a T. Ház folyosóin, mert kíváncsiak voltak arra, akad-e olyan képviselő,a ki szóvá meri tenni a Ház nyílt ülésén mindazt, ami történt.

Közi Horváth József kereszténypárti képviselő, - amúgy katolikus pap, és újságíró - állítólag egyébként Berecz Lajosnak, a Pesti Hírlap főszerkesztőjének a rábeszélésére engedve, hajlamosnak mutatkozott arra, hogy szót kérjen e kérdésben. A németek erőszakos lépése nemcsak az ország függetlenségét taposta el, hanem, mivel több képviselőt is letartóztattak, közvetlenül érintette az egész törvényhozást, annak szuverenitását, mentelmi jogát.

Tasnádi Nagy András a képviselőház elnöke, korábban az Imrédy majd a második Teleki kormány igazságügy minisztere, ahogy megnyitotta az ülést, azon nyomban azt javasolta, azt bizonytalan időre napolják el. A parlamenti napló szerint „élén helyeslés a jobb- és baloldalon” fogadta a javaslatot.  A jegyzőkönyv azt is rögzíti, hogy Közi-Horváth József közbekiáltott „Szót kérek”. Mire zaj és felkiáltások a jobboldalon: „Nem adjuk meg.”

Közben az elnök feltette a kérdést, elfogadják-e az ülés azonnali berekesztéséről szóló javaslatát. Ezt felkiáltással elfogadták, mire Közi-Horváth újra  közbekiáltott: „A mentelmi jog megsértését jogom van bejelenteni.”

Mire egy különösen cinikus képviselőtársa, bizonyos Kölcsey Ferenc  odaszúrta neki: tessék írásban bejelenteni.

Az elnök kihirdette az eredményt: „Az ülést bezárom”. Mire „Éljen az elnök! Éljen a kormányzó!” – felkiáltásokkal a képviselőház még szabadlábon lévő tagjai felpattantak a helyükről és így ünnepelték azt a kormányzót, aki a német megszállás után is a posztján maradt, s nyilvánosan, különösebben nem lépett fel a szuverenitás elvesztése ellen. Sőt, azzal, hogy maradt a kormányzói székben, mintegy legitimálta is azt. A magyar képviselők tehát nem kívántak, nem mertek a német megszállásról beszélni.

A parlamenti napló azonban nem mindent rögzített. Ám a korabeli feljegyzésekből, a  visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a képviselők megakadályozták azt, hogy Közi-Horváth legalább nyilvánosan beszéljen a megszállásról, a szuverenitás elvesztéséről. Az akkori magyar képviselőház tagjainak többsége ezzel úgy tett, mintha mi sem történt volna. Hallgatásukkal és egyetlen becsületes társuk elhallgattatásával maguk is azt sugallták, német csapatok jelenléte ide vagy oda, itt minden megy tovább.

Ha a napló nem is rögzítette, az újságíró karzaton lévők hallották, hogy Közi-Horváth tiltakozott a német megszállás ellen, tiltakozott magyar képviselőknek idegen állam rendőrsége által történt lefogása ellen. Közben a kormánypárti, az imrédysta és a nyilas képviselők teli torokból kiáltoztak, hogy a bátor pap szavait elnyomják.

Közi-Horváth tehát immár nekik címe

zve a szemükbe vágta: „Hallatlan, hogy a saját miniszterelnökük elmondását tudomásul sem veszik! Keresztes-Fischert is lefogták, a magyar belügyminisztert! Hallatlan, hogy a magyar képviselőházban ne lehessen szóvátenni a magyar kormány tagjainak letartóztatását!”

Van még egy tanúk a történtekre. Mester Miklós államtitkár mondta el egy Bokor Péternek adott életútinterjújában a történteket, igaz, jó harminc évvel később:

„Mester: Németh Andorral találkoztam. Azt kérdezte tőlem: Bent voltál a Parlamentben? Mondtam: Nem voltam bent, nem tudtam bemenni! Ekkor ő mondta el nekem azt, hogy Közi Horváth József felszólalt, rázta az öklét és piros arccal, valósággal kiabálva kérdezte: <> De ezt Németh Andor úgy mondta, hogy nemcsak én hallottam, hanem a többiek és. Elég nagy volt az ijedelem, mikor ő ezeket elmondta, azok közt, akik ne voltak bent a parlament ülésén. Íme, erre a jelenetre emlékszem március 22-én.

Bokor: Azt hiszem, ez egy fontos esemény.

Mester: Nagyon fontos esemény.

Bokor: Úgy, ha nem tévedek, Közi Horváth József volt az egyetlen a Parlamentben, aki a parlament fórumán tiltakozott a megszállás ellen.

Mester: Kérem, ő volt egyedül., aki ez ellen tiltakozott. Annak idején 1941-ben a a háborúba lépés ellen sem tiltakozott senki a parlamentben.  Ez az igazság. Szóval, ez a Közi Horváth részéről egy bátor kiállás volt.”

Tegyük hozzá még egyszer, éppen a képviselők voltak azok, akik megakadályozták, hogy Közi Horváth a házszabálynak megfelelően felszólalhasson, megkérdezhesse, mi történt a letartóztatott képviselőkkel, tiltakozzon a megszállás ellen..

Korabeli feljegyzésekből azt is tudjuk, hogy a kormányzó ünnepléséhez nemcsak az imrédysták csatlakoztak, hanem még a nyilasok közül is jópáran.

Tasnádi Nagy András házelnöknek tehát komoly szerepe volt abban, hogy a magyar országgyűlésben, legalábbis a nyilvános ülésen, nem eshetett szó Magyarország megszállásáról, így a parlament ebben mintegy bűntárs lett.

A plenáris üléseken, a szokás szerint, a legvégén ismertette a jegyző röviden a jegyzőkönyvet és a házelnök külön megkérdezte, hogy azzal kapcsolatban van-e valakinek észrevétele, kimaradt-e belőle valami lényeges. Ám ezen az ülésen ez is elmaradt, az elnök nem akart lehetőséget adni még így sem arra, hogy valaki reklamáljon. Berekesztette az ülést és kiviharzott a teremből. Ugyan a képviselők még az ülésterem közepén összegyűlve egy darabig vitatkoztak, például Kölcsey István képviselő azt is felrótta Közi-Horváthnak, hogy izgága magatartásával megzavarta alkotmányos munkájukat.

És itt álljunk meg még egy pillanatra, Közi-Horváth volt az, aki 1944. november 2-án, ismét figyelmeztette képviselőtársait, hogy „illetéktelen személyek törvénytelen módon magyar állampolgárok ezreit hurcolják el.” Emiatt Beregffy, nyilas honvédelmi miniszter behívatta frontszolgálatra, ahonnan – kalandos úton – sikerült visszatérnie Budapestre a főváros körülzárása előtt. A felszabadulás után a kommunista rendszerrel szemben is fellépett, emigrálni kényszerült, Németországban halt meg. Tasnádi Nagy András  a nyilas hatalomátvételt követően elnökségi tagja lett az általuk felállított Törvényhozók Nemzeti Szövetségének, a Szálasit elfogadó parlamentet vezette, ezért a háború után a népbíróság  mint háborús bűnöst halálra ítélte, amit kegyelemből életfogytiglani börtönre módosítottak. A fogságban halt meg 1956 nyarán.

De vissza ’44-hez. A másnapi lapok természetesen nem számoltak be Közi-Horváth próbálkozásáról, így a közvélemény csak annyit tudhatott, hogy a képviselőknek nincs semmi kifogásuk a történtek ellen.

Szerda este az MTI azt jelentette, hogy „kölcsönös megegyezés alapján német csapatok érkeztek Magyarországra.” Egyúttal azt is bejelentették, hogy  a”közösen viselt háború” sikereinek előmozdítására új kormányt nevezett ki a  kormányzó, amelynek megalakításával Sztójay addigi berlini követet bízta meg.

„A két szövetséges kormány egyetért abban, hogy a megtett intézkedések hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a magyar és német nép közötti régi barátság és fegyvertársi együttműködés szellemében Magyarországnak minden segítő eszköze a közös ügy végső győzelme érdekében latba vetessék.”

De miért hallgatott a sajtó a valóságról?

Március 22-én Haeffler István a miniszterelnökség sajtófőnöke bizalmas utasítást adott ki, amely szerint „A sajtó meleg hangon üdvözölje azt a tényt, hogy a két szövetséges kormány megállapította a régi hagyományos barátságot és fegyvertársi együttműködést. (…) A továbbiakban a sajtó igen meleg hangon köszöntse ennek a hagyományos baráti és fegyvertársi szellemnek a nevében a hozzánk érkezett német csapatokat.”

Miután a maradék demokratikus, baloldali lapokat betiltották, köztük a  Népszavát, a Magyar Nemzetet, a Mai Nap-ot is, számtalan újságírót letartóztattak, a jobboldali lapokra maradt, hogy vezércikkek egész sorában köszöntsék a Magyarországot megszálló csapatokat.

Semjén lelövi a Mikulás rénszarvasát

Roráté után az első dolga volt lelőni szegény Miklós Püspök kis szánhúzóját.

Justita nokiás doboza - Sándor Zsuzsával beszélgettünk

Justita nokiás doboza - beszélgetés a könyvről, arról, hogy milyenek a rendőrök és az ügyészek, ellenállnak e a bírók a nyomásnak. És hogy az MSZP vitái hogyan segítették a kétharmadot. Sándor Zsuzsával beszélgettünk.

És aki kedvet kap hozzá, ide kattintva rögtön meg is rendelheti. 

 Valamint a jobb könyvesboltokban, a Láng Tékában és az Írók boltjában is - csak úgy mondom.

Diktatúrát akarunk!

Diktatúrát akarunk! Hajlandóak vagyunk érte küzdeni is.

"De ugye elmondtad, hogy jó emberek vagyunk és nem kell tőlünk félni?"

Mi történik, ha egy kisvárosban egyszercsak megjelenik egy csomó menekült? A Klubrádióban erről beszélgettünk a minap Hardi Orsival, aki Taizé-ben segít megszervezni az emberek beilleszkedését.

Az interjú itt hallgatható meg.

És itt van két kép azokról, akikről beszélünk. Az elsőn a település temploma előtt levelet söpörnek. Hogy hasznossá tegyék magukat addig is, amíg megkapják a munkavállalási engedélyt.

Orsi egyébként ezt írta:

Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan fognak reagálni az interjúra. 

Tegnap elmeséltem röviden innen a távolból menekült barátainknak, hogy Budapesten voltam a rádióban és róluk meséltem. Nagyon örültek neki. Kérdezték, de ugye elmondtad, hogy jó emberek vagyunk és nem kell tőlünk félni. Mondtam, igen. Még azt kérték, hogy mondjam meg, hogy sajnálják azt a négy gólt az EB-n. Na, ezzel én már nem voltam teljesen képben, de mondtam, hogy megmondom. 
Megpróbálok róluk küldeni fényképet. Az mindig jó, ha arca lesz azoknak akikről beszélünk. Remélem átmegy. Az első képen néhány szudáni fiú a tornácon. A legközelebbi Ibrahim, akiről meséltem. 
A másik fényképen a szíriai gyerekek első napja az iskolában. Én vittem őket a pár faluval arrébb található iskolába. Nagyon meg voltak hatódva, de én még jobban. A hátukon lévő iskolatáskákat a sógórnőm vette a Móricz Zsigmond téri Budmill boltban kb 15 évvel ezelőtt. Hordták az ő gyerekei, majd megkaptuk mi. Mivel a táska jó volt, én is eltettem, hátha jó lesz még valakinek egyszer. A szíriai család egy csütörtöki napon érkezett a libanoni menekülttáborból. Rákövetkező hétfőn a gyerekek már iskolában voltak a Móriczon vett iskolatáskákkal... egy burgundiai Cortevaix nevű kis faluban.  

Melyik a Jobbik?

A melyik a Jobbik című könyvemről beszéltünk nagyjából egy éve, most találtam meg.

Marslakó a városligetről, meg a magyar viszonyokról

Marslakó a Városligetről

-         Jó napot – nyújtotta kezét Marslakó, aki egy kicsit mintha Pataky Attilára hasonlított volna.

-         Jó napot   - feleltem udvariasan, mert tudtam rögtön, hogy a föld népét képviselem.

-         Aziránt érdeklődnék, hogy milyen itt maguknál – tért rá rögtön a  tárgyra a Marslakó, csápjait keresztbe vetve könnyedén – ugyanis hallom, rövidesen marsraszállnak és a miheztartás végett.

-         Nálunk kérem nagyon jó – feleltem a föld képviseletében – régóta nagy békében, barátságban élünk itt emberek egymás közt, nem lesz a Marson sem gond.

-         Jó ezt hallani – bólogatott Marslakó – mert nálunk valami buta bulvárlap, amit a Neptunról csempésznek be – azt állította, hogy a Városligetben kicsit kivágják a  fákat.

-         Jó, az csak egy szép beruházás lesz nagyszerű múzeumokkal – próbáltam védeni a mundér becsületét.

-         Nagyon örülök, hogy ezt mondja – felelte erre Marslakó – mert abban azok a neptuniak hazugok azt is odaírták, hogy azért kell az egész, mert a királyuk a királyi várba akar költözni és minden ami útban van ott neki az kidobandó.

-         Hova gondol – háborodtam fel – hiszen nekünk nincs is királyunk.

-         Örömmel hallom – világosodott ki Marslakó képernyője és most egy picit mintha jobban hasonlított volna  Pataky Attilára – mert azok a  szégyentelen neptunusiak azt is írták a  kormánylapjukban, hogy a királyuk igen komiszul bánt a menekülökkel.

-         Kedves Marslakó! Mint említettem volt nekünk nincs is királyunk.

-         Akkor hát hazudtak azok a cenk neptuniak bizonyára ebben a menekült dologban is. Természetesen így lesz benne a jelentésben, amit azon nyomban elküldök, kedves felvilágosításait felhasználva  - udvariaskodott az UFO lény.  – Már csak annyi maradt, és remélem ezt is megcáfolja, hogy itt nagyon lopnak. Mindent. Állítólag egész Fejér megyét ellopta már a király, most egy kisebb atomerőművet próbál, aztán a gázszerelő barátja valami vasúti bizniszben tolvajkodott volna, meg kicsit sok disznaja lenne közpénzből, a másik embere pedig nem válogat, gyárat, focicsapatot, hidat mindent visz. De persze ha ez sem igaz, akkor teljesen feleslegesek a védelmi intézkedések – nagyon örülök ilyeténforma tájékoztatójának.

Itt már éreztem, hogy nem babra megy a játék. Ezért megköszörültem a torkomat.

-         Izé, nézze kedves Marslakó. Nálunk ugyan valóban nincsenek neptuniak. De azért egy-két óvintézkedés esetleg nem ártana. Tudja, azért a földi emberek alapvetően jók. De hallotunk már olyat, hogy kivágják a fákat a Városligetben, hogy ronda nagy múzeumokat építsnek oda, hogy valaki a királyi várba vágyik, pedig nem is király. Hogy valahogyan minden pénz, vagyon ugyanahhoz a figurához megy – míg másoknak csak a kopp,d e higgye el, nem ez a jellemző, és ott is elmúlik, ahol ma még ez van, mert meg tudunk javulni, és tanulunk a hibáinkból – füllentettem.

-         Őrölök ezt hallani – forgott a kis lámpa marslakó fején – mert a neptuniak terjesztettek a közpénzen kiadott galád lapjaikban affélé hazugságokat is, hogy itt az alkotmánybíróságból gittletet csináltak.

-         Gittegyletet – javítottam ki udvariasan.

-         - Gittegyletet – hagyta rá Marslakó majd így folytatta -, a bíróságok függetlenségét megtörték, a fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatták, az ellenzéket felmorzsolták, az iskolarendszert szétverték, az egészségügyet hagyták lezülleszteni, és hozzá még korruptak és sokat loptak.

Ekkor arra gondoltam, megfordítom a beszélgetés menetét:

- És mondja Marsalakókám, maguknál nincs ilyen?

-         Egy pár neptuni még próbál konkolyt vetni barátságunk tiszta buzájába – olvasta ki egy földi nyelvkönyvből a  feleletet –de mi már rájöttünk, jobb ha nem hagyjuk magunkat. Úgyhogy sok sok éve a sarkunkra álltunk és a neptuniakat visszaszorítottuk a saját Neptunukra, lopkodjanak és háborúzzanak ott egymás között. Mi meg szép békésen, elégedetten élünk a Marson.

-         És nem lehetne, hogy egy kicsit akkor maguk jönnének ide hozzánk, elfoglalnia Földet – vetetem fel.

-         Érdekes gondolat, bár egy demokrata Marslakó nem szól be más bolygók életébe. De talán a Neptuniak, azok minden galádságra képesek.

-        

Óh, köszönöm. – feleltem – bár azt hiszem, akkor ők már itt vannak.

A Fidesz egyik alapítója arról, hogyan lett liberálisból fasisztoid egykori pártja

Kardos József a Fidesz 37 alapítójának egyike. Az első győztes kampány főnöke. Később Szájer József titkára. Ma éles savakkal bírálja egykori pártja politikáját többek között annak antidemokratikus és fasisztoid eszméi miatt. Az utolsó két mondat

Lekapcsolták a Klubrádiót a terrorveszély miatt

Teleki Gimnázium, a tüntetés után

Így néz ki egy nappal a szolidaritási tüntetés után a Teleki Gimnázium.

Itt pedig meghallgatható az igazgató, Pukli István arról, mit akarnak a pedagógusok

Pukli István a Teleki igazgatója arról, hogy meddig mennek el

Pukli István a Teleki igazgatója arról, hogy meddig mennek el. A falon is át - ha kell fejjel. És, hogy milyen oktatási reformok kellenek, hagyják-e magukat megosztani. És legfőképpen, mit és hogyan tanítsanak

.

Klubrádió, 2016. feburár 15. Megbeszéljük.

Haraszti Miklós arról, hogyan szabadulhatunk meg Orbántól

Klubrádió, 2016. február.

Göncz Árpád temetésén

Soros a mi igaz ellenségünk

A Felcsút expressz és a tokaszalonna

Taxisblokád - negyedszázad után, avagy a Belügyminisztériumnál nagyon lopnak

Taxisblokád - 1990. október 25-én a kormányzat drasztikusan 56 forintra emelte a benzin árát. Tiltakozásként a taxisok blokád alá vonták az ország, a nagyvárosok csomópontjait, megbénítva ezzel a közlekedést, a normális életet.

 * 

Az éppen 25évvel ezelőtti taxisblokád nekem úgy kezdődött, hogy a feleségem visszajött, felébresztett, és azt mondta, nem tud elmenni a munkahelyére, mert a taxisok lezárták az összes kereszteződést a városban. Mint a sajtó jelen lévő, jó információkkal rendelkező képviselője, mit tudok minderről? Semmit és hagyjál, alszom - húztam a fejemre a kispárnát, de ekkor megszólalt a telefon és kedvenc rovatvezetőm kezdett el kapacitálni, hogy menjek el valami sajtótájékoztatóra a Belügyminisztériumba. Mégiscsak én vagyok a legfiatalabb a rovatban, nekem még jók a lábaim. Mert már sem autóval, sem tömegközlekedési eszközökkel nem lehet a városban sehova eljutni.
Nekem akkoriban korán reggel még vágott az agyam, mint a beretva. Viszont már utáltam gyalogolni. Előkaptam Fecske márkájú szovjet biciklimet, s azon karikáztam a belváros felé. Az autók tényleg nem jártak, végre nyugodtan tekerhettem, nem kellett attól tartanom, hogy elgázolnak, megfulladok a benzingőzben és a többi.
Könnyed kacajjal győztem le a barikádokat, finoman csöngettem az öklüket rázó MDF-es ellentüntetőknek, amikor elém szemtelenkedtek, s hipp-hopp már ott is voltam a Roosevelt téren. (Akkor még volt ám Roosevelt tér, úgy ám.)  Ám ott újabb nehézség várt rám. Hova tegyem le a gépet, amíg én az ország ügyeiről kérdezgetem odabent a minisztereket. Szerencsére éppen akkoriban újították fel a Belügyminisztérium épületét, jókora állványerdő vette körül. Így hát elő a lakat, a lánc - s már kezdtem odakötni az állványzathoz a verdát, amikor megjelent egy mogorva, géppisztolyos kormányőr. Már messziről csóválta fejét és ilyesmit dörmögött:
- Nem lesz ez így jó kéremszépen. Nehogy má’ itthagyja azt a kerékpárt!
- De őrmester úr! A városban kitört a forradalom, a taxisok blokád alá vonták a kereszteződéseket, megbénult az élet, minden a feje tetején áll! És akkor magának éppen az fáj, hogy szabályzatellenesen idekötöm a biciklim? - vágtam vissza egy revolucionyer minden hatósági közeggel szembeni magabiztosságával, magam mögött érezve a felkelt társadalom egész erkölcsi súlyát.
- Tőlem aztán itt hagyhatja fiatal barátom - konyult le a bajusza - csak azért szóltam, mert tudja, nem biztos, hogy megtalálja, amikor kijön. Itt nagyon lopnak.

Kleb Attila zseniális képe

 Mondom, ifjú voltam és bohó, ezért emígyen feleltem: van magának jó puskája, hát álljon ide és vigyázzon rá, míg én bent az ország sorsát rendbeteszem. Forradalmi idők voltak. Ahelyett, hogy alaposan orrbavágott volna, vagy másfél órát strázsált a szegény a járművem mellett ott a Belügyminisztérium előtt, ahol - mint tudjuk - nagyon lopnak.