2009. május 24., vasárnap

Szájból szájba lélegzés

Ilyen a babák élete

Kirakatbaba vekkere hétköznaponként reggel öt óra negyvenötkor csenget. Pár perc szunyálást még enged magának általában, aztán óvatosan kibújik az ágyból, hogy ne ébressze fel a mellette még békésen horkoló férjét, Samut, aki csak tízre megy a vöröskeresztes tanfolyamra, ahol a stabil oldalfekvést és a szájból-szájba lélegeztetést gyakorolják rajta a fiatalok.

Kirakatbaba kióvakodik a konyhába, ahol zsemlyét szel és vajaz, majd szalvétába és fóliába csomagolja a gyerekeknek szánt ozsonnát. A kisebbik egy elit gimnáziumba jár, nagyok a tervei: köztéri lovas szobor szeretne lenni – ha sikerül neki, akkor messze ő viszi a legtöbbre az egész famíliából. Szorgalmasan tanul, készül, nagy a küzdelem. A bronz szakra csak igen sok ponttal lehet bejutni, nyelvvizsga is szükséges hozzá. Meg persze egy csomó összeköttetés, politikai hátszél, kapcsolat, mert akárkiből mégsem lehet lovas szobor. Mindenesetre, ha mégis sikerül neki, akkor az első női lovasszobor lehetne a városban.

A nagyobbik gyermek sokkal léhább, akár még hintaló gondozónak is elmenne. Szereti a játékállatokat, három nagy plüssmedvét is tart otthon, akiket ő lát el, etet és sétáltat. Amúgy jószívű, gyakran látják együtt a Bádogemberrel, a Gyáva Oroszlánnal, és Csutakkal amint a telep szélén rúgják a bőrt. Vagy a pettyest. De labdát sosem.

Kirakatbaba az uzsonnát a konyhaasztalon hagyja a különtornára és a nyelvszakkörre való „Gazdálkodj okosan” pénzzel együtt, hogy a gyerekek befizethessék, amit kell. Közben nagyot sóhajt, drága az élet, minden emelkedik, és ki tudja, mennyire biztos az ő állása. Kevesebb a vásárló, viszont egyre több a kínai kirakatbaba, mi lesz ebből.

Kisétál a mézeskalács házikóból – eltartási szerződés útján jutottak hozzá a boszorkától, aki Jancsi és Juliska sütésből tartotta el magát, amíg még tudta. Most már bedugták egy öregek otthonába, a többi boszorka közé. A mézeskalács itt-ott már foszlik, penészedik. Újra kellene cukormázaztatni az egészet. Mindig van valami.

Kirakatbaba feltolakszik a fél nyolcas varázszőnyegre. Persze rettentő nagy a tömeg, lökdösődnek a népek. Lasan araszolnak csak előre, akkor a dugó. Kirakatbaba dohog magában, hogy másnak honnan futja saját, vadonatúj perzsa varásszőnyegre vagy éppen a szuperelegáns csiga vontatta hintóra.

Beérve a nagyáruházba felveszi a munkaruháját és mire megszólal a nyitást jelző duda, már meg is beszélte a szakszervezeti bizalmi Fekete Babával, hogy ha nem javulnak itt a körülmények akkor még a végén sztrájkot szerveznek, mint a vonat-terepasztalosok. Aztán meg majd nézhetnek a vevők, amit csak akarnak. Persze csak a szájuk jár

Nehezen telnek-múlnak az órák egészen addig, míg a nagy csillagóra el nem üti a zárórát.

Fekete Baba, aki rég elvált, még elmegy a kolléganőivel egy kicsit lazítani a Százholdas Pagonyba. Esetleg mát pohárkával kicsit le is gurítanak. Kirakatbaba picit irigykedik rá, de nem sokat, mert még be kell vásárolnia a Futrinka utca boltban, aztán futnia haza, főznie családnak.

És holnap minden kezdődik elölről. Ilyen a babák élete.

2009. május 18., hétfő

Vajon van-e rajta bugyi?

Hol a
bugyi?


Részlet egy agyonforgatott, szamárfülessé gyűrt tankönyvből, amelyet a legnagyobbak állítottak össze. S a legjobb fejezeteket hozzá nemcsak az élet, hanem néha már maga a nagy internetes újságírás is írta. Az újabb kiadások leginkább képregény formában készülnek, igazodva a felhasználó kollegák szövegértési képességeihez.

Végy egy csipet sztárocskát. A sztárocska onnan ismerszik meg, hogy nem zavarja, akármit is írnak róla. Néha fölbukkan televíziókban és falinaptárokon. Leginkább celeb partikon tenyészik, sok más hasonló celeb között. Maga sem érti, hogy került a többi celeb közé, igaz, sokat küzdött ezért. A mellplasztika kötelező tartozék. Emellett jó ha van kutyusa (sosem ebe vagy kutyája!). Legyen aktív a szerelmi élete. Ha nem az, akkor sincs baj, majd azt hazudjuk, hogy egyik ágyból ki, a másikból be.

Néha kapjon hajba nyilvánosan más, hasonló figurákkal. Ha végtelenül békés és jámbor, akkor majd kitaláljuk mi neki ezt is.

Akarjon lefogyni vagy éppen meghízni. Hagyja ott a régi szeretőjét viszonylag gyakran. Régi szerető az, akivel már legalább kétszer lefényképezték az elmúlt héten. A magyar nyelvet ne beszélje kétezer szónál többel. Ha mégis, akkor a felesleget húzzuk ki.

Intelligenciahányadosa ingadozhat az 75 és a 150 között. Ha a felső határérték felé közelít ugyanis, akkor elég intelligens ahhoz, hogy úgy viselkedjen, mint 75-ös kollégái.

Kerüljenek elő időnként róla fotók, amikor kivillan a mellbimbója, a köldöke vagy éppen a feneke. A kivillanás legyen váratlan helyen, de előtte sokszor próbáljuk el, hogy fotósunk le ne maradjon róla. Ha rosszul szaladna mégis a szekér, akkor derüljön ki róla, hogy nem hord bugyit. Ha csak kicsi a baj, elég ha ezt egy pályatárs meséli el. „Celebünkhöz közelálló forrásunk szerint” vagy éppen „Celebünk magát megnevezni nem kívánó, egy közeli ismerőse szerint” fordulattal tegyük hatásossá az efféle fajsúlyos információk közreadását.

Ha nagyobb a baj, mert már egy hete semmi jó sem jelent meg alanyunkról, akkor szálljon ki miniszoknyában egy autóból vagy készüljön lesikamerás kép, amint egy tejbüfé hátsó felében lehajol egy leesett kakaóscsigáért. Még jobb, ha nem is lehetünk egészen biztosak benne, van e rajta bugyi vagy sem, mert ekkor erről társadalmi vitát indíthatunk, sok hozzászólóval.

Celebünk legyen pajkos és mindenre legyen frappáns válasza, amely a nemi élet témaköréből való.

Fontos, hogy celebünk semmilyen néven nevezhető hasznos tevékenység végzésén soha ne legyen rajtakapható, mert akkor oda a varázs.

Viszont néha jöjjön össze egy közepes sportolóval, beszéljen trágárul egy főzős tévéműsorban, vagy csavarja el pár percre a dúsgazdag, kedves szépfiú fejét.

Celebünkről szülessen mielőbb a jeles szerző tollából leleplező írás. Benne sok intim kalanddal – nem baj, ha ezek sose estek meg, azért van a jeles szerző, hogy ő kitalálja azokat.

Celebünk, ha már kezd uncsibuncsi lenne, akkor menjen a fenébe.

Mi pedig gyorsan nézzünk egy másik, ugyanilyen után.

2009. május 10., vasárnap

D pontból egy merőlegessel a feudalizmusba

Mariann testcsele
az áttetsző blúzzal


A szalagavató táncánál még csak az számít, ki a párod, milyen ruhát vegyél fel, és ott lesz-e az Andi, akit talán végre el mersz hívni, randizni. (Pár az Évi volt, ruha mégiscsak a sötét öltöny, Andi meg le se tojt, így aztán az Évivel kellett smárolni a ruhatár mögött, a kabátok rejtekén. Ami időtöltésnek rövid távon elég jó, de hosszabban semmi, mert az Évi az Andrásba szerelmes, aki persze le sem tojja őt.)
Aztán jön ugye a ballagás, amit az eddigi években mindig végigröhögtünk. Tavaly már közel sem volt olyan őszinte a mosolyunk, mert ugye tudja az ember, hogy mindjárt ő következik. Egy év rengeteg idő – biztattuk akkor egymást. És tényleg hónapokig soknak tűnt. De egyre kevésbé soknak. Aztán hopp, most meg valami olyasmit morog ez a szemüveges úr, hogy húzzak tételt. Ne az időt húzza kérem – próbál jópofáskodni. Ezek szerint mégiscsak elment az az egy év, ha már itt az érettségi.
Szóval, tételt kell húzni és ne tessék izgulni, mert a legtöbben úgyis átmennek, szinte sose szokott senki megbukni. Na, kösz szépen. Akkor még hülyébben néz majd ki, ha én fogok. Bár kétségtelen, miután az ember átmegy a matek írásbelin már kicsit más színben látja a világot. Szóval, mégsem teljesen lehetetlen a kör négyszögesítése, amihez csak azt kell megérteni, hogy rajzoljunk OA =1 sugarú kört és ennek egyik átmérőjét, AB-t. Az átmérő B végpontjához rajzoljunk érintő egyenest, és ebből a végpontból mérjük fel a BC=OA húrt. Világos nem? Aztán már csak annyi van hátra, hogy a BC húr felező merőlegese kimetszi az érintőn a D pontot. A D pontból az érintőre, a B érintőpont felé indulva, mérjük fel a DE = 3 OA távolságot. Nem folytatom, innentől már minden érettségizett fújja a hogyan továbbot.
Így utólag mondhatjuk, nem volt egy nagy ügy ez a matek írásbeli, kár volt ekkora feneket keríteni neki. És én tudom, hogy az iskola az életre készít fel, mert mióta matekból érett vagyok, a strandon ragaszkodom hozzá, hogy a kabinos csak prímszámmal megjelölt szekrényt nyithat nekem. Ha valaha érettségizett, akkor ez egy semmi neki.
Ja, de a tétel, amit most ki kell húzni. Igen, igen.
Kérem én 12-es tételt húztam. A feudalista termelés módozatai. Hmm. Izé, már a IV. századtól kezdve megfigyelhető a római birodalom nyugati részén, hogy az árucsere csökkenésével a gazdasági élet súlypontja fokozatosan a mezőgazdaságra helyeződött át. A nagybirtok megerősödése is megfigyelhető. Mert annyi minden megfigyelhető. Például, hogy a Mariann a legáttetszőbb blúzát vette fel, valószínűleg ezzel a testcsellel próbálja ellensúlyozni a második világháború fordulópontjainak ismeretével kapcsolatos bizonyos hiányait. Akarom mondani, a nagybirtokokon megvalósult az ipar és a mezőgazdaság üzemszervezeti egysége. A munkaerőt parasztok biztosították, akik a föld használata fejében megmunkálták a birtokos földjét, és így tovább, de hiszen mindenki tudja ezt, aki valaha érettségizett.
Csak akkor tudnám, az apám miért ébred még most is rendszeresen izzadva, sikoltozva arra, hogy már megint érettségiznie kell?

2009. május 4., hétfő

Radnóti Miklós esete - Bálint András estje


"Az én «nemzetem» nem kiabál le
a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó"


Jó tíz éve kezdődött nekem ez a történet – persze, hogy most eszembe jutott, annak mégiscsak az az apropója, hogy száz éve született Radnóti Miklós.

Szóval, jó tíz éve a Szombat című folyóiratnak egy interjút készítettem egyik kedvenc színészemmel, Bálint Andrással, a Radnóti Színház igazgatójával. Aki ráadásul abban az időben a Nemzeti Színház kijelölt igazgatója volt. Azé a Nemzetié, melynek helyén ma is egy csinos Gödör terül el. Hol máshol, mint a Radnóti piciny igazgató irodájában beszélgettünk, többek között arról is, hogy egyes szélsőjobbos hecclapok, arra tesznek sunyi célzásokat, vajon Bálint András elég jó magyar-e ahhoz, hogy a Nemzeti Színház direktora legyen. Hát nem kész röhej, hogy az egyik legkitűnőbb, legnépszerűbb magyar színésszel kapcsolatban ez egyáltalán előkerülhet?

Talán így jutottunk el Radnóti sorsáig. Radnóti naplója is szóba került. Idézek az akkori beszélgetésünkből:

- 1986-ban mondtam ezt először, amikor még meg sem jelent a napló. Gondoltam, ha megkérdi mi az én viszonyom a zsidósághoz, ezzel fogok válaszolni. Radnóti álláspontja ugyanis nagyon közel áll az enyémhez. „A szobám falán három «családi kép» van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményének másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem látogatóm, de az Aranyról is sokan megkérdezik: «a nagybátyád?» vagy «a rokonod?» Igen, - felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy-, vagy dédnagybátyáim ők. S rokonom a hitétváltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty, vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő, vagy Füst Milán, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás, vagy Jézus, Máté vagy János, stb. rengeteg rokonom van. De semmi esetre sem csak Salamon, Dávid, Ésaiás, Szép Ernő vagy Füst! Vannak távolabbi és közelebbi rokonaim. Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, «zsidó felekezetű» vagyok ma is, de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem «szellemiségem» és «lelkiségem» és «költőségem» meghatározójának. Magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam s nem érdekel hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek. Kitagadhatnak, befogadhatnak, az én «nemzetem» nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék, - megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem.

Pár éve a Parlamentben Radnóti díjakat osztottak. Bálint Andrást hívták meg, hogy emelje az ünnepség fényét. Akkor is ezt a – zseniális Radnóti estjén azóta is elhangzó – részletet idézte.

A fene vigye el, de hát ez még mindig olyan aktuális.

(Bálint András naplója a Radnóti naplójáról)