A régi, és nyilván
mindenki által ismert vicc szerint megkérdezi valaki a Beregszászban lakó Kohn
bácsit, hol lakott eddigi élete során: Mire sorolni kezdi: születtem az
osztrák-magyar monarchiában, aztán Csehszlovákiában kezdtem iskolába járni,
amit Magyarországon fejeztem be, a Szovjetunióban dolgoztam és Ukrajnában
vagyok nyugdíjas.
- Maga aztán igazán sokat
utazott Kohn bácsi.
- Én? Egész életemben ki
sem mozdultam Beregszászról.
 |
| Az egykori nagyzsinagóga ma |
 |
| A nagyzsinagóga régen |
Szóval, valahogy így. A sok változás jó ideig csak rengeteg tragédiát hozott. Pedig Beregszászban (igen, a helyiek így mondják) egykor virágzó zsidó élet folyt. Bizonyság erre, hogy a régi szép békeidőkben legalább hét zsinagóga működött a településen. Komoly zsidó közösség élt itt. Tagjainak többségét a magyar fennhatóság idején deportálták a halálba, elsősorban Auschwitzba. A maradék zsidóság egy részét a szovjet rendszer gyilkolta meg – többek között úgy, hogy azokat is a GULAG-ra vitte, akik a szovjet területekre szöktek át a nácik elől, esetleg túlélték valamelyik megsemmisítő tábor poklát, mert a szovjet kémelhárító logika szerint az ilyen ember csak kém lehet. És akadnak, akik a szovjet csapatok soraiban estek el.
 |
| Képek a régi Beregszászról |
Persze a legérdekesebb, ha személyesen vesszük a fáradságot, és ugrunk át néhány napra körülnézni. Tegyük ezt meg iziben, zsidó szemmel.
A Szovjetunió peremére került területen nem volt egyszerű zsidónak – vallásosnak – megmaradni. A nyolcvanas-kilencvenes évek környékén nagyon sokan elmentek Izraelbe vagy épen az Egyesült Államokba, tovább olvadt a zsidó közösség. Az elmúlt évek nehézségei, a gazdasági válság, Ukrajna háborúba sodródása tovább apasztotta a közösséget.
Mindezek ellenére, ahogy Dupka is fogalmaz egy helyen „pislákol a zsidó éle” Beregszászban és a környező településeken, Munkácson, Nagyszőlősőn vagy épen Ungváron is.
Mindez köszönhető néhány lelkes helybélinek, akik különféle egyesületek szervezésével segítik a zsidó élet megújulását, azoknak, akik újra eljárnak a zsinagógába. Több, innen elszármazott komoly támogatást adott az újjáépítéshez, a működéshez, ahogy nem egy külföldi zsidó közösség is segíteni próbál.
Beregszászban már 1945 februárjában elkezdték megszervezni a maroknyi túlélőből újra a hitközséget.
A város reprezentatív főterén álló nagy zsinagógát – talán ez volt a város legnagyobb épülete akkoriban – 1947-ben újranyitották, s egy feljegyzésből azt is tudjuk, hogy az ötvenes évek legelején Rase Sonekor 400-450-en imádkoztak itt.
Ám a szovjet rendszer nem különösebben tolerálta az ilyesmit, az ötvenes évek legvégén elvette a zsinagógát, s azt jelentősen átépítette, afféle kulturcentrum és könyvtár lett belőle.
(Ma a nagyzsinagóga faszádját egy óriási molinó fedi, magyar és ukrán nemzeti zászlóval, s amelyen, ha csak fényképként is, de a régi fényében pompázó nagyzsinagógát idézik vissza.)
A szovjet rendszer a rekvirálás után egy kisebb zsinagógát visszaadott a közösségnek, amely egészen a legutóbbi időkig, bár egyre reménytelenebb állapotban, de megmaradt. Közben a hívek is fogytak. Már-már úgy nézett ki, hogy valóban vége a zsidó életnek itt. Azután néhányan újraszervezték a közösséget, s egy a városból elszármazott által létrehozott alapítvány segítségével gyönyörűen felújították ezt a zsinagógát.
 |
| A felújított és működő zsinagóga |
Megható látni azt az
igyekezetet és zsidóság iránti elkötelezettséget, amely újraélesztette ezt a
közösséget. Azoknak, akik megmaradtak itt zsidónak – és annyi év után ezt
viszonylag szabadon kimondhatják, ez érthetően különösen fontos. Jó itt leülni
és egy kicsit elbeszélgetni a helybéliekkel – de erről majd részletesebben
máskor.
Most maradjunk csak
annál, hogy helyrehozták az egykori berendezést, pompás festett üvegablakokat
készítettek, a kőtábla megint ott áll büszkén a
homlokzaton. A karzaton kis kiállítást rendeztek be, ahol a környék
zsidó életének egykori tárgyait gyűjtötték össze és mutatják be. Köztük
számtalan megmaradt imakönyvet. És persze a fő helyen a Pesti Sólet ide
eljutott, s különösen becsben tartott, példányai.
A templom udvarában a
környékről elhurcolt és meggyilkolt emberekre emlékező táblát helyeztek el, de
állítottak egy Wallenberg emléktáblát is.
Az emlékhelyet körülvevő
kerítéshez a téglákat abból a három téglagyárból hozták ide, ahová deportálásuk
előtt az itteni zsidókat zárták össze, hogy így is felidézzék a tragikus
múltat.
Péntekenként, ünnepeken
összejön a minjen – igaz, beszámolják azokat a „szombatistákat” is, akik
szintén ide járnak, megtartják a szombatot, a Tórában előírt ünnepeket és
törvényeket.
Szisztematikusan gyűjtik
a múlt emlékeit. És alaposan feltérképezik a környék zsidó temetőit. Kiadványok
jelennek meg, konferenciákat szerveznek és ma már az is megszokott, hogy ismét
turisták keresik fel a zsidó emlékeket.
És ha már itt tartunk.
Kárpátalja különösen izgalmas terület, sok-sok látnivalóval. Érdemes ide utat
szervezni. Ma már az autópálya Budapestről szinte a határig visz. Onnan meg
Beregszász csak egy macskaugrás. (Munkács, Ungvár sem több egy óránál, ha már
ott jár valaki.) Nagyszerű panziók és szállodák nyíltak, nem is túl drágák.
Beregszász tele kis
kávézókkal, presszókkal és igazán hívogató vendéglőkkel.
Megkönnyíti az érdeklődő
utazó helyzetét, hogy nagyon sokan beszélnek magyarul. S az emberek
segítőkészek és kedvesek. Olyan hely, pár órányira csak Budapesttől, ahová
kifejezetten érdemes elmenni és körülnézni.
