Melyikük Whoopi Goldberg?

Baráti körben egy időben szerettem könnyed, afféle csevegő hangnemben belekezdeni, hogy tudjátok, amikor Michael-lel és Whoopi val ebédeltünk és? Ma már ezt nehezen tehetném meg, mert nem nagyon maradt olyan ismerősöm, akinek kétszer-háromszor már elő nem adtam volna a történetet.

Nevezetes nap: 1998. május 29. Bizony, a választás ideje, amikor a Fidesz többségbe került.

Az akkori amerikai nagykövet, Peter Tufo talán nem szerette volna egyedül tölteni, csak úgy magában, nagy várakozással, azt a bizonyos, az esti urnazárásig mindenképp izgalmas, de információhiányos időt. Ezért néhányunkat meghívott rezidenciájára, üssük el vele, ami addig hátra van. Jól főznek, végül is, miért ne. A társaság is jó. (Jobb szeműek felismerhetik Zentai Péter, Kálmán Zsuzsa, Tordas Kati és Elekes Éva kollégáimat a képen. A szakállas úr a követséghez tartozott.)

A bejáratnál egy őr külsejű egyén felolvasta a neveinket, hogy tényleg, mi lennénk-e azok. Nagyon vicces pali volt. Mert rezzenéstelen arccal hozzátette: És hol van Whoopi Goldberg és Michael York? Melyikük az? Illedelmesen nevettünk, mert hát mit lehet tenni ilyenkor? Egy tengerészgyalogostól ez is elég jó vicc.

Aztán ebéd közben a nagykövet is megjegyezte, hol van már Whoopi és Michael? Ismét illedelmesen kacarásztunk és arra gondoltunk, hogy ennél azért valamivel ügyesebb tréfával is készülhettek volna. Már a desszertnél jártunk, amikor csöngött a telefon.

A nagykövet, mikor letette, szomorúan csak ennyit mondott: Whoopi és Michael eltévedt. Értük kellene menni, de a sofőr nincs itt. Nem ugrana le valamelyiktek?

Ismét nevettünk, mert, mi mást tehet az ember, ha a házigazdának csapnivaló a humora, de jó a konyhája. És persze nem mozdultunk. Aztán az egyik követségi ember mégiscsak nekiindult.

Tíz perc múlva már ott is volt az igazi Whoopi Goldberggel és az igazi Michael Yorkkal. Magyarországon forgattak éppen egy filmet, amely Arthur király udvarában játszódott. A nagykövet meghívta őket ebédre. A két sztár fogott egy taxit és azzal indult a rezidenciára. A sofőr azonban tévedésből a kanadai követségre vitte őket. Ott hiába csöngettek, elzavarták őket, itt kérem nincs ebéd. Ne tessék úgy hangoskodni.

Nagy nehezen egy telefonfülkéből sikerült elérniük a jó követet. A többit már tudják.

Amúgy két kedves, szerény ember ült ott velünk. Az átlag amerikaihoz képest feltűnően sokat tudtak Magyarországról, a választásokról. (Nem mondom meg, kinek drukkoltak.) Goldberg még mentegetődzött is, hogy miért ilyen jól értesült. "Sokat mesélt az operatőr" - aki ugye Ragályi Elemér volt. Érdeklődtek, kérdeztek - két világsztár, egy távoli ország, ismeretlen rendeltetésű polgáraival. Édes kis történeteket adtak elő. Jó fejek voltak. (Ja, pótlólag kaptak ebédet, ha mindenre jól emlékszem, akkor Whoopi nekem adta a végén a fagyiját. S szerintem - lovagiasan -a viszkiadagjával is megbirkóztam, legalábbis ma már így mesélem.)

Már szedelődzködtünk, amikor Whoopi megjegyezte, nem szívesen ül be még egyszer itt taxiba. Zentai kolléga volt a gyorsabb. S ha jól emlékszem, piros kis autóján vitte a szállodába vissza a mi asztaltársunkat.

A kínai siker egyik titka

Cse-mo és Károly Róbert

Cse-mo Livel a konyhában ismerkedtem meg. Ott ültek együtt, egy szőke, egy barna, egy vörös és ő, a nagyon fekete hajú.

Cse-mo Li nézett fel elsőnek a sok füzet, könyv, papír és pattogatott kukorica halomból. Rögtön a dolgok közepibe vágott:

Tessék gyorsan megmondani, hogy miért is koronázták meg Károly Róbertet harmadszor is? – kérdezte, azon a hangon, ahogy a gyerekek szokták azokat a rejtelmes dolgokat megtudakolni, amelyekről sejtik, egy felnőttnek semmi az, de az iskolások még nincsenek beavatva.

Károly Róbertet? Hogy harmadszor? Hát, tudod, Károly Róbert 1308-tól uralkodott egészen haláláig 1342-ig és… – próbáltam minden erőmmel visszaemlékezni azokra a régi szép időkre, amikor még tudtam az ilyesmit. A vörös és a szőke együttérzően ingatta a fejét, a barna nem is nézett már rám, sejtette, hogy baj lesz.

Jaj, tessék ezt hagyni – vágott közbe Cse-mo Li – ezt minden óvodás tudja. A harmadik koronázásról tessék gyorsan mondani valamit, mert bele kell írnunk a történelem-verseny pályázatába.

Mondanom sem kell, a google felelt helyettem. Aztán év végén, amikor a bizonyítványokat osztották, így fejezte be a tanár néni: „És idén is anyanyelvből a legjobb Cse-mo Li lett. Akarom mondani, magyar anyanyelvből.”

Ő tehát Cse-mo Li, aki most fagylaltot kanalaz a többiekkel és nagy komolyan válaszolgat. Mert lehet, hogy tudja, miért koronázták meg Károly Róbertet másodszorra, vagy harmadszorra, de interjút eddig még sosem adott. Mégiscsak, az első.

- Én már itt születtem Magyarországon, a szüleim Szecsuán tartományból jöttek ide. Először a papám és a mamám, aztán hoztuk a nagymamámat is. Otthon kínaiul beszélünk, a nagymamám nem is tud másként. A papám úgy-ahogy beszél magyarul, neki az üzlet miatt muszáj, a mamám inkább csak ért.

- Te úgy beszélsz, mint egy született magyar.

- Én született magyar vagyok – piszkál ki egy mazsolát a puncsból – hiszen itt születtem. Talán, jobban is tudok magyarul. Persze vasárnaponként kell kínai iskolába járnom és a szünetre is hazaküldenek nyáron. A kínai írás, tudod nagyon bonyolult, sokkal nehezebb megtanulni, rengeteget vesződöm vele.

- Akkor minek is? Ha egyszer „született magyar” vagy?- provokálom tovább.

- Született magyar. Igen. És született kínai. Mégis, hogy beszélje az unokatestvéreimmel, a nagymamámmal, a többi rokonnal? Azért kínaiul elég sokan tudnak a világon, jól jöhet az még.

- Jött már valamikor jól neked?

- Egyszer az iskolában megkértek tolmácsolni. A b-be is járt egy kínai srác, de ő elég sok tárgyból bukásra állt. A tanárnő behívta a szüleit. Kiderült, a szülők csak kínaiul beszélnek. Nem volt mit tenni, a tanárnő Csen-t kérte meg, hogy fordítson a saját mamájának-papájának. A tanárnő elmondta, hogy Csen nagyon rossz, baj lesz év végén, és talán még az osztálykirándulásra sem viszik el. Csen bólintott, aztán elkezdett kínaiul beszélni. A szülei közben egyre jobban mosolyogtak. A tanárnő ettől dühös lett és hozzátette, Csen nemcsak vacakul tanul, de zavarja a többieket is és a többi. Csen megint bólintott és kínaiul magyarázott valamit. A szülők egyre jobban mosolyogtak, az apukája megsimogatta, az anyukája meg is puszilta. Itt kezdett el a tanci gyanakodni, hogy Csen nem egészen azt fordítja, amit kellene, hogy valószínűleg kínaiul arról beszél, hogy ő milyen jó. Na, akkor hívattak engem, hogy inkább legyek én a tolmács. Csen azt mondta, fizet két fagyit, ha nem köpöm be. De az élet megoldotta a dolgot. Csen szülei egy olyan nyelvjárásban beszélnek, amelyet én egyáltalán nem értek. Az egy egészen másik nyelv. Talán írásban – de én még sok jelet nem ismerek. A fagyit megkaptam.

- Amúgy, simán felvettek ebbe az elitiskolába, ahová jársz?

- Tulajdonképpen igen. Bár a felvételi úgy van megcsinálva, hogy nekünk ne legyen túl könnyű. Rengeteg olyan feladatot tesznek direkt bele, amiket csak azok tudnak igazán jól megoldani, akiknek a szülei is magyar anyanyelvűek, ráadásul, készülni sem nagyon lehet rá. Például olyasmik, hogy, fejezd be a mondatot: addig jár a korsó a kútra, amíg….. És ilyenből vagy tíz. Meg magyar népmesék szereplőit kell csoportosítani. Igen, akinek a nagymamája itt mondott mesét, meg hallotta a közmondást róla, az tudja. De az én nagymamám egészen más meséket mondott nekem.

- Az osztálytársaid mit szólnak ahhoz, hogy te más vagy?

- Miért lennék más? Éppen olyan vagyok, mint ők. Ők sem egyformák. Az Áron magas és erős és szőke, az Ádám alacsony, okos és sötétbarna, a Kata meg gyönyörű a zöld szemével.

- Tény, a Katának az anyukája is szép, volt kitől örökölnie. De mégiscsak bocs de, te azért nem éppen olyan vagy, mint akik már sok-sok nemzedék óta itt élnek. Nem szoktak rád megjegyzéseket tenni?

- A Ferire is szoktak. Sőt sokkal, de sokkal többet, mert ő cigány. A múltkor még meg is kergették. Mindenkire tesznek megjegyzéseket. Meg persze, többször volt már olyan, hogy a boltos egész hangosan beszélt velem, mert azt gondolta, nem tudok magyarul és valamiért azt hitte, ha kiabál jobban megértem. Itt a suliban senki nem szól semmit, megszoktuk egymást. És azért Pesten nem olyan ritka, hogy valaki kínai. Amúgy, te tudtad, hogy a kínaiak, akik Kínában élnek, teljesen egyformának látják az európaiakat?

- Na ne viccelj. Nagyon más minden egyes európai ember.

- Neked meg nekem, persze. De sokszor az európaiak is összekeverik a kínaiakat, pedig egyáltalán nem hasonlítunk jobban egymásra, mint mások. A nagymamám, amikor idekerült, sokáig azt hitte, hogy az óvónénim az a zöldséges is a sarkon. Tök egyformának látta őket, pedig a zöldséges néni sokkal kövérebb és a fülei is elállnak. Ja és a haja is más. De a nagymamám csak azt figyelte meg, hogy európai. De már ő is kezd belejönni.

- Jó ezt hallani. Ha már a zöldségest említed. Ti kínai kaját esztek?

- Nagyjából igen. Szinte mindent meg lehet itt is kapni hozzá. Ha a zöldségek, a húsok mások is, mint ahogy a szüleim megszokták. De azért nagyjából hasonló. Amikor otthon vagyok Kínában nem nagyon más a kaja, mint az itthoni. Amúgy meg persze, a menzán vagy az osztálykiránduláson, vagy a sarki hamburgeresnél is eszek. Szeretem a magyar kaját. A két kedvencem, a töltött paprika, és a vadas zsemlegombóccal.

- Legközelebb, ha jöttök történelemvetélkedőre készülni, csináljak töltött paprikát?

- Hú, az jó lenne, csak ne tegyél cukrot a szaftjába és semmiképpen ne tésztával add, hanem főttkrumplival. Tésztával ki nem állhatom.

- Csakis. Krumplival, cukor nélkül.

- Akkor jó. Amúgy meg, mostanában nem megyek töri vetélkedőre. Teljes gőzzel matekot., fizikát és angolt tanulok. Abban több a jövő. Abból, hogy én megtanultam, miért koronázták meg Károly Róbertet harmadszor is, nem nagyon lehet megélni. Ja, tényleg, tudod már, miért?