Ha az ember Mexikóvárosban (Mexico City) jár, akkor feltétlenül ugorjon be a Trockij–házba. Lev Davidovics Bronstein, aki egy ukrajnai zsidó család ötödik gyermekeként született Sztálin elől menekült egészen idáig — de hát ismerjük a történetet. Egy Ramon Mercader nevű, az NKVD által beszervezett ügynök jégcsákánnyal agyonverte 1940. augusztusában.
Hol egyik, hol másik frakcióhoz csapódott a ma már nehezen követhető orosz forradalmi világban. Egy időben Lenin nagy reménységnek gondolta, aztán Trockij mégis a mensevikekhez csatlakozott – zavaros évek voltak ezek. Világháború, aztán forradalom. Trockij visszatér az Egyesült Államokból és rövidesen szédületesen gyors karriert csinál a bolsevik hatalomban. Ráérő napjaiban létrehozza a Vörös Hadsereget – fut a szekér. Csak egy probléma van. Egy bizony Sztalin nevű akarnok, aki nehezen viseli el, hogy más is akar valamit. Szegény Trockij (a Bronstein nevet már csak politikai ellenfelei emlegetik fel, ők is akkor, ha le akarják zsidózni, mert az akkoriban is nagyon ment) még hisz a vitákban. Próbál Sztálinnal szemben fellépni. Vitájuk egy része ideológiai természetű. Trockij, a permanens forradalom eszméjében hisz, abban, hogy a világot csak nagyjából egyszerre lehet megváltoztatni. Sztalin viszont úgy véli, megy az egy országban is, még ha véresen is.
Az épület egyik felében Trockij könyvei,a róla szóló fényképek, újságcikkek, szobrocskák. Szolid unalom. A kert azonban igen csinosan karbantartott. De aztán, ha tovább húzódunk, akkor a szűk ajtócskán át bejutunk Trockij lakrészébe, amelyet többé–kevésbé eredeti állapotában őriztek meg. A „szűk ajtócska” azért még némi magyarázatot kíván. Sztálin egykori riválisa meglehetősen tartott attól, hogy a Szovjetunió ura így vagy úgy, de megpróbálja majd elintézni. Egész kis erődítménnyé alakították az épületet hát, ahol családjával, köztük tizenkét éves unokájával együtt meghúzta magát. Őrtornyok védték, magas kőkerítés és a híveiből toborzott testőrség próbálta megvédeni. A kicsiny ajtók azt szolgálták volna, hogy ne legyen olyan könnyű csak úgy beszaladni és gyilkolni.
A hálószobában egy ágy, tele golyónyomokkal.
1940. májusában ugyanis egy húsz fő sztálinista csoport támadt a Trockij családra. Gépfegyverekkel lövöldözve törtek be az épületbe. Akkor Lev Davidovics és felesége, Natalia csak úgy menekült meg, hogy gyorsan elbújtak az ágy mögé, miközben testőreik és az éppen náluk vendégeskedők viszonozták a tüzet. Állítólag kétszáz golyót szedtek össze aztán az ágyból és a mellette álló falból. A lövöldözésben a lábán megsérült Trockij tizenhárom éves unokája, Esteban Volkov is. Meg is erősítették az épület védelmét, más kérdés, hogy úgy látszik, a kézirattal érkező NKVD–s ügynökök ellen nincs hatásos védelem.
Valóban itt az írógéptől a térképen, az éjjeliedényen és a mosdótálon át a fogason lógó zakókig és nyakkendőkig minden Trockijé volt? A katalógus szerint igen. Mindenesetre, akkor itt valahol lennie kell egy nagy padlásnak, ahol elraktározták mindezt.
Ugyanis a Volkov–unoka, jórészt még nagyanyjával, aztán négy saját gyermekével még harminc évig itt élt az akkor még külvárosnak számító Coyoacánban. És nyilván azért harminc év alatt ez–az elrongálódott, itt–ott hozzányúltak a berendezéshez. És abban sem vagyok biztos, hogy a bejáratnál már akkor is egy pénztáros fülke állt–e. És akad e bármi, ami a zsidóságra utalna? Egy menóra, egy hanukia, egy mezüze? Sehol, sehol semmi. Trockij már gyerekkorában szakított a zsidóságával, amikor forradalmárnak állt. Élete kellékei között vagy nem fért már el semmi ebből, vagy a hosszú vándorlás közepette veszítette valahol el ezeket. Esetleg, a kiállítás szervezői nem tartották fontosnak, hogy efféle tárgyakat is közzétegyenek Trockij emlékházában? Ki tudja. A lényeg, hogy itt télen is süt a nap, az emberek mosolygósak – és ez az egész egy rég elfeledett történet már.
