Oldalak

2016. augusztus 22., hétfő

"De ugye elmondtad, hogy jó emberek vagyunk és nem kell tőlünk félni?"



Mi történik, ha egy kisvárosban egyszercsak megjelenik egy csomó menekült? A Klubrádióban erről beszélgettünk a minap Hardi Orsival, aki Taizé-ben segít megszervezni az emberek beilleszkedését.


És itt van két kép azokról, akikről beszélünk. Az elsőn a település temploma előtt levelet söpörnek. Hogy hasznossá tegyék magukat addig is, amíg megkapják a munkavállalási engedélyt.




Orsi egyébként ezt írta:

Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan fognak reagálni az interjúra. 
Tegnap elmeséltem röviden innen a távolból menekült barátainknak, hogy Budapesten voltam a rádióban és róluk meséltem. Nagyon örültek neki. Kérdezték, de ugye elmondtad, hogy jó emberek vagyunk és nem kell tőlünk félni. Mondtam, igen. Még azt kérték, hogy mondjam meg, hogy sajnálják azt a négy gólt az EB-n. Na, ezzel én már nem voltam teljesen képben, de mondtam, hogy megmondom. 
Megpróbálok róluk küldeni fényképet. Az mindig jó, ha arca lesz azoknak akikről beszélünk. Remélem átmegy. Az első képen néhány szudáni fiú a tornácon. A legközelebbi Ibrahim, akiről meséltem. 
A másik fényképen a szíriai gyerekek első napja az iskolában. Én vittem őket a pár faluval arrébb található iskolába. Nagyon meg voltak hatódva, de én még jobban. A hátukon lévő iskolatáskákat a sógórnőm vette a Móricz Zsigmond téri Budmill boltban kb 15 évvel ezelőtt. Hordták az ő gyerekei, majd megkaptuk mi. Mivel a táska jó volt, én is eltettem, hátha jó lesz még valakinek egyszer. A szíriai család egy csütörtöki napon érkezett a libanoni menekülttáborból. Rákövetkező hétfőn a gyerekek már iskolában voltak a Móriczon vett iskolatáskákkal... egy burgundiai Cortevaix nevű kis faluban.  




2016. augusztus 16., kedd

Mi történt egy kis keresztény faluban, amelyik befogadta a menekülteket?

A francia kis faluban Taizében menekülteket fogadtak be. És el tudják képzelni, mi történt utána? Hardi Orsi. (Dési János interjúja)

2016. augusztus 10., szerda

Melyik a Jobbik?

A melyik a Jobbik című könyvemről beszéltünk nagyjából egy éve, most találtam meg.





2016. augusztus 3., szerda

Ferenc pápa szemben a magyar és lengyel katolikus egyházzal

Kamarás István vallásszociológussal beszélgettünk a Klubrádióban Ferenc pápa szavairól és arról, hozzá képest milyen a magyar (és a lengyel) egyház.
Dési János interjúja



2016. augusztus 1., hétfő

Kádár János nem ismert mondatai Wallenbergről

Ha a budapesti zsidók tízezreinek életét megmentő svéd fiatalember Raoul Wallenberg sorsáról még mindig nem tudunk mindent, szobra történetének kalandos részleteiből lassan összeáll a történet. Most előkerült Kádár János egy nyilatkozata Wallenbergről, illetve a szobráról, amelyik valószínűleg itt jelenik meg először nyilvánosan Magyarországon, további mozaikokat hozzátéve a képhez.

Azt eddig is tudtuk, hogy nem sokkal a felszabadulás után megmentettjei nagy akcióba kezdtek azért, hogy Budapesten, közadakozásból szobrot állítsanak Wallenbergnek. Ekkor még egyáltalán nem volt biztos, mi történt vele. Élt a remény, ha egyre fogyatkozó mértékben is, hogy talán mégiscsak élve hazakerül Svédországba.
A szobor elkészítésére a neves művészt, aki maga is aktívan részt vett a zsidók mentésében, Pátzay Pált kérték föl és a mozgalom védnökei között ott találjuk Zsedényi Bélát a Nemzetgyűlés első elnökét.

A Magyar Nemzet 1946. július 25-i számának egy cikke számol be arról, hogy a Zeneakadémián miként emlékeznek meg Raoul Wallenbergre. Az est prológusát Gobbi Hilda mondta, amelyben a „sárkányt legyőző”  Wallenberget idézi meg.
Ez a hasonlat talán nem véletlen. Az est egyik célja, hogy Pátzay Wallenberg szobrához gyűjtsön pénzt. Az emlékmű pedig egy sárkányt legyőző alakot ábrázolt.
A szobor végül elkészült, felállították, ám a hivatalos átadásra már nem került sor, mert néhány nappal azelőtt ledöntötték. Valószínűleg a hatalomban megerősödött kommunista párt nem akarta ezzel a Wallenberg szoborral a szovjeteket provokálni – akik végülis elvitték s meggyilkolták a második világháború egyik legnagyobb hősét. Sőt, a következő négy évtizedben a nyilvánosság előtt szinte beszélni sem lehetett Wallenbergről. Még akkor sem, ha érdekes módon, az Újlipótvárosban az utcája megmaradt. És bátor kivételek persze mindig akadtak.
A már idézett Gobbi Hilda, akinek régi munkásmozgalmi kapcsolatai miatt valószínűleg sokkal többet lehetett, mint másoknak, s ő igen becsületesen tudott is élni ezzel a lehetőséggel, 1975-ben a szigorúan ellenőrzött Magyar Rádióban készített egy műsort, amelynek ugyan a címéből nem derült ki (Színház a romok felett), de Wallenberg hősiességéről szólt, méghozzá a legnagyobb nyilvánosság előtt. (https://ujkelet.live/2016/05/17/gobbi-hilda-hosies-megemlekezese-wallenbergrol/comment-page-1/ )
Amúgy, ahogy a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása, 56 forradalma, az egypártrendszer vagy Kádár első titkársága, Wallenberg sorsa továbbra is cenzúra alá esett.
Némi változás ebben 1985-ben történt, amikor a Kádár rendszer legnevesebb – és tegyük hozzá, igen kiváló – szobrászát, a politikai funkciókat is vállaló Varga Imrét megkereste Nicolas Salgo, az Egyesült Államok magyar származású budapesti nagykövete, hogy készítsen egy Wallenberg-szobrot. Varga, aki pályája elején Pátzay tanítványa volt, vállalkozott a feladatra. Alkotása utalt mestere korábbi lerombolt művére, egy bronz reliefben felidézte azt a szobrot övező márványtömbön. A szobrot a nagykövet rezidenciájának kertjében állították föl, mert máshová a magyar hatóságok nem engedték. 1987 tavaszán Kádár János pártfőtitkár svédországi látogatásra készült. Ennek előkészítése során a magyar felet értesítették, hogy ott Wallenbergre vonatkozó kérdést is kaphat. Nicolas Salgo ekkor fölkereste Kádárt, és fölajánlotta Varga szobrát, hogy helyezzék el azt mégiscsak köztéren. Túl forgalmas, látványos helyen, vagy akár az egykori nemzetközi gettó területén azért mégsem akarták a hivatalosságok. Ezért a szobrot Budán, vagyis Wallenberg eredeti tevékenységének helyszínétől távol, de mégiscsak fölállították. Kádár 1987. április 22-én Stockholmban sajtótájékoztatót tartott.
És ahogy az várható volt, nyugati mintára megtartott tájékoztatóján elhangzott a kérdés Wallenbergről való megemlékezésről is. A magyar sajtó, amelyik igen bőséges terjedelemben, a napilapok első oldalán, számolt be a látogatásról, ezt a részt nem említette meg. Minden valószínűség szerint Magyarországon nyomtatásban most jelenik meg először a Pesti Sóletban.

  • Mi az oka annak, hogy éppen most kerül sor Raoul Wallenberg emlékművének felavatására? Miért vártak vele idáig? – kérdezi a UPI hírügynökség tudósítója.
  • Egy mondatot, bővített mondatot szeretnék erről mondani. Hát én egész életemben otthon éltem. A régi rendszerben is, a háború alatt is. És hát illegalitásban is éltem és dolgoztam nem kevés ideig. Mert a Horthy rendszer… üldözte a kommunistákat. Nekem akkor persze sok dolgom diplomatákkal nem volt. Dehát akkor is mint politikával foglalkozó ember tudtam valamit. És utólag még többet meg tudtunk. Ennek alapján a magyar közvélemény érti és értékeli azt a humánus tevékenységet amelyet Wallenberg különösen a háború idején tett. A svéd Vöröskereszttel együttműködve. Ezt értékeljük és tiszteljük. Ennek hangsúlyozása mellett  is meg kell mondanom, hogy nálunk ez a kérdés egyszerűbben és normálisabban jelentkezik, mint ahogy azt a nyugati sajtó kezeli.  Ahol én kételkedek minden esetben a Wallenberg iránti tisztelet mozgatja azokat, akik ezt felhozzák, mert ennek meghatározott éle van. Ön az mondja, hogy hogy most került ez elő? Nem most került. Nálunk például évtizedek óta  van elnevezett utca az ország fővárosában, Wallenbergről elnevezett utca. És most készült egy ehhez méltónak tűnő műalkotás. Egy  … szobrász alkotta és amit most alkottak és ezt most a köztéren nyilvánosságra fogják helyezni – ennyit mondott Kádár János, az MSZMP, s így Magyarország vezetője először és talán utoljára, nyilvánosan Wallenbergről.
A szobor avatása előtti jelent meg a kormány lapjában, a Magyar Hírlapban egy cikk, amely egyértelműen elismerte, hogy Wallenberget a Szovjetunióba hurcolták, és Moszkvában, a hírhedt Ljubjanka börtönben halt meg 1947-ben. A szobrot 1987. május 15-én a Hazafias Népfront nevű gittegylet budapesti titkára, a magyar politikai hierarchia, mondjuk így, létező legalacsonyabb rangú funkcionáriusa avatta fel a Szilágyi Erzsébet fasorban. Nagyjából titokban, annyira, hogy a megemlékezni vágyókat rendőrsorfallal tartották távol az ünnepségtől.
De a szobor azóta is áll.

(Pesti sólet, 2016. július)



Kádár János nem ismert mondatai Wallenbergről

Ha a budapesti zsidók tízezreinek életét megmentő svéd fiatalember Raoul Wallenberg sorsáról még mindig nem tudunk mindent, szobra történetének kalandos részleteiből lassan összeáll a történet. Most előkerült Kádár János egy nyilatkozata Wallenbergről, illetve a szobráról, amelyik valószínűleg itt jelenik meg először nyilvánosan Magyarországon, további mozaikokat hozzátéve a képhez.

Azt eddig is tudtuk, hogy nem sokkal a felszabadulás után megmentettjei nagy akcióba kezdtek azért, hogy Budapesten, közadakozásból szobrot állítsanak Wallenbergnek. Ekkor még egyáltalán nem volt biztos, mi történt vele. Élt a remény, ha egyre fogyatkozó mértékben is, hogy talán mégiscsak élve hazakerül Svédországba.
A szobor elkészítésére a neves művészt, aki maga is aktívan részt vett a zsidók mentésében, Pátzay Pált kérték föl és a mozgalom védnökei között ott találjuk Zsedényi Bélát a Nemzetgyűlés első elnökét.

A Magyar Nemzet 1946. július 25-i számának egy cikke számol be arról, hogy a Zeneakadémián miként emlékeznek meg Raoul Wallenbergre. Az est prológusát Gobbi Hilda mondta, amelyben a „sárkányt legyőző”  Wallenberget idézi meg.
Ez a hasonlat talán nem véletlen. Az est egyik célja, hogy Pátzay Wallenberg szobrához gyűjtsön pénzt. Az emlékmű pedig egy sárkányt legyőző alakot ábrázolt.
A szobor végül elkészült, felállították, ám a hivatalos átadásra már nem került sor, mert néhány nappal azelőtt ledöntötték. Valószínűleg a hatalomban megerősödött kommunista párt nem akarta ezzel a Wallenberg szoborral a szovjeteket provokálni – akik végülis elvitték s meggyilkolták a második világháború egyik legnagyobb hősét. Sőt, a következő négy évtizedben a nyilvánosság előtt szinte beszélni sem lehetett Wallenbergről. Még akkor sem, ha érdekes módon, az Újlipótvárosban az utcája megmaradt. És bátor kivételek persze mindig akadtak.
A már idézett Gobbi Hilda, akinek régi munkásmozgalmi kapcsolatai miatt valószínűleg sokkal többet lehetett, mint másoknak, s ő igen becsületesen tudott is élni ezzel a lehetőséggel, 1975-ben a szigorúan ellenőrzött Magyar Rádióban készített egy műsort, amelynek ugyan a címéből nem derült ki (Színház a romok felett), de Wallenberg hősiességéről szólt, méghozzá a legnagyobb nyilvánosság előtt. (https://ujkelet.live/2016/05/17/gobbi-hilda-hosies-megemlekezese-wallenbergrol/comment-page-1/ )
Amúgy, ahogy a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása, 56 forradalma, az egypártrendszer vagy Kádár első titkársága, Wallenberg sorsa továbbra is cenzúra alá esett.
Némi változás ebben 1985-ben történt, amikor a Kádár rendszer legnevesebb – és tegyük hozzá, igen kiváló – szobrászát, a politikai funkciókat is vállaló Varga Imrét megkereste Nicolas Salgo, az Egyesült Államok magyar származású budapesti nagykövete, hogy készítsen egy Wallenberg-szobrot. Varga, aki pályája elején Pátzay tanítványa volt, vállalkozott a feladatra. Alkotása utalt mestere korábbi lerombolt művére, egy bronz reliefben felidézte azt a szobrot övező márványtömbön. A szobrot a nagykövet rezidenciájának kertjében állították föl, mert máshová a magyar hatóságok nem engedték. 1987 tavaszán Kádár János pártfőtitkár svédországi látogatásra készült. Ennek előkészítése során a magyar felet értesítették, hogy ott Wallenbergre vonatkozó kérdést is kaphat. Nicolas Salgo ekkor fölkereste Kádárt, és fölajánlotta Varga szobrát, hogy helyezzék el azt mégiscsak köztéren. Túl forgalmas, látványos helyen, vagy akár az egykori nemzetközi gettó területén azért mégsem akarták a hivatalosságok. Ezért a szobrot Budán, vagyis Wallenberg eredeti tevékenységének helyszínétől távol, de mégiscsak fölállították. Kádár 1987. április 22-én Stockholmban sajtótájékoztatót tartott.
És ahogy az várható volt, nyugati mintára megtartott tájékoztatóján elhangzott a kérdés Wallenbergről való megemlékezésről is. A magyar sajtó, amelyik igen bőséges terjedelemben, a napilapok első oldalán, számolt be a látogatásról, ezt a részt nem említette meg. Minden valószínűség szerint Magyarországon nyomtatásban most jelenik meg először a Pesti Sóletban.

  • Mi az oka annak, hogy éppen most kerül sor Raoul Wallenberg emlékművének felavatására? Miért vártak vele idáig? – kérdezi a UPI hírügynökség tudósítója.
  • Egy mondatot, bővített mondatot szeretnék erről mondani. Hát én egész életemben otthon éltem. A régi rendszerben is, a háború alatt is. És hát illegalitásban is éltem és dolgoztam nem kevés ideig. Mert a Horthy rendszer… üldözte a kommunistákat. Nekem akkor persze sok dolgom diplomatákkal nem volt. Dehát akkor is mint politikával foglalkozó ember tudtam valamit. És utólag még többet meg tudtunk. Ennek alapján a magyar közvélemény érti és értékeli azt a humánus tevékenységet amelyet Wallenberg különösen a háború idején tett. A svéd Vöröskereszttel együttműködve. Ezt értékeljük és tiszteljük. Ennek hangsúlyozása mellett  is meg kell mondanom, hogy nálunk ez a kérdés egyszerűbben és normálisabban jelentkezik, mint ahogy azt a nyugati sajtó kezeli.  Ahol én kételkedek minden esetben a Wallenberg iránti tisztelet mozgatja azokat, akik ezt felhozzák, mert ennek meghatározott éle van. Ön az mondja, hogy hogy most került ez elő? Nem most került. Nálunk például évtizedek óta  van elnevezett utca az ország fővárosában, Wallenbergről elnevezett utca. És most készült egy ehhez méltónak tűnő műalkotás. Egy  … szobrász alkotta és amit most alkottak és ezt most a köztéren nyilvánosságra fogják helyezni – ennyit mondott Kádár János, az MSZMP, s így Magyarország vezetője először és talán utoljára, nyilvánosan Wallenbergről.
A szobor avatása előtti jelent meg a kormány lapjában, a Magyar Hírlapban egy cikk, amely egyértelműen elismerte, hogy Wallenberget a Szovjetunióba hurcolták, és Moszkvában, a hírhedt Ljubjanka börtönben halt meg 1947-ben. A szobrot 1987. május 15-én a Hazafias Népfront nevű gittegylet budapesti titkára, a magyar politikai hierarchia, mondjuk így, létező legalacsonyabb rangú funkcionáriusa avatta fel a Szilágyi Erzsébet fasorban. Nagyjából titokban, annyira, hogy a megemlékezni vágyókat rendőrsorfallal tartották távol az ünnepségtől.
De a szobor azóta is áll.

(Pesti sólet, 2016. július)