Oldalak

2017. november 28., kedd

Egy sárga csillagos fotó története

Raoul Wallenberg svéd követségi titkár története, aki 1944-ben sok ezer, talán sok tízezer zsidó életét mentette meg, máig jó pár rejtélyt tartalmaz. Elsősorban azt nem tudjuk még egészen pontosan – még ha egyre több ténnyel is rendelkezünk -, hogy mi is történt vele 1945 január 17-e után, amikor az oroszok elvitték. Wallenberg körül sok ma még a titok. 
Azt sem ismerjük pontosan, mi lett azokkal a képekkel, amelyeket budapesti tevékenysége alatt „fotósa” Veres Tamás készített. A fotók nagyrésze, minden valószínűség szerint, megsemmisült, de ami megmaradt, arról sem tudjuk pontosan, honnan került elő. Írtam már erről a Pesti Sólet 2014. augusztusi számában.
De most beszéljünk egy kicsit arról a képről, amelyik megvan, sőt, amelyik több verzióban is közkézen forog máig is a korszakról szóló kiadványokban.

A képen embereket kísérnek 1944 november 28-án Budapesten, a fotón elől egy fekete kendős asszony áll. Az amúgy teljesen azonos képek egyik részén egy hatágú csillagot visel a mellén, a másik részén nem.
De melyik lehet az igazi? Próbáljuk meg kinyomozni.
Annyit tudunk, hogy a képet Veres Tamás készítette, aki igazolványképektől kezdve a történteket illusztráló fotókig sok mindent csinált a svéd diplomatának. Képeinek jelentős része elveszett, másik fele kalandos módon bukkant elő sok évtizeddel később az események után a feledés homályából.
Ez a kérdéses fotó hosszú évtizedek után a nagy nyilvánosság előtt először újra John Bierman: Righteous Gentile című könyvében (Penguin Books, London, 1981) szerepelt. E kötetben a fotón a mellén egy hatágú csillag látható az elöl álló nőnek.
Biermann hol és hogyan jutott a képhez nem tudjuk. De a kötetben több Veres Tamás fotó mellett is feltüntette, hogy a Wallenberg családtól kapta azokat.
Az általunk ismert, legelső magyarországi nyilvánosan megjelent verziójában a fotót – 1947-ben – csillaggal együtt publikálták . Méghozzá egy a Wallenberg történetéről könyvet író Lévai Jenő jegyezte cikkben. (Lévai Jenő: Svédország még reménykedik Wallenberg hazatértében, Képes Figyelő, 1947. február 22.)
Ugyanakkor Lévai pár hónappal később napvilágot látott Wallenberg könyvében (Lévai Jenő: Raoul Wallenberg, Budapest, Magyar Téka 1948) ugyanezen a képen az előtérben álló kendős asszonyon nincs csillag. A későbbi publikációk valószínűleg hol innen, hol onnan vették át a képet, ettől függően jelent meg ez vagy az a verzió. Annyira össze-vissza, hogy például Lévai 1948-ban svédül megjelent Wallenberg könyvében ismét a csillagos változat található.
Tehát a Lévai jegyezte magyar Wallenberg könyvben csillag nélkül, a Képes Figyelő cikkben és a svéd kiadású könyvben csillaggal.

Melyik a valódi? Ott volt a képen a hatágú csillag csak lekaparták egyes képekről vagy éppen fordítva, egy ügyes kezű retusőr festette oda?

Összevetve a verziókat és az időpontokat, valamint Veres Tamás interjúit nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a csillagos verziót publikáló politikai bulvárlap, a Képes Figyelő szerkesztői nem találták elég hatásosnak a képet Dávid-csillag nélkül, ezért festették azt rá. Megerősíti elméletünket, hogy a Képes Figyelőnél „javították fel” a fotót, hogy az eredeti, még Budapest ostroma előtt, a svéd Külügyminisztériumba Wallenberg által megküldött fotón – amelyet hitelesnek kell elfogadnunk, hiszen se oka, se módja, se ideje nem lett volna azt senkinek meghamisítani - nincs csillag.
Mindenesetre, időközben Veres Tamás szerzősége éppúgy elfelejtődött évtizedekre, ahogy Lévai Jenő 1948-as könyve sem kerülhetett sokáig elő, hiszen Wallenberg élete, ha más más okból is, de keleten és nyugaton egyaránt tabunak számított sokáig.
Wallenbergre a figyelmet újra a New York Times cikke hívta fel 1980-ban. (Eleonore Lester, Frederick E. Werbell, The Lost Hero of the Holocaust, New York Times, 1980, március 30), az igen alapos írást Veres képei illusztrálták, de a fotóriporter nevének feltüntetése nélkül. Az akkor már Amerikában élő, sikeres New York-i divat- és reklámfotós Tom Veres is innen értesült, hogy néhány képe megmaradt. Szerzőségét végülis nem volt nehéz bebizonyítania.
Például, a már említett Képes Figyelőben megjelent írásában Lévai, nemcsak a nevezetes és azóta is ismert majd’ összes Veres képet közölte, de a képek történetéről is adott némi információt:
„Erről a csodálatos mentésről (mármint Wallenbergéről a Józsefvárosi pályaudvaron – DJ) érdekes felvételeket készített Wallenberg házi fényképésze, Veres Tamás, aki valóban életével játszott, amikor kis gépével elhasított nyaksálján keresztül fotografálni merészkedett. Ugyancsak Veres felvétele örökíti meg amikor Wallenberg az óbudai téglagyárakból kiszabadított védenceit a nemzetközi gettóba kíséri.
E szenzációs felvételek filmjei az ostrom alatt legnagyobbrészt megsemmisültek. Stockholmban, a svéd Külügyminisztériumban Wallenberg jelentéseinek mellékleteképpen e felvételek egyetlen kópiája maradt fenn. Ezek közül néhányat itt közlünk - írta Lévai a Képes Figyelőben.”
S bár például az izraeli Yad Vashem archivumában is a csillagos verzió található meg, van még egy döntő bizonyíték arra, hogy bizony ez a hamis.
Wallenberg környezetében nyüzsgött még egy fiatal fiú, Beér János. Ő 1956-ban emigrált, és egyetemi tanár lett az Egyesült Államokban. Annak idején öt eredeti papírképet kapott ajándékba Verestől, amelyeket annyira nagy becsben tartott, hogy magával vitt Amerikába. 2005-ben néhány érdekes dokumentummal együtt a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumnak ajándékozta. S bizony az itt található fotón sincs csillag.
S bár ma már biztosak vagyunk abban, hogy a csillag nélküli verzió a valódi, a budapesti MTI fotóarchivumában, ahonnan a szerkesztőségek megvehetik kiadványokhoz ezt a képet is, most is s a csillagos verzió, vagyis a hamis szerepel, újra és újra megjelenve.
S ami a legironikusabb az egészben, Jalsovszky Katalin fotótörténész szerint ez az asszony minden valószínűség szerint nem is a kísért zsidók csoportjába tartozott, csak rákeveredett a képre, amelyet Veres Tamás egy mozgó autóból készített. Szóval, biztos, hogy nem hordott csillagot, hiszen nem volt zsidó.


(Részletesen írok erről is a Wallenberg jegyzőkönyv című kötetben, amely itt még megrendelhető.)


És itt meghallgatható egy interjú a könyvről

(Pesti Sólet, 2017, november)


-->

1 megjegyzés:

  1. szerényi imre7:27 de.

    Azt gondolom erről, a vitát az is eldöntheti, hogy más fotók is készültek, például a Dunába lőtt hittestvérekről, akiket nyilasok kísértek a Duna partra. Ha azokon volt sárga csillag, akkor feltehetően ez volt a kötelező "protokol" ezeknél a tevékenységeknél függetlenül attól, hogy a József városi pályaudvarra kísérték őket vagy a Dunához.Van a képen egy fiatal magasabb nő akin a csillagnak egy része nem látható mert takarásban van ill. egy gyerek is akin mindkét képen látható a csillag.

    Azt történhetett, hogy a három jobban látható levő nő kabátjáról leretusálták a a csillagot de a gyereken ott "felejtették". Ez elkerülte a ügyes mester figyelmét.

    A két kép élessége is igen eltérő.

    szerényi imre

    VálaszTörlés