2011. november 4., péntek

Sztálin és a meghülyült szomszéd néni















GA-nál minden rendben van
Kedves közönségünk, és akkor most folytatjuk évfordulós megemlékezésünket. A múltkor dr. D. I. 1956 október huszonharmadiki kalandjait tártuk a nagyérdemű elé. Ahogy akkor jeleztük már dr. D. I. azokban a napokban még nem sejtette, hogy később az én apám lesz. Amúgy pedig, forradalom ide-oda, este tízre pontosan hazaért, ahogy azt az ő anyukájának megígérte. Most pedig G. A. október huszonharmadikája következik. G. A. akkoriban – természetesen – még nem sejthette, hogy későbbb dr. D. I.-né lesz, s még egy kicsit később az én anyukám. Hadd jegyezzem meg azt is, hogy a mellékelt képen ő szerepel – persze nem októberben, hanem a kép hátoldalán már alig olvasható felírás szerint, ugyanazon év augusztusában, talán a Duna párton.
És most jöjjön a történelem.
1956. október 23-án este, ahogy az rendes leányhoz illik, anyukám hazatelefonált az ő anyukájának, hogy ugye minden rendben. Anyukám akkor éppen a főváros zajától távol lévő Egerben tartózkodott, egy filmforgatáson. Nem a főszerepet játszotta, csak afféle segédszemélyzetként tevékenykedett, a jelenetek számát írta föl a csapóról, miután a Madách Gimnázium kiváló elvégzése után az egyetemre nem vették fel, mint polgári származékot. Polgári származék – a fiatalabbak kedvéért azt jelentette, hogy Borból (Radnóti!) hazafelé agyonvert nagyapám banki kistisztviselő volt, nagymamám meg gépírónő.
Nagymamám azonban nem vette föl a telefont, hiszen nem volt otthon, a történelmi eseményekhez kevés érzékkel bírván, színházba ment, így aztán a szomszéd néni kapta föl a kagylót. (Azok még olyan idők voltak, hogy a szomszéd, ha meghallotta, hogy csöng a telefon, fogta a kulcsát, átment és felvette. Már csak azért is, mert a távhívás kapcsolására – interurbán- órákat kellett várni, ne menjen már veszendőbe az a sok igyekezet, mégiscsak jobb az emberi szó.)
A szomszéd néni öreg volt és teljesen meghülyült. Az előbbi ténykérdés, az utóbbira anyám abból következtetett, hogy a szomszéd néni arra a kérdésre, hogy, na ugye minden rendben, azt felelte, hogy hát persze. Ja, és ledöntötték a Sztálin szobrot.
Anyukám, mint a Városliget közelében élő, azt pontosan tudta, hogy a Sztálin szobor az igen nagy, nem lehet csak úgy ledönteni. És különben is, miért, hogyan, kik?
Ő azt nem tudja, de ledöntötték. A darabajait itt hurcolták végig az utcán.
A Sztálin szobrot? Ledöntötték? A darabjait itt hurcolták végig az utcán? Hát persze, ne tessék izgulni és tessék bevenni a gyógyszert! - zárta le anyám a terméktelen interurbán beszélgetést a bolond szomszéd nénivel.
Aki nyilván vizionál, hallucinál, talán még az üzenetet sem lesz képes átadni a nagymamámnak, hogy minden rendben.


Nincsenek megjegyzések: