2019. augusztus 27., kedd

A zsidó vallás lefokozása Horthy idején


A zsidók elleni jogfosztás-sorozatnak egy mára már nagyjából elfeledett állomásához érkezett a Horthy korszak 1942 nyarán. A Kállay-kormány ekkor fogadtatta el az 1942. évi VIII. törvénycikket, amely kivette a zsidó vallási felekezetet a bevett egyházak sorából.
Kállay Miklós felvonul/Fortepan fotó

Túl volt már ekkor az ország régen Európa első zsidótörvényén, a numerus clausus-on, vagyis azon a szabályon, amely megszüntette a zsidók jogegyenlőségét azzal, hogy ravasz módon korlátozta számukat a felsőoktatási intézményekben. Aztán 1938-tól sorban jöttek az „igazi” zsidótörvények, jogkorlátozó, jogfosztó szabályok. 1941-ben fogadták el az úgynevezett faji törvényt, amely nemcsak megtiltotta a zsidóknak minősített személyek házasságát „nem zsidókkal”, de – jobb szó híján használjuk most ezt a szót – faji alapon határozta meg, ki számít zsidónak.
Az 1942 tavaszán hatalomra került Kállay-kormány kétségtelenül kereste a kapcsolatot a szövetséges hatalmakkal, ugyanakkor a németekkel sem mert ujjat húzni. Ingadozott, ahogy akkor mondták: Kállay kettőst járt. Ugyanakkor, a törvényhozásban, az igazgatási apparátusban, a hadseregben és a sajtó jelentős részében felbátorodtak és erősödtek az antiszemita hangok. A munkaszolgálatra kötelezett zsidó férfiakat számtalan atrocitás érte.
A zsidó vallás recepcióját megszüntető törvény, ha úgy tetszik, közel sem járt közvetlenül olyan tragikus következményekkel, mint más zsidóellenes rendelkezések. Ugyanakkor jól beilleszkedik abba a sorba, amely a zsidók teljes jogfosztásához, kirablásához, összegyűjtéséhez, deportálásához, majd megöléséhez vezetett.
Miközben a zsidók jelentős része még ekkor is – sőt még két évvel később is – bízott a magyar állam lovagiasságában, abban, hogy ha ők hűséges polgárai az országnak, akkor az is megvédi majd őket, a viharfelhők gyorsan gyülekeztek.
Az egymást követő jogfosztó intézkedések, a megkülönböztetés azt mutatta a népnek, hogy a zsidókat ki lehet lökni a társadalomból, őket már nem védi a törvény, hanem üldözi, velük már bármit meg lehet tenni.
Sokszor előkerül, hogy a zsidótörvényeket azért kellett meghozni, hogy kifogják a szelet a nyilasok és a nácik vitorlájából. Kétségtelen Kállay nem engedte, hogy sárga csillag viselésére kötelezzék a zsidókat és a deportálások német követelésének is ellenállt. Dehát sokat mindez nem ért. A sorra megszavazott, elfogadott rendeletek mind-mind hozzájárultak, előkészítették a zsidók végzetét.
A magyar történelem szebb lapjaira tartozik, hogy a kiegyezés után nem sokkal elfogadták a zsidók polgári és politikai egyenjogúságát biztosító jogszabályt (1867. XVII. tc.), amely megnyitotta az utat a zsidók társadalmi felemelkedése előtt.  Jellemző a kor hangulatára, hogy a jogszabályt a képviselőház egyhangúan fogadta el és a főrendiházban is csak 4 ellenszavazat akadt.
Ezek után neves zsidó és nem zsidó közéleti emberek komoly akciót indítottak, hogy ne csak mint egyének, hanem, mint vallási közösség is egyenjogúvá válhassanak a zsidók. Vázsonyi Vilmos, Lőw Imánuel, Mezei Ferenc és Mezei Ernő, Márkus Dezső neve fémjelezte többek között ezt az akciót. Ebben a korban a keresztény, különösen a katolikus egyház, előjogokat élvezett, és nem kevesen akadtak, akik szerették volna ezeket megőrizni. Ám mind nyilvánvalóbbá vált, hogy egy polgári, fejlődő államot nem tarthat a feudális klérus a fogságában.
1892 elején a pesti hitközség dísztermében fogadták el azt a határozatot, amelyben a zsidó vallás teljes egyenjogúsítását kérték.
A polgári Wekerle kormány idején sorban születtek a modern egyházpolitikai jogszabályok, s ha nem is viták, összetűzések nélkül, de végülis 1895. októberében elfogadták az 1895. évi XLII. törvénycikket, amely a zsidó vallás recepcióját jelentette. Vagyis a zsidó felekezetek a „bevett egyház” kategóriájába kerültek, a nagy keresztény egyházakkal együtt. Vagyis ezeket a felekezeteket az állam az oltalmába vette, tagjainak szabad vallásgyakorlást biztosított, engedélyezte, sőt gyakran támogatta, szociális- és tanintézményeit. Önkormányzati jogokat adott nekik, belső működésüket nem háborgatta.
Nos, a Kállay-kormány ezt vonta vissza, amikor az izraelita felekezetet az „elismert” kategóriába lökte. (Kétségtelenül, volt ennél rosszabb is. A „tűrtek” csoportja, amelyek tagjai folyamatos hatósági zaklatásokat kellett, hogy elszenvedjenek, főként a kisebb szekták kerültek oda.)
Az „elismert” vallásfelekezetek jóval kevesebb joggal rendelkeztek és sokkal szigorúbb állami felügyelet alá kerültek, mint a „bevettek”. Korlátozták ingatlanszerzési képességeiket – a zsidó felekezeteknek ekkorra már és ekkor még – komoly vagyona volt. Jóval nehezebb volt és állami akarattól függött, hogy egyházközséget hozzanak létre. Szociális- és oktatási intézmények többé nem kaphattak állai támogatást. A jogszabály azt is leszögezte, hogy más felekezet tagja nem térhet át a zsidó hitre. (Az ún. harmadik zsidótörvény nem sokkal korábban már kimondta, hogy zsidó és nem zsidó nem házasodhat, sőt ez sok év börtönnel fenyegetett bűncselekménnyé vált – ahogy szexuális kapcsolatot sem létesíthettek zsidók és nem zsidók. S ezzel legújabb szabállyal egy utolsó kiskapu is bezáródott.
A Horthy kormányzó és Kállay Miklós miniszterelnök által aláírt törvény szimbolikus is volt – fontos lépés a teljes kitaszítás felé.
A cenzúrától sújtott korabeli zsidó sajtó azt hangsúlyozta, hogy mindez semmit sem változtat azon, hogy a zsidó hit szabályait meg lehet és kell tartani továbbra is, ugyanakkor elismerte, hogy mindez nehezíti a felekezet kulturális és szociális életét
A „bevett” egyházak vezetői nem különösebbentiltakoztak és nem fejezték ki szolidaritásukat – és ezek után mondani sem kell, hogy például politikai kapcsolataikat, főpapjaik felsőházi tagságát sem használták ki arra, hogy fellépjenek addigi „bevett” egyházi társuk mellett.
Az ország megállíthatatlanul sodródott a tömeggyilkosság felé.
(Pesti Sólet, 2019, augusztus)


2019. augusztus 5., hétfő

Kólamámorban fetrengő akadémikus és egy kis coming out

A diktatúra akkor jó, ha akadnak önkéntesek, akik szerény alamizsna fejében bármit megtesznek. és mindenre van ám ember. Jön a Coca Cola mámor és az akadémia lerohanója.

(A podcast alább)

2019. augusztus 4., vasárnap

Mészáros Lőrinc hmm, aki inkább Orbán, de mindent visz

Új játék. Ezentúl néhány klubrádiós jegyzetet, riportot podcast formában is megosztok az érdeklődő nagy közönséggel. Ki tudja, még a végén utólérem a rohanó XXI. századot.  Személyes kedvencemmel kezdem. Hmm, Mészáros Lőrinc. a lényeg majd az lesz, hogy miközben hallgatod és Mészáros neve hangzik el, ott gondolj jó erősen egy másik névre. Orbán jó lesz?  Vágunk is bele.