2020. február 13., csütörtök

Egy embermentő kisváros Itáliában



Olaszország derekánál, Róma és Nápoly között majdnem félúton, az Appenini hegység egyik völgyében található a középkori városka San Donato val de Comino.

A fasizmus idején, 1940-ben itt jelöltek ki kényszerlakhelyet közel 30 külföldről származó, zsidónak minősített embernek. Akad köztük híres színésznő, némafilm sztár, vagy az író, Franz Kafka egykori kedvese éppen úgy, mint Lengyelországból menekült orvos. Míg Európa sok országában halomra gyilkolták a zsidókat, itt viszonylag békességben éltek egészen 1944-ig a helyiekkel. Dolgoztak, barátkoztak, pletykáltak, hol segítették egymást, hol irigykedtek a másikra.
1943-ban Olaszországnak ezt a területét megszállták a németek. És elhatározták, hogy összeírják, majd deportálják a zsidókat. Volt, aki közülük már megjárta Dachaut, tudta mi várna rá ezért a hegyekbe szökött, másnak a helybéli városházán hamisítottak igazolványt, de akadt, akit talán addigi szomszédai dobtak fel. Akik elmenekültek, hamis papírokkal bujkáltak, túlélték. A többieket Auschwitzban ölték meg.
Mussolini Olaszországa sokáig relatív biztonságot nyújtott az Európa más részeiben már kirekesztett, üldözött zsidóknak. Bár Hitler sokszor sürgette az olasz diktátort, Itáliában közel sem siették el a zsidók összegyűjtését és meggyilkolását.
Így Olaszországban sokan kerestek menedéket más országokból. Amikor a magyar numerus clausus, Európa első zsidótörvénye sok fiatal továbbtanulását ellehetetlenítette Magyarországon, jópáran jártak egyetemre Olaszországban. Később, főként a gyilkos Kristályéjszaka után, többen menekültek az akkor még relatíve biztonságosnak tűnő Itáliába. Közülük nem kevesen megtanultak a nyelvet, beilleszkedtek a társadalomba, egzisztenciát teremtettek maguknak vagy akár családot is alapítottak.)
Azért ne idealizáljuk a képet. 1938-ban születtek meg az itteni faji törvények. S ezek hoztak először jelentős korlátozásokat a zsidók mindennapjaiban, még, ha ezek a jogszabályok elsősorban a gyarmatokról érkező feketék ellen születtek. A jogszabályok jelentősen korlátozták a munkavállalás vagy éppen a továbbtanulás lehetőségeit. S bár egy ideig a Mussolini rendszerben zsidók is betölthettek magas tisztséget, még miniszterek is lehettek, ekkortól kiszorították a közigazgatásból, a hadseregből, de a tudományos- és művészeti életből is.

1940. június 10. Olaszország belép a háborúba, ezután rögtön elkezdik kitelepíteni a gyanúsnak tartottakat. Az ellenséges országok polgárait, a zsidókat – hát még azokat, akik „ellenséges” zsidó polgárok voltak, például Lengyelországból, vagy a Szovjetunióból. De a Németországból, Ausztriából vagy éppen Magyarországról elmenekült zsidók sem jártak sokkal jobban. Bő hatszáz települést jelöltek erre ki internálóhelyként szerte az országban, elsősorban távoli, elzárt területeket, utaktól távoli pontokat, stratégiai jelentőséggel kevéssé bíró helyeket.
Az Appeninekben található, Monte Casinotol csak pár kilométerré lévő, festői középkori városka San Donato is felkerült a listára.
Nem zárt tábort hoztak létre, hanem gyakorlatilag kényszerlakhelyként jelölik ki a városkát az ide küldött zsidóknak.
A helyieknél szállásolták el őket, más a kis panzióban kapott helyett –s ezért az állam fizetett. Igaz, nagyon szerény, de napi appanázst kaptak, hogy megélhessenek.
Érkeztek családok, akadnak egyedülállóak és van olyan, hogy a családfő, aki valahol máshol egy kényszermunkatáborba került, elérte, hogy felesége és gyerekei után ideküldjék –s itt újra együtt élhessenek.
Grete Berger híres színésznő volt - ő is ide került
Az interjúkból és visszaemlékezésekből, amelyeket most a washingtoni székhely United States Holocaust Memorial Museum csapata gyűjt össze, az derül ki, hogy San Donatoban legálisan nem dolgozhattak ugyan, de például a szomszédos Piciniscoban fából készítettek használati tárgyakat és abból próbálták kiegészíteni a jövedelmüket.
San Donatoba került orvos, s ha illegálisan is, de gyógyított embereket a környékbeli nagyon szegény falvakban. Tudunk olyanról, aki asztalosműhelyben dolgozott. Van, aki német nyelvleckéket adott. És egyikük, aki korábban is színházakban dolgozott, egy passió-játékot szervezett meg a helyiekkel együtt, amit aztán nagy sikerrel adtak elő.
Meggyilkolták
Meggyilkolták - Imserte őt valaki, (Kazár Gabriella)
Az 1943-as olasz kiugrási kísérlet majd az ezt követő német megszállás az, ami megváltoztatta a viszonyokat.
Meggyilkolták
Eleinte csak az állami apanázs tűnt el, aztán egyre veszélyesebb a helyzet. A németek először csak összírják az itt lévő zsidókat. A San Donatoiakközül többen segíteni próbálnak.
A környéken nagy hagyománya volt az irathamisításnak – például bevett gyakorlat volt, hogy a kivándorláshoz szükséges dokumentumokat hamisították. Így talán nem volt akkora csoda, hogy a helyi igazgatásban dolgozó fiatalok segítettek hamis dokumentumhoz jutni a zsidókat.
S talán azért is, mert a falu többsége meglehetősen baloldali, németellenes, beállítottságú[E1]  volt.
Már az olasz férfiak egy része is elbújt a hegyekben. Nem akartak katonák lenni. A front egyre közeledett, majd a híres Monte Casino-i csata után sok, egységétől elszakadt szövetséges katona is az erdőkben talált menedéket. Azok a zsidók, akiknek volt mersze – és érezték, hogy baj lesz – elbújtak velük együtt a hegyekben.
Kazár Gabriellát és fiát Auschwitzban gyilkolták meg
1944 tavaszán a németek azokat a zsidókat, akik nem menekültek el, összeszedték, hosszú, keserves úton Auschwitzba deportálták őket, ahol kevés kivétellel mindenkit megölnek.

Azt is tudjuk, hogy egy magyar fiatalasszony, Kazár Gabriella is a San Donatóból Auschwitzba került áldozatok közöttt volt, két kisgyerekével, Italoval és Noémivel. Érdekes lenne, ha valaki tudna róla valamit és írna nekem a desijanos@outlook.com címre.

(Pesti Sólet, 2020február)





 [E1]

San Donato képeken

2020. január 15., szerda

Az embermentő dominikánus szerzetes


Pater Jozef Lexmann sokakat rejtett el a templom alatti kriptában


 „Pilóta lett a kassai dominikánus perjel” tudósít egy 1936-os újságcikk, s már ez sejteti, hogy egy nem mindennapi figurával van dolgunk.
Jozef Lexmann, aki szerzetesként veszi fel a Mikulas nevet,1899-ben született a Trencsény megyei Bobot településen. Édesapja kovács, édesanyja 8 gyereket nevelt fel, akik közül ketten szerzetesek, ketten apácák lettek.



Jozef Budapesten a dominikánusoknál kezdte tanulmányait – minden valószínűség szerint tökéletesen tudott magyarul – majd Grazban és Bécsben folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait. 1923-ban avatták pappá.
Kassára került, ahol nagyon aktívan tanított, vett részt a pasztorációs munkába. De a gyakorlati dolgokból is kivette a részét, jelentős szerepen volt a dominikánusok területén lévő élelmiszerpiac korszerűsítésében és alapítója a Veritas nevű kulturális centrumnak, amit a dominikánus templom mellett hoztak létre. Később, részben ebben az épületben bújtatja az általa menekített személyeket, főként zsidókat.
A papok közül az elsők között tanult meg vezetni és a munkanélkülieknek sofőr iskolát is szervezett. És ami aztán a korban különösen meglepő volt,  ahogy idéztük már letette a pilótavizsgát is.

Közvetlenül a háború előtt került Prágába. Cseh- és Morvaország megszállása után németellenes szentbeszédeket tartott, ezért el kellett hagynia Prágát. Hogy megmentsék a németek bosszúja elől Magyarországra „száműzték” Sopronba, illetve Vasvárra került. Utalnak dokumentumok arra, hogy itt sem vált a mind szélsőjobbra tolódó rendszer hívévé, bár szentbeszédei elvesztek mára – amelyekből talán pontosabban rekonstruálni lehetne gondolatait.
Itt sem maradt sokáig.  Még mielőtt a front odaért volna, visszahívták Kassára. (ezt bizonyítja többek között az először a Pesti Sóletban publikált levelezőlap, amit a vasvári dominikánus levéltárban találtunk.)

Kassára tehát 1944 késő őszén, a magyar nyilas hatalomátvétel után érkezett. És hamar felismerte, hogy nagyon sok ember, alapvetően zsidók, élete került közvetlen veszélybe. Ezért a dominikánus templom alatti kriptában egy rejtekhelyet alakított ki, megtisztítva az emberi csontoktól, bevezette az áramot, megoldotta szellőztetés problémáját. Ha éppen nem volt ott más, akkor a Veritas kultúrházban lehettek a menekülők, itt használhatták a mosdót és a WC-t, kinyújtózkodhattak. Csak rendezvények idején kellett visszabújniuk a kriptába. Zsidók, kommunisták vagy éppen szlovákok – akiket a nyilasok el akartak pusztítani. A Veritas valódi kultúrotthonnak készült, de a menekültek rejtegetésére is kitűnő szolgálatot tett.
Lexmann az életét kockáztatta az akcióval, hiszen ha lebuknak, őt is kivégzik. Ráadásul nemcsak a kriptában  kellett élhető (!) körülményeket teremtenie, de meg kellett szerveznie a nagyjából húsz ember mindennapi ellátását is, úgy, hogy ne derüljön ki, mit is tesz. (A kor drámája: élni, túlélni – csak a halottak birodalmában a kriptában lehet.)
A dominikánus rend ma ott élő szerzetesei – akik különösen büszkék bátor elődjükre – úgy tartják, azért volt képes a gyakorlati problémákat is megoldani, mert igen komoly műszaki-gyakorlati érzékkel rendelkezett. És ami ennél is fontosabb, bátor volt, aki időnként saját rendtársai ellenében is tudta, hogy mit kell cselekednie.
Akadnak arra utaló dokumentumok, hogy például magyar rendtársai között lehetett olyan, aki nem nézte jó szemmel tevékenységét.
Egy rendtársa így írt:
„Kassán állandóan az a rémhír terjed, hogy Páter Provinciális Miklós Atyát Kassára akarja helyezni )…)nemzetvédelmi szempontból is vállalnom kellene, hogy most ne kerülhessen ide olyan egyén aki magyar szempontból veszélyt jelent egy határvárosban. Maradjon ő csak ott, ahol tót propagandájával senkinek sem árthat, legfeljebb magának…”
A visszaemlékezések szerint körülbelül húsz ember életét mentette így meg Lexmann. Nem mindenkinek a nevét tudjuk – próbáltak arra vigyázni, hogy a rejtőzködők is minél kevesebbet tudjanak meg a másikról, hogy lebukás esetén még véletlenül se tudják egymást beárulni. Akiket biztosan ismerünk. Dr. Štefan Kaifer, Professor Jozef , Výrostko, Vojtech és fia  Šebastián, Ing. Edmund Szenes és fia, Ján, Rácz Olivér – akinek a fiával mi is beszéltünk többször, Herczog ls Gejza Jaschko.
Bár megmentettjei között akadtak, akik miden valószínűség szerint relatíve magas tisztségekhez jutottak az új Csehszlovákiában, a háború után továbbra is lelkesen a katolikus életet szervező Lexmann ellen vizsgálatok indultak 1948 elején, vizsgálati fogságba is került Pozsonyban, a vádak között szerepelt az akkoriban szokásos: amerikai ügynök.
De azt is a rovására írhatták, hogy részese lehetett egy hazafias mozgalomnak a Rogina-nak (Család).
1950 április közepén Csehszlovákiában is elfoglalták fegyveresekkel a szerzetesrendeket, s Lexmannt is letartóztatták ismét. Egy táborba deportálták, s ott is halt meg az az ember, aki néhány éve még maga mentett másokat. Alig múlt ötven éves.
Ma emléktáblája a Veritas falán látható. Családja és rendtársai szeretnék elérni, hogy megkapja a Világ Igaza kitüntetést, de eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel. Érthetetlen okokból a Yad Vashem az alapos, jól dokumentált, angol nyelvű anyagra érdemben sosem reagált.
A hős dominikánus történetét részletesen megírta Salamon Pál történész, levéltáros.

Mikulas Jozef Lexmann születésének 120 évfordulóját nemrég ünnepelhettük. Január 19-én családja, tisztelői emlékeznek rá Kassán. 

(Pesti Sólet, 2019. február.)


2020. január 13., hétfő