Méray Tibor emlékére - Üzenet a palackból 2004-2014-2020

 Éppen tíz éve,  (illetve most már 16) 2004 kora tavaszán beszélgettünk Méray Tiborral az ATV Arc-élek című műsorában. Hetekkel voltunk csak Magyarország hivatalos EU csatlakozásától, ez okot adott optimizmusra, de már az is látszott, nem olyan egyszerű ez a demokrácia, mint a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején gondoltuk. Most az újabb születésnapra készülve előkotortam ezt az interjút, s újra végignézve, arra jutottam, olyan ez, mint egy palackba zárt üzenet, amelyet ugyan 2004-ben bocsátottak útjára, de tíz évvel később, amikor megtaláljuk talán még izgalmasabb.

- Ágoston Vilmos barátom írta a születésnapjára az Élet és Irodalomban, hogy van, akit a kíváncsiság van, akit a jóindulat éltet soká. Önt a jóindulat. Pedig egy újságírónak nem jobb rosszindulatúnak lenni?

-          Én kíváncsi vagyok és igyekszem jóindulatú is lenni. A szakmánkról pedig nincs ennyire lesújtó véleményem. Jobb rosszindulatúnk lenni? Miért lenne így?

-          Mert az embereket jobban érdekli, ha valami nem sikerül, karambolozik, leesik, összetörik, kigyullad, hazudott.

-          Ez más kérdés. A sajtót valóban mindig az érdekelte, ami kilóg a sorból. Ha ezer vonat pontosan érkezik, arról nem akarunk olvasni. Ha egy vonat kisiklik, az az első oldalra kerül. Ugyanúgy van ez a politikával is. Ha egy politikussal minden rendben, akkor nem kapirgálnak körülötte. De ha valami nincs rendben, akkor azt miért ne írnák meg? A probléma Magyarországon inkább az, hogy fel-feldobnak valamit a sajtóban, aztán az egész nagyon hamar elfelejtődik

-          Mert jön a következő botrány.

-          Igen. Az egyik söpri el a másikat. De azzal, hogy a sajtó komoly ügyeket hagy feledésbe merülni, saját magát is lejáratja. Példának okáért, Nixont a sajtó buktatta meg. Az a két újságíró, aki felplankolta ezt a történetet, addig nem engedte el, amíg Nixon bele nem bukott. De ehhez az kellett, hogy két cikk után ne hagyják abba az üggyel való foglalkozást. Vagy következetes a sajtó, vagy szalad újabb és újabb ügyek után és ezzel komolytalanná válik.

-          Szalad. És azzal is vádolják, hogy a politikai elfogultságai nagyon befolyásolják, mit leplez le és mit menteget.

-          Politikai rokonszenv mindig is létezett. Ha a saját szemünkben a gerendát sem vesszük észre, miközben a másikéban a szálkát is megleljük, akkor baj van. De azt, hogy politikai beállítottságuknak megfelelően adagolják a lapok a híreket, ezen aligha lehet változtatni.

-          A francia vagy az amerikai sajtónak már van gyakorlata ebben. Itt meg, maximum 14-15 év van mögöttünk.

-          Ami a 14-15 illeti, abba kellene hagyni, hogy azzal mentegetődzünk mindig, fiatal demokrácia vagyunk. Már csak azért is mert a sajtóban, mert a húszas évek előtt szabad volt  a sajtó. Sőt, a Horthy korszakban – amit a legkevésbé sem szeretnék idealizálni – is viszonylag szabadon működhetett egy darabig. Persze állítottak bíróság elé olyan embereket, mint Fejtő Ferenc – de korlátozott szabadság létezett, amelyekkel bizonyos újságok jól tudtak élni. A másik, ami a napokban jutott eszembe ezzel a 15évvel kapcsolatban, hogy mennyi ideig is tartott a Horthy korszak? Huszonöt évig. Tíz év múlva, 2014-ben a mi demokráciánk annyi idős lesz, mint  a Horthy korszak. Amely ma már egy zárt egésznek tűnik, s amelyben annyi minden történt. Meddig fogunk még a fiatalságunkra hivatkozni? Már nem magamról beszélek, mert én már semeddig, de egyáltalán az ország, a politika, a sajtó, - elég volt ebből, hogy fiatalok vagyunk s tapasztalatlanok vagyunk. Legalábbis már serdül a bajusza ennek az új korszaknak.

-          És ezzel a serdülő bajusszal leszünk mindjárt az Európai Unió teljes jogú tagjai.

-          Az EU sajtójában is megfigyelhető egy olyan hangulat, hogy mi vagyunk a régiek és jönnek az újak. És ebben akad egy kis türelmes lenézés. Ezt nem tudják, azt nem tudják – jó, sok az igazság benne. Fiatal Európa – öreg Európa? Németország, Franciaország dinamikus, fiatal országok, hiába van sok évszázados múltjuk. És a „fiatal országok”, mint Magyarország, Csehország vagy Lengyelország –- mégiscsak ezeréves a történetük. A belépéskor ez a kettősség persze ettől még létezni fog, de nem nagyon sokáig.

-          Anyagi értelemben azért még sokáig megmarad. A Váci utca jó darabig nem lesz olyan, mint a Kartner Srasse

-          Illúzió lenne hinni benne, hogy pillanatok alatt megváltoznak a dolgok. Nem is tudom, ki mondja ezt?

-          Sokan győzködtek erről, politikusok is.

-          Biztosan. De hogy magukban is ezt gondolták volna… Az elmúlt 15 évben egyszer jöttem haza autóval és amikor visszafelé átléptük az osztrák határt és gurultunk 20-30 kilométert, azt mondtam a feleségemnek. Negyven év. Negyven évig fog tartani, hogy arra a szintre jussunk, ahol akkor Ausztria volt. És  eltelt 15, de még legalább 10 év kell, hogy az akkori osztrák szintet elérjük. Ez a történelem hibája. A Kádár rendszer szörnyű állapotban hagyta ezt az országot, és ezt nem csak a politikára értem, Mert ott volt egy erjedés egy lazulás már jóideje. Ahogy ezt illet mindig elmondani, különösen a szomszéd országokhoz képest. Csakhogy a gazdaságon nehéz változtatni, a hatalmas ittmaradt adósságon például. És az, hogy az emberek jobban éltek, mint a szomszédos országokban, abban ez az adósság nagy szerepet játszott. Mert nem az országot modernizálták a hitelekből, hanem a gazdasági csődöt próbálták leplezni. A pénzt az emberek életszínvonalának a megtartására fordították. Nehogy valami felkelés törjön ki, mert ’56 óta a zsigereikben volt a félelem a felkeléstől. Ahogy az ország állapotát elnézi az ember, a városokét, a házakét, akkor az a benyomása, hogy még azt is hagyták elromlani, amire pedig futotta volna.

-          Jó mindenért a politikusokat felelőssé tenni. De azért, ha átmegyünk Ausztriába, akkor látjuk, hogy az emberek tavasszal kifestik a házukat, rendbe rakják a kiskertjüket, összeszedik a szemetet az utcában. Itt meg jöjjön a köztisztasági vállalat, nem a mi dolgunk.

-          Ez belerögződött a tudatba. Mert nem magántulajdon volt az a ház, ahol éltünk, hanem valami ingatlankezelő vállalaté. Hányszor látom, ha kiég egy villanykörte a folyosón abban a házban, amelyikben 15 lakás van. És senki sem cseréli ki az égőt. Pedig már övék a lakás, a ház. De majd jön a közös képviselő és ő megoldja, mi inkább két napig botladozunk a sötétben. Negyven évig nem volt az övék a ház. Ma igen, de a gondolkodás még megmaradt. Talán egy új generáció kell, míg ez megváltozik. Igen, ez a 15 év ennyiben akkor mégsem sok. De a politikában, a sajtószabadságban, vagy a művészet ügyeiben gyorsabban lehet haladni.

-          Nagyon jó, ha mindenki azt ír, szaval, énekel, szónokol vagy fest, amit csak akar. Éljen. De az emberek mégiscsak jobban szeretnének élni. És 15 év után hányan vannak, akik anyagi értelemben is sokkal kiszolgáltatottabbak lettek.

-          Ez így van. De ezt előre lehetett látni. Nagy Erzsébet és a Nagy család felkérésre én beszélhettem Nagy Imre sírjánál az újratemetéskor.  Az akkori beszédemből idéznék egy mondatot „Nagy Imre és ötvenhat mártírjai nem azért haltak meg, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek legyenek” 

(Az interjú a Méray Tibor 90 születésnapjára megjelent  kötetben szerepelt.)