Nem Molnár Frigyes volt az egyetlen ilyen katolikus pap. E
hasábokon többször írtunk már a Nagymező utcai Szent Teréz templom plébánosáról,Hévey Gyuláról, aki szintén ily módon segítette zsidó honfitársait. Neki
nemrégiben Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi társaságában avattunk
emléktáblát a Wallenberg Egyesület segítségével. Lehet, hogy most Molnár
következik.
Egyelőre még elég keveset tudunk a történetről, de napról
napra új részletek kerülnek elő. Az első látásra is biztos, hogy az 1944-es
keresztelési anyakönyv jóval vastagabb, mint az előző éviek – nem beszélve a
következő éviekről - és itt megmaradtak a kikeresztelt zsidók kérvényei,
iratai, néha esedezései, hogy kereszteljek ki őket, de még az amúgy elvben
kötelező alaki kellékként előírt kérelmek is, hogy az illetőt bocsássák el a
zsidó hitfelekezetből. Különösen érdekesek azok a dokumentumok, amelyek arról tanúskodnak,
hogy nem mindenki kapta meg a rabbinátustól ezt az engedélyt – így több olyan
dokumentum is szerepel itt, melyben a kérelmező tanukkal igazoltatja, ő el
akarta hagyni a zsidó felekezetet, de a rabbi nem engedte, ennek ellenére katolizálni
kíván.
1944—ben sokáig tartotta magát az a hír, hogy a kikeresztelkedett
zsidókat a keresztény egyházak majd megmentik. Ez nem is volt teljesen
alaptalan. Bár aztán, részben a katolikus egyházi vezetők, elsősorban Serédi
Justinián prímás túlzott óvatossága miatt, ez hiú ábrándnak bizonyult. Ám Hévey
és Molnár története azt mutatja, a plébánosok közül többeknek helyén volt a
szíve és tudta, mit jelent a felebaráti szeretet. Érdekes, bár talán nem
meglepő, hogy két olyan plébánián történt ez a dolog, amelynek területén nagy
számban éltek zsidónak minősített, kivégzésre ítélt, magyar állampolgárok.
További kutatást igényel, hogy bár sok dokumentum előkerült,
egyelőre annak még nincs nyoma, hogy az áttérni jelentkezőktől elvárták-e az
előbb hat majd három hónapnyi katekizmus tanulást – bár ebből is később mintha
engedtek volna a Nagymező utcában – vagy a közvetlen életveszély miatt, azonnal
megkeresztelték enélkül is az ebben reménykedőket.
Molnár[JD1]
nemcsak plébános volt itt, de az Actio Catholica karitászának, azaz jótékonysági
intézményének is az egyik vezetője, ezért az is kutatási feladatunk hogy a
Noemi Szekely-Popescu vezette washingtoni székhelyű United States Holocaust
Memorial Museum csoporttal, kiderítsük a pap vajon ott is végzett e segítő tevékenységet..
Az mindenesetre érdekes, hogy bár a korabeli zsidóellenes
megjegyzésektől sem mentes egy 1939-es nyilatkozata, ebben mégis határozottan
kimondja, hogy „mindenféle újmódi jelvény, népmozgalom, mindenféle eltorzított
és csúffá tett kereszt és állati bálványok helyett mi, az eucharisztiában
keressük üdvösségünket. Nem a nyilaskereszt, nem a csodaszarvas a mi eszménk,
hanem. a világ megváltónk keresztfája.” Bátor és fontos gondolat a korban.
És itt még nincs vége. a közvetett bizonyítékok sorának.
20003-ban jelent meg egy olvasói levél a Vasárnapi Hírekben, amelynek írója
arról számol be, hogy őt, mint katonaszökevényt másokkal együtt bújtatta volna
Molnár a Rókus pincéjében. (Bár e közlés erejét árnyalja, hogy egy olyan embertől
származik, akiről korábban már kiderült, a fantáziája sokkal, de sokkal
erősebb, mint az emlékezőtehetsége.)
De kutakodjunk még tovább. A Rókus templomot 1944-ben több
bombatalálat érte. Nagyon súlyosan megrongálódott. Plábánosa azonnal nagyszabású
akciót indított újjáépítésére. Nem sokkal a felszabadulás után a Magyar Nemzet
egy lelkesült cikkben számolt be arról, milyen sokan segítenek ebben. Az
írásban van egy tanulságos idézet a plébánostól: „A minap feljött hozzám egy orvos és két darab
húszkoronás aranyat adott át. A nyelve
alatt rejtegette - miközben meztelenre vetkőztetve hurcolták végig a városon.
-
Nem volt keresztény?
- - Nem fontos. A cselekedet a fontos. A vallást nem szabad nézni.”
Nem kell különösebb rejtvényfejtő képesség
e szöveg megértéséhez. Nyilvánvalóan egy a Rókus papja által segített zsidó
orvos hálájának kifejezéséről van szó. (Azt pedig, hogy ezt miért nem írták le
egyenesen, már a korabeli viszonyokra jellemző.)
És más nyoma is található annak, hogy
Molnár igyekezett segíteni. A zsidó hitközség székházában néhány éve avatták
föl Trom Aladár emléktábláját, aki zsidómentő tevékenységéért a Világ
Igazai közé is került. Táblaavatóján, s most nekem külön is, megerősítetté fia,
hogy édesapja Molnártól szerzett egy írást, hogy rövidesen a nunciatúrától egy
igazolást kap, hogy pápai védettség alatt áll. S ez a papír segített neki
abban, hogy szabadon mozogjon, s így többeket képes legyen megmenteni. Egy
egyszerű, aláírt, lepecsételt, iktatószámmal ellátott cetli, nem egy nagy dolog.
De egy olyan ember kezében, aki merte használni, életeket jelenthetett.
Adott e másnak is ilyen vagy ehhez hasonló
dokumentumokat Molnár? Találunk-e esetleg oylanokat, akiket ő keresztelt ki, még
nem tudjuk. Mindenesetre, akinek esetleg van bármi személyes emléke a Rókus
templom plébánosáról, Molnár Frigyesről, az
kérjük, keressen meg a desijanos@outlook.com
címen.
Megérdemli, hogy megőrizzük az emlékét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése