2018. július 31., kedd

És a halottak újra énekelnek


Egy különleges nyomozás történeteként is nézhetjük azt a felemelő előadást, amely Elek Judit filmrendező áldozatos munkája nyomán kerülhet most a szemünk elé, s amely eredménye most egy egészen ritka szépségű könyv formájában is a kezünkbe vehető. Eisikovits Miksa zenei gyűjtése ez a harmincas évek zárt zsidó közösségéből, amelynek tagjait szinte kivétel nélkül meggyilkolták nem sokkal az ősi dallamok lejegyzése után.

Elek Judit a sajtótájékoztatón

Az Oscar díjas Saul fia című film végén felhangzó ősi, utánozhatatlan zsidó dallam, vagy a Nobel díjas íróról Elie Wieselről szóló film végén felcsendülő zene mind ugyanonnan származik.
A világtól elzárva élő szegény haszid zsidók énekelték a harmincas évek végén még ezeket a dalokat. A holocaust idején szinte mindenkit meggyilkoltak közülük.
E dalok csak úgy maradtak fent, hogy 1938-1939-ben egy lelkes, akkor pályája elején álló, ifjú zenetudós, Eisikovits Miksa, összegyűjtötte őket az erdélyi Máramarosszigeten. Mivel a gazdagabb zsidók nem segítették, hogy egy fonográfot vehessen, s így rögzíthesse a dalokat, ezért ceruzával iskolai kottafüzetekbe jegyezte fel az ősi, de akkor még rendszeresen énekelt dallamokat, s szövegeket – számol be ő maga erről, egyetlen megmaradt, már a háború után készült visszaemlékezésében.
Aztán a háború után, a kommunista Romániában élő Eiskovits, ahelyett hogy a világ elé tárta volna ezeket a kincseket, elrejtette a füzeteket amelyekbe jegyzetelt, majd minden érdeklődőnek azt mondta, hogy azok elvesztek. Zsidósággal, vagy bármiféle vallásos dologgal akkoriban nem volt tanácsos foglalkozni.
A dalok tehát ugyanúgy eltűntek, mint az őket éneklő emberek.
Eisikovits, aki a romániai magyarság zenei életében fontos szerepet játszott, azért nem feledkezett meg teljesen erről az anyagról. Annyit például biztosan tudunk, hogy megmutatta a minap elhunyt költőnek, Kányádi Sándornak, aki megpróbált segíteni, értelmezni Eisikovits jegyzeteit. A „Volt egyszer egy kis zsidó, Erdélyi zsidó népköltészet” kötetében szereplő néhány verset szinte biztos, hogy ez a gyűjtemény ihlette.
S azt is tudjuk, hogy készült egy zongora átirat, amely New Yorkban megjelent – de közel sem okozott szenzációt. Hozzáértők szerint éppen azért, mert az eredeti dalok sava-borsa veszett el akkor, amikor azt a különleges ízt kihagyták, vagy nem tudták lekottázni, ami az eredeti előadást értékessé tette – s amely valóban alig-alig reprodukálható egy halott anyagból.
Miközben, hozzáértő kezekben egy egészen csodálatos világ elevenedhetett volna meg a lappangó kottákból.
Aztán a kilencvenes évek elején egy sikeres magyar filmrendező, Elek Judit, amikor a szintén Máramarosszigetről származó Béke Nobel díjas íróról, Elie Wieselről készített filmet, hallott az elveszett füzetekről. Szerette volna eredeti zenével illusztrálni az alkotását.

Tudta, hogy az egyetlen esély arra, hogy valamit megtudjunk az ott élő haszid zsidók dalairól, az az, ha megtalálja ezeket a kottákat.

Krimibe illő, kalandos nyomozás után jutott a nyomukra – erről részletesen ír a most megjelent könyvben -, s 1993 májusában Eisikovits egyik rokonától, Erdélyben, három órára kölcsön kapta azokat. Három órára, 1993-ban. Hogy másolja le azokat akkor?
Egy ismerősét, Markó Bélát hívta fel, aki csak annyit tudott mondani, épen előző nap kaptak Soros Györgytől egy másológépet, még ki sem csomagolták, bekapcsolni sem tudják, de menjen oda, hátha neki sikerül elindítani.
Sikerült, így készült el a másolat a 166 oldalról. S ez adja a mostani könyv és film alapját. Ugyanis, az eredetieket vissza kellett adnia, s azok azóta újra eltűntek.
De a másolatok megmaradtak.

Melis László
Igenám. De Eisikovits feljegyzései finoman szólva sem voltak egyértelműek. Többek között azért sem, mert sem héberül, sem jiddisül nem tudott, ezért halás után, fonetikusan jegyezte fel a szöveget, ráadásul magyar és román karaktereket is használt munkája során. Sokszor félrehallotta a szöveget, vagy nem volt elég ideje a kotta és a szöveg egyidejű jegyzetelésére. Ráadásul, az ottani előadásmódra jellemző, hajlításokat, a sokszor elcsúszó hangot sem lehet kottában lejegyezni – viszont ezek nélkül érdektelen az egész.
Így aztán, mint rejtvényt kellett megfejteni az anyagot. A sokszor nehezen érthető feljegyzéseket, kottákat Elek Judit és csapata negyedszázados munkával tudta értelmezni.
Ráadásul, túlélő, olyan, aki még hallotta volna ezeket, alig-alig akadt.
A munkában nagyon sokan segítettek, itt elsősorban említsük meg a nemrégiben tragikus fiatalon elhunyt nagyszerű zenész Melis László munkáját. De kellettek zenészek, rabbik, hangmérnökök és így sikerült feléleszteni a kottából a dalt – amely az egyik legjelentősebb kelet-európai zsidó zenei emlék.

Elek Judit most nemcsak egy gyönyörű kötetben tette közkinccsé a dalokat, amelyben értelmezi őket, s jelenteti meg Eisikovits egyetlen visszaemlékezését a gyűjtésről, de egy nagyszerű színpadi produkcióban fel is támasztották a dalokat, s a bemutatóról készült film DVD-je szintén elérhető, amelyen többek között Nógrádi Gergely énekel.

Elek Judit sokszor elmondta, elmondja, hogy a célja ennek a zenei világnak a feltámasztása, megismertetése a világgal. Talán, ha felcsendülnek ezek a sok más helyről is részben ismerős, mégis sajátos ízt kapott dallamok, akkor azzal felelevenedik valami abból a régi elpusztult világból is. S, hogy számítása ennyiben mindenképpen bejött, mutatja nemcsak az, hogy a világ nagy zenei gyűjteményei ugyanúgy érdeklődnek a kötet, a kotta és a film után, mint például a washingtoni Holocaust Memorial Museum is. De például szeptember 4-én Budapesten a csodálatos hangú Fekete László főkántor ad elő részleteket ezekből a régi zsidó dalokból, amelyek hála Eisikovits Miksának és Elek Juditnak ránk maradtak.

(„És a halottak újra énekelnek”, Dánielfilm, 2018. Könyv, CD és DVD)

Fekete László főkántor koncertje

Pesti Sólet, 2018. augusztus




2018. július 27., péntek

Zsidók Körösmezőn

A zsidó/magyar/egyetemes történelem egyik igen gyászos fejezete kötődik Kőrösmezőhöz. Itt gyűjtötték össze azokat az embereket a magyar hatóságok - még messze-messze . német megszállás előtt - akiket nem tartottak elég rendes magyarnak (már ez is óriási botrány), s ezért az egyszerűség kedvéért agyonlövöldözték őket, miután összeszedték, összegyűjtötték őket Kőrösmezőn, majd Kamenyeck-Podolszkijban, gyerekestűl családostúl meggyilkolták őket. Talán, ha ennyit tudunk.
Pedig valamikor itt virágzó zsidó élet lehetett, a nyomai még láthatóak.
Most pár kép a temetőről, de folytatás következik.










pár kép még itt Körösmezőről

2018. július 19., csütörtök

Akkor hát itt fogunk élni? Ja, hogy ez Tirana

Tung! Tegnap tanultam és valami hello - félét jelenthet. S már tudok ötig számolni (kis segítséggel), ma talán eljutok a tízig is. Leckét is kaptam a lányoktól, akik kézbe vették az albán nyelv oktatásomat.
De úgy látom, némi mosolygással és gesztikulálással elég jól el lehet itt Tiranaban boldogulni. Nyilván, ez csak a felszín - akad olyan helyi, aki hosszasan és meggyőzően magyarázta, hogy milyen rémes politikai viszonyok vannak Albániában is - de azért az én nyelvtudásommal, még ha eljutok a tízig is - ebből nem sok derül ki.
Szóval jó. És nekem meggyőző, ha a boltos odavágtat hozzám, amikor a hűtőből a sört bogarászom ki, kitépi a kezemből, majd kipakolja a fridzsidert, mert a hideg italok hátul vannak, ezt a sört most rakta be és még csak langyos.
Így élünk



Arra még nem tudtunk rájönni, miért van ennyi menyasszonyi ruhabolt mindenfelé


Ez a Nemzeti Múzeum

Lehet, gogy butaságot követtem el, amikor otthagytam? Ez valami híres festő képe aszem


Szkander bég nagyon megy

Ez meg olyan jópofa. És építettek mellé egy bulvárt sok-sok fával

Antifasiszta hős volt a fiú, most szerencsejátékban utazik

Szakszerű halbontás

Belőlük lesz a vacsora

Mondjuk a piacot egyetlen városban sem szeretem kihagyni








A bunker ma múzeum a turistáknak. Csak semmi idegesség, majd innen is lesz képes beszámoló


És akkor itt még látható pár kép

2018. július 16., hétfő