2015. november 2., hétfő
A Felcsút expressz és a tokaszalonna
2015. október 25., vasárnap
Taxisblokád - negyedszázad után, avagy a Belügyminisztériumnál nagyon lopnak
Taxisblokád - 1990. október 25-én a kormányzat drasztikusan 56 forintra emelte a benzin árát. Tiltakozásként a taxisok blokád alá vonták az ország, a nagyvárosok csomópontjait, megbénítva ezzel a közlekedést, a normális életet.
Az éppen 25évvel ezelőtti taxisblokád nekem úgy kezdődött, hogy a feleségem visszajött, felébresztett, és azt mondta, nem tud elmenni a munkahelyére, mert a taxisok lezárták az összes kereszteződést a városban. Mint a sajtó jelen lévő, jó információkkal rendelkező képviselője, mit tudok minderről? Semmit és hagyjál, alszom - húztam a fejemre a kispárnát, de ekkor megszólalt a telefon és kedvenc rovatvezetőm kezdett el kapacitálni, hogy menjek el valami sajtótájékoztatóra a Belügyminisztériumba. Mégiscsak én vagyok a legfiatalabb a rovatban, nekem még jók a lábaim. Mert már sem autóval, sem tömegközlekedési eszközökkel nem lehet a városban sehova eljutni.
Nekem akkoriban korán reggel még vágott az agyam, mint a beretva. Viszont már utáltam gyalogolni. Előkaptam Fecske márkájú szovjet biciklimet, s azon karikáztam a belváros felé. Az autók tényleg nem jártak, végre nyugodtan tekerhettem, nem kellett attól tartanom, hogy elgázolnak, megfulladok a benzingőzben és a többi.
Könnyed kacajjal győztem le a barikádokat, finoman csöngettem az öklüket rázó MDF-es ellentüntetőknek, amikor elém szemtelenkedtek, s hipp-hopp már ott is voltam a Roosevelt téren. (Akkor még volt ám Roosevelt tér, úgy ám.) Ám ott újabb nehézség várt rám. Hova tegyem le a gépet, amíg én az ország ügyeiről kérdezgetem odabent a minisztereket. Szerencsére éppen akkoriban újították fel a Belügyminisztérium épületét, jókora állványerdő vette körül. Így hát elő a lakat, a lánc - s már kezdtem odakötni az állványzathoz a verdát, amikor megjelent egy mogorva, géppisztolyos kormányőr. Már messziről csóválta fejét és ilyesmit dörmögött:
- Nem lesz ez így jó kéremszépen. Nehogy má’ itthagyja azt a kerékpárt!
- De őrmester úr! A városban kitört a forradalom, a taxisok blokád alá vonták a kereszteződéseket, megbénult az élet, minden a feje tetején áll! És akkor magának éppen az fáj, hogy szabályzatellenesen idekötöm a biciklim? - vágtam vissza egy revolucionyer minden hatósági közeggel szembeni magabiztosságával, magam mögött érezve a felkelt társadalom egész erkölcsi súlyát.
- Tőlem aztán itt hagyhatja fiatal barátom - konyult le a bajusza - csak azért szóltam, mert tudja, nem biztos, hogy megtalálja, amikor kijön. Itt nagyon lopnak.
Mondom, ifjú voltam és bohó, ezért emígyen feleltem: van magának jó puskája, hát álljon ide és vigyázzon rá, míg én bent az ország sorsát rendbeteszem.
Forradalmi idők voltak. Ahelyett, hogy alaposan orrbavágott volna, vagy másfél órát strázsált a szegény a járművem mellett ott a Belügyminisztérium előtt, ahol - mint tudjuk - nagyon lopnak.
*
Az éppen 25évvel ezelőtti taxisblokád nekem úgy kezdődött, hogy a feleségem visszajött, felébresztett, és azt mondta, nem tud elmenni a munkahelyére, mert a taxisok lezárták az összes kereszteződést a városban. Mint a sajtó jelen lévő, jó információkkal rendelkező képviselője, mit tudok minderről? Semmit és hagyjál, alszom - húztam a fejemre a kispárnát, de ekkor megszólalt a telefon és kedvenc rovatvezetőm kezdett el kapacitálni, hogy menjek el valami sajtótájékoztatóra a Belügyminisztériumba. Mégiscsak én vagyok a legfiatalabb a rovatban, nekem még jók a lábaim. Mert már sem autóval, sem tömegközlekedési eszközökkel nem lehet a városban sehova eljutni.
Nekem akkoriban korán reggel még vágott az agyam, mint a beretva. Viszont már utáltam gyalogolni. Előkaptam Fecske márkájú szovjet biciklimet, s azon karikáztam a belváros felé. Az autók tényleg nem jártak, végre nyugodtan tekerhettem, nem kellett attól tartanom, hogy elgázolnak, megfulladok a benzingőzben és a többi.
Könnyed kacajjal győztem le a barikádokat, finoman csöngettem az öklüket rázó MDF-es ellentüntetőknek, amikor elém szemtelenkedtek, s hipp-hopp már ott is voltam a Roosevelt téren. (Akkor még volt ám Roosevelt tér, úgy ám.) Ám ott újabb nehézség várt rám. Hova tegyem le a gépet, amíg én az ország ügyeiről kérdezgetem odabent a minisztereket. Szerencsére éppen akkoriban újították fel a Belügyminisztérium épületét, jókora állványerdő vette körül. Így hát elő a lakat, a lánc - s már kezdtem odakötni az állványzathoz a verdát, amikor megjelent egy mogorva, géppisztolyos kormányőr. Már messziről csóválta fejét és ilyesmit dörmögött:
- Nem lesz ez így jó kéremszépen. Nehogy má’ itthagyja azt a kerékpárt!
- De őrmester úr! A városban kitört a forradalom, a taxisok blokád alá vonták a kereszteződéseket, megbénult az élet, minden a feje tetején áll! És akkor magának éppen az fáj, hogy szabályzatellenesen idekötöm a biciklim? - vágtam vissza egy revolucionyer minden hatósági közeggel szembeni magabiztosságával, magam mögött érezve a felkelt társadalom egész erkölcsi súlyát.
- Tőlem aztán itt hagyhatja fiatal barátom - konyult le a bajusza - csak azért szóltam, mert tudja, nem biztos, hogy megtalálja, amikor kijön. Itt nagyon lopnak.
Kleb Attila zseniális képe |
2015. október 24., szombat
Aki magyar Bécsbe tart
Hely:
Bécs, Ausztria
2015. október 21., szerda
2015. október 20., kedd
2015. október 6., kedd
Éjszakám a nappalod - nagy mozi
Nos, ezt a filmet butaság lenne kihagyni.
2015. október 4., vasárnap
Ma énekelve tanulunk - avagy a teljes elhülyülés az oktatásban. Vidám jegyzet
2015. szeptember 20., vasárnap
Izrael, futólag
Címkék:
Izrael,
izrael2014,
utazás,
zsidó történelem
2015. szeptember 17., csütörtök
Lajtai Péter a Pető Fanni galériában
Lajtai Péter nagyszerű képei, lesz ám megnyitó is, meg minden, ami kell, ez csak afféle előzetes, hogy lássuk, jó dolgok is történnek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)