2010. április 4., vasárnap

Április 4

Kapaszkodik
a dagadt bácsi

Április negyedikét is elfújta az a szél. Pedig éveken át gyönyörűen énekeltük, hogy „Április 4-ről szóljon az ének, felszabaduuulvaaa zengeee a néép” És különösen azt a részt szerettem, hogy „érctorkok harsogva zúúgják a széélnek”. Ugyanis sokáig próbáltam elképzelni, milyenek lehetnek azok az érctorkok. Aztán arra jutottam, hogy az ércből fém lesz, tehát a szerző valószínűleg leginkább fémtorkokra gondolt. Csak nem jött úgy ki neki a szöveg. Fémtorka meg minden valószínűség szerint a robotoknak van. Ráadásul, a robotok közismerten zúgnak, majdnem úgy, mint a Raketa 4-es porszívónk, amely csempészáruként érkezett Leningrádból. Kétségtelen a porszívó szelet kelt hátrafele –de ez még nem magyarázza, hogy miért kell a szélnek énekelni, merthogy a szélnek nincs füle. Füle a falnak van – ezt a megjegyzést is akkor hallottam, mikor valaki nekikezdett kifejteni a véleményét április négyről. „Vigyázz mit mondasz, a falnak is füle van”. Én sosem láttam, hogy a falnak füle lenne – úgyhogy arra jutottam, ennek se füle se farka. Pont olyan, mint a boci boci tarka. A harsogás kifejezést azt még e sorból elég jól értettem. Ugyanis az énekórán Erzsi néni állandóan rám szólt ha énekelni próbáltam a többiekkel, hogy „ne harsogj már”. Ezek szerint én nem harsoghatok, de az érctorkú –fémtorkú robotok igen. Persze ők is csak a szélnek és nem a harmadik b-nek.

Április negyedikén egyébként gyakran tartottak díszszemlét. Amit előtte hetekig próbáltak a katonák, főleg éjszaka. S miután mi közel laktunk a városligeti Felvonulási térhez, hetekig nem tudtunk a zúgó harckocsiktól és a felettünk eldörgő repülőktől rendesen aludni.

A díszszemlét a tévében lehetett megnézni. Imádtam amint egy dagadt bácsi egy nyitott kocsiban állva föl alá autózgatott a katonák előtt. Látszott rajta, hogy élvezi a dolgot. A katonákon ez már kevésbé. A kövér bácsi egyébként nagyon rendes lehetet. Mert rám ugye mindig rámszóltak a trolin, a hetvenesen, hogy kapaszkodjak, különben elesek. Miközben én csak ki akartam próbálni, térdből ki tudom-e egyensúlyozni, amikor a vezető fékez vagy gyorsít. (Nem tudtam, lett is plezúr a térdemen). A kövér bácsi viszont szófogadóan kapaszkodott a nyitott kocsijába épített kapaszkodóba, és így nem is esett el és nyilván a bőr se jött le a lábáról. (Később oda jutottam, hogy a pofájáról se, de ez már egy másik világba történt.)

A hetvenes trolit egyébként – ezt Gábor barátom súgta meg, aki rengeteget tudott – Sztalin kapta a hetvenedik születésnapjára. Neki ezt a nagymamája mondta, de ez titok, nem szabad róla senkinek, érted, senkinek sem beszélni. Így aztán jóleső érzés töltött el, ha meghallottam a troli hangját, hogy azt csak én tudom, hogy ezt a Sztalin kapta. De mondjuk, hogy ki a Sztalin az sokáig nem derült ki. És miután ez is éppen olyan titok volt, mint hogy hova rejtettük el a kis fémdobozt a banda naplójával és a bandapénzzel, azt sem tudtam megkérdezni , hogy a 78-as trolit meg a 78-dik születésnapjára kapta e Sztalin? És különben is, minek neki ennyi troli?

Sztálin máskor is előkerült. A nagymamám például egyszer azt mondta, a Felvonulási téri dísztribünre mutatva, hogy ez volt a Sztálin szobor alapja.

Tőlem. Én csak felmászni szerettem a domborművek közé és onnan leugrálni.

De egyszercsak átépítették az egészet sima márványborításura. Na, arra már felmászni sem lehetett.

Nincsenek megjegyzések: