Sz. István zavarodottan morzsolgatta hosszú szakállát. A
határőr már vagy két perce vitatkozott vele, hogy nem engedheti be az országba,
mert nincs érvényes útlevele és ne tartsa fel a sort és különben is ne játssza
itt az uralkodót, különben sem lehet fegyvert, kardot, élőállatot behozni. Sz.
István még egyszer nekifogott, hogy ezt az országot itt ő alapította 1014 évvel
ezelőtt (Szent Pista, már ezertizenhárom? Hogy szalad az idő – kiáltott fel
Gizella, de senki sem figyelt rá a nagy kavarodásban.) de határőr mégiscsak
elküldte. Sz. István szomorúan bolyongott tovább, éppen azon gondolkodott, hogy
szerez egy fehér lovat cserealapnak, ahogy azt régen is csinálták, amikor egy
érces hang szólította meg:
- Ide figyelj te kisöreg, ha van zsugád én beviszlek oda,
aztán egy barátom meg továbbvisz olaszba vagy németbe. Na? A bigédet is viheted
magaddal – nézett Gizella felé – de felárért itt is hagyhatod – kacsintott
hozzá.
Sz. Istvánnak ugyan nem volt pénze, de végül aranyért
megegyeztek az embercsempésszel, aki öt perc alatt behozta a párt
Magyarországra, ötezer forintot fizetve annak a határőrnek, aki az imént
visszakergette őket. „Holnap kilenckor legyetek a Keletinél, onnan megyünk
tovább” – intette Sz Istvánékat és visszafordult egy újabb fuvarért.
A dombok, a folyók, talán még a fák is ismerősek voltak
nekik, de annyi minden megváltozott mióta utoljára itt jártak.
Némi gyaloglás után egy templomhoz értek. Sz. István, úgyis
mint főkegyúr, határozottan bekopogott az ajtón. Hosszas dörömbölésre egy kócos
nő dugta ki a fejét, s rájuk se nézve hadarta: a plebános úr nincs itthon, a
jövő héten tessék érdeklődni.
Sz. István belekezdett, hogy ezt a templomot ő építtette,
miután felvetette a néppel a kereszténységet és cserébe most csak egy kicsit megpihenni
szeretnének.
A kócos nő erre felvidult és elhúzta a rekeszt, és boldogan
kiabált hátrafelé: Ottó, Ottó, nem hiszed kik vannak itt. Jaj de boldog vagyok,
gyere gyorsan. Ők azok. Jaj, jaj. Majd a vendégek felé fordult: Már vártuk
magukat.
Sz. István kihúzta magát, hogy na azért. Hiába, vannak el
nem évülő, el nem feledhető emlékek.
A plebános boldogan vezette őket be a házba, és csak annyit
kérdezett, hogy elég lesz-e a fény.
A fény? Mihez?
Hát a kameráknak.
Sz. István rögtön kapcsolt. Nemhiába tartották széles
látókörű, Európához csatlakozó, korszerű uralkodónak.
Ja, a kameráknak. Vagy úgy. Tudja ez egy olyan valóságshow,
ahol rejtett kamerákkal dolgozunk, most is lát minket az egész ország. És
szavazhatnak is, hogy továbbjut-e ön kedves Ottó és pályázhat arra, hogy a
Lócitrom együttessel együtt klippet forgasson vagy kiesik. A konyhát és a
főzéstudományt valamint a bort külön pontozzuk – tette hozzá.
Gizella tisztelettel nézett az urára. Az Ottó névre hallgató
plebános nagyot csípet a kócos nő fenekébe, és azt súgta a fülébe, hogy
rendeljen valami finom pizzát és javitsa fel kecsöppel egy kicsit. És vegyen
egy üveg rizlingszilvánit is.
Sz. Istvánék két boldog napot töltöttek kegyúri birtokukon
mielőtt továbbindultak volna, Ottó még mindig várja az értesítést a nyereményről,
de már megvette a Lócitrom együttes összes CD-jét
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése