2016. október 17., hétfő

Beregszászi zsidó élet

A régi, és nyilván mindenki által ismert vicc szerint megkérdezi valaki a Beregszászban lakó Kohn bácsit, hol lakott eddigi élete során: Mire sorolni kezdi: születtem az osztrák-magyar monarchiában, aztán Csehszlovákiában kezdtem iskolába járni, amit Magyarországon fejeztem be, a Szovjetunióban dolgoztam és Ukrajnában vagyok nyugdíjas.
- Maga aztán igazán sokat utazott Kohn bácsi.
- Én? Egész életemben ki sem mozdultam Beregszászról.

Az egykori nagyzsinagóga ma
A nagyzsinagóga régen


Szóval, valahogy így. A sok változás jó ideig csak rengeteg tragédiát hozott. Pedig Beregszászban (igen, a helyiek így mondják) egykor virágzó zsidó élet folyt. Bizonyság erre, hogy a régi szép békeidőkben legalább hét zsinagóga működött a településen. Komoly zsidó közösség élt itt. Tagjainak többségét a magyar fennhatóság idején deportálták a halálba, elsősorban Auschwitzba. A maradék zsidóság egy részét a szovjet rendszer gyilkolta meg – többek között úgy, hogy azokat is a GULAG-ra vitte, akik a szovjet területekre szöktek át a nácik elől, esetleg túlélték valamelyik megsemmisítő tábor poklát, mert a szovjet kémelhárító logika szerint az ilyen ember csak kém lehet. És akadnak, akik a szovjet csapatok soraiban estek el.


Képek a régi Beregszászról
 Ma már számtalan alapos könyv és tanulmány számol be erről a korszakról. Tényleg csak mutatóban pár. Ilyen a terület történetét fáradhatatlanul feldolgozó Dupka György: Ne ítéljetek el, Zsidó népírtás, antiszemita üldözés Kárpátalján a náci és a kommunista eszmék nevében (1938-1991) című 2015-ben megjelent alapos, és a legtöbb magyarországi olvasó számára új szempontokat is felvonultató műve (ami az internetről ezen a címen érhető el: http://kmmi.org.ua/uploads/books/books-pdf/238_DGY_Ne_iteljetek_el.pdf ) vagy a Zsidóság múltja és jelene Kárpátalján című tanulmánya (http://epa.oszk.hu/00500/00595/00043/pdf/EPA00595_Egyutt_2012_3_052-064.pdf ) és a téma iránt érdeklődőknek különösen nélkülözhetetlen a Bányai Viktória, Fedinec Csilla, Komoróczy Szonja Ráhel szerkesztette Zsidók Kárpátalján című tanulmánykötete.)
Persze a legérdekesebb, ha személyesen vesszük a fáradságot, és ugrunk át néhány napra körülnézni. Tegyük ezt meg iziben, zsidó szemmel.
A Szovjetunió peremére került területen nem volt egyszerű zsidónak – vallásosnak – megmaradni. A nyolcvanas-kilencvenes évek környékén nagyon sokan elmentek Izraelbe vagy épen az Egyesült Államokba, tovább olvadt a zsidó közösség. Az elmúlt évek nehézségei, a gazdasági válság, Ukrajna háborúba sodródása tovább apasztotta a közösséget.
Mindezek ellenére, ahogy Dupka is fogalmaz egy helyen „pislákol a zsidó éle” Beregszászban és a környező településeken, Munkácson, Nagyszőlősőn vagy épen Ungváron is.
Mindez köszönhető néhány lelkes helybélinek, akik különféle egyesületek szervezésével segítik a zsidó élet megújulását, azoknak, akik újra eljárnak a zsinagógába. Több, innen elszármazott komoly támogatást adott az újjáépítéshez, a működéshez, ahogy nem egy külföldi zsidó közösség is segíteni próbál.
Beregszászban már 1945 februárjában elkezdték megszervezni a maroknyi túlélőből újra a hitközséget.
A város reprezentatív főterén álló nagy zsinagógát – talán ez volt a város legnagyobb épülete akkoriban – 1947-ben újranyitották, s egy feljegyzésből azt is tudjuk, hogy az ötvenes évek legelején Rase Sonekor 400-450-en imádkoztak itt.
Ám a szovjet rendszer nem különösebben tolerálta az ilyesmit, az ötvenes évek legvégén elvette a zsinagógát, s azt jelentősen átépítette, afféle kulturcentrum és könyvtár lett belőle.
(Ma a nagyzsinagóga faszádját egy óriási molinó fedi, magyar és ukrán nemzeti zászlóval, s amelyen, ha csak fényképként is, de a régi fényében pompázó nagyzsinagógát idézik vissza.)
A szovjet rendszer a rekvirálás után egy kisebb zsinagógát visszaadott a közösségnek, amely egészen a legutóbbi időkig, bár egyre reménytelenebb állapotban, de megmaradt. Közben a hívek is fogytak. Már-már úgy nézett ki, hogy valóban vége a zsidó életnek itt. Azután néhányan újraszervezték a közösséget, s egy a városból elszármazott által létrehozott alapítvány segítségével gyönyörűen felújították ezt a zsinagógát.

A felújított és működő zsinagóga




Megható látni azt az igyekezetet és zsidóság iránti elkötelezettséget, amely újraélesztette ezt a közösséget. Azoknak, akik megmaradtak itt zsidónak – és annyi év után ezt viszonylag szabadon kimondhatják, ez érthetően különösen fontos. Jó itt leülni és egy kicsit elbeszélgetni a helybéliekkel – de erről majd részletesebben máskor.
Most maradjunk csak annál, hogy helyrehozták az egykori berendezést, pompás festett üvegablakokat készítettek, a kőtábla megint ott áll büszkén a  homlokzaton. A karzaton kis kiállítást rendeztek be, ahol a környék zsidó életének egykori tárgyait gyűjtötték össze és mutatják be. Köztük számtalan megmaradt imakönyvet. És persze a fő helyen a Pesti Sólet ide eljutott, s különösen becsben tartott, példányai.
A templom udvarában a környékről elhurcolt és meggyilkolt emberekre emlékező táblát helyeztek el, de állítottak egy Wallenberg emléktáblát is.
Az emlékhelyet körülvevő kerítéshez a téglákat abból a három téglagyárból hozták ide, ahová deportálásuk előtt az itteni zsidókat zárták össze, hogy így is felidézzék a tragikus múltat.


Péntekenként, ünnepeken összejön a minjen – igaz, beszámolják azokat a „szombatistákat” is, akik szintén ide járnak, megtartják a szombatot, a Tórában előírt ünnepeket és törvényeket.
Szisztematikusan gyűjtik a múlt emlékeit. És alaposan feltérképezik a környék zsidó temetőit. Kiadványok jelennek meg, konferenciákat szerveznek és ma már az is megszokott, hogy ismét turisták keresik fel a zsidó emlékeket.
És ha már itt tartunk. Kárpátalja különösen izgalmas terület, sok-sok látnivalóval. Érdemes ide utat szervezni. Ma már az autópálya Budapestről szinte a határig visz. Onnan meg Beregszász csak egy macskaugrás. (Munkács, Ungvár sem több egy óránál, ha már ott jár valaki.) Nagyszerű panziók és szállodák nyíltak, nem is túl drágák.
Beregszász tele kis kávézókkal, presszókkal és igazán hívogató vendéglőkkel.
Megkönnyíti az érdeklődő utazó helyzetét, hogy nagyon sokan beszélnek magyarul. S az emberek segítőkészek és kedvesek. Olyan hely, pár órányira csak Budapesttől, ahová kifejezetten érdemes elmenni és körülnézni.


3 megjegyzés:

Fekete György mentálpedagógus történelemtanár írta...

Miközben mi, rendszerkritikus baloldaliak, szolidarizálunk a liberálisokkal sajtószabadságuk megtiprása miatt (persze védve így a miénket is), egyik megmondó emberüket kénytelen voltam helyretenni.

>>Dési, minek a szovjet elleni uszítás? Képes vagy a holokauszt mellé rendelni a sztálini rendszer tragédiáit? Hiába csinálod, nem leszel jó fiú Orbánéknál. Nálunk zsidóknál, középpolgári származású túlélő nagynéném mondja, nem szokás kommunistázni (Pozsonyi út, 13. ker.).<<

Majd. (Mivel Dési lapít a fűben, immár kiszólva a kezdeményezett, de nem létrejött dialógusból.
)
>>János Dési (így használja nevét a Facebookon) hamisít. Szövegszerűen bizonyítható. Mert ezt írja bejegyzésében (idézzük a passzust egészében): "Beregszászban (igen, a helyiek így mondják) egykor virágzó zsidó élet folyt. Bizonyság erre, hogy a régi szép békeidőkben legalább hét zsinagóga működött a településen. Komoly zsidó közösség élt itt. Tagjainak többségét a magyar fennhatóság idején deportálták a halálba, elsősorban Auschwitzba. A maradék zsidóság egy részét a szovjet rendszer gyilkolta meg – többek között úgy, hogy azokat is a GULAG-ra vitte, akik a szovjet területekre szöktek át a nácik elől, esetleg túlélték valamelyik megsemmisítő tábor poklát, mert a szovjet kémelhárító logika szerint az ilyen ember csak kém lehet. És akadnak, akik a szovjet csapatok soraiban estek el." Először is. Nem volt tipikus eljárás, mint János Dési sugallja, Auschwitz túlélőit a GULAG-ra küldeni. Másodszor. A kémgyanúsakkal a Szmerty spionám foglalkozott, s rendszerint halálbüntetést hoztak, nem kényszermunkára ítéltek. Különben is fogalomhiba keverni a kémtevékenységért elítélést a kényszermunkára küldéssel. (Voltak kifejezetten politikai foglyok a GULAG-on, ám őket elkülönítve őrizték. Szintén a hozzá nem értés jele keverni a hadifogságból szabadult szovjet katonák sorsát a holokauszt koncentrációs táborait túlélő szovjet zsidókéval. Utóbbiak nem is nagyon fordultak meg Auschwitzban, hiszen közülük 2,8 milliót 1941/42-ben legyilkoltak az Einsatzgruppék... Ezt Désinek illene tudnia.) Harmadszor pedig azoknak a zsidóknak a halálát, akik "a szovjet csapatok soraiban estek el", idiotizmus (sajnos más szó nem illik ide) nem a nácik, nem a Szovjetunió népeire rárontó hitleri Németország, hanem a szovjet rendszer számlájára írni. János Dési viszont a Nagy Honvédő Háborúban elesett zsidó vöröskatonákért képes a szovjet hadsereget hibáztatni (a szovjet rendszerrel szemben vádló kontextusban fogalmazni: "És akadnak [zsidók], akik a szovjet csapatok soraiban estek el."), vagyis végső soron e vöröskatonákat teszi felelőssé saját pusztulásukért, hiszen a valóságban jelentős részük önként ragadott fegyvert a fasiszta hódítók ellen. Végül és legáltalánosabban. János Dési megtanulhatná a lényegi, illetve elsődleges és a formációközömbös társadalmirendszer-jellemzők megkülönböztetését.<<
Vö. Dési János: Beregszászi zsidó élet. Fotólexikon - fotóalbum. blogspot.hu

Unknown írta...

Kedves Gyuri! (Feltéve, hogy te az a Fekete György vagy, akit ismerek, ha nem, akkor bocsánat a tegeződésért.) Szerintem indokolatlanul és túl nagy haraggal támadsz rá Dési Jancsira, néhány helyen tárgyszerűen nem áll meg az, amit írsz, de ennél fontosabb az a reakció, mert ezzel akarok vitatkozni, hogy zsidó nem bírálja a komnmunistákat. Azt, hogy DJ "kommunistázna", alig hiszem, hogy a szövegből bizonyítani lehetne. A lényeg, hogy a sztálini rendszer is antiszemita volt, erről Szolomon Mihajlevics Mihoelsz, mint a Zsidó Színház meggyilkolt vezetője tudna mesélni, persze, ha tudna, dehát agyonverték.52-ben már gyakorlatilag az egész zsidó elit életveszélyben volt (már aki még volt). Birobidzsánban (fejből írom, lehet, hogy tévedek az évszámban), 49 Ros Hasanáján legyilkoltak minden zsinagógában imádkozó zsidót. És az orvosper. Amikor a 70-es években kint jártam a Szokuz-ben, barátaim mutatták a személyi igazolványukat, amelybe be volt írva a nacionalnoszty rovatba, hogy jevrej. Ezt ők belső sárga csillagnak tartották, jelentése, hogy a rendőr az illetőt büntetlenül felpofozhatta. Nekem azért is tetszett Déci Jancsi cikke, mert anyám is beregszászi és kicsit érdekel ez a város és pontosnak tartom a leírását, azonkívül szerintem mély empátiáról tanúskodik. Az igaz, hogy a beregszászi zsidók többségét a magyarok idején gyilkolták le, de a szovjet csapatok bejövése után, mint az "úri osztály" tagjait, illetve, hogy mint magyarokat deportálták őket is, nem nagyon volt a szovjet tiszteknek érzékük ahhoz, hogy milyen apró különbség van magyar és magyar között. Az egyik gyilkos volt, a másik áldozat. Amikor én legutóbb Beregszászban jártam (a város 42 %-a volt zsidó), el voltam keseredve. A zsinagóga átbetonozva, a zsidóknak még az emléke is kiirtva. Örülök, hogy DJ arról tudósít, hogy valami mégis elkezdődött. Nekem tetszett a cikke. Üdv Szunyogh Szabolcs

Unknown írta...

Bocs, nem Szokuz, hanem Szojuz, elütés volt.