„Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami
önrendelkezésének visszaállítását 1990. május másodikától, az első szabadon
választott népképviselet megalakulásától számítjuk.” – írja többes szám első
személyben a most éppen hatályos alkotmány. Miközben vagyunk azért jó páran,
akik mindezt ennél a leegyszerűsítő és felmentő mondatban megfogalmazottnál
árnyaltabban látjuk.
„A német megszállás egy olyan
katonai akció volt, amelyet követően a király nélküli királyság kormányzója a
helyén maradt, a magyar államapparátus folytonosságát nem megszakítva
zavartalanul továbbműködött, és az akkori hatalmi elit nem jelezte a lépés
illegitim voltát. Mindez valószínűleg összefüggött azzal, hogy a megszállást
megelőzően ugyanez a hatalmi elit nyitott volt mindazokra az érdekekre,
értékekre – egyszóval politikára –, amelyeket a német megszállás brutálisan
realizált. Különösen az utólag született emlékiratokból tudjuk azt, hogy a
folyamatokat viták, eltérő politikai szándékok színezték, s azt is, hogy
közülük nem mindenki örömként élte meg a közvetlen német katonai jelenlétet.” –
írja Gerő András történész-professzor egy a vs.hu internetes oldalon megjelent
írásában. (A német megszállás az addigi magyar politika folytatása.)
Most mindennek illusztrációjára
csak egyetlen dolgot idézzünk fel. Mit tett a magyar parlament 1944. március
19-e után.
A március 19-én megjelent vasárnap
reggeli lapok az MTI-re hivatkozva azt közölték, hogy a képviselőházat március
22-re összehívták. Ezt azonban még a Kállay Miklós vezette kormány rendelte el,
mit sem sejtve a megszállásról. A magyar képviselőház 1944. január 25-én
tartott utoljára ülést. A hosszú szünet alatt a kormány, törvényes
felhatalmazás alapján rendeletekkel kormányzott, amelyeket időnként be kellett
mutatnia egy 42 tagú, úgynevezett országos bizottságnak. Ennek az „országos bizottságnak” a soron
következő ülésére március 22-én került volna sor, ám a lapok, amelyek egyébként
hallgattak a német bevonulásról, azt közölték, ez az ülés elmarad.
Így aztán különösen nagy
érdeklődéssel várta a politizáló közvélemény a parlament 22-i ülését, ahol a
„további teendőkről” is határozni kellett volna.
Vasárnaptól szerdáig a Gestapo,
minden valószínűség szerint előre elkészített listák segítségével, már
letartóztatta a legfontosabb baloldali vezetőket és azokat, akiket a németekre
veszélyesnek tartottak.
A visszaemlékezések szerint már
csak azért is sok újságíró szorongott a T. Ház folyosóin, mert kíváncsiak
voltak arra, akad-e olyan képviselő,a ki szóvá meri tenni a Ház nyílt ülésén
mindazt, ami történt.
Közi Horváth József kereszténypárti
képviselő, - amúgy katolikus pap, és újságíró - állítólag egyébként Berecz
Lajosnak, a Pesti Hírlap főszerkesztőjének a rábeszélésére engedve, hajlamosnak
mutatkozott arra, hogy szót kérjen e kérdésben. A németek erőszakos lépése nemcsak
az ország függetlenségét taposta el, hanem, mivel több képviselőt is
letartóztattak, közvetlenül érintette az egész törvényhozást, annak
szuverenitását, mentelmi jogát.
Tasnádi Nagy András a képviselőház elnöke, korábban az
Imrédy majd a második Teleki kormány igazságügy minisztere, ahogy megnyitotta
az ülést, azon nyomban azt javasolta, azt bizonytalan időre napolják el. A
parlamenti napló szerint „élén helyeslés a jobb- és baloldalon” fogadta a
javaslatot. A jegyzőkönyv azt is
rögzíti, hogy Közi-Horváth József közbekiáltott „Szót kérek”. Mire zaj és
felkiáltások a jobboldalon: „Nem adjuk meg.”
Közben az elnök feltette a kérdést, elfogadják-e az ülés
azonnali berekesztéséről szóló javaslatát. Ezt felkiáltással elfogadták, mire
Közi-Horváth újra közbekiáltott: „A
mentelmi jog megsértését jogom van bejelenteni.”
Mire egy különösen cinikus képviselőtársa, bizonyos Kölcsey
Ferenc odaszúrta neki: tessék írásban
bejelenteni.
Az elnök kihirdette az eredményt: „Az ülést bezárom”. Mire
„Éljen az elnök! Éljen a kormányzó!” – felkiáltásokkal a képviselőház még
szabadlábon lévő tagjai felpattantak a helyükről és így ünnepelték azt a
kormányzót, aki a német megszállás után is a posztján maradt, s nyilvánosan,
különösebben nem lépett fel a szuverenitás elvesztése ellen. Sőt, azzal, hogy
maradt a kormányzói székben, mintegy legitimálta is azt. A magyar képviselők
tehát nem kívántak, nem mertek a német megszállásról beszélni.
A parlamenti napló azonban nem mindent rögzített. Ám a
korabeli feljegyzésekből, a
visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a képviselők megakadályozták azt, hogy
Közi-Horváth legalább nyilvánosan beszéljen a megszállásról, a szuverenitás
elvesztéséről. Az akkori magyar képviselőház tagjainak többsége ezzel úgy tett,
mintha mi sem történt volna. Hallgatásukkal és egyetlen becsületes társuk elhallgattatásával
maguk is azt sugallták, német csapatok jelenléte ide vagy oda, itt minden megy
tovább.
Ha a napló nem is rögzítette, az újságíró karzaton lévők
hallották, hogy Közi-Horváth tiltakozott a német megszállás ellen, tiltakozott
magyar képviselőknek idegen állam rendőrsége által történt lefogása ellen.
Közben a kormánypárti, az imrédysta és a nyilas képviselők teli torokból
kiáltoztak, hogy a bátor pap szavait elnyomják.
Közi-Horváth tehát immár nekik címe
zve a szemükbe vágta: „Hallatlan, hogy a saját miniszterelnökük elmondását tudomásul sem veszik! Keresztes-Fischert is lefogták, a magyar belügyminisztert! Hallatlan, hogy a magyar képviselőházban ne lehessen szóvátenni a magyar kormány tagjainak letartóztatását!”
Van még egy tanúk a történtekre. Mester Miklós államtitkár
mondta el egy Bokor Péternek adott életútinterjújában a történteket, igaz, jó
harminc évvel később:
„Mester: Németh Andorral találkoztam. Azt kérdezte tőlem:
Bent voltál a Parlamentben? Mondtam: Nem voltam bent, nem tudtam bemenni! Ekkor
ő mondta el nekem azt, hogy Közi Horváth József felszólalt, rázta az öklét és
piros arccal, valósággal kiabálva kérdezte: <> De ezt Németh Andor úgy
mondta, hogy nemcsak én hallottam, hanem a többiek és. Elég nagy volt az ijedelem,
mikor ő ezeket elmondta, azok közt, akik ne voltak bent a parlament ülésén.
Íme, erre a jelenetre emlékszem március 22-én.
Bokor: Azt hiszem, ez
egy fontos esemény.
Mester: Nagyon fontos esemény.
Bokor: Úgy, ha nem
tévedek, Közi Horváth József volt az egyetlen a Parlamentben, aki a parlament
fórumán tiltakozott a megszállás ellen.
Mester: Kérem, ő volt egyedül., aki ez ellen tiltakozott.
Annak idején 1941-ben a a háborúba lépés ellen sem tiltakozott senki a
parlamentben. Ez az igazság. Szóval, ez
a Közi Horváth részéről egy bátor kiállás volt.”
Tegyük hozzá még egyszer, éppen a képviselők voltak azok, akik
megakadályozták, hogy Közi Horváth a házszabálynak megfelelően felszólalhasson,
megkérdezhesse, mi történt a letartóztatott képviselőkkel, tiltakozzon a
megszállás ellen..
Korabeli feljegyzésekből azt is tudjuk, hogy a kormányzó
ünnepléséhez nemcsak az imrédysták csatlakoztak, hanem még a nyilasok közül is
jópáran.
Tasnádi Nagy András házelnöknek tehát komoly szerepe volt
abban, hogy a magyar országgyűlésben, legalábbis a nyilvános ülésen, nem eshetett
szó Magyarország megszállásáról, így a parlament ebben mintegy bűntárs lett.
A plenáris üléseken, a szokás szerint, a legvégén ismertette
a jegyző röviden a jegyzőkönyvet és a házelnök külön megkérdezte, hogy azzal kapcsolatban
van-e valakinek észrevétele, kimaradt-e belőle valami lényeges. Ám ezen az
ülésen ez is elmaradt, az elnök nem akart lehetőséget adni még így sem arra,
hogy valaki reklamáljon. Berekesztette az ülést és kiviharzott a teremből.
Ugyan a képviselők még az ülésterem közepén összegyűlve egy darabig
vitatkoztak, például Kölcsey István képviselő azt is felrótta Közi-Horváthnak,
hogy izgága magatartásával megzavarta alkotmányos munkájukat.
És itt álljunk meg még egy pillanatra, Közi-Horváth volt az,
aki 1944. november 2-án, ismét figyelmeztette
képviselőtársait, hogy „illetéktelen személyek törvénytelen módon magyar
állampolgárok ezreit hurcolják el.” Emiatt Beregffy, nyilas honvédelmi miniszter
behívatta frontszolgálatra, ahonnan – kalandos úton – sikerült visszatérnie
Budapestre a főváros körülzárása előtt. A felszabadulás után a kommunista
rendszerrel szemben is fellépett, emigrálni kényszerült, Németországban halt
meg. Tasnádi Nagy András a nyilas hatalomátvételt követően
elnökségi tagja lett az általuk felállított Törvényhozók
Nemzeti Szövetségének, a Szálasit elfogadó parlamentet vezette,
ezért a háború után a népbíróság mint háborús bűnöst
halálra ítélte, amit kegyelemből életfogytiglani börtönre módosítottak. A
fogságban halt meg 1956 nyarán.
De vissza ’44-hez. A másnapi lapok természetesen nem
számoltak be Közi-Horváth próbálkozásáról, így a közvélemény csak annyit
tudhatott, hogy a képviselőknek nincs semmi kifogásuk a történtek ellen.
Szerda este az MTI azt jelentette, hogy „kölcsönös
megegyezés alapján német csapatok érkeztek Magyarországra.” Egyúttal azt is
bejelentették, hogy a”közösen viselt
háború” sikereinek előmozdítására új kormányt nevezett ki a kormányzó, amelynek megalakításával Sztójay
addigi berlini követet bízta meg.
„A két szövetséges kormány egyetért abban, hogy a megtett
intézkedések hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a magyar és német nép közötti
régi barátság és fegyvertársi együttműködés szellemében Magyarországnak minden
segítő eszköze a közös ügy végső győzelme érdekében latba vetessék.”
De miért hallgatott a sajtó a valóságról?
Március 22-én Haeffler István a miniszterelnökség
sajtófőnöke bizalmas utasítást adott ki, amely szerint „A sajtó meleg hangon
üdvözölje azt a tényt, hogy a két szövetséges kormány megállapította a régi hagyományos
barátságot és fegyvertársi együttműködést. (…) A továbbiakban a sajtó igen
meleg hangon köszöntse ennek a hagyományos baráti és fegyvertársi szellemnek a
nevében a hozzánk érkezett német csapatokat.”
Miután a maradék demokratikus, baloldali lapokat
betiltották, köztük a Népszavát, a
Magyar Nemzetet, a Mai Nap-ot is, számtalan újságírót letartóztattak, a
jobboldali lapokra maradt, hogy vezércikkek egész sorában köszöntsék a
Magyarországot megszálló csapatokat.
2 megjegyzés:
Közi-Horváth József beszédéről nem hallottam. A többit tudtam. Émely. TGM
Milyen magyar hazafiak voltak, akik ilyen szolgalelkűen ünnepelték a haza megalázó megszállását? Köpedelem gyáva hazaáruló söpredék.
Megjegyzés küldése