Szász Júlia Závadát mond
A Textúra egy igazi kulturális innovációnak számított, amikor tíz évvel ezelőtt elindult. S azóta is jól tartja magát. Se nem színház, se nem múzeumlátogatás, miközben tulajdonképpen mindkettő. A lényeg, hogy tíz kiválasztott műtárgyhoz írtak rövid szövegeket kortárs magyar írók, amit aztán a múzeumban, a kép vagy szobor előtt adnak elő kiváló színészek. Mindez egyszerre folyik tíz helyszínen és a csoportokra osztott nézők sétálnak át egyik pontról a másikra. Múzeumi séta, remek irodalmi anyagokkal. Ráadásul az előadók általában karnyújtásnyira állnak tőlünk, ami egészen különleges érzés.
Závada Pál is igen szerencsés, mert két remek színésznőt kapott az ő “levele”, a Kelt Amszterdamban 1665 májusában című novella. Pieter de Hooch: Levelet olvasó lány képe előtt Szász Júlia egészen fergeteges előadást produkál. Sodró Elizával még nem láttam a produkciót, de érte a világ végére is érdemes elmenni, nemhogy a Szépművészetiig.
És sorolhatnánk tovább a többieket is, nincs itt gyenge vagy unalmas pillanat - olyan igazi jó élmény ezen részt venni.
Mészáros Máté és Eros, Háy szavaival
Ezen a tizedik Textúrán a Szépművészeti Múzeumba látogathatunk - korábban a Nemzeti Galériában rendezték ezeket az eseményeket - és az előző évek alkotásaiból válogattak az alkotók. Vicces és drámai szövegek váltogatják egymást, s a közönség egyre izgatottabban követi azt a táncost, aki a csoportot az újabb kalandok felé vezeti. A megnyitó közös - egy Bodor Johanna koreografálta kis táncjelenet után kiválasztjuk azt, aki a mi jelünket mutatja föl - a mi csoportunk a Napocskát kapta - s már indulhatunk is a Remete Kriszta kitűnő jelmezeibe bújtatott művész után. A szereposztás a legtöbb jelenetnél kettős, de egyik tényleg jobb, mint a másik. Mi elsőként Mészáros Mátét hallgathattuk meg, aki Háy János monológját adta elő, egy frenetikus beszélgetést egy Erosz torzója szoborral. S annak is akad bája, amikor a taps után egy hölgy a műsorfüzettel az előadóhoz lépett: maga most melyik? A Mészáros Máté vagy a Schneider Zoltán? Gyabronka József - akiről rég tudjuk, hogy az egyik legkitűnőbb magyar színésszé nőtte ki magát - Esterházy Péter: A hirtelen barátság című szövegét egy Goya portré előtt adja elő. Valahogy úgy hangzik az egész, mintha tényleg akkor, ott találná ki nekünk ezt a furcsa történetet, ha már így összefutottunk. Miközben a szöveg nagyonis “esterházys”, kitalált és jól felépített - ráadásul, mint minden szereplőnek a tíz múzeumban kószáló csoportnak újra és újra el kell minden jelenetet mondani. És tizedszerre is éppen olyan spontánnak és eerdetinek tűnik Gyabronka, mint elsőre. (A másik szereposztásban Hegedűs D. Géza adja elő a szöveget, nyilván az is remek.
Márkus Luca, Szécsi Noémi szövege
Csöre Gábor Dragománnal villant
Söptei Andrea Szeifert natália gyalogprímjlét számlálja
Esterházy és Gyabronka, és egy kis Goya
(Textúra, Szépművészeti Múzeum, rendezte Valló Péter, koreográfia Bodor Johanna, jelmez: Remete Kriszta.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése