Pécs Európa kulturális fővárosa. Ezt onnan tudjuk, hogy többen mondták. Sőt, az újság is írta. Akkor tehát ennek így kell lennie, még akkor is, ha Pécs kedves utcáin róva ennek kevés nyomát látjuk. Egészen pontosan, szinte semmi nyomát. Ami természetesen lehet csak a mi hibánk, mert nem pontosan tudjuk, mit is kellene figyelni. Kétségtelen, néhány éve Gratzba vetett el minket a jó sors. Műveletlenül, felkészületlenül érkeztünk, fogalmunk sem volt, hogy Gratz éppen Európa kulturális fővárosa. Ám az ott tartózkodásunk második percében már valami kezdett gyanús lenni, a harmadikban éreztük, hogy itt valami történik, a negyedikben megtudtuk, hogy igen, ez itten kulturálisan főváros, a hatodikban pedig elhatároztuk, hogy megváltoztatjuk a tervünket és még pár napot itt maradunk. Mert ez olyan jópofa. És tényleg az volt. A költői kérdés tehát most csak annyi, ha egy idegen véletlenül Pécsre vetődik, mit vesz észre a második percben és mikor dönt úgy, hogy neki itt még egy kicsit időznie kell. Kétségtelen, akadnak jó kiállítások, a Király utca házfalain híres helybélieket idéznek fel és a többi. És? De hagyjuk a fanyalgást másra, inkább nézzünk valami tényleg kulturális fővároshoz méltót.
A Tiger Lillies Freekshow kap két előadást a Nemzeti Színházban. Valahogy ez az egész úgy van megcsinálva, hogy komoly izgalmat és várakozást okoz már előre is, miközben persze a többségünk korábban még sohasem hallott erről a furcsa produkcióról. Szokás cirkusznak is nevezni –a Cirkusz a színházban minisorozat része – de hát nem cirkusz ez, még akkor sem, ha sok az utalás a porondművészetre. Rémcirkusz a magyar cím. De még csak nem is igazán rémes.
Martyn Jacques énekes persze rémisztő bohócnak van maszkírozva, és valóban elég megdöbbentő, amint liliputiakkal kiegészítve mutatkozik a színpadon. Meg akad erőművész is és légtornász – na, ők tényleg ügyesek – de az egész csak azért van, hogy valahogyan a világ szörnyűségeivel riogassanak, meg az élet értelmetlenségével és egyéb ilyen magasztos művészeti izékkel. Mindezt dalban előadva. Valahol ott a giccs határán éppen. De annyira profi és végülis annyira hatásos a végére ez az egész, hogy sok mindent megbocsátunk. Sőt, még az is felötlik bennünk, hogy esetleg az úgynevezett magas és fennkölt művészet kifigurázása is folyik itten. És ha tényleg az, akkor annak egészen jó.
Mindenesetre ez egy olyan produkció, amelyért érdemes volt Péc
sre zarándokolni, meg is telt a színház mind a két előadásra, s ahogy elnéztem a lelkes közönséget, meglehetősen alacsony volt az átlagéletkor. Akkora vastapssal, hogy juhé.Szóval, ez igen, ez olyan kulturális fővárosos, olyan, amiről lehet majd jobb körökben – ilyenekbe amúgy ritkán járunk – fecsegni. Volt benne szellemi izgalom, valami más, amit eddig még nem láttunk.
Szóval, Pécs, van remény még. Drukkolunk.
(További képek itt.)
