A pampai csődbiztos tanácsai
Természetesen távol álljon tőlünk, hogy bármiféle párhuzamot vonjunk a 2001-es argentin válság és a között, ami ma a világban – különösen Magyarországon - történik. Az apropót inkább egy kis szolid rendrakás szolgáltatja a fényképek között, s e művelet során került elő a mellékelt kép.
Első ránézésre semmi különös nincs a fotón, daruk, épülő toronyházak, közelebbről az is látszik – becs' szó -, hogy luxusüzletek és fényes szállodák is készülnek itt a csillogó irodák és a szuperelit lakások között. Buenos Aires errefelé ilyen.
Csakhogy néhány éve még ezen az értékes, a belvároshoz viszonylag közeli – területen nagy gyárak álltak, óriási üzemcsarnokok, hatalmas raktárak. Csak aztán jött az a bizonyos nagy gazdasági krach 2001 végén és a gyárak, az üzemek, a raktárak tulajdonosai csődbe mentek alaposan. És akkor előkerültek azok, akiknek volt mégiscsak pénze, fölvásárolták a területeket, mindent ledózeroltak és megindult ez az óriási építkezés sorozat.
Helyi kalauzunk meg is jegyzi, nem kevesen akadnak azok, akiket úgy látszik, mégsem rázott meg annyira ez a hatalmas csődsorozat, sőt még gazdagodhattak is rendesen. Errefelé ugyanis öt-hatszázezer forintos négyzetméterenkénti árnál nem nagyon van olcsóbb ingatlan, de inkább, ha itt akarunk itt venni valamit, számoljunk olyan egymilliós összeggel.
De tessék igyekezni, mert már alig van szabad lakás, üzlet, iroda – miközben több kilométeres sorban épül itt minden.
A nagy gazdasági összeomlás azért közel sem volt ilyen vidám. A munkaképes lakosság jó negyede állástalan volt 2001 tájékán és még vagy 15 százaléknyi jó ha legfeljebb részidőben tudott dolgozni.
A túlélés lehetőségeiről érdeklődtünk hát Francisco de Guevara úrtól, ki egy csinos ranchot tulajdonol nem túl messze Buenos Airestől. Miközben a legendás argentin marhasültet esszük – mit esszük faljuk és zabáljuk – hozzá jó Mendosából származó, nehéz vörösborból, a Malbeck nevű nemzeti büszkeségből kortyolunk. Ez illik a komor témához.
Amikor azt kérdezzük, miként élte túl a nagy gazdasági-pénzügyi válságot pár éve, csak mosolyog. Aztán beismeri, ő is azok közé tartozik, akik felettébb jól jártak az országot megrengető csőddel. Nagy adósságai voltak a helyi bankokban – ezek gyakorlatilag elértéktelenedtek, a visszafizetéssel tehát máris nem volt gond. A bevételeit dollárban tartotta– ami ugyan finoman szólva sem volt teljesen szabályos, ellenben adott esetben a túlélés egyik nagy esélye lehetett. Különösen, ha a párnacihában, vagy pláne egy külföldi bankban bujkáltak azok a zöldhasú bankók. És végül Chilében sincs nyelvi problémájuk.
Ma már az ingatlanárak dollárban számolva is magasabbak, mint a krizis előtt voltak. „Kell néha egy jókora csőd, az felkavarja z állóvizet" – vallja Francisco de Guevara úr, bár persze biztosan akadnak, akik vitatkoznának vele. Hiszen millió számra jutottak koldusbotra kevésbé élelmesek és szerencsések. De róluk talán majd máskor. És persze mindezt még a mostani világgazdasági válság előtt volt szíves ifejteni nekünk.
Pénz tehát van, folyik a fejlesztés itt kint a ranchon is, az épület eredetileg 1892-ben épült, ma már mind a 16 vendégszoba igazi pampa-i luxust kínál, kéretik előjegyeztetni magát annak, aki itt akar pihenni.
Dési János
Természetesen távol álljon tőlünk, hogy bármiféle párhuzamot vonjunk a 2001-es argentin válság és a között, ami ma a világban – különösen Magyarországon - történik. Az apropót inkább egy kis szolid rendrakás szolgáltatja a fényképek között, s e művelet során került elő a mellékelt kép.
Első ránézésre semmi különös nincs a fotón, daruk, épülő toronyházak, közelebbről az is látszik – becs' szó -, hogy luxusüzletek és fényes szállodák is készülnek itt a csillogó irodák és a szuperelit lakások között. Buenos Aires errefelé ilyen.
Csakhogy néhány éve még ezen az értékes, a belvároshoz viszonylag közeli – területen nagy gyárak álltak, óriási üzemcsarnokok, hatalmas raktárak. Csak aztán jött az a bizonyos nagy gazdasági krach 2001 végén és a gyárak, az üzemek, a raktárak tulajdonosai csődbe mentek alaposan. És akkor előkerültek azok, akiknek volt mégiscsak pénze, fölvásárolták a területeket, mindent ledózeroltak és megindult ez az óriási építkezés sorozat.
Helyi kalauzunk meg is jegyzi, nem kevesen akadnak azok, akiket úgy látszik, mégsem rázott meg annyira ez a hatalmas csődsorozat, sőt még gazdagodhattak is rendesen. Errefelé ugyanis öt-hatszázezer forintos négyzetméterenkénti árnál nem nagyon van olcsóbb ingatlan, de inkább, ha itt akarunk itt venni valamit, számoljunk olyan egymilliós összeggel.
De tessék igyekezni, mert már alig van szabad lakás, üzlet, iroda – miközben több kilométeres sorban épül itt minden.
A nagy gazdasági összeomlás azért közel sem volt ilyen vidám. A munkaképes lakosság jó negyede állástalan volt 2001 tájékán és még vagy 15 százaléknyi jó ha legfeljebb részidőben tudott dolgozni.
A túlélés lehetőségeiről érdeklődtünk hát Francisco de Guevara úrtól, ki egy csinos ranchot tulajdonol nem túl messze Buenos Airestől. Miközben a legendás argentin marhasültet esszük – mit esszük faljuk és zabáljuk – hozzá jó Mendosából származó, nehéz vörösborból, a Malbeck nevű nemzeti büszkeségből kortyolunk. Ez illik a komor témához.
Amikor azt kérdezzük, miként élte túl a nagy gazdasági-pénzügyi válságot pár éve, csak mosolyog. Aztán beismeri, ő is azok közé tartozik, akik felettébb jól jártak az országot megrengető csőddel. Nagy adósságai voltak a helyi bankokban – ezek gyakorlatilag elértéktelenedtek, a visszafizetéssel tehát máris nem volt gond. A bevételeit dollárban tartotta– ami ugyan finoman szólva sem volt teljesen szabályos, ellenben adott esetben a túlélés egyik nagy esélye lehetett. Különösen, ha a párnacihában, vagy pláne egy külföldi bankban bujkáltak azok a zöldhasú bankók. És végül Chilében sincs nyelvi problémájuk.
Ma már az ingatlanárak dollárban számolva is magasabbak, mint a krizis előtt voltak. „Kell néha egy jókora csőd, az felkavarja z állóvizet" – vallja Francisco de Guevara úr, bár persze biztosan akadnak, akik vitatkoznának vele. Hiszen millió számra jutottak koldusbotra kevésbé élelmesek és szerencsések. De róluk talán majd máskor. És persze mindezt még a mostani világgazdasági válság előtt volt szíves ifejteni nekünk.
Pénz tehát van, folyik a fejlesztés itt kint a ranchon is, az épület eredetileg 1892-ben épült, ma már mind a 16 vendégszoba igazi pampa-i luxust kínál, kéretik előjegyeztetni magát annak, aki itt akar pihenni.
Dési János
