A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vásárlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vásárlás. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. november 12., hétfő

A népek barátsága bőrönd


A kínai kínai piac


Kínában persze van „kínai piac”. Sőt, mondjuk Sanghai egyes utcáit járva az embernek az az érzése támad, hogy ez az egész város egy nagyra nőtt kínai piac, ahol húszmillió ember vásárolja meg a napi alsógatya, trikó és zokni szükségleteit, a bólogató mikulásokat, az ugráló műanyag kutyákat és a majdnem igazi ötdolláros Rolexeket. Izgatott emberek hatalmas pakkokkal nyomakodnak, fekete nejlonzacskók erdeje és óriási kockás műanyag cekkerek mindenfelé. Alkudni kötelező, aki egyharmadra lenyomja az árat az nem jár egészen rosszul, de persze ne legyen olyan nagyon büszke magára, mert olyan nagyon jól sem.
Itt Sanghaiban egészen más a „sok” fogalma. Az utca, ahol lakom tartalmaz körülbelül ötvenöt-hatvan boltot – esténként hazafelé mindig megpróbálom megszámolni, de valahol a közepe táján össze szoktam zavarodni – mindegyik boltban fodrászkellékeket árulnak. Semmi mást. Pár száz méterre kezdődik egy Andrássy út méretű sétány. Két oldalán egymáshoz tapadva csapágygolyó és fémszelep üzletek. Egészen kicsik –amelyekben ott szundikál a tulaj, esetleg vadul játszik a számítógépén, dél tájban meg pálcikával eszik a pult mögött – és Divatcsarnok méretű áruházak. Mindenhol csapágygolyók.
Kicsit továbbsétálva a könyvesek jönnek. Itt is vagy száz boltocska, üzlet, áruház. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb albumok, színes könyvek, olcsó regények, drága művészeti mappák. Aztán – óh Istenem – a papírboltok. A csinos füzetek, a karcsú tollak, olyan noteszek, amelyekről legszebb éjszakáimon merek csak álmodni. Na és azok a töltőtollak, színes dossziék. Jaj a napidíjnak.
És ne beszéljünk a villogó Nanjin utca fényes neonjairól – a Piccadily vagy a Times Squere bocsánat, de csak ipari tanuló ehhez képest. Fényes, hívogató kirakatok. A világmárkák sora. Rolex, Tagheuer vagy éppen IWC luxusóra boltból több van itt, mint Magyarországon újságospavilonból. Miközben az utcán a kétdolláros hamisítvány megy – itt bent tucatszám fogynak a soktízezer eurós darabok. Mert Kína, de legalábbis Sanghai gazdag, bizakodó és lelkes utánzója az amerikai kultúrának. A több mint 11 százalékos gazdasági növekedés bizakodóvá tesz és mosolygóssá.
A helyi népek lelkesen shoppingolnak – lehet miből választani. Gucci, Versace vagy éppen a Mont Blanc a legnagyobb üzleteit a világon itt működteti. Elég jól, ahogy elnézem.
Utolsó vasárnap veszem észre, hogy a Pestről hozott – amúgy kínai – bőröndöm elszakadt. Hol szerzek újat hétvégén, reggel? Az első sarkon, ahol a helyiek éppen tarisznyarákra, kagylóra, angolnára és mangóra alkusznak egy kis bolt, tele bőröndökkel. Az 1500 yüanos jókora kuffert percek alatt megkapom 300-ért. Átfut a fejemen, hogy talán 250 is elég lett volna, de ne legyünk mohók. Így is kedvesen mosolygunk egymásra az eladóval és kölcsönös hátbaveregetésekkel biztosítjuk egymást népeink barátságáról. Bár a barátságot némileg megfekszi, hogy nem kívánok 150 yüanos női trácát venni – különösen mert tegnap egy felettébb elegáns üzletben, ahol egyenruhás eladók hajlongtak, hetvenért vettem már egyet.
Dési János